Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-22 / 261. szám
2 Dunántúli napló 1986. szeptember 22., hétfő Idén 18. alkalommal Az eszéki ügyességi verseny egyik résztvevője a célba érkezik. Roszprim Nándor felvétele Pécs-Eszék autóstalálkozó Az elmúlt hét végén 18, elkallómmal rendezték meg a két testvérváros, Pécs és Eszék autósainak találkozóját és versenyét. Pénteken késő délután Pécsett, az Autóközlekedési Tanintézet pályáján a résztvevő 25—25 magyar és jugoszláv autós vezetési készségből, ügyességből „vizsgázott', ■emellett tesztlápon a két ország közlekedési szabályainak ismeretéről is számot adtak. A verseny szombaton reggel hét órakor folytatódott, ekkor indult a népes mezőny Eszékre: az utat időellenőrző állomások tarkították, ahol a pontatlan érkezésért büntetőpontot adtak, amit beszámítottak a végeredménybe. Eszéken néhány órás pihenés után került sor az ügyességi versenyre. Eközben a pécsi és az eszéki autóklub képviselőit hivatalában fogadta dr. Bede Milu- tin eszéki tanácselnök. aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ez az autóstalálkozó a két testvérváros kapcsolatának fontos része, azt erősíti, s a további együttműködéshez sok sikert kívánt. Az ügyességi színhelyéül az eszéki autóklub tanpályáját jelölték ki a szervezők, ahol a Ivan Delcsev, a Bolgár Nép- köztársaság minisztertanácsa mellett működő gazdasági tanács elnökhelyettese szeptember 18. és 20. között tárgyalásokat folytatott Budapesten Szabó Imre ipari minisztériumi államtitkárral. Áttekintették a két ország közötti ipari együttműködés eredményeit, és megcsúszás aszfaltburkolat, az éles kanyarok alaposan próbára tették a vezetők tudását. A célbaérkezés után a női kategória egyik esélyese Cse- ke Béláné elmondta, hogy Trabantja „végigtáncolta" a pályát, nagyon kellett figyelnie, hogy ne csússzon ki. S, hogy nem ment rosszul bizonyítja, több férfitársánál is jobb időt ért el, a hölgyek között pedig az élen végzett. Este az eredményhirdetés előtt eszéki kezdeményezésre a majd két évtizedes kapcsolat továbbfejlesztéséért együttműködési okmányt írt alá Litvá- nyi Tibor, a Magyar Autóklub Baranya Megyei Szervezetének elnöke és Gusztáv Osztoity, az Autó-Motor Slavonac Osijek elnöke. A vacsora után hirdettek eredményt a szervezők, íme a győztesek: első kategóriában Molnár Zoltán, másodikban Vukojevic Nikola, harmadikban Trojan Branko, negyedikben ifj. Molnár Gyula, ötödikben Salajic Luka, hatodikban Cseke Béláné. A legjobb jugoszláv versenyző Vukojevic Nikola, a legjobb magyar ilj. Molnár Gyula volt. határozták a további feladatokat a vaskohászat, a rádiótechnika, az elektronika, a számítástechnika, a biotechnológiai gépgyártás és a közúti járműipar területén. Ivan Delcsev — aki küldöttség élén tartózkodott Magyar- országon — vasárnap elutazott Budapestről. „Galga '86" Munkásőr szemlegyakorlat- Pest- megyében A hét végén Pest megyében, Gödöllő—Vác—Aszód térségében tartott „Galga '86" elnevezésű munkásőr szemlegyakorlat a konkrét/ harckészültségi, karhatalmi és harcászati feladatok teljesítésén túl egy kicsit már a testület megalakulása jövő februári 30-dik évfordulójáról való megemlékezés jegyében is zajlott. „A munkásőrség története a megújult magyar politikai rendszer története. A munkásőrség, amely annak idején részt vett a konszolidáció megteremtésében, a harminc év alatt politikai intézmény lett: mindenütt jelen voltunk és vagyunk a közéletben, a szocializmus, az ország építésében. A testületünk legnagyobb értéke az elvtársi közösség, a szolidaritás, az emberközpontú szellem. A munkásőrség harmincéves története annak a félmillió embernek a sorsa, akik ez idő alatt a sorainkban szolgáltak. S ez a folyamat folytatódik: a munkásőrség állománya politikailag elkötelezett, katonai ismeretekből jól felkészült, vívmányaink megvédésére kész" — mondotta a szemlegyakorlat megindulása után rendezett sajtótájékoztatón Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka. Szavait ezúttal a Pest megyei munkásőröknek a „Galga ’86" szemlegyakorlaton tanúsított elismerésre méltó teljesítménye iqazolta. Az objektumok őrzéséből, ellenséges di- verzáns csoportok felszámolásából álló bonyolult harcászati gyakorlat során is és a lövészeti bemutatón is, ahol a munkásőrségnél. rendszeresített lőfegyverek különféle harci alkalmazásából, az önvédelmi fogásokból, a vegyvédelmi alegységek működéséből vizsgáztak jelesen, és közben látványos hadi játék során tűzharcban verték ki és fogták el az általuk őrzött objektumba betörő diverzáns csoportot. Voltak akik az éjszakai műszak után öltötték magukra az acélszürke egyenruhát, másokat a családi otthonban ért a riadó, s eqész éjszaka talpon voltak, hosszú meneteket teljesítettek, de reggel is helytálltak. D. I. R. N. Ivan Delcsev budapesti tárgyalásai MÁV-T ours—VDN-különvonat Kínai cirkuszban járt tegnap 250 elégedett utas A MÁV-Tours—VDN vonatok egész nyáron kellemes ki- kapcsolódást kínáltak utasaiknak. Tíz úton, közel 2200 utas vett részt, s mivel ezeket főleg felnőtteknek szervezték, ráadásként tegnap a gyermekek kedvéért indult a különvonat. Az úticél ezúttal a Bukarest—Berlin—Prága és Moszkva mellett most Budapesten is fellépő kínai cirkusz előadása volt. Már a vonaton mindenkit nagy izgalom töltött el. Bár a budapesti érkezés után csak egy órával kezdődött az előadás, többen egyenesen a Sportcsarnok felé vették útjukat, nehogy valamiről is lemaradjanak. 10 óra 30 perckor fények gyúltak és megkezdődött a „varázslat”, melyben ízelítőt kaptunk a 3000 éves kínai cirkuszművészet szinte egyedülállóan a múlt népi hagyományaiból táplálkozó világából. Táncoló oroszlán, lábon, vo- naciklin, féken, pádon egyensúlyozó zsonglőrök az erő és a szépség sajátos egységét képviselő — az európaitól eltérő természet és művészetszemléletet ill. jelkép és érték- rendszert képviselő — mutatványaikkal lenyűgözték a több ezer nézőt. Ebéd közben a Pallas étteremben utasaink is választottak kedvenceket: Horváth Emíliának „aki a VDN-vonat legfiatalabb utasa volt” a X. monte-carlói artistaverseny különdíjas száma a gúlába rakott asztalokon fejen álló kislány tetszett, míg nagymamája a tízéves kis kínai lány ügyességét dicsérte. Természetesen volt, akinek a bohóc, a késdobáló, vagy a lándzsadobáló „akinek családja ezt a Kínában egyedülálló mutatványt titokként mindig csak utódaira hagyományozza” tetszett, de egységes volt a vélemény, hogy izgalmas, érdekes előadást láttunk. Délután még többen ellátogattak a BNV-re, a Nemzeti és a Szépművészeti Múzeumba, vagy gyermékeikkel a Városligetbe. A hazafelé vezető úton sokan javasolták: legközelebb indítsunk színházlátogatásokat, mert arra is szívesen eljönnének ilyen jó szervezésben. 20 óra 50 perckor egy remekül sikerült nap után 250 megelégedett utas érkezett a pécsi vasútállomásra. Hámori A. NAGYVILÁGBAN Áz ENSZ-közgyűlés napirendje Az ENSZ tagállamai szombaton 143 pontból álló napirendet hagytak jóvá a közgyűlés 41. ülésszakára. A vita eredményeként, az Afrikai Egységszervezet javaslatára, felkerült a napirendi pontok közé a Líbia ellen végrehajtott amerikai agresszió megvitatása, s az úgynevezett 77-ek csoportjának kezdeményezésére a fejlődő államok eladósodásának problémája is. A szocialista országok javaslatára a közgyűlés megvitatja majd egy olyan átfogó nemzetközi biztonsági rendszer kérdését, amely felöleli a katonai, politikai, gazdasági és hu(Folytatás az 1. oldalról) A külön-külön megtartott sajtókonferencián mind Se- vardnadze, mind Shultz kijelentette: a tárgyalások érdemlegesek és lényegiek voltak, s azokon találtak olyan területeket, amelyeken „ígéretes” lehetőség látszik megállapodásra a két ország között. Sevardnadze elsősorba,1 az Európába telepített közepes hatótávolságú eszközök kérdését említette" meg ezek közül és ezt — a szovjet külügyminiszterrel egyidőben - Shultz is megerősítette. Eduard Sevardnadze külön aláhúzta: a Szovjetunió nem tekinti egy ilyen megállapodás előfeltételének azt, hogy Nagy- Britannia és Franciaország nukleáris eszközeiről is kötelező érvényű megállapodások szülessenek. Shultz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól szólva a szovjet külügyminiszter kijelentette: a tárgyalásokon a kérdések széles körét tekintették át és a megbeszélések jelentékeny része „átfogó és egészében véve konstruktív" volt. Megállapította, a tanácskozáson fontos munkát végeztek minden téren, elsősorban a biztonsági kérdések terén. „Ez a munka bizonyos értelemben megteremti az alapot az eredményes csúcstalálko- . zóhoz, és e téren, a biztonsági kérdések terén, valóban előrehaladunk” — hangoztatta a szovjet külügyminiszter.------------------------— « ♦ BONN: A bonni külügyminisztérium szóvivőjének szombati közlése szerint a két ország határán lejátszódott eseményről a csehszlovák kormány pénteken az esti órákban hivatalos tájékoztatást adott az NSZK-nak. A tájékoztatás tartalma megfelelt a nyugatnémet határőrizeti szervek ismereteinek — mondta. A külügyminisztérium ugyanakkor elítélte a történteket, és ezt az elítélő nyilatkozatot ismertették a csehszlovák nagykövetség ügyvivőjével. Kérték az esetért felelős személyek megbüntetését, az események átfogó ismertetését. • Japán-amerikai hadgyakorlat Nagyszabású japán—amerikai haditengerészeti gyakorlat kezdődött vasárnap a Japán-tengeren, Honshu és Hokkaido szigetek partjainál. A gyakorlaton a két ország száznál több hadihajója — köztük az j amerikai Ranger repülőgéphor- j dozó hajó —, mintegy 150 repülőgép és 22 ezer katona vesz . részt. manitárius vonatkozásokat is. A nemzetközi biztonsági rendszer megszilárdítására vonatkozó új javaslatokat — a szocialista országok nevében — a Magyar Népköztársaság juttatta el a világszervezet főtitkárához. A 41. ülésszak figyelmének középpontjában a nukleáris fenyegetés elhárításával összefüggő kérdések állnak. A regionális konfliktusok közül a napirenden szerepel egyebek között a közel-keleti problémakör, Közép-Amerika, Dél-Afri- ka és a Földközi-tenger térsége. Sevardnadze úgy vélekedett, hogy továbbra is jelentős a véleménykülönbség a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a földön végbemenő nukleáris fegyverkezési verseny megállítását, a világűr militarizálásának megakadályozását illetően. „A tárgyalások azonban most is megmutatták azt, hogy néhány igen fontos biztonsá\i kérdésben van bizonyos lehetőség megállapodások elérésére. Ezeket a megállapodásokat lehetne aláírni a csúcs- találkozón, természetesen akkor, ha kielégítő, lényegi előkészítő munkát végzünk előtte.” „Mindkét fél meggyőződése, hogy nincs szükség üres csúcstalálkozóra", ezt a benyomást viszem magammal Washingtonból. Folytatni kell az előkészületeket olyan érdemleges találkozó megtartására, amely jelentős eredményeket hoz majd” — mondotta. — „A szovjet vezetés óhaja az, hogy egy ilyen találkozóra sor kerüljön" — han. goztatta Sevardnadze, majd kijelentette: a miniszterek „megteszik a maguk javaslatait", a találkozóra vonatkozó döntést azonban a két ország politikai vezetőinek kell meg- hozniok. Eduard Sevardnadze szombaton este a tárgyalások befejeztével New Yorkba utazott, ahol kedden szólal fel az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. ♦ VARSÓ: Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke szombaton elutazott, hogy hivatalos látogatást tegyen a Mongol Népköztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Jaruzelski távolkeleti útján munkalátogatást tesz a Kínai Népköztársaságban is. Bányász Rezső államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meghívására szeptember 14-21. között Magyarországon tartózkodott Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője. Megbeszéléseiken áttekintették a két ország tömegtájékoz- tási intézményei együttműködésének helyzetét, és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak a közvélemény még jobb tájékoztatására irányuló munka során szerzett tapasztalatokról. Jerzy Ur♦ NICOSIA: Liberális Párt elnevezéssel új politikai párt alakult Cipruson. Elnöke Nikosz Rolandisz volt külügyminiszter, aki sajtóértekezletén leszögezte: pártja centrista politikát log lolytatni, célja a ciprusi probléma igazságos megoldása, a különféle politikai erők összefogása alapján. Megfigyelők szerint a pártalakitás azt mutatja, hogy Rolandisz jelöltetni akarja magát az 1988-as elnökválasztáson. ♦ MOSZKVA: Szabadságát befejezve Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szombaton visszatért Moszkvába. ♦ BERLIN: Daniel Ortega ni- caraguai elnök NDK-beli látogatását befejezve szombaton elutazott Berlinből. Elutazása előtt rendkívül elégedetten nyilatkozott Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK államtanácsa elnökével folytatott megbeszéléseiről. Ezeken a feszült közép-amerikai helyzetről és a Nicaraguának szóló NDK segítségnyújtásról esett szó. ♦ MÜNCHEN: Rendhagyó módon, alkoholmentes sörrel nyitották meg szombaton a 152. müncheni sörünnepet. Az október 5-ig tartó hagyományos bajor ünnepre hétmillió látogatót várnak. A szervezők remélik, hogy idén sikerül túlszárnyalni a tavalyi rekordfogyasztást, amikoris 5,5 millió liter sör csúszott le a vendégek torkán. ♦ MOSZKVA: legor Liga- csov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára szombaton találkozott Vasil Bilakkal, g CSKP KB elnökségének tagjával, a KB titkárával. Bilak egy csehszlovák pártküldöttség élén a KNDK-ból hazatérőben állt meg a szovjet fővárosban. Metróépítőle balesete Hét metróépítő munkás életét vesztette, amikor szombaton összeomlott a mexikóvárosi épülő metró egyik csarnoka. A tűzoltóknak húszméteres földréteget kell megmozgatniuk, hogy megtalálják az omlás által betemetett 22 munkást. A mexikói fővárosban az idén már az ötödik alkalommal következett be baleset a metróépítés közben. 65 áldozata van az indiai áradásoknak Hatvanöt személy vesztette életét az indiai Bihar államban pusztító áradások során. A hatalmas esőzések nyomán kiöntött a .Ganqesz és több mellékfolyója. Több mint 600 ezer hektáron elpusztult a vetés, csaknem 46 ezer ház romba dőlt. bánt fogadta Berecz János, az MSZMP KB titkára és Csehák Judit miniszterelnök-helyettes. Jelen volt Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A vendég megbeszéléseket folyatott Lakatos Ernővel, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjével és Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkárral. Találkozott Korni- desz Mihállyal, a. Magyar Televízió elnökével és Pálly Józseffel, a Magyar Újságírók Országos, Szövetségének elnökével. A tárgyalások érdem legesek és lényegiek voltak Befejeződött a szovjet-—amerikai külügyminiszteri telálkozó i■ ------------ » --------------------------------------J erzy Urban látogatása