Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)

1986-09-13 / 252. szám

A Janus Pannonius Múzeum képzőművészeti gyűjteményének, kiállításainak

egyik legfontosabb jellemzője, hogy a XX. századi magyar művészet progresszív, új törekvéseire koncentrál. Elválaszthatatlanul kapcso- dik ehhez a múzeum ama törekvése, hogy intenzív kapcsolatot tartson a kortárs alkotókkal. Példa erre az országos kerámia-, és az országos kisplasztikái bienná- lé — immár közel két évtizedre visszanyúló — rendezésének felvállalása, s azok az erőfeszítések, melyeket a múzeum a kortárs gyűjtemény fejlesztéséért, bővítéséért tesz.

E munka látványos állomása volt tavaly a Modern Magyar Képtár kiállítóterének megnövelése a korábbi kétszeresére. Ez ugyan csak oly módon valósulhatott meg, hogy a képtár két külön épületbe került — a Modern Magyar Képtár l„ mely nagyjából a múlt század végétől

1950-ig mutatja be a magyar képzőművészet fejlődését, a Káptalan utca 4-es számú épületbe költözött - ám ezáltal lehetővé vált, hogy a régi képtárépületben súlyának megfelelően tárjuk a látogatók elé a gyűjtemény azon részét, mely festészetünk és szobrászatunk eltelt negyedszázadának irányzatait prezentálja.

(Mind e mellett sikerült — ha csak jelzésszerűen is — a Baranyában alkotó művészek munkásságát önálló egységként bemutatni!)

A Modern Magyar Képtár II. legmobilabb része - jellegéből adódóan a jelen törekvéseit bemutató kollekció a közelmúltban - részben minisztériumi átadás, részben múzeumi vásárlás révén — tekintélyes mennyiségű anyaggal, fontos művekkel gyarapodott. Ez által lehetővé vált, hogy a nyolcvanas évek első felének domináns képzőművészeti tendenciája, az „új

szenzibilitás", az ún. „szubjektív eklektika” számszerűen is jelentős művekkel szerepeljen az állandó kiállításon. Olyanokkal, mint Soós Tamás mítoszértelmező ,,/on gondolat"-a, Mazzag István rendkívül intenzív színvilágú, szimbolikus ,,Árnyékom a falon" című műve, Szirtes János csodálatos formagazdagságú, játékos mintákkal „teliszórt" vászna („Cím nélkül"), Sebestyén Zoltán expresszív, szürrealista „Tömeg"-e, Mullasits László brutális dinamikájú, felületű képe („A tetovált"), s a kortárs festészet immár klasszikusnak számító alkotójának, Bak Imrének „Szigorú évek" című műve.

Lényeges változást dokumentálnak e festmények. Mint azt a képtár kiállítása is szépen példázza, a hatvanas években, a hetvenes évek első felében a tiszta, az általános modell megteremtése, s az ezzel szükségszerűen együttjáró reduktivizmus volt a cél, a meghatározó. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején domináns „transz- avantgarde” tendencia legfőbb jellemzője viszont — s

erről tanúskodnak a fenti művek — a „szubjektív stílus -metaf órák” kialakításának igénye volt, mely mo- dellellenességével, komplexitásával, a személyiségjegyek

hangsúlyozásával szinte anti- tézise a korábbi évek konstruktív, absztrakt-geometrikus mozgalmának.

Sárkány József

MAKAY IDA

Szeptern bér hajnal

Ez már nem az ígéret-reggel,

Nem a levelek zöld kartánca Sötéten fénylik, mint a tenger tengermély surrogó homálya, vitorlák búcsúlobbanása.

Ez már a lombok haláltánca, a vérpadok iszamos fénye.

A virradat agóniája.

HODNIK ILDIKÓ

Egy gombbal

csak úgy összefogom egy gombbal magam mindent bezárok a semmit is elrekesztem a bőrt a tejszagot

a hajnaltól duzzadt szemhéjakat de főként a nem láthatót az emberséget mint értéktelent na és még kizárok mindent mint a zsaluk

a következő negyven évben

csak úgy

egy gombbal

na és egy biztositótű

találjatok meg

ha tudtok

képtelenek vagyunk változtatni. Erre a gépisztoly nem alkalmas. Kilátástalan, amit csinálunk. Gondold el, legfeljebb ötvenen lehetünk a századnál. S mennyien laknak a kerületben? Legalább százezren! Egy karhatalmistára tehát kétezer személy jut, beleszámítva a csecsemőket meg az aggastyánokat.

— Ha valamennyit ellenségnek tartod, akkor igen.

— Ellenségnek, ellenségnek. Ha velünk éreznének, akkor jelentkeznének.

— Naív vagy. Dereském! — rántottam egyet géppisztolyom szíján. — Ne feledd, hogy a kerület lakosságából legalább hetvenezer munkás, körülbelül húszezer pedig mindeddig kommunista volt.

—■ Volt! — nyomta meg a szót hevesen. — Az a baj, hogy volt! Most Diogenest játszhatsz öregem, lámpával sem találsz embert rajtunk kívül a kerületben, aki kommunistának vallja magát.

— Ne túlozz! A pártbizottság már dolgozik.

— Lehetnek talán öten! Halottnak a szenteltvíz! — legyintett. r— De a gyárakban! Tudtommal a kerület egyetlen gyárában sincs pártszervezet. Az MDP feloszlott. Az MSZMP-nek pedig még nincsenek alapszervezetei.

— Szerintem mi vagyunk a párt: te meg én, meg a többi

kommunista. Mi és akik velünk éreznek, s az MDP feloszlatásával nem szűntek meg kommunistának lenni. Bizonyosra veszem, hogy hamarosan létrejönnek a gyári pártszervezetek ...

— Illúzió ...

Kóbor kutya futott át előttünk az úton. Deres felkapott egy követ, s dühösen utána dobta.

— Nem értelek, Sándor — mondtam. — Ha ennyire kilátástalannak ítéled a helyzetet, miért jelentkeztél a karhatalomba?

Derest nem lepte meg a kérdés.

— Fene tudja. Talán becsületből. Az a baj, hogy átkozottéi becsületes vagyok. Pedig marhaság. Itt bolyongok veled a hideg éjszakában, ahelyett, hogy otthon szunyálnék az asz- szony mellett a jó meleg szobában. .. Hülyén becsületes vagyok. Nemcsak én. Te is. Mindnyájan a századnál. Mondd meg őszintén: te igazán bízol abban, hogy el tudunk érni valamit?

Néhány másodpercnyi szünet után csendesen, de határozottan válaszoltam:

— Igen, igazán. Sőt azt gondolom, te is bízol, csak valami okból önmagad előtt sem ismered be. Ha nem bíznál, nem lennél közöttünk.

(Következik: Kié a hatalom?)

Vidám és jókedvű volt, amikor kilépett a gyárból. Akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét, gondolta.

És igaza is lett. Néhány villa mos-megá llónyival tovább már kapott is egy szerelői állást, és az aranyos mester órabérben rögtön a dupláját ígérte annak, amit addig kapott.

Megfogtam az Isten lábát, gondolta: egy-két év alatt ösz- szedobom a dohányt a lakásra, és kinyalhatják a . . . az üres tányéromat, nevetett vidáman.

Hétfőn reggel három címet adott át a mester.

— Járd körbe őket! így oszd be a munkádat - magyarázta.

— És amikor végzel, gyere vissza. Ha borravalót kérsz, azt külön teszed, érted? Na, sok szerencsét!

Az első héten nem is volt semmi baj.

Jó ember a mester — magyarázta Fazekasnak, művész kollégájának. — Nem ellenőriz, és fizet, mint a köles. Dupláját keresem annak, amit a gyárban.

Köteles Feri elemében volt. Gátlástalanul beszélt, és boldog-boldogtalannak fizetett, hogy ekkora szerencséje van. Csak azt felejtette el, amit elég halkan mondott a mestere:

— Jegyezd meg, fiam, én csak a ledolgozott órákért fizetek. Bért is, adót is, biztosítást is.

Hét végén már szűkösen volt pénz a zsebében, pedig izgalmas randevúra készülődött, ügyfele éppen kiküldetésbe készülődött, és a felesége hun- cutkósan randevút beszélt meg vele.

— Mester úr, estére komoly randevúm van, szóval úgy érzem, hogy leesik valami, ezért szeretnék . . .

— Néhány százast? Hm . . .

— mosolygott a majszter.

— Maga aranyos ember, hogy félszóból is ért.

— Én értek, fiam, félszóból is, ha engem egy teljes szóból megértenek.

Köteles íFeri nem értette a mestere humorát. Átnedvesedett ingben rohant á randevúra. Ági, a fiatal asszonyka már ott volt. De nem egyedül. Sovány, lóképű, szakállas alak ült mellette. A Barátunk — mutatta be Ági a fickót, aki halkan mormogott valamit. Aztán rendelt, majd újra rendelt és fizetett. És várt. Várta, hogy a fickó lekopjon. Széles tenyerét izgatottan surrantotta Ági combjára. A lóképű rácsapott.

— Hé, a menyasszonyom combjáról elviszed a patád, érted, vagy beverem a pofád!

— Hogyhogy a menyasszonyod? — döbbent meg Köteles.

— Csak addig, amíg a hülye férje nem jön ró, hogy neki már csak annyi a szerepe, hogy ■letejeljen, érted, hapsikám. Most pedig fizetsz egy rundót és lelépsz, érted, ha nem akarod, hogy összeverjem a pofádat.

Rendelt, fizetett és lelépett.

Rohadt dög, gondolta, a férjével eltartatja magát, miközben kurválkodik.

A napok napok után teltek,

BÁBA MIHÁLY:

Meglepetés

a hónapok is. Köteles iszonyatosan csalódottnak érezte magát. Hétről hétre kevesebb volt a borítékjában. Mi a fene ez? Nem ebben állapodtunk meg! — morfondírozott, aztán elszánta magát, és bement a mesterhez. Nem akart ő panaszkodni, csak egyszerűen meg akarta mondani, hogy számításai nem válnak be, és odébbáll. így is kezdődött. De a mester sokáig nem felelt egyetlen

lyett tíz előtt érkezett, fél kettőkor már eljött, de a műhelyben csak négykor jelent meg. Nem kérdezem hol volt, mert tudom, hogy nem mondja meg az igazat. Vagy fusizott, vagy lógott. Egyre megy. Én a lógásért nem fizetek.

— Akkor nekem a tanácsnál volt dolgom.

— Hol?

— A Bertalan Lajos utcában.

— Ott nincs is tanács!

azt sem tudom, hogy mit csinált, mennyit kapott, vagy csak a szeretőjével töltött időt fizettette ki velem. Ha úgy gondolja, akkor pereljen, és majd behívatjuk azt az Ági asszonyt is, meg a szomszédnőjét. Ha maga nyeri meg a pert, és nekem kifizeti a két órára járó illetékemet, mert én fizetek adót, biztosítást magáért, akkor én is kifizetem magát. Tessék a munkakönyvé, és hordja el magát! Keressen egy gyárat, ahol mindent elnéznek magának, ahol hülyére lóghatja magát. Mert nálam nem lehet!

— Ezt megkeserüli — dobta magasba az öklét Köteles.

— Mit mondtál, te szemét? - ugrott oda a mester, és vasmarkával megfogta rajta a buPattantyus József rajza

kérdésére sem. Még csak nem is mosolygott. Ráncos arcáról a mosoly árnyéka is elröppent. Gondterhelt volt.

— Nézze, fiam, maga a legnagyobb csalódás nekem. A képe, a pofája tisztességes, ezért ígértem magának tisztességes bért. De azt megmondtam, hogy én csak a ledolgozott órákért fizetek. Én nem gyár vagyok.

— Hogyhogy nem gyár?

— Ügy, hogy ott, hd dolgozik, ha nem, fizetnek.

— Hogy merészel, maga rohadt .. .

— Maszek, mondja csak ki — állt fel az öreg mester. — Nézze, én nem hívtam magát, maga jött ide, munkát keresni. Adtam is, tisztességes bért is ígértem, de előre közöltem, hogy csak a ledolgozott órákért.

— ledolgoztam — üvöltött Köteles ingerülten.

A mester hunyorogva rápillantott, várt néhány pillanatot.

— Le. Azt ki is fizettem. De — dobta magasba az ujját - Hegedűsékhez nyolc óra heKöteles elbambult. Fogalma sem volt arról, hogy a Bertalan Lajos utcában van-e tanács vagy sem, de az biztos, hogy a humoros dagi haverja hozott oda két nőt, délelőtt. Istentelenül unatkoztak mind a ketten. De ezért miért neki kell fizetni? Az úristenit ennek a rohadt világnak!

— Maga, maga, becsapott engem, rohadt burzsuj! Érti? Azt ígérte, hogy tisztességes bért fizet, és most kiderül, hogy mindenért levon egy olyan összeget, hogy lassan nekem kell valamit tennem a borítékomba, hogy legyen benne néhány tízes.

— Elég, fiatalember! — csapott a szerszámos-asztalra a mester. — Itt az üres borítékja, itt a munkakönyvé, és menjen a fenébe! Azt hitte, hogy nálam is lóghat úgy és annyit, amennyit a gyárban, akkor tévedett. Ha nem tetszik magának, jelentsen fel. És akkor én is feljelentem, hogy amikor Feketééihez kiküldtem, maga egy óra alatt végzett, de három órát számolt el, holott'két óráig a szomszédban szöszmötölt,

gyóreszt. - Fenyegetsz? Te? Te? Moslék! Engem, aki negyven esztendeje dolgozom tisztességgel, akinek eddig semmiféle hatósággal nem volt dolga, és még te mersz engem fenyegetni, te szemét, aki miattad elvesztettem néhány régi ügyfelemet?

Rázta, kegyetlenül rázta Kötelest.

— Engedjen el, mert nem felelek magamért — sipította a fiú.

— Persze, hogy nem felelsz! Te semmiért sem felelsz, te rohadék — üvöltötte a mester. — Ki innen! És csak a küszöbön kívül engedlek el. Mehetsz feljelenteni az úristenhez, érted! — lökte ki az ajtón.

Köteles Feri a falhoz tánto- rodott. Kábulton állt néhány pillanatig.. Iszonyatos csalódás érte.

^Iszonyatos meglepetés.

Kezében összegyűrve szorongatta a munkakönyvét.

HÉTVÉGE 9.

Új szerzemények a Modern Magyar Képtárban