Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-07 / 216. szám
I 1986. augusztus 7., csütörtök Dunántúli napló 5 Naponta 1300 köbméter szemét gyűlik össze Megújul a művelődési ház Bakonyán Bakonyán a Hazafias Népfront Községi Bizottsága munkája alapján 1985-ben nyerte el a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Nemzeti Zászlaját és a címmel járó egymillió forintot. Ugyanakkor a falut mozgalmas, kitűnő társadalmi életének további támogatására, a Baranya Megyei Tanács 750 000 forinttal jutalmazta. Mivel a község tanácsi körzetében kulturális ■ téren már korábban is meghatározó volt, az itt lakók úgy határoztak, hogy az így egybegyűlt pénzt a lerobbant művelődési ház újjáépítésére fordítják. Az épület korábban tanócsháza volt, majd színpaddal és moziteremmel kibővítve a község kulturális életének központja lett. Az idő múlása azonban szükségessé tette újjáépítését. A már két éve folyó munkálatok eredményeképpen a ház étteremmel, szociális helyiségekkel bővült tovább, új tetőszerkezet kerül rá, mutatós külső és belső burkolatot kap. Bevezették a vizet, az átadás előtt pedig új elektromos hálózatot szerelnek fel. Az építőmunkában, amely még most is folyamatban van, részt vett a falu apraja-nagyja, számos vállalat, üzem, gazdálkodó egység támogatta a helybelieket. A maradék pénzből a ház berendezését és felszerelését szeretnék megoldani. Újra itt kap majd otthont a már nagyon várt mozi, a felújított épület társadalmi rendezvények, kiállítások, táncos összejövetelek megrendezésére lesz alkalmas. A község vezetői úgy tervezik, hogy a művelődési otthon nemcsak egy szűk korosztály szórakozását fogja szolgálni, szívesen látnak majd itt bárkit a csaknem 400 lelket számláló faluból. A ház átadását eredetileg augusztus 20-ra tervezték. Az időpont valószínűleg csúszik, de szeptember elején már itt akarják tartani a pécsi Ságvári Művelődési Házzal közösen megrendezendő Otthon Randevút. Miért nem tisztábbak a pécsi utcák? . Kevesen jelentkeznek utcaseprőnek Annak ellenére, hogy reggelenként 140 ember indul el söprűvel, lapáttal, talicskával, valamint öt locsolókocsi és hat söprőgép, hogy a város közterületén levő járdákat, utakat letakarítsák, szemetesek Pécs utcái, és főleg a buszmegállók környéke.- A csupán 80 állandó efnberünk mellett változó az alkalmi dolgozóink száma, mert ők reggelenként jelentkeznek munkára és délután le is számolnak — mondja Weich József, a Pécsi Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vállalat közterületi részlegének vezetője. — Sajnos kevés is a jelentkező. Nagy segítséget jelentenek számunkra az őszönként munkára jelentkező iskolák. Az elmúlt évben például a Nevelési Központ II. s'zámú Általános Iskolája, a Köztársaság téri Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola vállalta, hogy az általunk kiadott szerszámokkal, a mi irányításunkkal rendbeteszik saját környéküket. — Főleg a felhőszakadások után vagyunk nehéz helyzetben, amikor a hegyoldalról lezúduló víz iszappal árasztja el a Kórház teret vagy az Irányi Dániel teret. Ilyenkor van, hogy tíz teherautóval szállítjuk el az összegyűjtött iszapot olyan szintén problémás területekről, mint a Do- nátus, a Bálics, a rácvárosi templom és környéke, az Urö- gi fasor, vagy a. Zója utca. A köztisztaság alkalmazottai a folyamatos úttakarítás mellett nemcsak az időjárástól függően, hanem naponta, sőt az őszi és • tavaszi idényben kampányszerűen is dolgoznak. Mindennap az általuk kialakított öt városi körzet közül az egyikben intenzív nagytakarítást rendeznek, ahol egy egész brigád dolgozik együtt. így rövidebb idő alatt elvégzik az egyébként egy személyre kiadott feladatot. Az eredményesebb munka érdekében új gépeket rendeltek. A söprőgépeket a jövő hétre várják, a két új Csehszlovákiából érkezett locsológép viszont már próbaüzemben van. Az útkarbantartással párhuzamosan folyik a szemét elszállítása. Naponta 200 szállító 22 kocsival és 8 konténerszállító teherautóval gyűjti a hulladékot. Naponta 900-1300! köbméter szemetet szállítanak az ártalmatlanító telepre. Mindezen erőfeszítésük ellenére szemetes a város. A belváros főutcáit, tereit, forgalmasabb kereszteződéseit, a buszmegállókat ugyanis naponta többször végig kell járniuk, mert néhány óra leforgása alatt újra teledobálják szeméttel a járókelők. Mit lehet ez ellen tenni? Honda Viktor, a Pécs Városi Tanács Közterület Felügyeletének vezetője elmondta, hogy a köztisztasági szabálysértésért járó pénzbüntetés a második legnagyobb az általuk kiszabott bírságok sorában. Naponta 12 emberük járja a várost. A leggyakrabban előforduló papírdarab, csikk, szotyola elzárásáért 2-300 forintot kémek az elkövetőtől, de akár 1500 forintra is megbírságolhatják. A januártól júniusig terjedő időszakban az 1400 közterületi bírság közül 250 főt büntettek meg szemetelés miatt, és összesen 70 000 forint bírságot szabtak ki. Németh A. Felinger József lánycsóki magántermelőktől érkező szállítmányt vesz át Fotó: Lauer Györgyi Csökkent a Baranyában felvásárolt gyapjúmennyiség Finomság, szálhosszúság, tisztaság. Ezek a tulajdonságok döntőek minősítéskor és határozzák meg az átvételi árat is. A Gyapjú és Textil- nyersanyagforgalmi Vállalat pécsi kirendeltségében idei utolsó jelentősebb átvételüknél lehettünk tegnap jelen. ■— lánycsókról és Babarcról érkezett a szállítmány — mondta mérlegelés közben Varga István lánycsóki juhász. — A több mint 10 mázsa gyapjút hét gazdánál 220 állatról nyírtam. Segéderő nélkül napi 30 birkával végeztem. Egy kicsit megkéstünk, így szennye- zettebb a gyapjú a megszokottnál, de a hosszúsággal, finomsággal nem lesz baj. Ezt bizonyítja a minősítés is: fésűsgyapjú a mennyiség 85 százaléka, 15 százalék az al- minőség,' az úgynevezett hasláb gyapjú. A háztáji gazdákkal a Timár utcai kirendeltség tárolópadlásán beszélgettünk. Januártól javuló feltételek — A most kapott pénz a takarmányozási költségeket fedezi, nyereségünk és a munkánk fizetsége a szaporulatból ered — folytatta Varga István, aki a juhtenyésztő szakmunkásképe- sítést is megszerezte. — Sajnos az ágazat jövedelmezősége és a termelési kedv is csökkent napjainkra. Míg évekkel ezelőtt 1000 birkája volt a falunak, most csak 400 legel a határban. Szükség lenne a maszek gazdaságokban három—öt nyírófejes gépekre. A hazai forgalomban kapható 12 nyírófejest csak a nagyüzemek tudják megfizetni, kihasználni. Kézi nyíró brigádot pedig már egyre nehezebb összehozni. A nagyüzemek és kisgazdaságok juhállományában mutatBányászlámpák a főorvos szobájában Olajmécs és homlokreflektor Dr. Kishonti Tibornak, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás főigazgató főorvosának szobájában az egyik falat a szó szoros értelmében bányászlámpák borítják. Egymás mellett lógnak újabb és régebbi típusok, és két egyforma sincsen köztük. A legrégebbi az 1700-as évek közepétől használt olajmécses egy elhagyott bányáról származik. Szép a Mecsekben sokáig használt Dawy lámpa. Külön értéket ad az •itt látható példánynak, hogy mint a gyűjtemény majd minden darabja, ez is márka- számos, tehát ténylegesen dolgoztak vele. A telepesakkumulátoros bányászlámpák fölött a legújabb • homloktükrösök sorakoznak, közülük egy NDK-ból származó számít igazi különlegességnek. Csak kísérleti jelleggel került belőle néhány az országba. A mecsekiek mellett oroszlányi, tatabányai, sőt lengyel lámpa is látható itt. így jutottak ide a karóiddal üzemelők, ezeket metánveszélyes bányákban soha nem használták. — 1952-ben az egyetemi közegészségügyi intézetbei dolgoztam — meséli dr. Kishonti Tibor. — Foglalkoztam a bányászok egészségügyi viszonyaival is. 'Ez természetesen gyakori bányajárással járt együtt. És bár elkerültem az intézetből, a vonzódás megmaradt. Később, amikor az induló Ércbánya Vállalatnál meg kellett szervezni az egészségügyi ellátást, abbai is részt vettem. Itt a KÖJÁL- nál újra 'hivatalból foglalkoztam és foglalkozom a mai napig ezekkel a kérdésekkel. Egyszer hozott valaki egy bányászlámpát, később kaptam még egyet, és lassan elkezdtem gyűjteni ezeket a tárgyi emlékeket. — Tud hasonló gyűjteményről?- Miniatűr lámpákból Pécsett is van egy jó 200 darabos, de ténylegesen használtakból nem tudok m kát. Sz. Koncz kozó visszaesés figyelhető meg a kirendeltség idei felvásárlási kimutatásaiban is. — Tavaly Baranyában 320 tonnát vettünk át, ám a csökkenést látva idén már csak 290 tonnára számítottunk — tájékoztatott Felinger József kirendeltségvezető. Most már biztos, hogy ez sem teljesül. Az exportra kerülő pecsenyebárányok nyírásából még 10 tonna báránygyapjú érkezik raktárunkba, de ezzel együtt is csak 260 tonna lesz a végeredmény. Az október végéig tartó átvételi időszakban már csak egy mázsa alatti mennyiségeket hoznak a néhány birkával foglalkozó gazdák. így novembertől jövő év áprilisig a hízó- juhok forgalmazása köti le a kirendeltség dolgozóinak figyelmét. Tegnap is vagoníroz- tak Magyarszéken. A termelő- szövetkezet 300 pecsenyebárá- nyát indították útnak Libanonba, ahova a görögországi Thesszalonikitöl hajóval érkeznek az állatok. A jövő héten francia és NSZK szállításokra van kilátás. Jelentős valutabevételt biztosít az ágazat, érthető hát, hogy a termelési kedv csökkenését nem nézhette tovább tétlenül kormányzatunk. — Január elsejétől tizenhét forinttal nő a gyapjú kilónkénti átvételi ára a kis- és nagyüzemekben egyaránt. Utóbbiak támogatást kapnak tenyészjuh selejtezésekor és kamatmentes hitelt vehetnek fel a fiatal állatok beállítására. Támogatást élveznek az ágazat épületeinek korszerűsítésére, újak létrehozására is. Mindezek alapján a visszaesés megállására, élénkülésre számíthatunk — tájékoztatott bizakodóan Felinger József kirendeltségvezető. Balog N. A közétet hires A Pécsváradi Nagyközségi Pártbizottság rendkívüli ülést tartott tegnap, augusztus 6-án. Az ülés munkájában részt vett Lukács János, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Somssich Lászlóné, a Komló Városi Pártbizottság első titkára is. Az ülésen, betegségére való tekintettel, érdemei elismerése mellett, titkári funkciójából fölmentették Lakatos Béla elvtórsat, aki tevékenysége elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg. Majd megválasztották Fuchs Sándort a nagyközségi pártbizottság titkárává, . aki előzőleg a pécsváradi Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet tanára volt. * A Vegyészszakszervezet elnöksége szerdai ülésén a dolgozók egészségének védelmével kapcsolatos tennivalókról tárgyalt. A szakszervezet elnöksége úgy határozott, hogy javaslatot dolgoz ki, amelyben az illetékes szerveknél a munkakörülmények javításának fokozott támogatását szorgalmazza. * A hirosimai atomrobbantás áldozataira emlékeztek szerdán országszerte. A fővárosi békeközösségek aktivistái az Országos Béketanács ifjúsági bizottságának szervezésében a kora hajnali óráktól a tragédiát felidéző árnyékalakokat festettek a járdára a Felszabadulás tér Károlyi Mihály utca felőli részén. Ezzel az akcióval és a szórólapokkal emlékeztettek a 41 évvel ezelőtti pusztulásra, s hívták fel a figyelmet az atomfegyverek veszélyére. Ugyancsak szerdán, reggel 7 órától a zsadányi úttörő békeklub kezdeményezésére a gyermekek békevágyát jelképező léggömböket és papírsárkányokat eregettek a legkisebbek a Felszabadulás téren. Az eseményt megelőzően az úttörőklub képviselője felolvasta társai felhívását, kifejezve óhajukat, hogy a világon mindenki békében éljen. Az akció része volt annak a nemzetközi rendezvénynek, amelynek során a Földgolyó gyermekei ugyanazon időben felbocsájtott léggömbjeikkel jelképes védőpajzsot alkottak — legalább egy röpke pillanatra — bolygónk körül az atomfegyverek ellen. A programhoz kapcsolódóan a Felszabadulás téri metró aluljáróban egész nap zenés .műsort adnak a John Lennon Békeklub tagjai. Este az Országos Béketanács nemzetközi ifjúsági békeklubjában az „Atomenergia: fenyegetés vagy segítség? A békés felhasználás problémái" címmel fórumot rendeztek. A késő esti órákban sok fiatal gyújtott gyertyát a járdára festett árnyékalakok mellett, emlékezve az áldozatokra, s tiltakozva az atomfegyverek ellen. » n