Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-04 / 213. szám

Az ünnepélyes eredményhirdetés Jelesre vizsgázott a rendezés A pécsi Mohai-Szvacsek páros nyolcadik Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLIII. évfolyam, 213. 'szám 1986. augusztus 4., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Kör repülő modellek uí lag bajnoksága Pécsett Minden arany a szovjeteké Szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja az eset­nek. Ez szó szerint értendő, ki­gyulladt ugyanis a légiharc színhelyén, a városi sportcsar­nok melletti területen a fű. — Amikor rádión leadták a hirt, azonnal rohantam a helyszínre tűzoltókészülékkel a kezembe, — újságolta Mohai István, a vb főrendezője teg­nap délelőtt. — Ott is volt már egy poroltó, de kettővel mégis hatásosabb az oltás. Pillanato­kon belül eloltottuk a tüzet, így nem esett nagyobb baj. Hiába fejeztük be hajnali fél 5-kor a pálya locsolását, a tű­ző napsütés egy helyen meg­gyújtotta az üzemanyaqqal át­itatott füvet. Mi azonban nem ilyen szen­zációra vártunk. Beértük volna mondjuk azzal is, hogy a pécsi ifj. Mohai—Szvacsek páros a túra kategóriában a 3. futam­ban kivágja a rezet. Sajnos, nem így történt. — Nem ment jól most ne­künk. Kevés még a tapasztala­tunk, meg aztán a motor is rakoncátlankodott — panaszko­dott Szvacsek a harmadik rajt után. — Úgy volt, ahogy vár­tuk: a szovjetek „taroltak".- Szvacsékék csak tavaly óta válogatottak. Először indultak világversenyen. Dicséretes, hogy a magyarok közül ebben a kategóriában ők jutottak leg­tovább. Egyébként nyolcadikak lettek — vigasztalta a pécsi fiút dr. Beck Rezső, a Magyar Modellező Szövetség elnöke. Délelőtt fél 12-kor hozták a hírt: befejeződött a 3. futam a sebességiben. A győztes szovjet Kalmikov 293 km-es tempóban repítette modelljét. Világbaj­nokságon ilyen jó eredményt még senki sem ért el. A világbajnok Kalmikov a csapatával Hiába vezetett két futam után honfitársa, Piszkajev, a har­madik rajtjával Kalmikov ma­ga mögé utasította. A dobogó 3. fokára a magyar Múlt áll­hatott fel. A magyarok közül a legutóbbi világbajnok Sze­gedi .a 6., Molnár a 8. helyen Végzett. Csapatban a Szovjet­unió visszaszerezte Magyaror­szágtól a vb-aranyat. öröm­teli, hogy a magyar válogatott ismét dobogóra léphetett a 2. helyet megszerezve. Kalmikov az újdonsült világ­bajnok : — Novoszibirszkben élek, 31 éves vagyok. A légiharcban indultam nyolc esztendeig, 1978-ban átálltam a sebessé­gire. Két éve vagyok ebben a kategóriában válogatott. 296 km volt a maximum, ami ed­dig sikerült nekem. Piszkajevvel egy klub tagjai vagyunk. Hogy nyertem, neki is köszönhetem, már sokat segített eddig is. Egy házzal arrébb a „főhadi­szálláson” járva a műrepülő­sök is befejezték a vb-t dél­után fél 4-re. A szovjet Kolesnyikov nyert, az első hatba négy kínai ke­rült. Csapatban szovjet siker született. A túrában szovjet házidöntő volt, egyéniben az első három helyen ők végeztek, csapatban is aranyat nyertek. Légiharcban óvás óvást kö­vetett, emiatt elhúzódott a ver­seny. A csíkokat az ellenfél repülőjéről a szovjet Nyejuhin vágta le a legjobban, övé lett az aranyérem. S talán már mondani sem kell: csapatban (Folytatás a 8. oldalon.) Épíl-észeH értékeinkről A Hazafias Népfront Országos Tanácsa mel­lett működő építészeti é« településrendezési albi­zottság vitaanyagot bo­csátott ki, amely tele­püléseink építészeti érté­keinek feltárásával és megőrzésével foglalkozik. A népfrontmozgalom e témáról vitákat szervez területi munkabizottságai­ban, és várja a társadal­mi és tömegszervezetek tagjainak véleményét ar­ról, hogyan lehetne az építészeti értékeket a leg­hatékonyabb módon meg­őrizni, és hasznosítani. A hagyományőrzés három évtizede I ip # 4 I t A f Jubileum / Szebényben ünnepelt az egész falu teg­nap Szebényben. Működésének 30 éQes jubileumát ülte meg műsorral, vendégekkel s ha­gyományos táncmulatsággal, a Kiváló együttes címmel és Szó- cialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett hagyományőrző Sze- bényi Népi Együttes. A valaha mintegy 1200, ma már mindössze 600 lelkes régi baranyai falu valóságos kis magyar szigetként húzódott meg a körülötte élő német nemzetiségi települések között. Földútja, zártsága, míg bekö­tőutat nem kapott, a megszo­kottnál hosszabb ideig tartot­ta életben a hagyományos pa­raszti kultúra elemeit; Szebény falu tiszta forrásból táplálko­zó népművészetét, szokásvilá­gát, egyszerű motívumkincsű, de színekben harmonikus, na­gyon szép viseletét. Hatott rá természetesen a környéken és a faluban lakó német csalá­dok kultúrája is. Innen ered­het például, amit sehol másutt nem láttam, csak itt: a fehér­ruhás kislányok betlejiemes já­téka is. Együttesük 1956 elején ala­kult meg s rövidesen be is mu­tatkozott a Szebényi lakodal­massal, amelynek néhány rész­letét (Búcsúztató, Vánkostánc) a délutáni jubileumi műsorban-is fölidézték. A kezdetekre így emlékezett vezetőjük, Horváth István: — Jól működő színjátszó együttesünk néhány tagja va­lamilyen képet látott valahol egy alföldi hagyományőrző együttesről. Ők jelentkeztek: Pista bácsi, mi nem csinál­hatnánk ilyet!?... Hát, de­hogyis nem, ha vállaljátok — válaszoltam. A megyei MÉ­SZÖV mellénk állt és anyagi­lag segített. A munka, a ha­gyományok összegyűjtése és színpadra szerkesztése akkor még nem volt különösebben nehéz. Hiszen 30 éve is még élő hagyományként dalolták, táncolták, muzsikálták a la­kodalmi népzenét és szokáso­kat. De feldolgoztunk, előad­tunk más helyi szokásanyagot is az odaillő népdalokkal, mint a húsvéti locsolást vagy a Pántlikázót, amiben a lányok szalagokkal fogadták a soro­zásról visszaérkező „regrutá­kat". Az együttesnek ma 50 tagja van, különböző korosztá­lyokból. Ök ugyanúgy tudják, járják szerepléseken kívüli la­kodalmakban is^á csárdáso­kat, verbunkot, karikázót, ug­rást és a többit. . . (Folytatás a 2. oldalon.) Megkezdődött a londoni minicsúcs Londonban vasárnap dél­után Lynden Oscar Pingling bahamai kormányfő elnökle­tével megkezdődött hét nem­zetközösségi ország leg­magasabb rangú vezetőjének tanácskozása. A háromnapos mmicsúcs többi résztvevője: Kenneth Kaunda zambiai el­nök, Robert Mugabe zim­babwei, Radzsiv Ghandi in­diai, Robert Hawke ausztrál, Brian Mulroney kanadai és Margaret Thatcher brit kor- j mányfő. A tanácskozás hivatalos . napirendjén csupán a Dél- Afrikára vonatkozó nemzet- közösségi határozatok vég­______________ r ehajtásának felülvizsgálata szerepel. Thatcher asszony és a Pretoria elleni szankciók kérdésében vele szemben felsorakozó hat kollégájának erőpróbája azonban azt is eldöntheti: fennmarad-e mai formájában és összetételé­ben Nagy-Britannia és az egykori birodalma területén létrejött 48 független tagor­szág „önkéntes társulása". Thatcher asszony ezúttal nem házigazdája, hanem, csak egyik részvevője az ér­tekezletnek. „Az újjászületett eredeti”. A pécsi Városháza épületéről szói cikkünk a 3. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents