Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-31 / 239. szám
Vasárnapi szakácstanács Holnap nyílik a PMSC étterem Mozgóárusok a lelátón Holnap nyílik az átalakított PMSC étterem és klub az új- mecsekaljai pályán, a nyugati szegletben. Az április eleje óta zárva tartó étteremben csak a székek és az asztalok lesznek a régiek. A PMSC tulajdonában lévő és az egyesület által üzemeltetett étterem új vezetője Kocsis Ernő, aki 1964-ig rúgta a labdát pécsi színekben. Nagy gondban találom. Az utolsó simításokat végzik a berendezésen, rámolják az eredeti, PMSC emblémával díszített tányérokat, csinosítják a kedvesnek ígérkező, zenés, harmadosztályú étel- és italárakkal induló felső éttermi részt. A sarokban a zongorát javítják. Hétfőtől Komlódi József és Szigeti András játszik majd diszkrét szalonzenét a nyitvatartási idő alatt, 11 és 22 óra között. Az étterem nyilvános, de mint Kocsis Ernő elmondta, szeretnék, ha a Pécsre érkező, itt versenyző sportolók és természetesen a helybeliek és a klub pártoló tagjai is itt lelhetnének törzshelyükre. Akár ingázhatnának is, mert a földszinti klub- és játékteremben 12 és 20 óra között friss harapnivaló és italok várják a sportolókat és barátaikat. Kocsis Ernő sorolja tovább térveit, a hagyományos magyaros konyhát, a nyáron megnyíló kerthelyiséget, a zárt körű rendezvényeket. Nekem a legszimpatikusabb az, amit a mozgóárusokról mond, ők teszik teljessé a 65 személyes PMSC éttermet. Az üzletvezető ígérete szerint már a jövő szombati, MTK elleni meccsen mozgóárusok járják a lelátót — szendvicsekkel, trafikáruval, cukorkákkal, üdítőkkel. Diákok járnak majd ide-oda, kezükben kis kosárkákkal, mint 'Kalap, a fradisták híres fruttiárusa. Le a kalappal! — az ötlet előtt. Szakácstanács rovatunk számára premier előtti receptet ajánlott Kocsis Ernő üzletvezető. Régi, kézírásos emlékekben megmaradt ormánsági étel a baranyai fűszerezett húscsí- kocskák. A hozzávalók tíz, közepesen éhes személynek: 120 deka sertéscomb vagy tarja, 20 deka zsír, ugyanennyi vöröshagyma, 10 deka füstölt szalonna, 2 deka fokhagyma, 5 deka só, aztán a fűszerek ízlés szerint, erősen ajánlottak: a törött bors, a majoránna, a chilly és a pirospaprika. Elengedhetetlen még 3 kiló krumpli. A hagymát üvegesre pirítjuk, a •keskeny csíkokra vágott húst forró zsírban meghuzatjuk, az elkészült hagymát és xs csíkocs- kákat ezekután együtt, fűszerek hozzáadásával puhára pároljuk. Időközben a krumplit meghámozzuk és a sütőben egészben pirosra sütjük, és együtt tálaljuk. Bozsik L. Miért kapcsolták ki az átadóállomást? Készül az új csöcsonk a tolózárhoz Fotó: Vadász Tibor Takarékgázon Ősszel jön a csőgörény — Nem fél ilyenkor, hogy berobban a vezeték? — kérdezem Király Tibortól, a Gáz- és KőolajszóIIí'tő Vállalat ká- polnásnyéki üzeme hegesztőjétől, miután lángvágóval átvágja azt az acélcsövet, melyen negyed órája még 64 bar-os nyomással érkezett Pécsre a földgáz a távvezetéken. E vékonyabb cső egy szürke házikóban tűnik el öszögpusZtán, hogy egy vastagabb bújjon ki belőle már csak 6 bar-os nyomással, „megillatosítvo" víve a gázt a DDGáz rendszerébe. — Nem. Dolgoztam már úgy is, hogy közben folyamatosan égett a gáz, de itt gondosan lezárták ezt a szakaszt, semmi baleset nem lehet — mondja Király Tibor, aki nem sokkal később minőségi varratokkal illesztette fel az újabb csőcsonkokat. Gondos rönt- genezés után nyilvánították jónak az ellenőrző szakemberek a hegesztő munkáját. A vágásra, hegesztésre azért volt szükség, hogy biztonságosabbá tegyék Pécs téli gázellátását, gyorsabban kiküszöbölhessék a nyomás- csökkentő esetleges üzemzavarát: beépítettek tegnap délután egy tolózárat a vezetékbe. Szűkszavú közlemény jelent meg lapunkban, hogy szombaton délután takarékoskodjon a lakosság a gázhasználattal - azért volt tehát a kérés, hogy ezt a munkát elvégezhessék a DDGáz szakemberei. Három órától megkezdték a pécsi nagyfogyasztókat lekapcsolni a hálózatról, a kérés ellenére jelentkező lakossági gázigényt pedig erre az időszakra a városi vezetékrendszerben lévő 3 bar nyomású gáz látta el. Amikor a nagyfogyasztók, például a porcelángyár lekapcsolódott, lezárták az áf- adóállomásra beérkező és kimenő vezetékeket, s gáztala- nították a kerítésen belüli rendszert, majd gondos mérések után, s megfelelő számú tűzoltókészülék mellett végezték el a tolózár beépítését, melyet szombaton este fejeztek be. Aztán ismét megnyíltak a szelepek, s a gáz ismét visszatért régi medrébe, pontosabban vezetékrendszerébe. Mint megtudtuk, az ősz folyamán még egy karbantartási munkára kerül sor. A „görényezést” azonban nem észlelik majd a fogyasztók: a csőgörényt Mohácsnál teszik be majd a távvezetékbe, hogy azt a gáz maga előtt tolva, kitisztítsa Pécsig a két éve átadott szakaszt. •B. L. Kínai fotóművészek Pécsett Tanévnyitó ünnepségek Az alsó- és középfokú oktatási intézményekben szombaton országszerte megkezdődtek a tanévnyitó ünnepségek. Szombaton, illetve vasárnap mintegy 3550 általános, 560 közép- és 270 szakmunkásképző iskolában rendezték, illetve rendezik meg az immár hagyományos évnyitókat, hogy az első tanítási napon, szeptember 1-jén, hétfőn mindenhol megkez-- dődhessék az oktatás. Az ünnepségeken mintegy 154 ezer első osztályos kisdiákot köszönthetnek az iskolákban. A középiskolákban 64 ezren, a szakmunkásképző intézetekben 66 ezren lépnek az első évfolyamba. A hétfői első csengetés 1 millió 300 ezer általános iskolás számára jelzi az új tanév kezdetét. A legtöbben a hatodik osztályba járnak: tavaly lépett ugyanis a felső tagozatba j az utóbbi évek legnépesebb korosztálya. A nyolcadik osztályt jövő tavaszszol várhatóan 141 ezer fiatal végzi el. A középiskolákba 237 ezer diák jár az új tanévben. Az alsó- és a középfokú iskolákban az első félév 1987. január 31-ig tart. Az iskolák 1987. február 6-ig értesítik a szülőket a diákok első félévi munkájának eredményéről. A téli szünet első napja december ! 20., az utolsó napja 1987. január 4. lesz. A tavaszi szünet április 4-től április 12-ig tart. Az utolsó tanítási nap az általános iskolákban 1987. június 12., a középfokú iskolákban június 5. Négytagú kínai fotósdelegáció tartózkodik Pécsett. Yuan Yrping, a Kínai Fotóművészet főszerkesztője, a Kínai Fotóművész Szövetség helyettes vezetője, Zhang Jiagi, a Kínai Fotóművész Szövetség nemzetközi osztályának vezetője, Xu Yong- hui, a Zhejaing Daily című lap fotóriportere és a tolmács Jiang Sanju tegnap Tóm László kíséretében meglátogatták a Dunántúli Napló szerkesztőségét. Négy napja tartózkodnak Magyarországon, a nemrégiben felújított magyar-kínai kulturális és a fotóművész szövetségi kapcsolatok jegyében. Yuan Yiping elmondta, hogy elsősorban embereket és gyerekeket fényképeznek Baranyában, de figyelmük kiterjed az épületekre is. Megígérte, hogy a Kinában megjelenő képekből küld szerkesztőségünknek. Xu Yonghuitól megtudtam, hogy lapja 550 000 példányban jelenik meg mindennap, négy oldalon. Tíz fotós dolgozik az újságjánál és naponta 12 kép található a lapban. Jiang Sanju, a fiatal tolmácsnő három évig dolgozott Magyarországon a kínai követségen, hat év után eleveníti fel nyelvtudását. Nagyon szépen beszél, és elmondja: feltűnt, hogy az eltelt években menynyit csinosodott Pécs belvárosa. Észrevette: az árak is emelkednek nálunk. Egyébként valamennyien nagyon jól érzik magukat országunkban. Őszintének, közvetlennek, vendégszeretőnek nevezték a magyarokat, és bíznak abban, hogy tovább bővülhetnek a magyar—kínai kapcsolatok a fotósok között is. Bozsik L. Üj kollégium és új gyakorié iskola Szekszárdon Zárás előtt üres strandok Az ősz első sóhaja Háromszáz személyes önálló kollégiummal és 16 tantermes gyakorló iskolával bővült az új tanévre a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozata. A kollégiumban — amely kapcsolódik az oktatási tömbhöz — háromágyas, kényelmes, szekrényekkel és mosdókkal felszerelt szobák találhatók. Az épületből nem hiányzik a könyvtár és a társalgó sem, és megvannak a közös szociális helyiségek is. Eddig középiskolai kollégiumokban 'bérelt helyeket a szekszárdi főiskola. Így különösen nagy könnyebbség az összesen 63 millió forintért elkészült új kollégium, amelynek kivitelezője a Tolna Megyei ■ Tanácsi Építőipari Vállalat. Az újonnan épült gyakorló iskolába szeptembertől négyszázan járnak. Az új épület elkészülte lehetőséget ad arra, hogy nemcsak alsósok, hanem a tanévkezdettől ötödikesek, hatodikosok, hetedikesek is járhassanak ide. A leendő tanítóknak azért is előnyös ez a megoldás, mert szakkollégiumi, speciális tárgyaikat így a felső tagozatban is tudják tanítani gyakorló óráik során. Az iskola 58,5 millió forintba került, kivitelezője szintén a Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. B. L. Jóllehet, akkor sütött a nap, s ha az ember kibukkant a Máré-vára felé vezető utat borító lombok árnyékából, érezhető volt még valami a nyár aranyából — de a magyareg- regyi strand bejáratánál a fehér köpenyes vendégváró asz- szony teljesen magára hagyotton üldögélt. Ez pontosan egy. hete volt, s már nem volt vendége.a fürdőnek. Megkopott a fű zöldje, a disco-látogatásra invitáló plakát, a napszítta kerti padok. E hét végén zártak a hidegvizes strandok, közöttük a ma- gyaregregyi is. Panaszos hangszínt véltem felfedezni Tóti Istvánnak, a sikondai fürdő vezetőjének hangjában: — Éppen most voltam Magyar- hertelenden. Néhány német vendég van, magyar egy sem . . . — Magyarhetrelenden meddig lesz nyitva a fürdő? — Szeptember végéig, elsősorban azért, hogy az iskolában meginduló úszóoktatáshoz biztosítsuk a feltételeket. — És Sikonda? — Ma mi is üresek vagyunk, a szokott tizenöt helyett csökkentett létszámmal dolgozunk, hat-hét dolgozónk van szolgálatban -, de nincs kit ellátnunk, Teljesen üres • a fürdő, amiben az is közrejátszik, hogy csak a hidegvizes medence van feltöltve, a melegvizesben éppen cserélünk. — Meddig lesznek nyitva? — A bányásznapot mindenképpen megvárjuk! Nem érződött különösebben a pécsi strandok forgalmában, hogy hosszan tartó kánikula uralta a nyár időjárását. Amiből persze nem következik a látogatók hiánya, sőt — mint ezt Korhecz lózseltől, a pécsi fürdők vezetőjétől megtudtuk — nem egyszer közelítették meg a befogadható maximális létszámot. A Hullám egyébként 1-jén zárva lesz, de 2-ától ismét várja a vendégeket, s nyitvatartá- sa az időjárás függvénye. Tegnap >tt stem voU egyetlen vendég sem, az üzemeltetéshez szükséges létszám azonban dolgozott.- Ha zár a Balokány - folytatta Korhecz József -, a Hullám az utószezonban is kellően ki tudja szolgálni a strandolni vágyókat. Ide 3300 ember fér be, de nem hiszem, hogy idén még egyszer szembe kell néznünk a zsúfoltsággal. A Balokány egyébként tegnap volt utoljára nyitva. Fekete Józsel úszómester mondja: 28-án még több mint 100 vendégünk volt, de tegnap: — Mór csak mi, akik dolgozunk, vagyunk itt. összesen négyen... M. A. vasárnapi