Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-03 / 212. szám

VDI ll KRÓNIKA vön kronikaI Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14-től 18 óráig, a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró DUNAI IMRE CB-rádió hivójelünk ,,Napló I." a 25-ös csatornán. Megkezdődött a kemping- világtalálkozó A 47. kemping-világtalálko­zó hivatalos nyitóünnepségét szombaton este tartották a debreceni Vekeri-tó partján. Augusztus 1. és 10. között Magyarország ad otthont a nagyszabású rendezvénynek, amelyre a nemzetközi Cam­ping és Caravanning Szövet­ség (F. I. C. C.) huszonhat tagországából érkeztek részt­vevők. A hatezerötszáz külföl­di és hazai vendég az erre az alkalomra tízsze­resére bővített vekeri-tavi kem­ping 25 hektáros területén ütötte fel a sátrát, illetve he­lyezte el lakókocsiját. A leg­több turista Belgiumból, Cseh­szlovákiából, Franciaországból, Hollandiából, Lengyelország­ból, az NSZK-ból és Portugá­liából érkezett. A szervezők mindent meg­tettek, hogy a debreceni kem­ping nemzetközi színvonalú otthona legyen a találkozó­nak. A területen 36 bolt — köztük két “ABC-áruház — és vendéglátóhely működik. Van újságpavilon, gázpalacktöltő­állomás és alkalmi postahiva­tal is. A kibővített kemping­ben ideiglenesen 22 WC-mosdó- konténert és — a világtalál­kozók történetében először — hatvanszemélyes éjjel-nappal használható termálvizes zu­hanyzót állítottak üzembe. Várható időjárás az ország terü­letén vasárnap estig. Derült, száraz idő várható. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Kissé melegszik az idő. A hőmérséklet hajnalban 16 és 21, vasárnap délután 30 és 34 fok között várható. örtilos 70 cm, apadó, vizhő 19,6 fok; Barcs 36 cm, változatlan, 20,4 fok; Drávaszabolcs 112, áradó, 19,6 fok; Mohács 275, apadó, 21,4 fok. Filmsztárok helyett vidrakölyök Ismét van vidrája a pécsi ál- .latkertnek. Az elmúlt évtized­ben szakkörökben európai hír­nevet szerzett magának vidra- tartásával a Mecseki Kultúr- park állatkertje. Közel egy éve már nem volt látható ez a ked­ves vízi ragadozó a pécsi zoo- ban. Két felnőtt hím vidrájukat kölcsönkérte a filmgyár Fekete István Lutra című regénye filmváltozatának forgatásához. A forgatás befejeztével a film­karriert csinált vidrák a buda­pesti állatkertben, illetve a filmgyár -gödöllői telepén ta- láftak párra és alapítottak csa­ládot. A pécsi állatkert új vid­rája még csak pár hónapos kölyök, cumival táplálják. A kisvidra a töttösi halastó le­halászásakor akadt.a halász­hálóba. O Vízi „majálist” tartanak ma a fadd-dombori strandon 10 és 16 óra között. A faddi területi KISZ-alapszervezet ál­tal rendezett vízi majális ver­senyeire minden korosztály ne­vezhet. A programot esti ut­cabál zárja. O A Kotorékkutyák világ- bajnokságát Komlón, a me- csékfalui versenypályán ren­dezik meg augusztus 8. és 10. között. A világbajnokságra nyolc nemzet 143 versenyzője nevezte be kutyáját. A koto­rékkutyák részére egyéni és csapatversenyt tartanak a kö­vetkező versenyszámokból: műkotorékverseny rókára, vad­disznóhajtási verseny, enge- delmességi és lövésállóssági próba, lőtt szárnyasvad appor- tírozása mélyvízből. A verseny ünnepélyes megnyitóját jövő pénteken a komlói Lenin té­ren tartják meg. O Két üdülőtábort szerve­zett a Vöröskereszt Tolna me­gyei vezetősége a krónikus betegségekben szenvedő gyer­mekek, illetve tizenévesek szá­mára. Az 50 gyerek Váral­ján, 50 14 éven felüli fia­tal a Szekszárd melletti Sö­tétvölgyben táborozik a hét­végétől egy hetet orvosok és pedagógusok felügyelete alatt. csupán a nyári hőség tetőzik, hanem a turisták áradata is, amit igazol a Pécsi-tónál ké- felvételünk: — érkeznek a turisták külföldről és hazánk minden tájáról. O Várújság Siklóson. Idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a Siklósi Vár és Múzeumbaráti kör, ugyanak­kor október 30-án lesz 300. éve, hogy Siklós felszabadult a 143 éves török uralom alól. A kettős évforduló alkalmá­ra a városi tanács és a vár- és múzeumbaráti kör külön újságot jelentet meg október 30-án. O Kövezik a Sió partját a csatorna árvízkapuja és tor­kolata közötti 2,5 kilométer hosszú szakaszán. A parterő­sítéshez, az erdősmecskei kő­bányából szállítják a köve­ket. Ezekre humuszréteg ke­rül, a partoldal füvesítése ér­dekében. O Öt fióka egy fészekben. Sárbogádon, a volt óvoda te­tejében egy gólyapárnak öt fiókája lett. A szomszéd tele­pülésen, Sárkeresztúron ugyan­csak öt kis gólyát figyeltek meg egy fészekaljban, de ott már korábban is tapasztalták ezt. ED-05-07 Fékhiba következtében felborult augusztus 1-jén a déli ófákban a Mundra János 19 éves luzsoki lakos által gyártott és vezetett pótkocsis munkagép Luzsok község belterüle­tén. A pótkocsin utazó három sze­mély egy súlyos, kettő könnyű sérü­lést szenvedett. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 31. játék­héten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményil­leték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 56 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 178 647 forint; 3 találata 7227 fogadónak volt, nyereményük egyenként 692 forint; a 2 találatos szelvények száma 245 106 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. O Százéves idén a keszt­helyi helikonliget. A Keszthe­lyi Költségvetési üzem a cen­tenáriumra megkezdte a 100 éves liget rekonstrukcióját. Sétálóútjai máris új aszfalt­szőnyeget kaptak, s megkez­dődött 60 pad felszerelése is a sétányok mentén. O Különleges album került a marcali helytörténeti mú­zeumba. Fából faragott borí­tóját a lengyel címer sasfi­gurája díszíti, az albumban pedig a II. világháború ide­jének magyarországi lengyel menekültjeinek művészi tollraj- zai találhatók szülőhazájuk vá rosairól. O A balatonboglári Kápol­na-tárlat új bemutatója a Veszprémi Egyházmegyei Mú­zeum egyházművészeti kiállí­tása lesz, amely ma nyílik meg. Rádió mellett... Ha jó a statisztika, a rádióban nyilatkozó szakem­berek jóvoltából lássuk háté néhány adatot: évente a világon 8 millió üzemi baleset történik, ebből 33 000 a mezőgazdaságban. Ma­gyarországon 1980—1985. között- a mezőgazdaságban 6374 balesetet vettek jegy­zőkönyvbe: 31 baleset volt halálos és 71 pedig cson­kulásos sérülést okozott. Az emberéletet követelő balese­tet az ember fájó szívvel írja le statisztikai adatként, de már elriasztó hatása ked­véért is meg kell tenni. A baleseteket mindig a kivizsgálás követi. Kihallgat­nak jp néhány tanút, ki­hallgatják természetesen magát a sérültet, kihallgat­ják a feltételezett, vagy va­lós felelősöket, és utána kö­vetkezik a büntetés, amelyet a baleset súlyától függően kiosztanak. Ez persfb egy áémot amely jellegétől füg­gően változik, mert ugye — az már csak kézenfekvő —, hogy a balesetet szenvedő csak a legritkább esetben ismeri el saját hanyagságát és az sem meglepő, ha a közvetlen vagy felsőbb ve­zetés szintén elhárítja ma­gáról a felelősséget. Bizottság legyen a talpán, amely képes — mert végül is képes — igazságos döntés­sel lezárni az ügyet. Az em­lített rádióműsorban többek között elhangzott egy riport, amelynek szereplője egy du­nántúli állami gazdaság igazgatója volt. Az elején ismertették a megtörtént sú­lyos balesetet: egy traktoros munka közben meghalt. A riportból nem derült ki vilá­gosan, — sajnos — a bal­eset oka, csak annyi, hogy a gép eléggé elavult volt és valami hibás alkatrész okoz­ta a végzetes tragédiát. A riporter kérdésére az igazgató elmondotta, hogy most szigorúbb intézkedések bevezetésével igyekeznek megelőzni az ehhez hasonló esetleges bajt, de vannak olyan tények, amelyeken egyelőre nem változtathatnak — anyagiak miatt. Nincs pénzük új gépekre, vagy al­katrészekre, vagy ha van, ' akkor alkatrész nincs . . . stb. Mindezt nem mentségként hozza fel az igazgató, de hót ezek a gondok is ta­gadhatatlan tények. „Nézze, mondhatnám azt is, hogy csak ott történik baleset, ahol dolgoznak, mert hiszen a baleset után már minden felötlött bennem, a sok ál­matlan éjszakámon, de mind­járt el is hessegettem ma­gamtól ezt a gondolatot, hiszen egy ember meghalt, és a felelősség meghatáro­zásánál nincs helye az ilyen pongyola gondolatoknak.” - mondotta az igazgató, őszin­tén feltárva saját izgalmi, ér­zelmi állapotát is. A műsorvezető azonban „komolyra" vette az igaz­gató szavait és eléggé ,epésen megjegyezte: „Cini­kus magatartás azt mondani, hogy a baleset csak ott tör­ténik, ahol dolgoznak . . .” Jómagam a riportert tartom cinikusnak, éppen azért, mert nem érezte ki az őszin­teséget az igazgató szavai­ból. Az igazgató sem vallja azt, ami felötlött benne, ami közhelyként tolult fel gondolataiban, csupán je­lezte, hogy a tragikus eset mennyire felzaklatta ót is. Hozzátehetném, talán job­ban, mint a riportert, akinek ugye mégsem volt közvetlen munkatársa a traktoros. De hát az egész műsorban va­lahogy a szereplő riporterek mintha fölényes, túl okos hangot ütöttek volna meg. Csak mindenáron a fele­lőst keresni —feltétlenül ké­nyelmes pozícióból —, ám jóval kevesebb szakértelem­mel, enyhén szólva nem „fér” dolog. A baleseteknek nem mindig emberi mulasz­tás az oka, hanem néha — vagy talán gyakran — a a pénztelenség, a költségek szigorú nyírbálása, amikor nem jut (vagy nem adnak) pénzt az elavult, leromlottt j1 gépek, berendezések pótlá­sára. Ilyen is van. Sajnos. aj>*­O Szoborparkot alakítanak ki a harkányi arborétumban. Itt kapnak helyet azoknak a neves történelmi személyek­nek, művészeknek a mellszob­rai, akiknek élete, munkás­sága kapcsolódott Dél-Bara- nyához. A parkban ez idáig Jókai Mór és Sztáréi Mihály mellszobrát állították fel. Augusztus 15-én avatják fel a harmadikat: Rigó István ál­tal készített réz me'lszobrot Istvánffy Miklósról. Még idén ősszel elhelyezik a parkban Kanizsai Dorottya mellszobrát is, Borbás Tibor alkotását. Jö­vőre Táncsics Mihály is szob­rot kap Harkányban. O Országos amatőr színját­szó és rendezői tábor nyílt a hétvégén Zalaszentgróton. A tíznapos tanfolyamon az or­szág minden részéből érke­zett több mint száz amatőr vesz részt. O üj technológiát dolgoz­tak ki a Zala Bútorgyárban a bútorok felületkezelésére. Az új eljárással különleges raj­zolatokat képesek létrehozni a bútorok felületén. Az így ké­szült bútorokat először az őszi BNV-n láthatja a közönség. miit? Hol? Olcsöbban! A Centrum Aruház műszaki osz­tályán augusztus 4-től hanglemezek 40 százalékkal, kempingcikkek 30 százalékkal kaphatók olcsóbbon, amíg a készlet tart. A Konzum Áruházban 30—40 szá­zalékos árengedménnyel vásárolhat konfekció-, divat-, lakástextil- és ci­pőosztályunkon. A Konzum könyves­boltban (Pécs, Alkotmány u. 5. sz.) állandó jelleggel fél áron vásárolhat. MAI MŰSOR PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Nyári csillag­képek (15.30). FILM Petőfi: Támadás a Krull bolygó el­len (f4, hn6, 8). Kossuth: Hamupipőke (10, 12, 2, 4). Falfúró (6, 8). Park: Támadás a Krull bolygó el­len (f 5, hn7). Park kert: Támadás a Krull bolygó ellen (9). Nevelési Központ: Vándorlások me­séje (2). UFO Arizonában (4, 6, 8). Jószerencsét: Fejnélküli lovas (2). Vad banda (4). Fekete Gyé­mánt: Szerelem első vérig (6). Ko­marov kert: A szavanna fia (9). Kertváros kert: Éleiben maradni (9). Komló, Zrínyi: Indiana Jones és a végzet temploma (2, 4, 6, 8). Kom­ló, Május 1.: Indiana Jones és a végzet temploma (5, 7). Mohács: Földrengés (f4, hnő, 8). Mohács kert: Donald kacsa nyári kaland­jai (6). Szigetvár: Párizs, Texas (8). Siklós: Egészséges erotika (6, 8). Beremend: A fehér törzsfőnök (fő, f8). Boly: f*rofi (5). Dunaszek- cső: Háborúban nőttem fel (6, 8). Harkány: A király, akinek nem volt szíve (10). Átverés (6, 8). Mágocs: Itt élned, halnod kell! (f 5). Máza- szászvár: Ivanhoe (6). Pécsvárad: Bocsássanak meg, kérem! (3, 5). Sásd: Halálos tavasz (5, f8). Sely- lye : Szerelmi lázálom (6). Szent- lőrinc: Orvosnők (6, 8). Villány: E. T. (fő). Vajszló: Edith és Mar­cell (5). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Tévé­torna. 8.30: Óvodások filmműsora. KisfiIm-összeáIlítás. 8.50: Csúszós út­szakasz. Csehszlovák filmsorozat. — M1/3. rész, — ism. 9.30: Csepü, la­pu, gongyola. Vidám vetélkedő gye­rekeknek. — III. elődöntő. 10.15: Hírek. 10.20: Gyermekálmok bá­dogból. NSZK film — ism. 15.07: Műsorismertetés. 15.10: Képújság. 15.15: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 15.20: Tabibuga. Osztrák rövidfilm. 15.50: Reklám. 16.00: A holdlakók titka. Francia rajzfilm. 17.20: Betűreklám. 17.25: ördög bújt a vonóiba. Cigányzenészek ta­lálkozója Óbudán. 17.55: Nézzük együtt — Sugár Andrással. 18.25: Hírek. 18.30: Delta. 18.55: Reklám. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.30: A HÉT. 20.35: A levél. Amerikai tévéfilm. 22.05- Áruházak ajánlata. — Reklám. 22.10: ,.Igéző.” Lengyel József emlékére. 23.00: Hírek. 23.05: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Kép­újság. 18.05: Lapok a kormányzó­sági életből. Szovjet tévéfilm. 19.40: Vasarely. Portréfilm — ism. 20.35: Zenés Nyári Esték: Delibes—Ha­rangozó: Coppélia. A balett té­véváltozata. 21.50: Száz híres fest­mény. Külföldi múzeumok gyűjte­ményeiből. Angol rövidfilm. 22.05: Telesport. 23.15: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 11.00: Barázdák — faluműsor ma­gyar nyelven. 11.50: Hírek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Film­matiné. 14.00: Zenés délután. 15.30: Dokumentumadás. 16.15: Kis ház a prérin — filmsorozat. 17.00: Kis kon­cert. 17.15: Szorult helyzetben — amerikai játékfilm. 18.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv­napló. 20.00: Drámasorozat. 21.00: Útirajzriport. 21.35: Spotszemle. 22.05: Tv-napló. 22.05: Plusz mű­sor. MÁSODIK MŰSOR 17.40: A zene, mint a fiatalság — komolyzenei adás. 18.25: Adás a kultúra köréből. 19.10: Négy keré­ken. 19.27: Ma éste. 19.30: Tv- napló. 20.00: Külföldi dokumentum­sorozat. 20.55: Malu — filmsorozat. 21.55: Költészet: Giacomo Scotti. A SELLYE! DRAVA MENTI VIZGAZDALKODASI ÉS TALAJVÉDELMI TÁRSULAT (,,A”-kategóriájú) pályázatot hirdet e- rr I •• ■ rr • főkönyvelői munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉLELEK: ♦ közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség, ♦ 5 éves szakmai gyakorlat, ♦ középfokú politikoi képzettség, + erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatokat részletes önéletrajzzal, eddigi szak­mai gyakorlat megjelölésével, a hirdetés megjele­nését követő 2 héten belül kérjük benyújtón i tár­sulat elnökének címezve, Sellye, Dráva u. 4. 7960. A pályázat elbírálásáról a pályázókat levélben értesítjük. Ilii vasárnapi Baleset

Next

/
Thumbnails
Contents