Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-30 / 238. szám
BERTÓK LÁSZLÓ V \ Weöres Sándor emlékkönyvébe Világnagy hársfa álmodik, ballag a vizen át, röpül fölötte hét ladik, alatta hetven ág. Hetven ágából dől a fény, köröskörül tükör, megáll a semmi közepén, kinéz mindenkiből. Látja, hogy szeme nyitva van, fgy álmodik tovább, bezárja a határtalan, viszi a sok virág. FODOR ANDRÁS Akkor éjjel... Nem erőltetném jelképpé, de olyan volt akkor éjjel, ahogy az állomás perronján búcsúzkodón megálltam két más-másfele induló barátom közt. Felettünk tejszinű, néma fény mered a szaggatott sötétből. Ránduló visszhang szalad ki a nyitott üvegajtón. Indul a vonat. Bent sötét. Az ablaka keretében, riasztott ménesek gyanánt elvágtatnak a dombok. Csillagtorsokkal csak a rét izzik tovább az égen. PÁKOLITZ ISTVÁN Illik Ripicskes csont-billentyűkre repedezett ujjak bütyke. Szerszámnyélhez fénylő kopás, ámuláshoz nagyujj-szopás. Kugligolyó-tar tökfejre vaskalap, elnyűhetetlen. Giccs-szónokhoz hordó-pátosz, Miskakancsó Kismiskához. Délibábhoz álom-puszta, szeplős lányhoz degesz buksza. Asszonyöl tüzbarlangjába férfi indulata-vágya. Eljövendő kisdedekhöz cél, terv, út, szív, vágy, hit, eszköz. Mecénás a tehetséghez, jó válasz a jó kérdéshez. Szükség van rá, de legyen körülötte rend Haknik Szokásos fordulata némely írásoknak, hogy az értelmező szótárakhoz fordulnak. Én is ezt tettem most. Kerestem, mi az a hakni? Kisebb meglepetésemre a meghatározások között is ugyanolyan összevisszaságot találtam a hakniról, mint ami a mindennapi életben is jellemzi. Az 1960 körül kiadott, többkötetes Értelmező szótár és az Új Magyar Lexikon alapkötetei még nem is ismerik a szót. A későbbiekben több jelentéséről is tudnak. A cikk témájához kapcsolódóakat idézzük: „Színészeknek szerződési helyén kívüli, díjazásért vállalt fellépése.” Aztán: „Fellépések összekapcsolása, általában vidéki előádókörút, amelynek során a művészek több helyen ugyanazzal a műsorral lépnek fel." És végül: „Fellépések összekapcsolásai, különösen vidéki *■ fellépéssororat, amikor ugyanazt a műsort több helyen is előadják.” Nincs szó tehát arról — legalábbis a szótárak szerint —, hogy bármiféle mellékzön- ge, lekicsinylő felhang kapcsolódna a szó jelentéséhez. A tartalmához annál inkább. És milyen furcsa is az élet: azok az emberek, akik „vidéken", vagy a nagy fővárosban hali- iák és látják neves művészeinket, borsos áru jeqyet váltva a belépéshez, nem is qondolnak erre. Legfeljebb a műsor után. De ez már egy másik ügy. A közönség jogos vágya, az orszáq bármelyik szegletében, hooy ne csak a tévében, rádióban, színházban és sajnos, egyre ritkábban, a mozikban lássa, hallja újabb és régebbi .kedvenceit. A művészek égy része, és itt színészekről, zenészekről, mindenféle műfajról szó lehet, vállal is fellépéseket, hivatalosan megállapított díjazásért. Többnyire más, kevésbé ismert társaikkal együtt szerepelnek. Hogy komplett műsor legyen, egész estés. F.gy-egy önálló előadóest vagy egy-egy befutottabb együttes új lemezét megelőző koncertturné kivételével 20 —30 perceket adnak a menők. Már- már csak a jelenlétük adja az élményt, a testközelség. A lehetőség annak megállapítására, hogy tényleg jól néz ki, hogy öregebb, hogy nagy művész vagy, hogy jobbnak gondoltam. Automatikusan csapódnak ösz- sze a tenyerek, sokszor nem is figyelünk arra, mit is mond a sztár. A sztár, aki, ha „lejön vidékre", többnyire 3—5 fellépést vállal naponta. így éri meg neki Megint más kérdés a különböző művészeti ágak képviselőinek csúnya szóval „leközvetí- tése". Legszívesebben menedzselést, menedzseri szerepkört írnék, de erről sajnos, nem lehet szó. A nagy rendezőírodák (ŐRI, IRI, Magyar Médea és mások) nem vállalkoznak műsoros estek, kisebb közönségnek szóló alkalmi rendezvények szervezésére, csak naqy összejövetelekre törekednek. Nyere- séai százalékuk magas, felépítésük bürokratikus. Óriási létszámmal dolgoznak, nagy szerencséjük, hogy egyre több külföldi és nagy név is ellátogat most már hazánkba. (Itt jegyzem meg, hogy a külföldi sztárelőadók —, különösen a Dire Straits sikere óta — maguk jelentkeznek, tehát szó sincs arról, hogy a rendezőiro- dók strapálják magukat megszerzésükkel. Többször meghiúsul a fellépés, mert nem mindenkit tudunk megfizetni. Feltűnő az is, hogy bizonyára az amúgy is nagy sikerre való tekintettel, a „vidéket", azt a csekélyke nyolcmillió embert, hajlamosak elfelejteni a neves külföldi sztárokat szervező irodák. A Queenre alig-alig lehetett vidéken jegyhez jutni, és majdnem ugyanez volt a helyzet Rod Stewart, a Bad Boys Blue vagy a Scorpions esetében is.) A nagy rendezőirodák nemigen törődnek azzal, hogy manapság legfeljebb csak két- háromszáz ember kíváncsi egy- egy magyar koncertre, ekkora a művelődési házak termeinek többsége is. így egyre kifizetődőbbé válik, hogy vendéglátóipari egységek is rendezzenek haknikat. 10—15 éve megoldatlan viszont, ki szervezze ezeket a programokat. A művész elfoglalt, a nagy irodáknak állítólaa van elég gondjuk, ha mással nem, saját adminisztrálásukkal. Magánszemély pedig nem közvetíthet. Fellépési engedély nélkül különösen nem. Akkor? Nos, sajátos magyar struktúra alakult így ki. Réai sztárocs- kák, egy-egy művelődési házban félállást vállalók bonyolítják le a műsorokat, a kisebb- nagyobb vidéki turnékat, a fővárosban pedig szövetkezeti szakcsoport alakult. Kínlódásoknak tűnnek ez utóbbiak, de jól működnek. Kapcsolatba lépnek egymással, kevés emberrel dol- goz(tat)nak, a művészek pedig „jobb híján is” elfogadják őket. Gázsijukból bizonyos százalékot juttatnak is nekik. Mert szerveznek, dolgoznak, nélkülük nem láthatná kis falvakban, közepes városokban, megye- székhelyek, vállalati klubjaiban a sztárokat senki. Ugyanakkor rizikós az egész. Mi van, ha nem jön be a közönség, ha tíz-tizenöt szempár figyeli csak a sztárt, az adott előadáson vagy ha neki jön közbe valami? Milyen garanciák kérhetők és adhatók az előadások elmaradásáért, ki kárpótolja a sztárra kiéhezett közönséget? Nehéz kérdések ezek. Ha kicsit mélyebbre is áíunk, láthatjuk például a beat-pop- rock zene területén, hogy egyre többe«kerül a technika. Többet kell fizetni a bérbe vett „dobszerkóért", mint amennyit kapnak a zenekar egyes tagjai. Mennek fel az árak, a művelődési házak költségvetése véges, a jegyárak emelkednek, a kör bezárul. Szeretem a haknikat, mert sikerük az előadókon múlik, és katartikus élményt jelenthet az is az egyszerű „vidéki” néző számára, ha közülük valamelyik nem veszi komolyan fellépését. Szeretem a haknikat azért is, mert nevezzük akárhogyan ezeket a műsoros esteket, nélkülük szegényesebb lenne mondjuk, Baranya kulturális kínálata. Ezért is fontos lenne, hogy pontosan szabályozzák végre: ki, mit, milyen körülmények között csinálhat, illetve nem csinálhat ezen a területen (is). Bozsik László Bán Zsuzsa: Biciklicsengő Hot ágy volt egy szobában, emeletesek. Öt délelőtt vitték el otthonról, váratlanul, pedig Anyjának azt mondták, előbb értesítést kap, mikor kell mennie. A rendőrök azt mondták, itt a papír, hozták magukkal. S ők éppen akkor érkeztek haza a kórházból, ahová magával vitte Anyja. A vele történt legutóbbi dolgok miatt ideggyógyászati kezelésre szorult. Akkor is injekcióra kellett mennie. Esett az eső reggel óta, s nekik, kettőjüknek csak egy rozoga levélmintás ernyőjük volt, olyan, amilyet össze lehet csukni egészen kicsire. — Nem tudok bánni én már ezzel az ernyővei' fiam, majd te kezeled, jó? — mondta neki Anyja indulás előtt, és ő küzdött azzal a . rossz szerkezettel, mielőtt kiléptek volna a házból, aztán külön attrakció volt buszra szállás előtt összecsukni megint. Lelki - ismereífurdalást érzett, amiért miatta kell injekcióra járni Anyjának, azért igyekezett mindenben a kedvébe járni, örült, hogy ülőhelyet talált magának, ezalatt ő hátul kapaszkodott, hóna alatt a ki- vénhedt ernyővel. Egy ajtó melletti alsó ágyat mutattak: az az övé. Nyelt egyet, mert újabb csalódás volt. Ha már ilyen helyen kell aludnia pt idegen fiúval, legalább egy felső ágyat kapott volna. A kórházban Anyja előbb neki vett szendvicset, meg süteményt, hátha sokáig kell várniuk, és ha megéhezik, legyen mit ennie. Ö azt.mondta, nem éhes. Akkor - bementek abba a váróterembe, ahonnan beszólították a betegeket, leültek egymás mellé két síkos műanyag székre, és nézték a többieket. Ö azt hitte, mindenki injekcióra vár, de Anyja suttogva megmagyarázta, hogy vannak, akikkel csak beszélgetnek, mások meg, akik pizsamában és fürdőköpenyben mászkálnak cél nélkül er- re-arra, itt i.s alusznak. Ök nem mehetnek haza. — Fájni fog? — krédezte ő. — Mi? — Az injekció. — Hát, Gyurika — moso- lyodott el Anyja szomorkásán —, tízéves múltnál, és még mindig ilyen gyáva vagy? Azt a kis szúrást mindenkinek ki kell bírni. — És sokáig leszek bent? — Dehogy, az csak egy perc! És tényleg nem tartott sokáig. — Most megnézzük, mikor megy hazafelé busz — mondta kifelé menet Anyja —, múltkor gyalog hazamentem innen, de nincsen járda sok helyen, és tudod, milyen rossz, azok a nagy autók elsüvítenek az ember mellett, majdnem elvitt a szelük. — A kamionok. — Igen, azok a legrosszabbak, meg a teherautók. Kisilabizálták, hogy csak húsz perc múlva indul busz. — Legalább jó idő volna — borzongott meg Anyja —, akkor elsétálgatnánk és nézelődnénk. Megnézték, mi van a zacskóban, amit d büfében vettek reggel, s úgy döntöttek, a kenőmájas szendvicset Anyja, a két süteményt Gyurika eszi 'meg. A hűvös, esőpermetes délelőttben behúzott nyakkal járkáltak, nézték a nedves, didergő bokrokat, és ő arra gondolt, jó lenne valami vidámat mesélni, hogy jókedvük legyen, de nem jutott eszébe semmi. Anyja kezében kitüremkedett a kenőmájas ■ a zsemle közül, és amúgy mulatságos lett volna, mint egy vicces filmben, ahogyan megpróbálta az újjával, szájával helyreigazitani, de most nem lett volna ereje mulatni rajta. Lehet, hogy az az injekció is fáj neki, csak nem akarja mondani. S akkor jött egy fehér Lada, éppen szemben velük. Anyja mindjárt felderült, és úgy integetett a szétmállott szendvicsével, mint valami forgalmista az állomáson. A Lada megállt, és felvette őket. Ismerős ült benne. — Milyen szerencse — mondja Anyja a városban, ahol kiszálltak —, még sokár ig -kellett volna a buszra várnunk. — Akkor tüntette el az utolsó falát szendvicset a szájában, és mintha egy kicsit derűsebb lett volna a tekintete. Hazafelé még vettek a játékboltban egy olyan rajzolótáblát, amin egy húzással el lehetett törölni minden vonalat, és újra kezdeni. — Úgyis rossz idő van —• mondja Anyja, —, míg én főzök, meg kitakarítok, te rajzol- gatsz majd. És tényleg, minden olyan nyugalmas és szép volt. Azt gondolták, később bekapcsolják a tévét, azt nézik, meg beszélgetnek. Es akkor jöttek a rendőrök. Ő éppen az új rajzolótáblát próbálta ki, gondolta, rajzol valami humoros képet Anyjának, az meg örül neki, ámikor a kutya ugatni kezdett, és jöttek a rendőrök. • — Most azonnal elviszik? — hallotta Anyja hangját a konyhából —, de hiszen arról volt szó, először értesítenek róla, mikor kell mennie. Neki összeszoruit a szíve, és letette a rajzolótáblát maga mellé a heveróre. Csak összefüggéstelenül hallotta Anyja sírás hangját, ahogyan tiltakozott. Aztán mégis aláírta a papírt, amit szerinte előző nap is kézbesíthettek volna, és egyik rendőr azt mondta, vegye fel a kabátját. Már hogy ő. Anyja akkor odasietett hozzá, ő lehajtott fejjel kapcsolgatta be a farmerdzsekije pa- tentjeit. — Szerbusz, kisfiam — mondta Anyja sírva —, holnap meglátogatlak, és ne csinálj többet semmi rosszat, mert látod, milyen nagy zűr lesz belőle . . . Érezte az arcán Anyja köny- nyeit, és kiment a házból a rendőrökkel. Azóta olyan, mint egy tárgy. Beültették aZ autóba, elvitték, átadták, ott felvették. Fürdött, pizsamát és fürdőköpenyt kapott, ebédelt. Ismeretlen qye- rekek nézték, de nem szóltak hozzá. Délután valami csoportos játék folyt egy teremben, de ő kívülmaradt. Egy fiú szánt- szándékkal erősen rálépett a lábára, de ő csak ült lehajtott fejjel, fel sem szisszent. Azt mondták, ideiglenes állami gondozás. Anyja nem tudott vigyázni rá. Dolgozott. Nem tudta egész nap ellenőrizni, mit csinál. Este sokájg sírt a paplan alatt. Aztán elaludt. Kicsire kuporodva, a jobb oldalán, ahogyan otthon is szokott. Tudta, mindez azért van, hogy megtanítsák: nem szabad biciklit lopni. Anyja azt mondta, nincs pénze rá, de ha jól tanul, jövőre vesz, mindenképpen. Most nincs pénze ró. Nem szabad biciklit lopni, és semmit, soha! Álmában elernyedt a teste, álmában otthon volt megint, a szobájában, saját ágyában. És egyszercsak mintha biciklicsengőt hallott volna szólni. Többször is, mintha hívná. S akkor azt gondolta, már elmúlt ez az év, ő jól tanult, és Anyja megvette neki a biciklit. Felnevetett, hangosan. Hajnalodott már. Valaki felneszeit a nevetésre, és nyugtalanul megfordult az ágyában. HÉTVÉGE 9. Durkó Gábor rajza
