Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-23 / 231. szám
Heti jegyzetünk Áz arany- kovács Hát persze, hogy Széchy Tormásról van szó! Két évtizede szállítja, szinte menetrendszerűen a magyar úszó-aranyakat. Tanítványai világbajnokok, Európa- és olimpiai bajnokok, Hargi.taytól Szabó Józsefig. Mindez olyan természetesnek tűnik, hogy mór-mór ómulni is elfelejtünk. Helyettünk persze ómul a világ, legalább is az úszóvilág. Persze lehet, hogy sokan csak vállat vonnak. Két aranyérem, miért kell ebből ügyet csinálni? Még ha marékszám hoznák az úszók, mint az NDK-sok . . . Csakhogy a „csoda" nem mindig fejezhető ki számokkal. Esetünkben a kettő is tiszteletreméltó szám, reprezentálja, hogy úszósportunk képes kiemelkedő egyéniségeket is felmutatni és világraszóló eredményeket elérni. Mindezek mögött Széchy Tamás, a „Széchy-iskola" áll. Ténylegesen már évtizedek óta az a néhány gyerek jelenti a világ számára a magyar úszósportot, akik Széchy keze alatt dolgoztak és dolgoznak. A mester irgalmatlanul kemény, sokat kívánó, de aranyakkal fizető iskolájában. Hargitay, Verrasztó, Sós, Wladór Sándor, Darnyi és Szabó József aranyait a keménykezű, a megszállottak hitével dolgozó mester kovácsolta, miközben tanítványait is a maga képére formálta. Közben viaskodott intrikával, kapott mélyütéseket — volt idő, amikor még az uszodából is kitiltották — de mindenre csak az eredményekkel válaszolt. Mondták szerencsésnek, aki „kifogta” Hargitayt és Verrasztót. De- hát később „kifogta" Wladárt és most Darnyit és Szabót. Ha Széchy-iskola mögött egy egész „iskolahálózat" állna, ugyan hol tarthatna a magyar úszósport? (Persze sok Széchy-szerű egyéniség is kellene hozzá). Hányszor hangzana el a magyar Himnusz egy-egy világversenyen? Álmodozni könnyű, de az álmok kergetése nem a sikerek útja. Ha nekünk volna . . . akkor.. . Dehát nekünk nincs. Van egy Komjádi uszoda, abban ennyit lehet elérni. (Év közben még arról is olvashattunk, hogy a „civil" közönség kifogásolta: kevés az az idő, ami jut nekik, minden uszodaórát lefoglalnak az úszók . . .). Ugyebár ilyen háttér előtt még fényesebben csillognak az aranyak? Persze Madrid két magyar hőse Darnyi Tamás és Szabó József. Eredményeiket nehéz lenne túldicsérni. Egy világszínvonalú úszósportból könnyebb világbajnokká válni, mint egy olyan szerény színvonalúból, mint a miénk. Ök képesek voltak erre. Megérdemlik, hogy ünnepeljük őket. Ilyenkor — ez szinte természetes — némi remény" is ébred mindenkiben: talán az eredményeik nyomán valami pezsgés is támad majd az uszodákban, és mások is ne- kigyürkőznek . . . Erre szokták mondani: majd meglátjuk. Itt még Dárdai is a PMSC-t erősítette. A mérkőzést Újmecsekalján rendezték, a labdával a válogatott Kardos látható. Mellette Lőrincz, a háttérben pedig az újpesti Kiss Sándor figyeli az eseményeket. Fotó: Läufer László Újpesten egy pont mindenképpen kell A Debrecen elleni izzadtság- szagú győzelem és az eltűnt igazolások miatti találgatások után lecsillapodtak a kedélyek a PMSC házatáján. Mint Garami Józseftől megtudtuk, a hétközi MNK-fordulóban jó formát mutatott a társaság, különösen Mészáros volt elemében, két gólt is rúgott. (A Népsportban tehát tévesen jelent meg, hogy Túri kétszer is a hálóba talált.) Marcaliban Róth, Lőrincz, Bérczy és Lovász is sérültet jelentett, de Újpesten már minden bizonnyal pályára lépnek. A csapat múlt szombat óta naponta egyszer, főleg a taktikára összpontosított edzésekkel készül. — Az Újpest ellen nem igazán ment az utóbbi két bajnokságban. Ha azt nézem, hogy négy mérkőzésen csupán két pontot tudtunk szerezni, tisztán látszik: van mit javítanunk — mondta a mesteredző. Gondot okoz, hogy a bevonulások ügyében még mindig nem látnak tisztán sem az érdekeltek, sem a vezetők. Az ugyan már biztos, hogy Udvar- di és az újonnan igazolt Balogh Attila angyalbőrbe öltözik, Mészáros viszont még mindig nem tudja, mikor kell borbélyhoz mennie. — JÓ lenne legalább* az egyik pontot megszerezni Kardosék otthonában, mert a három pont birtokában higgadtabban készülhetnénk a szerdán sorra kerülő Honvéd elleni rangadóra. Az összeállításon még gondolkoznom kell, hiszen Bérczy és Czérna egyenlő eséllyel pályáznak a középpályán, Lovásznál viszont formahanyatlást tapasztaltam, így lehet, hogy kimarad. A csapat tehát így fest: Bodnár *— Kónya, Torna, Róth, Brezniczky dr. — Megyeri, Túri, Bérczy vagy Czérna, Lőrincz — Mészáros, Lovász. A forduló további mérkőzései: Siófok—Békéscsaba, Debrecen—Ferencváros, Rába ETO —Dunaújvárosi Kohász, Videoton—Tatabányai Bányász, Bp. Honvéd—Eger, ZaJaegerszeg— Vasas. Labdarugótoborzó Toborzót tart a Pécsi Kinizsi SE labdarúgó-szakosztálya az 1971. augusztus 31. után született fiúk részére. Jelentkezni lehet augusztus 27-én és 28-án 16 órakor a kovácstelepi pályán. A vezetőség kéri, hogy a jelentkezők tornacipőt hozzanak magukkal. Az NB ll-ben szereplő Komlónak nem úgy sikerült a rajt, ahogy azt Kökönyösön szerették volna. A Veszprém csapata ellen már a tavalyi bajnokságban sem ment jól a Bányásznak, ezúttal sem sikerült pontot szerezniük. Vasárnap viszont minden esélyük megvan a sikeresebb folytatásra, hiszen az újoncot, a Kaposvári Rákóczit fogadják otthonukban. Persze az előzetes esélylatolgatásnál ezúttal illik óvatosabbnak lennünk, hisz amellett, hogy az újoncok az elején mindig jobban „harapnak", a kaposváriak kitűnően ismerik Rónai István legénységét. Tán elég utalnunk a két évvel ezelőtti osztályozom, s arra, hogy a jelenlegi kaposvári edző tavaly még a Bányász kispadján foglalt helyet. — Valóban jól ismeri csapatunkat Csordás István, s az az igazság, hogy jó formában sem vagyunk. Ennek ellenére egy percig sem adjuk fel a két pont megszerzésének lehetőségét. Hazai pályán játszunk — győzni akarunk. Ez elengedhetetlen már csak azért is, mert a közönséget döntetlenekkel nemigen tudnánk magunkhoz édesgetni. A csapat adott, ami gondot okoz, az Dárdai sérülése. A középpályásnak Szegeden kifordult a bokája, így kérdéses, vállalhatja-e a Rákóczi elleni összecsapást. Valószínűleg a következő 11 fog kezdeni: Menyhárt — Papp dr., Miklós, Gällai, Schulteisz — Katona, Dárdai (Vigh), Zrínyi — Uhrik, Takács, Hohmann. A mérkőzést vasárnap 17 órakor rendezik. Pauska Zsolt Tömegsport. Országos Vegyipari Teke Kupa néven tömegsport versenyt rendeznek a hét végén a PMSC tekecsarnokában. A kupára mintegy 150 versenyző nevezését várják. Kerékpár. Az országos ifjúsági csapatbajnokságon a TASI Schmidt, Somogyi, Frölich, Trischler összetételű együttese a 2. helyen végzett. Az országos hosszútávú bajnokságon az úttörők között Schmidt 3., Somogyi pedig 6. lett. A gyermekek korcsoportjában Vadas szintén a 6. helyen végzett. Tenisz. Harmadosztályú teniszverseny lesz a komlói Móricz Zsigmond utcai teniszparkban. A 29-31. között rendezendő versenyre férfipárosban és egyéniben augusztus 28-ig lehet a nevezéseket leadni. Cím: Komlói Tenisz és Sí Klub, Komló. Pf. 158. Toborzó. A Zsolnay SE labdarúgó szakosztálya toborzót tart 1970—73-ban született fiúk részére. Jelentkezni lehet minden héten, ikedden és csütörtökön az öltözőben. Természetjárás. Salgótarjánban rendezték meg az építők szakszervezetének 13. természetjáró találkozóját közel félszáz vállalat 1100 dolgozójának részvételével. A versenyt a Pécsi Közúti Igazgatóság csapata nyerte, a Baranya megyei Tanácsi Építők csoportja az 5. helyen végzett. Áruházunk ajánlata + KM nyomócsövek 20—300 mm-ig, 6 m-es szálban + KG csatornacsövek 100—300 mm-ig, 5 m-es szálban + PVC tokos lefolyócsövek, 32—110 mm-ig, 2 m-es szálban + Nyomócsőidomok 20—63 mm-ig, + KG csatornacső-idomok, 100—200 mm-ig, + PVC lefolyócsö-idomok 32—110 mm-ig. Címünk: PÉCS, VERSENY U. 21. Telefon: 13-866 és 13-030 Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: szombaton 8—16 óráig 8—12 óráig Magyar gyorsmérleg Vízilabdában 9. és 5. hely ; • A világbajnokság vízilabdatornáján a magyar férfi és női válogatott egyaránt győzelemmel zárta szereplését. A férfiak az utolsó találkozón Görögország ellen a legutóbbi napokhoz hasonló játékot mutattak, mindössze egy góllal nyertek, noha már 7-1-re és 8-2-re is vezettek. Az utolsó játékrészben teljesen átengedték a kezdeményezést, felzárkóztak a görögök, s 19 másodperccel a befejezés előtt • alakították ki 11-9-es magyar vezetés után a 11-10-es végeredményt. A magyar együttes hat mérkőzést játszott a világbajnokságon, négy győzelmét (Izrael, Ausztrália, Brazília, Görögország) aratott, s két vereséget (Olaszország, Spanyolország) szenvedett. A válogatott végeredményben a 9. helyen zárta a vb-t, ami még akkor is nagyon mérsékeltnek mondható, ha köztudott: új összetételű csapat indult, s hiányoztak az egykori meghatározó klasszisok. A hői válogatott számára az NSZK ellen az 5. hely volt a tét. Győztek, igaz, sorrendben hatodszor — tehát valameny- nyi találkozón — az utolsó negyedben teljesen visszaestek, s az az ellenfeleké volt. A női mérleg 6 mérkőzésből 2 győzelem (Norvégia, NSZK), 4 vereség (Kanada, Ausztrália, Hollandia, Egyesült Államok), de ennél jobbat nem is lehetett remélni. Férfiak, 9—12. helyért: Magyarország—Görögország 11-10 (4-1, 4-2, 2-2, 1-5) Magyarország: -— Kuna — Schmiedt, Tóth S., Petővári 3, Gáspár 1, Gyöngyösi, Mészáros 2. Csere: Kis 3, Dóczi 2, Csapó, Tóth I. Ausztrália—Brazília 11-4 (1-0, 3-1, 3-2, 4-1). 13—15. helyért: Kanada—Izrael 8-8 (3-1, 2-2, 1-3). Nők, 1—6. helyért: Magyarország—NSZK 15-8 (4-2, 6-1, 4-1, 1-4) Magyarország: Huff — Dan- csa 3, Eke 3, Rafael 2, Schil- lingné, Kertész 3, Kókai 2. Csere: Szedlmayer, Gallov 1, Keszthelyiné 1, Várkonyi, Dénes. 'Hollandia—Kanada 12-6 (2-1, 3-1, 5-3, 2-1). Hat úszószámban rendeztek • a délelőtt időfutamokat. Az 1500 m gyorson indulta mindössze 15 éves, kétszeres ifjúsági Európa-bajnok Kalaus Valter is. A fiatal sportoló 16:09.14 perccel ért falat, ez csak a 22. helyhez volt elég, s így nem jutott tovább. A legjobb időt Dossier (NDK) érte el 15:19,31 perccel. Kajak-kenu-vb Montrealban, a Notre Datne-szi- geti olimpiai versenypályán tegnap délelőtt az 1000, délután az 500 méteres középfutamokat vívták a férfiak, és mindhárom női szám is szerepelt műsoron. A döntőbe került: Csipes Ferenc, Szabó Lajos, a Sarusi—Vaskűti kenu- kettős, a magyar férfi négyes — Csipes, Gyulai, Fidel és Kovács, valamint a női kvartett: Géczi, Mészáros, Kőbán, Rakusz. A K—2 1000 m-es számban Hódoti Sándor és Horváth Zsolt kiesett. A PVSK a Gunaras Kupán A hagyományos Gunaras Kupa '86 nemzetközi férfi kosárlabda tornával ismét rangos esemény gazdagítja Dombóvár sportéletét. A kupa augusztus 28. és 31. között kerül megrendezésre, amelyen részt vesz a többszörös lengyel bajnok és BEK- győztes, felnőtt és ifjúsági válogatottakkal teletűzdelt Wroclaw, a jugoszláv B-liga 3. helyezettje, a Vrbas, d szlovák Start Bratislava, valamint a PVSK és a házigazda Dombóvári VMSE. A dombóváriaknál minden valószínűség szerint pályára lépnek az új szerzemények is. A ZTE-ből igazolt Húsz József, az Egri TANNÉP- től Molnár István, valamint Kovács Zoltán, aki a Tungsram SC-ből került Dombóvárra. A nemzetközi tornát augusztus 28-án, csütörtökön a Start Bratislava—Vrbas mérkőzés nyitja, majd ezt követi a DVMSE —PVSK találkozó. Pénteken 15.30-kor PVSK—Wroclaw, 18 órakor DVMSE—Start Bratislava. A harmadik napon szombaton négy mérkőzésre kerül sor, délelőtt 9.30-kor Wroclaw —Vrbas, 11 órakor PVSK— Start Bratislava, délután 16.30- kor PVSK-Vrbas, 18.03 órakor DVMSE—Wroclaw. Vasárnap, a torna zárónapján 9.30-kor Start Bratislava—Wroclaw, és 11 órakor a DVMSE-Vrbas összecsapásra kerül sor, és 12.30-kor az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul a versenysorozat. A hétvége sportműsora AUGUSZTUS 23., SZOMBAT. Természetjárás. Országos termé szetbarát találkozó. Orfű. Túrakerék párosok országos találkozója. Orfű. Labdarúgás. Újpesti Dózsa—PMSC Újpest, 19.00. Megyebajnokság: Hu nor—Szentlőrinc, Pécsbán'yatelep 10.30. * Asztali labdarúgás. Velkovics Mi hály emlékverseny. Tüzép Vállalat Rákóczi út 17., 11.00. Tenisz. DÉDÁSZ Kupa. Légszesz gyár u., 9.00. AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP. Természetjárás. Országos természetbarát találkozó. Orfű. Túrakerékpárosok országos találkozója. Orfű. Tenisz. DÉDÁSZ Kupa. Légszeszgyár u. 9.00. Labdarúgás. Komló—K. Rákóczi NB ll-es mérkőzés, Komló, 17.00. Területi bajnokság: Szigetvár—Mázaszász- vár, Szigetvár 16.30. Siklós—Kisdo- rog, Siklós, 16.30. DVMSE—Mohács, Dombóvár 16.30. MÁV NTE—PVSK, Nagykanizsa, 16.30. Boly—Dombóvári Vasas, Boly, 16.30. H. Táncsics SE— Marcali, Kaposvár 16.30. Paks—Sely- lye, Paks, 16.30. Nagyatád—Bonyhád, Nagyatád 16.30. Megyebajnokság: Beremend—P. Kinizsi, Beremend, 17.00, Újpetre—Villány, Újp'etre 17.00, Somberek—Dráva szabó les, Somberek, 17.00, Drávafok—P. Postás, Drávafok, 17.00, Geresdlak—Vasasi Bányász, Geresdlak, 17.00, Bükkösd—P. Zsolnay, Bükkösd, 17.00. Asztali labdarúgás. Velkovics Mihály emlékverseny, Tüzép Vállalat, Rákóczi út 17., 9.00. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pé«s. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesilőkné’., a Posta hírlapüzleteiben és a Híi lapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor tér . — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEI IR 215-96162 »pénzforgalmi jelzőszámra? ^Előfizetés! díj egy hónapra 43.— Ft negyedévre 129.— Ft eqy évre 516.— pt ' idexszám : 25 054 ISSN 0133-2007 Labdarúgó MB I.—II.