Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-20 / 229. szám
1986. augusztus 20., szerda Dunántúli napló 7 A faluvezető válaszol Eddig is sok szó esett a reprezentatív szépségű battonyai SOS Gyermekfaluról a rádióban, a televízióban és a napilapokban. Nem lehet azonban elégszer ismételni: minden kezdet nehéz és az indulás körülményei között naponta újabb és újabb kérdések vetődnek fel. Többen kérdezik például, hogy mennyi az itt dolgozó édesanyák havi keresete, milyen körülmények között élnek? Ami a fizetést illeti, egy édesanyának havonta közel tízezer Ft munkabér „jön össze”. A rójuk bízott kiskorúak tartására havi háromezer Ft ellátmány van biztosítva. A fűtést, világítást stb. — tehát a rezsiköltségeket — az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete téríti. Az anya szépen bebútorozott anyaszobában külön hál, bár a kicsik néha behúzódnak mellé az ágyba. A lényeg röviden az, hogy egyre inkább kézzelfogható igazsággá válik az a kivételes erkölcsi és anyagi megbecsülés, ami a nálunk hivatást vállaló édesanyákat övezi. A munkájuk a rájuk bízott gyermekek ellátása, gondozása, nevelése. Még most is lehet pályázni? Egyedülálló — elvált, vagy hajadon —, gyermektelen 24—39 év közötti nők jelentkezésére még most is van lehetőség. Aki az öt—hat, — ha a helyzet úgy hozza nyolc — kiskorú gyermekből szerveződő családok nevelését szívesen vállalja, még most is elküldheti részletes önéletrajzzal kiegészített pályázatát. Cím: Zsom Lajos faluvezető, 5830 Battonya. SOS Gyermekfalu, Telefon 27. Itt részletes szóbeli felvilágosítást is lehet kérni. Diploma, magasabb iskolai végzettség hiánya nem kizáró szempont. A legfontosabb, hogy testileg egészséges, lelkileg harmonikus, ép idegrendszerű, a gyermekekről szeretettel gondoskodni tudó édesanyákkal dolgozhassunk. A jelenlegi kilenc édesanya mindegyike ilyen, de ismétlem, még mindig lehet jelentkezni. Egyre javuló működési feltételeinkről érdemes megemlíteni, hogy a házakban színes televízió, hűtőláda, hűtőgép, robotgép stb.: szóval minden tekintetben a legkorszerűbben felszerelt háztartás ad méltó hátteret az itteni anyai gondozó és nevelő tevékenységnek. Az az igazság, hogy nehéz beszélni a mi nagyszerű lehetőségeinkről. Mindezt látnia, tapasztalnia kellene azoknak, akik élethivatást éreznek a gyermeknevelés iránt. — A jelenlegi kilenc édesanyához miért nem telepítettek több gyermeket? Többmilliós költséggel épült házainkba, úgy éreztük, hogy olyan testvéreket kell válogatnunk, akikről a felnőtté válásig, sokszor még az önálló életkezdés után is mi gondoskodhatunk., Ilyen — több testvérből álló — családokat nehéz volt összeválogatni, és az az igazság, hogy az első időkben mindenképpen csak a közvetlen környékről szerettünk volna ilyen testvéreket fogadni. Most azonban az országnak csaknem valamennyi megyéje bekapcsolódik a betelepítő munkába. A tanácsos Idén is több dolgozót neveztek ki a tanácsoknál augusztus 20-a alkalmából tanácsosnak és főtanácsosnak. Munkájuk elismeréseként Pécs Megyei Város Tanácsánál ezúttal hárman érdemelték ki a tanácsosi címet, köztük dr. Makucz Mária főelőadó. — Őszintén szólva nem tanácsi pályára készültem, miután 1967-ben elvégeztem a jogtudományi egyetemet. A bírósági munka vonzott. Amikor jelentkeztem, azt hittem, hogy mint tüke pécsi, itt maradhatok a városomban. Nem így történt. Az állást elosztó egyetemi bizottság másként döntött: Szek- szárdra kerültem a járásbíróságra, ahol fogalmazóként kezdtem. A szívem azonban visszahúzott a megyébe, így egy év múlva feladva bírósági elképzeléseimet, a komlói taDr. Makucz Mária nócshoz mentem gyámügyi előadónak. Nagyon megtetszett neki a tanácsi munka, s szerencsésnek tartja magát, hogy egy viszonylag kis városban kezdhetett, ahol odafigyeltek arra, hogyan/ dolgozik. S azért is, mert közvetlen kapcsolatba került az emberekkel. Ott tanulta meg, hogy az akták mögött mindig sorsok vannak. Már igazgatási osztályvezető volt, amikor lehetősége adódott Pécsre kerülni. Természetesen nem habozott sokáig, s 1977-ben a városi tanács titkárságának jogi csoportjánál folytatta a munkát, ahol azóta is dolgozik. Mi a feladata? Nagyon egyszerűen fogalmazva, a végrehajtó bizottság titkára elé kerülő, az ipari, kereskedelmi és igazgatási osztályok hatáskörébe tartozó egyéni ügyek jogszerűségi és méltányossági szempontból történő döntéselőkészítése. — Kívülállóknak meglehetősen száraznak tűnik ez a tevékenység . . . — Biztos, hogy vannak ilyen vonásai, de egyre több az olyan intézkedés, amely ez ellen hat. Az viszont igaz, hogy a tanácsi munka nem kap kellő társadalmi megbecsülést, de bízom abban, hogy a tanácsok egyre nyitottabbá válásával megváltozik ez a helyzet. — Nem bánta meg, hogy feladva eredeti elképzelését az életét a tanácshoz kötötte? — Egyáltalán nem, hisz nap, mint nap érzem — s lehet, ezek nagy szavaknak tűnnek —, hogy hozzájárulhatok a köz szolgálatához. Nagyon örülök a tanácsosi kinevezésnek, hisz ez a majd két évtizedes munkám elismerését is jelenti. R. N. Népfront Munkáért Lengyel Sándor Kiváló Társadalmi Munkás Zakariás László Vasárnap délelőtt Adorjás csöndes, kihalt. Most fordul a tejesautó, viszi a vendéglő elől a kannákat, a hajnalban fejt tejet. A szomszéd házban lakik Lengyel Sándor, népfrontelnök. A pajtában darál, készül a következő etetéshez. Két tehenet tart, hízókat nevel eladásra. Restellkedik: — Gyorsan átöltözöm, borotválkozom — mondja. — így mégsem fogadhatok senkit. Addig üljön be a szobába. Lengyel Sándor földműves volt, ormánsági, itt született Adorjáson. A háború után a Nemzeti Tanács helyi szervezetének tagja lett, majd Vas Nándorral és Balázs Jánossal megalapították a helyi földműves szövetkezetét, amelynek ügyvezető elnöke volt 1950 és 1953 között. Az első tanácsválasztáson tanácstagnak választották. Ma a község elöljárója. A népfrontszervezet megalakulása óta övé az elnöki poszt. Kedves, vidám alaptermészetű ember. — A falut, amennyire tudtam, mindig segítettem. Aki ismeri ezt a vidéket, tudja: nem könnyű az élete az ittenieknek. Ormánság, s benne a kis falum is, valamikor gazdag volt. A termelőszövetkezet, az új világ indítása tele volt kínlódással, az alacsony jövedelmek vándorbotot adtak az emberek kezébe. A harkány—vajszlói útról vezet Adorjásra a pór száz méteres bekötőút, alighanem ma is Baranya legrosszabb útja! — Sokan mentek, búcsúztak — jegyzi meg Lengyel Sándor. — Én is fontolgattam, de aztán mindig visszahúzott valami. Három gyermekük van. Margit Siklóson védőnő, Sándor ugyanott a tsz szerelője, Agnes pedig a vajszlói erdészetben bérelszámoló. Mindhárman elmentek Adorjásról, mindhárman ott építettek házat, ahol a megélhetést, a jövőt biztosítottabbnak látták. Sanyi bácsi is a tsz-ben dolgozott, volt brigádvezető, könyvelő, takarmány-raktáros. Sokat tett a községért, de nem annyit, amivel elégedett lenne. Ma 13 községgel együtt a vajszlói tanácshoz tartoznak. Fejlesztés —? Korábban sem volt pénz, most sincs. Legutóbb azon gondolkozott, hogy ha talán a közlekedés jobb volna, Adorjáson is pezsdülne az élet. írt levelet a Volánhoz, melyik busz, mikor álljon meg, hogy a vonatot is elérjék, a MAV-hoz, a vonat hogy induljon, hogy a busszal is elérjék . . . Várja a válaszokat, a megértő, intézkedést is magába foglaló válaszokat. — Az apám valamikor azt mondta: — jegyzi meg búcsúzóul — ha Vajszlóra beér az ember, már Pécsre is eljuthat. Pécsről meg bárhová a világA traktorosok két csoportba tartoznak: vannak, akik ősszél leállnak és tavaszig bevonulnak a műhelybe gépet javítani, s vannak, akik télen sem szállnak le a gépről. Ez utóbbiak közé tartozik az újpetrei Petőfi tsz 59 éves traktorvezetője, Győrfi József. — Ez attól függ, ki milyen típusú traktoron dolgozik. Én most már tizenötödik éve ezen az MTZ—50-esen markolóval. Egy ekkora tsz-ben töménytelen mennyiségű anyag érkezik. Csak műtrágyát 28 millió forintért vásárol minden évben a szövetkezet. Naponta 5 -7 vagon műtrágyát markolok fel és rakok át az IFÁ-kba, a tsz-nek saját repülőgépe van, azt kiszolgálni csak tempós munkával lehet. Nincs szombat, se vasárnap, ha befut egy vonat- szerelvény műtrágya, azt ki kell rakni. A műtrágya néha akkora tömbökben van, hogy a markoló nem bír vele. Ilyenkor szólni kell a Weimar kezelőnek, Zakariás László olyan szeretettel beszél Pécsről, hogy az ember azt gondolná, igazi tűké. Pedig negyvennégy évvel ezelőtt Siklóson született. Dédapja építőmester volt, ő építette Siklóson a bankot és a Pelikán Szállót. Nagyapja, édesapja szintén építészettel foglalkozott. Nem csoda, hogy családi indítatásra Zakariás László is ezt a mesterséget választotta. Pécsi diák lettem — meséli és megszerettem ezt a váirost. Kellemes érzés volt vasárnaponként a Sétatéren, és a Kossuth utcában sétálni. Aztán az Országos Műemléki Felügyelőségnél helyezkedtem el. Tizenhét évig dolgoztam Pécsett és a Balaton-felvidék környékén. Olyan nagytudású egyetemi tanárokkal — dr. Gero László, dr. Entz Géza professzor — is kapcsolatba kerültem a munkám során, akiktől igen sokat tanultam. Engem mindig érdekelt a történelem és a művészet. Párttag, a Népfront Belvárosi I. Körzeti Bizottsága titkára, majd elnöke, a településpolitikai munkabizottság tagja, emellett a Mecseki Kulturpark műszaki igazgatóhelyettese. — Ami a munkám, az a hobbim is. Szerencsére nékem megadatott, hogy azzal foglalkozzam munkaidőmben, és azon túl is, amit igazán szerevagy a dózereseknek, meg kell töretni, össze kell őröltetni a tömböket, hogy szóráskor már ne legyen gond vele. Rakodok szerves trágyát, építő anyagot, amit kell. Már három markolót elnyűttem, mióta ezen a traktoron dolgozom. A Győrfi családban hagyományos szakma a troktorveze- tés. A nagyapa, aki a háború alatt települt át Nádudvarról 10 gyermekkel is, a Kistótfalu melletti Kurucpusztára, alapító tag volt a kistótfalui tsz-ben, kormos traktoron dolgozott, fél életen át. Két fia József és Lajos már univerzális gépre ülhetett, Dutrára, Szuper Zetorra, Utos-ra, Beloruszra. Az unoka, Győrfi József egyetlen fia is itt a tsz-ben tanult szakmát, ő már légkondicionált traktoron ülhetne, ha nem csábították volna el a kényelmesebb városi munkalehetőségek. Hát igen a mai fiatalok már másképp akarnak élni. Igénylik a több szabad időt. Győrfi tek. A Belvárosi Bizottságban az idősek gondozásával, a lakóterületi fórumok tartásával, béke—barátság programok rendezésével foglalkozunk. Megpróbáljuk a lakókörzet életét élénkíteni. A belvárosban nagyon sok időskorú ember él — az ő szociális gondozásúkat szervezzük, életmódjukhoz szükséges orvosi tanácsadást, előadássorozatokat is mi rendezzük meg. Aztán a belvárosi rekonstrukcióval kapcsolatban többször is beszélgetésekre hívtuk össze a város vezetőit és az itt élőket. Számtalan fontos, de apróbb észrevételt sikerült itt tisztázni és az építés során hasznosítani. A munkahelyemen is építéssel, fejlesztéssel fogJózsef korosztálya még hajlandó feláldozni mindent a munkáért, amiben ráadásul örömét leli. Ha leszáll az MTZ-ről folytatja a háztájiban, Évente két bikát hizlal meg, mellette 8— 10 hízott sertést is lead és szőlőt termel a vokányi hegyen, ahol szép pincét, présházat épített. Még ma is nagy becsben tartja azt a szőlőprést, amit 1975-ben vásárolt egy havi béréből. Ennyit kapott, mikor első ízben kitüntették. Még egy éve van vissza, s lalkozom. Sikernek könyvelem el a megvalósult Akvárium-Ter- rórium házat Pécsett. Vágyam a már évekkel ezelőtt felmerült pécskörnyéki Szafari-park, aminek a megvalósítása pénzhiány miatt csúszik . . . — Milyen tervei vannak a jövőben? — Különösebb nincs. Arra büszke vagyok, hogy a város egy-egy jelentősebb épületéből egy-két téglát magaménak mondhatok. Azt kellene, hogy sokan érezzék: a városért dolgoznak, tesznek valamit. . . Zakariás László augusztus 18-án, a HNF Baranya Megyei Bizottsága Kiváló társadalmi munkás kitüntetésében részesül. A. E. azt mondja: „Én már ezzel az öreg MTZ-vel megyek nyugdíjba." Ha bírja egészséggel és igénylik, akkor szívesen marad. Bohár Ernő tsz-elnök pedig marasztalja, új gépet, új markolót vesznek neki, csak dolgozzon még pár évet. Nála megbízhatóbb, lelkiismeretesebb traktorost úgysem találnak. Ezek az elismerő szavak legalább olyan jól esnek Győrfi Józsefnek, mint a kitüntetés, amit augusztus 20. alkalmából vehetett át. — Rné — ba K. F. Kiváló Munkáért Győrfi József
