Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-07 / 185. szám

1986. július 7., hétfő Dunántúlt napló o Generációk tisztelgése Meleghangú ünnepség szín­helye volt vasárnap este a vil­lányi művelődési ház, ahol megnyitották Virányi Endre, Villányban élő festőművész 50 év festményei címmel rendezett kiállítását és köszöntötték az idős művészt 80. születésnapja alkalmából. Az ünneplők sorát Maurer György községi tanácselnök nyitotta meg. Virányi Endre negyvenéves villányi pedagó­gusi és művészi tevékenységé­ről beszélt és köszönetét mon­dott azért a hűségért, amely a művészt a faluhoz kötötte és arra, hogy a szép értésére, sze- retetére tanította a falu több / ( . . , generációját, egészen a mai ötvenévesekig. Nagy Béla, a villányi iskola igazgatója arról szólt, hogy több évtizeden ke­resztül együtt tanítottak, szer­vezték a falu kulturális életét és segítői voltak a kibontakozó közéletnek. Ezután sofba jöttek a kö­szöntők, a falubeliek, a pécsi művészbarátok és gratulóltaka 80 évhez, az életműhöz. Végül Deák Sándor, a Hazafias Nép­front községi elnöke a több év­tizedes népfront munkáért Ki­váló Társadalmi Munkás kitün­tetést adott át a művésznek. T. J. Baranyai sikerek Végetértazorszógos tűzoltóverseny * Ha sok termett a kertben... Felvásárolják az ABC-k a gyümölcs-, és zöldségfelesleget Vasárnap befejeződött Szek- szárdon a 12. országos tűzoltó- verseny. A háromnapos vetél­kedő után a zárórendezvényre került sor, amelyen dr. Kamara János belügyminiszter mondott ünnepi beszédet. A miniszter szólt arról, hogy társadalmunkban tisztelet és megbecsülés övezi mind a hi­vatásos, mind az önkéntes és vállalati tűzoltók népes tábo­rát, akik életüket is veszélyez­tetve küzdenek embertársaik és oz anyagi javak megmentésé­ért. Felhívta a figyemet arra, hogy korunkban a tudomány, a technika gyors fejlődése követ­keztében megnőtt a veszélyfor­rások száma. Kiemelkedő koc­kázatot jelentének azok a tech­nológiai rendszerek, amelyeknél kis területen nagy értékek és veszélyes anyagok koncentrá­lódnak. A másik nagy gond, hogy a veszélyhelyzet megelő­zésében az emberek sokszor nem tanúsítanak elvárható fi­gyelmet és gondosságot. — Az utóbbi évek súlyos tü­zelnél szinte kivétel nélkül ki­mutathatók az emberi gondat­lanság különféle formái és fo­kozatai. — Közel háromszáz­milliós kórt okozott a MASPED Csepeli raktárában keletkezett tűz. Itt a sérült salétromsavas üvegballonokat szabálytalanul, úgy raktározták, hogy meggyul­ladtak a csomagolóanyagok. A tiszavasvári Alkaloida Vállalat­nál veszélyes anyagokat pró­báltak semlegesíteni szaksze­rűtlen módon. A nagy hő és nyomás miatt robbanás történt, amelynek következtében egy ember életét vesztette, tizen- ketten pedig megsérültek. Az Orosházi üveggyárban négy áldozatot követelt a szakszerűt­lenül végzett hegesztés miatt keletkezett tűz. A komáromi malom azért égett le, mert a dolgozók névnapot ünnepeltek és elmulasztották a berende­zés működésének ellenőrzését. Az Országos Baleseti Intézet­ben az egyik műtős ittas álla­potban ágyban dohányzott. Az égő cigaretta meggyújtotta az ágyneműt, tűz keletkezett, amely közvetlenül veszélyeztette a be­tegek biztonságát. A Tatai Hű­téstechnikai Ipari Szövetkezet­nél a szabálytalanul végzett hegesztés és a szakszerűtlen beavatkozás következtében több mint negyven millió forintos kár keletkezett. Dr. Kamara János belügy­miniszter beszéde végén átad­ta a vándorserleget Szolnok megye tűzoltóinak, akik az ösz- szetett versenyben legjobban szerepeltek a 12. országos versenyen. A zárórendezvény a tűzoltók látványos oltási gyakorlataival és ügyességi bemutatóival ért véget Szekszárdon, a Dózsa sporttelepen. Az országos verseny győzte­seinek járó díjakat már pénte­ken, illetve szombaton átadták valamennyi kategóriában. A Baranya megyeiek közül a Vál­lalati fiú raj kategóriában első helyezést ért el a Mohácsi Fa­rostlemezgyár csapata. A Vál­lalati férfi raj kategóriában pe­dig a Pécsi Bőrgyár csapata szerezte meg az első helyet. A nők közül a Vállalati lány raj kategóriában a komlói 501. sz. Szakmunkásképző iskola csapa­ta a negyedik helyen végzett.- Megéri?- Nem ebből élünk, nyug­díjasok vagyunk, csak sajnál­nánk kidobni — mutatja a szép spenótot Csöndör Kálmánná, a Sarohin tábornok úti ABC áru­átvevőjében. Merthogy az En­gels útról buszoztak Kertváros­ba férjével, eladni az ABC-nek tíz kilónyit a gyerekek életét megkeserítő, szervezetüket vi­szont tápláló főzeléknekvalóval. A spenót a barackfák alatt nőtt, s a barackfák felesleges termését is eladják majd. Csöndörékkel Berta János üz­letvezető hozott össze, miután telefonon „beugratásán" arról érdeklődtem, hogy lenne feles­leges barackom, néhány kiló csak az egész, átvennék-e.- Készséggel — felelte —, csak az időpontot egyeztessük!- S mennyit adnak érte?- Zöldért-kiskereskedelmi áron áruljuk, a saját haszon­kulcsunk 20-25 százalék. Tehát annyival kevesebbért vesszük át, attól függően, milyen az áru minősége. Megfelel Így önnek? Megfelelni megfelelt volna, ha volna kertem, 5 a kertben barackifa. A beszélgetés ezen pontján lepleztem le magam, hogy mindössze újságíró va­gyok, nem kisárutermelő. Sőt, hogy nem is a kisárutermelők- ről írnék, hanem azokról, akik­nek feleslegük támad zöldség­ből, gyümölcsből, néhány kiló- nyi csupán. Ők el tudják-e he­lyezni terményüket? Hiszen áru­nak nem nevezhetjük, amit nem •eladásra termeltek — áruvá csak úgy lett, hogy elfogyasz­tani maguk már nem tudják. Megnyugtató volt hallani, s nemcsak a Sarohin tábornok úti ABC-ben, hanem a na­gyobb boltok mindegyikében, hogy vevők az ilyen árura is, mégpedig azono§ feltételekkel — a kiskereskedelmi ár 75—80 százalékáért, minőségtől füg­gően, s előzetes megbeszélés után. Az időpontegyeztetésre azért van szükség, hogy eladható mennyiség érkezzen egy-egy napon az üzletbe. Mint, ahogy azt az Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnál megtudtuk, Bara­nyában a „készpénzes" felvá­sárlás évente 30 millió forint értékű. — Igaz, ebben már ben­ne vannak a valóban kisóry- termelők is. B. L. VDN-vonatok, 1986 Vili-3. SzBGeo E szelvény érvényes az 1986. július 12-én, szombaton Székesfehérvárra induló MAVTOURS—VDN kiránduiővonatra. Felmutatásával'a MÁV Rákóczi úti elővételi irodájában megváltható a részvételi jegy. VHI.9. EU&APCST VII. 42.. VII. S. ICGSZTHElY hévíz Július 12-én MÁVTOURS-VDN vonat megy Székesfehérvárra * Bory-vártól Tác-Gorsiumig Az egyik leggazdagabb­nak és legszebbnek ígérkező vonatozásra viszi el a jelent­kezőket július 12-én a MAV­TOURS—VDN kirándulóvo­nat. Szombaton reggel 6 óra 40-kor indul a pécsi főpá­lyaudvarról a különvonat — büfével felszerelve —, hogy 9.45-re megérkezzen Székes- fehérvárra. Az állomás előtti térről közvetlenül különautóbuszok viszik tovább a kirándulókat a nevezetes Bory-várba, s helyi idegenvezetők segítik az eligazodást. (Minden öt­ven főre egy idegenvezető!) Ez a magánkézben levő vár, melyet egy álmodozó szob­rász építtetett, Közép-Európa egyik szenzációja. Itt alkal­mi kiállítás is van — a bás­tyajáráson kívül. Az ebédet a Csikvár-étte- rem üzletvezetője külön ál­lítja össze a kirándulóvonat utasainak; egyelőre csak a nevét árulhatjuk el; Batty- hyány betyáros csirkecomb! Az ebéd előreláthatólag 13.30-ig tart, majd egy újabb nevezetesség, a Sárvíz két oldalán mintegy 2 négyzet- kilométeres területen elfekvő Tác-Gorsium, római város megtekintése következik. Mindenhova a különautóbu-. szók viszik a kirándulókat! A római város után ismét Fe­hérvár következik, a piactér­ről egy tartalmas belvárosi séta és az idegenvezetők ka­lauzolása. A MAVTOURS—VDN vo­nat 16.15-kor indul haza, s Pécsre 19.15-kor érkezik. Az útra a korábbi feltéte­lek szerint lehet jelentkezni: a lapunkból kivágott szel­vénnyel várják önöket a MÁV menetjegyirodájában szerdán és csütörtökön 10-től 17 óráig, pénteken pedig 10-től 14 óráig. A részvételi díj a vonat és buszköltség­gel együtt diákoknak és nyugdíjasoknak 210 forint, másoknak 2Í0 forint! A jelentkezők között kevesebb a nő Gyógyír a magányra Már hangzásában is komor a szó: társtalan- ság. Hát még érezni! Amikor kínzóvá válik a magány, a létfenntartási ösztön ezt diktálja: tenni kell valamit. De mit? Ba- ráti-rokoni-ismerősi kör­ben híreszteljük társnél­küliségünket? Hirdetést adjunk fel? Vagy egy társkereső szolgálat aj­taján kopogtassunk? * A nagy íróasztal mö­gött figyelmesen hallgató idősebb hölgy ül, sugár­zik arcáról a jóindulat, szóra buzdítva a nehe­zen vallókat.- Már voltam férjnél. Elváltam, azóta egyedül élek. Aki egyszer meg­égette magát, az jobban fél a fűztől, szokták mon­dani. Lehet, hogy ezért nem megy nekem a kap­csolatteremtés. A negyven év körüli nő tanácstalanul néz, a vá­lasz nem késlekedik.- Ha a társulás ügyfele lesz, akkor pszichológu­sunk a rendelkezésére áll, úgy érzem, szüksége van rá.- Már én is gondol­tam erre. Nem azért, mert • betegnek érzem magam, ne értsen félre. Az idősebb hölgy pon­tosan érti beszélgető- partnerét. Nagy életta­pasztalatával, emberszere- tetével céltalanul, bol­dogtalanul élő embereket segít ki a gödörből, mely­be a magány sodorta, lökte őket. Az Évszakok Társkereső Társulás tavasztól fogad­ja az ügyfeleket Pécsett, a Hunyadi út 28. szám alatt, hétköznap délután háromtól este hétig. A szolgálat azt vállalja, hogy egy éven belül há­rom (a jelzett igényeknek megfelelő, illetve azt megközelítő) társat be­mutat a megbízónak. A tágas fogadószobá­ból nyílik a bemutatóte­rem. Két szék, egy asz­tal, rajta váza vi,ággal: hiszen ismerkedésre min­den férfi virágot visz a nőnek. (Ha nem jutna eszébe önként, diszkréten figyelmeztetik a társkere­ső társulásnál.) A bemu­tatóhelyiség belépőjén függöny van, csupán hangfoszlányok szűrődnek át rajta. A férfi és a nő kezdetben néha-néha hallgat, keresgélik a sza­vakat, aztán a beszélge­tés monoton duruzsolássá olvad. A gátlások köny- nyebben oldódnak, mint egy cukrászdában. Nincs semmi zavaró körülmény. S ismertetőjelként sem kell Ludas a kézbe! A társkeresőnél kopog­tatók háromnegyede férfi. A lányok, egyedülálló nők kevésbé bátrak? Vagy elő- t ítélet tartja vissza őket j a jelentkezéstől? Pedig j ugyanabban a cipőben i járnak: valamikor, vala- j miért egyedül maradtak, j És a szülők, a gyerekek, ; a haverok, a barátnők nem pótolhatják a társat. L. Cs. K. \ IVirányi Endre 80 éves

Next

/
Thumbnails
Contents