Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-11 / 189. szám

e Dunántúli napló 1986. július 11., péntek .\\V.V«V.\V.V.\\\\V.V.\V.\V.\\\V.\V.V.V.\V»W. ,v»v«v.\v.v.v.v.v.v»w.v»v.v.v.v.v%v.v vayavavava\vav/av/av>X\\\v\\\\\\\\v A megújulás feltétele és eszköze: a vállalkozás Jubileumi közgazdász vándorgyűlés Miskolcon Az ország sorsa a vállalatok kezében van Az elmúlt hét végén Miskolcon zajlott le a XXV. közgazdász vándorgyűlés, melyet a Ma­gyar Közgazdasági Társaság, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a TIT Közgazdasági Választmánya rendezett, A tanácskozás témája ezúttal nem a nép­gazdaság nagy összefüggései voltak, a résztvevők úgymond leszálltak a földre, arról ta­nácskoztak, mit tehetnek a vállalatok saját hatáskörükben és szervezeti kereteik között. A vándorgyűlés központi témája: A vállalati magatartás és mozgástér, ehhez kapcsolódtak a szekcióülések: I. A vállalati stratégia és üzletpolitika. II. A vállalkozás belső mechanizmusa. III. A vállalat és környezete. Az eseményről lapunkban helyszíni tudósításokban számoltunk be, a rendezvényen természetesen ezúttal is ott voltak a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének képviselői. Közülük 'kértük meg a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának oktatóit, számoljanak be Közgazdasági élet rovatunk olvasóinak a szekcióüléseken elhangzottakról. Végső soron a vállalatok teljesítményének javulásán mú­lik az, hogy el tudjuk-e érni a növekedés kívánatosnak tartott ütemét. A gazdaságirányítás ezért azt várja a vállalatoktól, hogy lehetőségeik szerint min­dent tegyenek meg ennek ér­dekében. A vállalati - teljesít­mény növelésének pedig alap­vető feltétele, hogy a vállalati szféra kapja meg az őt megillető rangot, önállóságot és mozgáste­ret. Ennek keretei között pedig a vállalati belső vállalkozások, érdekeltségi rendszerek kiala­kítása és fejlesztése lehet a növekedés eszköze és forrása. A vándorgvűlés második szek­ciójának ez volt a központi té­mája. Eleven vitaszellem, tapasz­talatátadás és kiútkeresés jel­lemezte a szekcióülést. Bár in­kább a konkrét, gyakorlati kér­désekről volt szó, a vita érin­tette a vállalkozás elméleti kérdéseit is. Volt, aki prakti­kusabban fogta fel a vállalko­zást, annak tekintve általában a vqm-eket, a szerződéses vagy átalánydíjas üzemeltetést. De megfogalmazódott egy elő­remutató, magasabb szintű kö­vetelményrendszer is, amely a teljes szervezeti, működési és finanszírozási autonómiához, kockázatvállaláshoz, tőkeérté- kesüléshez és' a csőd lehető­ségéhez kapcsolja a vállalko­zás kategóriáját. Ebből a szempontból egyértelmű, hogy a jelenlegi formákat, a meg­határozott költség- és jövede­lemkeretekkel való többé-ke- vésbé önálló gazdálkodást a vállalkozások csíráinak tekint­hetjük, amelyekben még nem mindig kell és lehet igazi vál­lalkozóként működni. A vállalkozás olyan gazda­sági környezetet igényel, amelyben a piac játssza a meghatározó szerepet, és a pénzügyi szabályozás ezt in­kább erősíti, mint tompítja. Ennek kapcsán a vita termé­szetesen kitért a keresetszabá­lyozós erőteljesen korlátozó, kiegyenlítő hatására is. Rácz Albert államtitkár, az ÁBMH elnöke szerint az igazi korlátot az jelenti, hogy egyáltalán van még keresetszabályozás, és nem az, hogy milyen formá­ban, milyen paraméterekkel működik. Viszont mindaddig fenn kell tartani a keresetsza­bályozást, amíg ezt a funkciót nem tudja ávenni az árrend­szer, illetve a normatív pénz­ügyi szabályozás. A vállalati működést viszont nem is egyszerűen a kereset­szabályozás ténye zavarja, ha­nem az, hogy a szabályozás különböző típusai eltérő ke­ménységű követelményeket közvetítenek, eltérő a teljesít­ményelv érvényesülése, és gyakori az egyoldalú módosí­tás. (A túlszabályozottságra reagálva pl. a Skálában egy közel 30 fős osztály foglalko­zik a szabályozók értelmezésé­vel, vállalati nyelvre való le­fordításával, és azzal, hogy megkeressék a válaszlépése­ket, beleértve az olyan terüle­tek kiválasztását is, amelyeket még nem fedett le a szabályo­zás.) A belső vállalkozások nem függetleníthetek a külső sza­bályozórendszer hatásmecha­nizmusától. A vállalkozások ki­fejlesztésének ezért alapvető feltétele a gazdaságirányítás eszközrendszerének érdemi, a belső vállalati gazdálkodás és vállalkozás összefüggéseit és követelményeit is figyelembe vevő reformja. A szervezeti kereteket, mű­ködési formákat tekintve, kü­lönböző megoldási módokat mutattak be a vállalati szak­emberek. Ezek igen széles ská­lán mozogtak, kezdve a cent­ralizált, jórészt még mindig naturális mutatókkal operáló érdekeltségi rendszertől a szentesi vállalkozási modellig. A Skála például holding-szerű szervezetté, leányvállalatok és gazdasági társulások egysé­gévé alakult ót. Az előzetes félelmekkel szemben ez egy­általán nem gyengítette a vállalat egységét és erejét, ugyanakkor a decentralizálás, a nagyobb autonómia és érde­keltség ugrásszerű teljesít­ménynövekedést . eredménye­zett. Egy Patyolat vállalat je­lentős több'etmunka vállalásá­val, profilbővítéssel, szerződés- ses üzemeltetési forma alkal­mazásával és a kisvállalatok bruttó jövedelemszabályozási rendszeréből adódó lehetősé­gek kihasználásával tudta ki­váltani a vgm-eket, és tudott vállalati keretek között is „ver­senyképes” kereseteket bizto­sítani. Bármilyen is a konkrét for­ma, a vállalkozás-jelleget, az érdekeltséget az egyénekig kell levinni. Olyan megoldást kell keresni, amely az egyes dolgozókban is kifejleszti a Nagyobb erőfeszítésre van szükség fent és lent egyaránt A vándorgyűlés első szekció­jában elhangzott referátumok a vállalati környezet stratégiá­ra és üzletpolitikára gyakorolt hatását vizsgálták elvi és gya­korlati megközelítésben. A referensek és a vitázó fe­lek véleménye megegyezett ab­ban, hogy megalapozott vál­lalati stratégia, sikeres üzlet- politika csak a múltbeli folya­matok, valamint a jelenlegi helyzet alapos ismeretében formálható. Ezzel összefüggés­ben lényeges kérdés a válla­lati mozgástér nagyságának értékelése, valamint az önálló gondolkodásra kényszeritettség foka. A szekció vitája újra és új­ra visszatért azokhoz a prob­lémákhoz, amelyek a több éve tartó restrikciós gazdaságpoli­tika, az 1984-es irányítási rendszer továbbfejlesztése, va­lamint az érdekeltségi rend­szer változása nyomán a vál­lalatok működésében érzékel­hetők. A 70-es évek végétől meg­erősödött a gazdaságpolitikai célok direkt realizálásának tö­rekvése. A vállalatok autonóm piaci célkövetése helyére olyan viszonyok léptek, amelyekre a túlszabályozottság, aprólékos beavatkozás, túlzott ösztönzés, a részfolyamatok egymásnak ellentmondó regulálása a jel­lemző. A túlerőltetett export- ösztönzés mutatja a legvilágo­sabban, hogy a gazdaságtalan kivitel fokozása mily jelentős vállalati és népgazdasági vesz­teséggel jár. Az utóbbi években követke­zetesen hangoztattuk a válla­lati kezdeményezés fontossá­gál, a mozgástér tágítását, a kockázat és felelősségvállalás jelentőségét, ugyanakkor azon­ban a szabályozó rendszer egy­re szűkebb sávra korlátozta a vállalatok mozgási lehetősé­gét. A vállalatok egyre na­gyobb része nem a normatív szabályozás keretei között ke­resi az ösztönzés bázisát, ha­nem a reguláris mechanizmu­sokat megkerülő alkufolyama­tokban. Oly nagy mértékben nőtt a vállalati jövedelemelvo­nás, hogy a nyereség hovato­vább teljesen elveszíti ösztön­ző funkcióját. Sok vállalat ese­tében az egységes érdekeltsé­gi alap csak úgy teszi lehető­vé a kötelezettségek teljesíté­sét, ha a gazdálkodók hozzá­nyúlnak az állóeszközök érték- csökkenési leírásához. Ez nem kevesebbet jelent, mint a vál­lalati alaptőke fokozatos fel­élését. A vállalatok piaci-üzleti tö­rekvéseit döntően nem a piaci alkalmazkodás, a verseny, a strukturális igazodás követel­ményei integrálják, hanem a gyorsan és kiszámíthatatlanul változó szabályozó rendszer. Példaként az ipart említették, ahol a termelés 5 év alatt végbement minimális növeke­dése mellett a nyereség több mint 70 százalékkal nőtt. A vita egyik legfontosabb meg­állapítása a mérce, a tartal­mas és egyértelmű hatékony- sági követelmény hiánya. Nye­reséget a hatékonyság javulá­sa nélkül is lehet realizálni, s a fent említett dinamikus nye­reségnövekedés a költségszín­vonal emelkedése mellett ment végbe I A vita során egyértelművé vált, hogy az utóbbi évek irá­nyítási gyakorlata elterelte a vállalatok figyelmét a reálfo­lyamatokról, a termelési-piaci jelenségekről, s túlzottan nagy szerepet kap a szabályozók­hoz, az egyedi beavatkozásá­hoz való alkalmazkodás. Az intenzív gazdálkodásra térés ma már szinte halaszthatatlan igénye ellenére olyan ösztön­ző és érdekeltségi rendszert működtetünk, amely a termék- és tevékenységi szerkezet ex- tenzív bővítésére, pótlólagos erőforrások követelésére kész­tet. Nagyon ritka ma még az olyan vállalati stratégia, amely a visszafejlesztést, a gazda­ságtalan tevékenységek leépí­tését célozza. Az igazság teljességéhez az is hozzátartozik, hogy az irá­nyítási fékek és .korlátok mel­lett a vállalatok laza költség- gazdálkodása, a könnyebb el­lenállás irányában haladása és hiányos piacismerete is nagy jelentőségű. Az árak és támogatások egyre áttekinthe­tetlenebb hatásmechanizmusa kiiktatja a vállalati gondolko­dásból a kemény költségkorlát fogalmát. Mindmáig úgy hoz­nak (nem ritkán nagy hordere­A vándorgyűlés A vállalat és környezete címg szekciójában a közgazdászok abból az axió­mából kiindulva kutatták a vállalati környezet hatásait, hogy a magyar gazdaság prob­lémái csak a vállalati szférá­ban oldhatók meg. Mert ha a vállalati gazdálkodás színvo­nalas, akkor a népgazdaság is versenyképessé válik, de ehhez a gazdálkodást jobban kiszol­gáló gazdaságpolitika szüksé­ges. Felmerült a kérdés: vajon a vállalati környezet alakulá­sa elősegíti-e a népgazdasági célok elérését? A magyar vállalatok az alapvető termelési erőforrások­hoz való jutás versenyében kedvezőtlen helyzetben van­nak. A termeléshez szükséges jó minőségű anyagok behozata­lát az importkorlátozások hát­ráltatják, a belföldi termelte­tést a súlyos belső kooperá­ciós zavarok nehezítik. Leghát­rányosabb helyzetben a beru­házások tekintetében van a magyar vállalat. A csúcstech­nológia elérhetetlen, a máso­dik, harmadik lépcső saját importkorlátozások miatt nehe­jű) gazdasági döntéseket, amelyek költség- és árkonzek­venciáit megalapozottan nem gondolják végig. A termelés stagnálása, illetve minimális növekedése mellett a termelé­si költségek indokolatlanul gyors növekedésének vagyunk tanúi, a vállalatok nem szab­nak határt kiadásaiknak. A vita arra a nem éppen megnyugtató következtetésre jutott, hogy a vállalati környe­zet nem fejlődött olyan irány­ba, hogy a vállalati önálló gondolkodást, a stratégiai lá­tásmódot erősítette volna. Nem lehet csak a kormányzati ma­gatartásnak, vagy csak a vál­lalati bátortalanságnak tulaj­donítani a stratégiai gondol­kodás 'hiányát; a gazdálkodás közegét, egész felfogását kel­lene átalakítani ahhoz, hogy a piac folyamatos 'megismeré­se, a vállalkozás, a műszaki fejlesztés, a piaci illeszkedés es alkalmazkodás legyen a legfontosabb. Gazdaságirá­nyításunkban ma a fő szerepet nem a minden piacon helyt­állásra képes vállalat játssza, hanem az egyre inkább elbü- rokratizálódó és zavarossá vá­ló ösztönzési, szabályozási és érdekeltségi rendszer. A reál- folyamatok kapják vissza rang­jukat, a szabályozás ne helyet­tesítse az üzleti gondolkodást, a felelősségteljes kalkulációt. Dr. Bélyácz Iván zen elérhető, így kompromisz- szumokra kényszerül időben és technológiában egyaránt. A szükséges anyagokat és beru­házási eszközöket megszerzi (kijárja, megtermelteti, stb.) a vállalat, míg versenytársa ezt egy kínálati piacon egyszerűen megvásárolja. Ma a gazdasági szférá­ban a piac működésének csak a csírái vannak meg. az általános hiány- helyzet kikényszeríti a széles körű beavatkozást, ami viszont sokszor gátolja a tényleges piaci viszonyok erősödését. A gazdaságirányítás gyakori taktikai beavatkozásai a gaz­dasági életbe újra kialakított egy alku jellegű kapcsolatot a vállalat és az irányítás között. A felek minél jobb alkupozíció megszerzésére fordítják ener­giájukat. A szabályozórend­szer kiszámíthatatlanná válik, csak a jogszabályok növekedé­sének üteme csökkent. 1986- ban félév alatt 555 új jogsza­bály látott napvilágot. így az­tán nem csoda, hogy az a vé­lemény, hogy mindenre és min­den ellenkezőjére is van már jogszabály. Az okok között sze­repel, hogy a kormányzati szer­vek sok olyan részletkérdéssel is foglalkoznak, amely alsóbb szinten is megoldható, a jog­szabályalkotás még mindiq sok szubjektív elemet tartal­maz, az államapparátusban nem csökken kellően a lét­szám. A deficites költségvetés miatt nem sikerül a jövedelemköz­pontosítást csökkenteni, s mi­vel csak onnan lehet elvonni, ahol van, a jóktól elvonják c jövedelmet — így nem tudnak gyorsan fejlődni —, majd más csatornákon visszaáramoltat­ják. így egy ellenőrizhetetlen, bonyolult, szubjektív elemek­kel teletűzdelt- elvonás-támo­gatás spirál alakul ki, amely nem objektív piaci törvények alapján újra-elosztja a jöve­delmet. A szabályozó rendszer neuralgikus pontja az árrend­szer. A kompetitiv árképzés csak az önköltség-típushoz ké­pest volt előrelépés, átfogó ár­reform nélkül nem lehet to­vábblépni. A külföldi tőke be­vonását csak akkor lehet szá­mítani, ha az ország gazdasá­gi helyzetét is figyelembe vesz- szük, azaz másoknál sokkal kedvezőbb feltételeket kíná­lunk a külföldi befektetőknek. Ha ezen feltételek kialakítása ilyen lassan halad, értékes időt és tőkét veszthetünk el. A szekció vitájában felszóla­lók egyrészt a vállalati környe­zet egyes elemeinek vizsgála­tával foglalkoztak, másrészt a vállalatok és a kormányzat együttes felelősségét hangsú­lyozták a kialakult gazdasági helyzetért. Hangsúlyozott sze­repet kapott a tőkeallokáció szükségszerűsége. Társadalmi rendszertől, független gazdasá­gi szükségszerűség, hogy á tő­kék ott legyenek felhasználva, ahoi a leghatékonyabban mű­ködhetnek. A tőke-allokáció biztosítása alapvető infrastruk­turális feltétele a vállalatnak, csak így biztosítható a piac ál­tal motivált tőkemozgás, ame­lyet sem a szabályozórendszer, sem a terv nem képes helyet­tesíteni. így állítható meg az eszközhatékonyság folyamatos romlása, korszerűsíthető a ter­melési struktúra. Gyorsítani kell a lakossági tőkeáramlást. A kötvények kedvező lehetősé­get biztosítanak a lakosság és a vállalatok részére egyaránt. Amelyik megyében ez előbb tudatosul, az így többlet tőke­vállalkozói magatartást. A sze­mélyi feltételeknél pedig azt is figyelembe kell venni, hogy nemcsak a kereset képes moti­válni, hanem legalább annyi­ra fontos az önálló, tartalmas munka lehetősége, a munká­val, a vállalkozással és az egész vállalattal való azono­sulás, a kötődés. A vita arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt szélesebb körben kel­lene megismertetni az újsze­rű szervezeti, vállalkozási for­mákat. Másrészt azt is megál­lapította, hogy a vállalkozások elterjedéséhez a bizalom lég­körének erősítése, társadalmi szemléletváltás kellene, és ter­mészetesen a feltételrendsze­ren belül a vállalkozást korlá­tozó tényezők kiiktatása: a jö­vedelemközpontosítás csök­kentése, az első és a második gazdaság közelítése, az áru- és pénzviszonyok fejlesztése. Erre azért is szükség lenne, mert az új vállalkozási formák kialakításánál mindenütt más, konkrét és első közelítésben megoldhatatlannak tűnő aka­dályokkal kerülünk szembe. Ide sorolhatók a foglalkoztatási, ellátási problémák, a magas eszközértékből adódó felelős­ségi, kockázati kérdések, és természetesen a teljesítmény­mérés megoldatlansága is. Ezek általában nem jelentenek abszolút megoldhatatlan prob­lémákat, esetleg más ágazat­ban már ki is alakultak a po­zitív megoldási módozatok, de hivatkozási alapot keresni többnyire még mindig egysze­rűbb, mint vállalni az újszerű­séggel eqyüttjáró kockázatot, feszültséget. A gazdaság még jelentős tartalékokkal rendelkezik, ame­lyek kiaknázása a vállalatok feladata, de ennek megvaló­sítása a kormányzati szintű feltételrendszertől is függ. A lehetséges mozgásteret még egyik szinten sem használtuk ki eléggé: ezen az úton min­dent újra és újra át kell gon­dolni, semmi sem lehet tabu. A vállalkozások rendszerét csak akkor tudjuk kialakítani, ha gazdaságirányítási és vál­lalati szinten egyaránt keres­sük a céljainkhoz jobban iga­zodó új eszközöket, és a hosz- szú távú célok érdekében vál­laljuk az ezzel járó feszültsé­geket is. Dr. László Gyula forráshoz juthat! Nem szabad ebben a folyamatban me­gyénknek lemaradnia, mert ez egy olyan allokációs folyamat, amelyet mi is irányíthatunk. Itt egy újraelosztás történik, ahol ismét azok járnak jól, akik gyorsan és hatékonyan cselek­szenek. Fontos kérdésként merült fel a vállalati vezetők érdekeltsé­gének növelése a kockázatvál­lalásban. Ma egy kisvállalko­zás nagyobb érdekeltséget tud teremteni vezetői szamára, min1 egy nagyvállalat. Nem várat­hat tovább magára a marke­tingszemlélet elterjedése. A termékcentrikus gondolkodást piackomfort magatartással kell felváltani, amikor nem abból indulunk ki, hogy mit tudunk termelni, de azt kell termelni, amit a piac igényel és elismer.. A vállalati kollektíváknak be­felé és kifelé egységes szem­lélettel kell fellépnie a siker érdekében. Az együttgondolkodás és együttmunkálkodás vezetett ki a jelenlegi helyzetből, amely a jövő nemzedék iránti kötele­zettségünk is! Dr. Herich György Rovatszerkesztő: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Stratégia és üzletpolitika

Next

/
Thumbnails
Contents