Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-05 / 183. szám

1986. július 5., szombat Dunántúlt napló 11 Megyei ünnepség Pécsváradon Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Fontos szerepe lehet az ipari szövetkezeteknek Megkérdeztük: Hova tűntek a leveskockák Az utóbbi időben hiába keresik a háziasszonyok a kü­lönböző leves kocka kát, leves­porokat az üzletekben, sehol nem kapható. Arnold Antal, a Mecsek Füszért kereskedelmi igazga­tóhelyettese : — Mi rendelnénk, vásárol­nánk többet is, de a gyártók nem küldenek elegendőt. Évekkel ezelőtt többféle le­veskockát és -port is forgal­maztunk. így a Debreceni Konzervgyár Maggi tyúshús- leves, erőleves, marhahúsleves kockáit és a különböző Ízesí­tésű levesporait. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat tyúkhúsleves, marhahúsleves, gulyásleves és halászlé koc­káit. Általában a rendelt mennyiség 40-50 százalékát kapjuk meg. Az utóbbi kék hónapban nem küldtek. Tudo­másunk szerint a bebreceniek azért nem szállítottak, mert megemelték a Maggi-kockák árát — és az Országos Anyag-, és Árhivatallal árvi­tájuk volt. Most, hogy ez megoldódott — ígérték — ha­marosan szállítanak. A sze­gediek is mostanában küld­tek kevés gulyásleves és ha­lászlé kockát. A Debreceni Konzervgyár igazgatója, Horváth Attila év végére ellátásjavulást ígér. Ugyanis a Maggi leveskoc­kák, -porok licenc alapján készülnek. így az adalék­anyagok egy része, és a cso­magolóanyag is importból származik. A közeljövőben már nagyobb mennyiségben tudnak adalékanyagot vásá­rolni, és a kockáknál hazai fóliával próbálják a csoma­golást megoldani. A levespo- •rokhoz viszont olyan speciá­lis fóliázott tasak szükséges, amit hazánkban nem tudnak elkészíteni. Tervezik egy sváj­ci kockázógép vásárlását is — így új termékkel, a zöldsé­ges marhaleveskockával lép­nek piacra. A Szegedi Paprikafeldolgo­zó Vállalat igazgatóhelyette­se, Nahóczky Endre elmond­ta, hogy évek óta nem tud­ják beszerezni azt a vízold­ható keményítőt, melytől koc­kázható lesz a massza, és a leves feloldás után teljesen átlátszó, víztiszta. Korábban lengyel cégtől vásárolták, de mór nem sikerül beszerezni. A hazai próbálkozók — szö­vetkezetek, gmk-k, a Szesz­ipari Vállalat — előállítási kísérletei nem érték el a megfelelő szintet. Importból hozhatnák be, de olyan drá­gán, hogy egy db kocka 4 forint helyett 14 forintba ke­rülne. Ezt pedig nem vennék meg a vásárlók. Ha sikerül­ne valahogy megoldani hazai vagy saját erőből az adalék­anyag-előállítást, még válla­lati hasznot is érnének el ve­le. így egyelőre gulyásleves és halászlé kockát tudnak csak előállítani. Adóm Erika 64. alkalommal rendezik meg a nemzetközi szövetkezeti na­pot, mely hagyományosan jú­lius első vasárnapja. Ezt ün­nepük ma Kecskeméten, mely város az országos rendezvény­nek ad otthont, és ennek tisz­teletére gyűlt össze péntek délután több mint 200 szövet­kezeti dolgozó Pécsvárad Mű­velődési Központjában. A he­lyi ÁFÉSZ Női Karának nyitó­dala után Aparácz Dénes, a Szövetkezetek Megyei Bizott­ságának soros elnöke köszön­tötte a vendégeket, köztük Krémemé Mic'helisz Terézt, az Elnöki Tanács tagját, ország- gyűlési képviselőt, dr. Brez- niczky József országgyűlési kép­viselőt, Somssioh Lászlónét, a Komlói Városi Pártbizottság el­ső titkárát. Ezt követően dr. Földvári Já­nos, a Baranya Megyei Tanács általános elnökhelyettese mon­dott ünnepi beszédet, méltat­va a szövetkezeti mozgalom több évtizedes fejlődését. Ba­ranya megyében a 40 000 ter­melőszövetkezeti tag 10 mil­liárd forint feletti termelési ér­téket és 1 milliárd forint nye­reséget hoz létre, az ipari szö­vetkeretek nyolcezres taglét­száma több mint kétmilliárd forint termelési értéket produ­A Városi Tanács építési és közlekedési osztálya helyszíni szemle alkalmával megállapí­totta, hogy a pécsi vízadó te­rület védőövezetében — 6-os út, Pellárdi u., Keszüi u., Lvov- Kertváros által határolt terüle­ten — az ivóvíz minőségét szennyező tevékenységét foly­tatnak — engedély nélküli ál­kál. A fogyasztási szövetkeze­tek megyénk 291 falvának mindegyikében megtalálható­ak és ha boltjaikban a válasz­ték még bővítésre is szorul, az alapellátást mindenhol megfe­lelő szinten biztosítják. — Jó példa a szövetkezeti kereskedelem életképességére a Skála-lánc dinamikus fejlő­dése, az ahcgyan a kereske­delem különböző ágaiban ver­senyhelyzetet teremtettek. A Ba ba rei Német Nemzeti­ségi Együttes ráró táncműso­rát követően feltett kérdésem­re, hogy mely területen lát kü­lönösen nagy lehetőséget a fejlődésre, dr. Földvári János A megállapodásokat rögzítő jegyzőkönyvek aláírásával pénteken 'befejeződött Kom­podon a KGST Mezőgazdasá­gi Állandó Bizottsága kereté­ben működő, a szálastakar- mdny nemesítésével és ter­mesztésével foglalkozó tudo­lattartós, trágya elhelyezés, tör­melék, szemétlerakás, stb. A terület szennyezése nagymér­tékben veszélyezteti Pécs vá­ros vízellátását. Az intézkedésre jogosult ta­nácsi szakigazgatási szervek az érdekeltek bevonásával helyszí­ni ellenőrzést tartanak és a tapasztaltak alapján intézked­az ipari szövetkezeteket emlí­tette. — Baranyában a kiterjedt bányászat miatt igen egyolda­lú az ipar struktúrája. De természetesen nem mindenki akar bányász lenni. Számos olyan terület van, ahol a nagy­ipar nem, de kisebb egységek igen eredményesen fejlődhet­nek. Ilyen például a műszer­ipar, a vegyipar és a gépipar. Az itt szövetkezők — túl a fog­lalkoztatóiban betöltött szere­pükön — jelentősen hozzájá­rulhatnak a nemzeti jövede­lemhez, az ellátás javításához. mányos technikai tanács ülé­se. A tanácskozáson ismertet­ték az egyes KGST-országok kutató intézeteiben az elmúlt öt évben folytatott szálasta­karmány nemesítési eredmé­nyeket, termelési eljárásokat és egyeztették a további fel­adatokat. nek (szabálysértési eljárás kezdeményezése, építésrendé­szeti eljárás, állattartás meg­szüntetése, stb.) a szennyezést előidéző szervek, állampolgá­rok ellen. Kérik, a lakosságot, hogy működjön közre a kör­nyezetünket is károsító szeny- nyezés mielőbbi megszünteté­sében. Vizsgálat környezetszennyezők ellen Balog N. KGST tudományos tanácskozás Bruce Lee A fekete kazettakereskede­lem kedvelt darabja volt az Enter the Dragon, a videósok csempészték, másolták, s ronggyá nézték. Azután az önfenntartásra kényszerített Magyar Filmintézetet segítet­te némi bevételhez, a Filmmú­zeum is telt házak előtt vetí­tette hónapokon keresztül. Most pedig a mozikba került a csodálatos mozgású Bruce Lee A Sárkány közbelép fő­szereplőjeként. Még mondja valaki, hogy a filmszakma nem szimatolja ki, mire megy be a néző a mo­ziba: az 1973-ban készült film alig 13 év eltelte után a leg­szélesebb magyar közönség elé kerülhetett, hála a gyors forgalmazói reagálásnak. No meg annak, hogy az Enter the Dragon a maga nemében jó film. Történelmi méretek­ben 13 év csak röpke pillanat — ezt csak azért írom le, mert a film kapcsán annak is ta­núi lehetünk, hogy mily gyor­san változik értékítéletünk. Senki ne'm mondhatja most már ránk, hogy megkövesedett nézetek gátolják szellemi meg­újhodásunkat. Tizenhárom éve még A Sárkány közbelép megítélésünk szerint az alan­tas érzelmekre ható, durva erőszakot istenítő kategóriába tartozott, mint ahogy kissé más minősítéssel, de a katasztrófa­filmek sem fértek bele érték­centrikus filmkultúránkba. Olyan ocsmányságokról nem is szólva, mint az Utolsó tan­gó Párizsban, vagy a .Nagy zabálas... Szóval fejlődünk, s ha kellő mértékben megfogadjuk az orvosok tanácsát: nem do­hányzunk, nem iszunk, kerül­jük az állati zsiradékok fo­gyasztását - tehát biztosítjuk a hosszú életet magunknak, akkor a hatvanas—hetvenes évek egyéb nevezetes filmjeit is megismerhetjük, mint pél­dául Jancsó Miklós Olaszor­szágban készült műveit... Mert igenis, A Sárkány köz­belép jó film — hangsúlyozot­tan a maga nemében. De még tisztán művészeti szem­pontok alapján is találhatunk benne érteket. Ha nem is so­kat, annyit mindenesetre, ami­ből kiviláglik, hogy az alko­tók művelt emberek, s tisztelik a filmművészetet is. Orson Welles A Sanghaj! asszony cí­mű filmjének befejezése ihlet­te A Sárkány közbelép tükör­szobás nagy verekedését. Idé­zet is tisztelgés is ez a gesz­tus. Aztán a filmvágás művésze­téből is képet kapunk (noha vannak gyermeteg megoldá­sok is, mint például a vissza­emlékezések áttűnései, a nor­mál szituációk egymáshoz ra­gasztása). De az amúgy is gyors mozgású Bruce Lee ki­váló karatézései a művészet szférájába emelkednek - nem utolsósorban a kiváló vágás okán. Ezek olyan értékei a film­nek, melyek feledtetik más vo­natkozású gyermetegségeit, leegyszerűsített jellemeit, naiv meséjét. Bruce Lee miatt, s mert a karatefilmek egyik meghatározó alkotásáról van szó, azoknak is ajánlanám a filmet, akik amúgy nem ked­velik ezt a műfajt — hozzátar­tozik filmkultúránkhoz. Annál is inkább, mert az elmúlt év­tizedben elárasztottak ben­nünket (Piedone-filmek) olyan híg zagyvalékokkal, melyhez a fűszert többek között A Sár­kány közbelépből lopták el a „szórakoztató kalandfilmek" kotyvasztói. Bodó L. A bútorhoz terveztek házat Sztárparádé a pingpongasztalon Esztergályos Cecília lengében Autóközvetítés csúszópénzért Zökkenőmentes lebonyolítást vállalt az üzletkötő Túláradó öröm Kaposváron NB ll-es körkép • Katzirz Komlón folytatja Üdülőfalu El-Hammanban, a tengerparton Ajánlatok a pécsi tervezőktől Egy betegség — két találmány A tejérzékenyek is ihatnak tejet # Új ízek a láthatáron Baranyai pulykamell szerecsendióval • TEHÓ'körkép Szavaztunk - fizetünk (vagy mégsem) A régi új patika Vállalati magatartás és mozgástér Jubileumi közgazdász vándorgyűlés Miskolcon (Munkatársunk telelonjelentése) Az utóbbi években sok szó esett *o nagy ügyekről, a népgazdasági összefüggésekről, a gazdaságpolitika időszerű kérdéseiről, a VII. ötéves terv célkitűzéseiről. Most nagyon is itt az ideje, hogy arról be­széljünk, mit tehetnek a vál­lalatok saját hatáskörükben és szervezeti kereteik között a cé­lok teljesítéséért. Ennek tisztá­zása jegyében kezdődött meg tegnap a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában a huszonötödik, tehát jubileumi közgazdász vándorgyűlés, me­lyet a Magyar Közgazdasági Társaság, a Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság, valamint a TIT Közgazdasági Választmánya rendezett. A tanácskozás középpontjá­ban a vállalati magatartás és mozgástér kérdései állnak, er­ről hangzottak el előadások az első nap plenáris ülésén, majd a délutáni szekcióüléseken. A vándorgyűlés alaphangját Pál Lénárdnak, az MSZMP Központi Bizottság titkárának előadása adta meg. Mindenekelőtt rámutatott: tovább kell keresni és meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek a magyar gazdaság teljesítményét növelik, verseny- képességét fokozzák. De nem jelszavak kellenek, hanem konkrét cselekvés, új szemlé­letre és gazdasági magatartás­ra van szükség. Pál Lénórd egyebek mellett hangsúlyozta, a magyar gazdaság szerkezeti átalakításában, gazdasági, po­litikai céljainak megvalósítá­sában kiemelt fontosságú, hogy alkotó együttműködés és ten- niakarás jöjjön létre a közgaz­dászok és a műszaki értelmi­ség között. Túlzás nélkül állít­ható, hogy a gazdasági meg­újulás és a műszaki haladás képviselői közötti együttműkö­dés eredményességétől nagy mértékben függ a termelési és termékszerkezet átalakításá­nak, a külgazdasági egyen­súly javításának sikere, végső soron a gazdasági megújulás lehetősége. Nem vitatható, gazdasági fejlődésünk a vállalatok tevé­kenységének függvénye, nép­gazdaságunk jövője, a válla­latok eredményességétől függ. Feltétlenül indokolt, hogy a központi és a területi politikai vezetés, valamint a kormány- /zat fokozott figyelmet fordít­son a vállalatok működési fel­tételeire, a vállalati sikereket elősegítő kormányzati intézke­désekre. Pál Lénárd utón referátumok következték, majd három szek­cióban folytatódott a tanács­kozás, melynek során többek között szó esett az optimális vállalati stratégiáról, a vállalati belső mechanizmus és a bel­ső érdekeltségi rendszer kidol­gozásáról, a vállalatközi együtt­működések kialakításáról, és sok minden másról, melyekről a jövő pénteken megjelenő Köz- gazdasági Élet rovatunkban részletesebben beszámolunk. A szombaton záruló Vándor- gyűlésen természetesen ezúttal is részt vesznek a Magyar Közgazdasági Társaság Bara­nya Megyei Szervezetének kül­döttei. Miklósvári Zoltán niemzetközi szövetkezeti nap

Next

/
Thumbnails
Contents