Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-26 / 204. szám
Épülő lakások Malom határában A versenytárgyalás nyertese a BÉV 1544 OTP-lakás Fal- és padlóburkolatr fürdőszoba- berendezés kívánság szerint Megtérülnek a befektetett milfiók , A Zsolnay-termékek reneszánsza A félmilliárdos termelés egyötöde hagyományos termék — Kiegészítik az étkészleteket Utolsó simítások a keresett porcelánfajansz-vázákon Az OTP Baranya Megyei Igazgatósága ez év április 29- én versenytárgyalást irt ki Pécsett és Baranyában felépítendő 1572 lakásra. A verseny- ajánlatok beadási határideje május 30 volt, eredményt június 5-én hirdettek. A több mint 1,2 milliárdos munkákat a BÉV nyerte el, 1544 lakásra tettek ajánlatot. *- Mit jelent a BÉV-nek a versenytárgyalás megnyerése? — kérdeztem Major Béla műszaki igazgatót és Pálmai István termelési főmérnököt. Major Béla:- A versenyen elnyert munkánál a szakaszszámlákat teljes értékben kifizetik, míg a nem versenyen elvállalnál annak csak a 90 százalékát, és így a 10 százalék, azaz a kintlévőség jócskán meghaladja a tényleges nyereség összegét. A másik előnye a vesenytár- gyaláson elnyert munkának: a kivitelező előleghez juthat, mégpedig kamatmentesen vagy a megállapodás szerinti kamattal. Ha nem versenyben nyerjük el a munkát, akkor a működési feltételek biztosítására bankhitelt vehet fel a kivitelező 12 százalékos kamatra.- Az OTP a versenykiírásban kikötötte: „Fal- (tapéta, csempe) és padlóburkolat, valamint a vizes berendezési tárgyakra ármegjelöléssel, szín- és anyagminőség tekintetében több alternatívát kérünk." A BÉV ezt a kikötést is vállalva nyerte el a munkát. Mit jelent ennek a feltételnek a teljesítése?- Korábban a lakó olyan tapétát, csempét és padlóburkolatot kapott, amilyen volt. Ezzel viszont nagy minőségi változás következik be, mert a majdani lakó, ha igényli, választhat, de fizeti a hagyományos, szaknyelven az etalon és az extra közötti különbözetet. Tehát a lakó döntheti el, hogy az általunk ajánlott fehér és három színes csempe, valamint a berendezési tárgyak közül milyennel óhajtja mondjuk a fürdőszobáját berendeztetni, dönthet a szőnyegpadló, tapéta ügyében. Előre kell döntenie még jóval a beköltözés előtt. — Konkrétan, hogyan teljesítik ezt a kikötést? — Tapéta és szőnyegpadló esetében a vevő a meglévő készletekből választhat, vagy az általa hozott anyagot rakjuk fel, ez utóbbi esetben a fel nem használt etalon anyagárat visszatérítjük. Az extra kívánságot a műszaki átadás előtt legkésőbb 90 nappal előre kérjük a lakóktól. A vállalatunk belső építéssel konzultálva tette meg ajánlatát a szín- választékra. A fürdőszobákba a csempe és berendezési tárgyak színminta-kollekcióját július végéig elkészítjük a panelüzemünkben a fehér és a másik három színre. De a fehér berendezés is kérhető 3 féle színes csempével, ezt már gyártjuk. A színes csempével a mennyezetig burkoljuk majd a fürdőszobákat — természetesen többletköltségért. — Ez az eddigieknél is többet kiván meg a BÉV-töl anyagbeszerzésben, ügyintézésben, szervezésben. Ez Így is előnyös a vállalatnak? — A lakó egy életre veszi a lakását, neki is egyszerűbb és lényegesen olcsóbb, ha már a beköltözése előtt az olyan, amilyet szeretne, és nem utólag kell azt drága pénzen a saját ízlése alapján csempéz- ni, tapétázni. A BÉV-nek is előnyös ez így, mert ez a versenyben elnyert munka 1988 derekáig biztonságot nyújt számunkra, tudjuk, hogy mit, miért, hogyan és mikorra kell megépítenünk. A szükséges anyagok beszerzése az eddigi tapasztalataink alapján nem lesz könnyű, de vállaltuk.- Most tehát 1988 közepéig van biztos munkájuk az 1544 lakás megépítésével. És utána?- Pécsett a siklósi városrésznél 7 5 — a 7/9-es szakaszokban 838, a nagyárpádi városrész 4-es ütemében 570, a Farkas I. utcában 76 és Szentlőrin- cen 60 lakás megépítése és átadása vár ránk. Hogy utána mi lesz? Azt sajnos ma még nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy a Pécsitervnél készülnek a nagyárpádi városrész beépítési tervei és beruházási programváltozatai. Azt is tudjuk, hogy az 1987. évi első félévi munkakezdés és a második félévi lakásátadások csak akkor biztosíthatók, ha felgyorsulnak a tervezési és előkészítési munkák. Tehát a további, folyamatos lakásépítkezési ütem tartása már nem a BÉV-en múlik. A panelüzem rekonstrukciójával, új típusú lakásokkal törekszünk a differenciáltabb lakásigények kielégítésére. A mostani, lényegében új típusú együttműködésünk az OTP-vel is bizonyítja a szándékunkat: a megbízók megrendeléseit mind teljesebb módon igyekszik kielégíteni a BÉV. Murányi László A Zsolnay Porcelángyárban felgyorsult a gyártmányfejlesztés, a piaci helyzet kedvezően alakult. Biztosak a megrendelésekben, egyre keresettebbek a Zsolnay-jellegű termékek a piacon. A korábbi évek üzleti vállalkozásai és műszaki intézkedései jól sikerülnek, megérte a több tízmilliós ráfordítás. A következő években jelentősebb kapacitásbővítő beruházásra nem kerül sor. A műszaki, technológiai befektetések elsősorban a minőségi színvonal javítását szolgálják. Egy 30 milliós beruházás keretében 1983-ra korszerűsödött a porcelánfajansz-készítés. Már a kezdeti eredmények, a 45 milliós évi termelési érték is szépnek számított, azóta a dupláját valósítják meg. Elérhető közelségben a 80—100 milliós teljesítés. Ennek érdekében a tavaly elkészült gyorségető kemencét is bekapcsolják a fajanszgyórtási technológiai sorba. A fajansz az immár évszázados Zsolnay-díszműtárgyak anyaga. Jelenlegi mennyiségével jócskán megelőzi a többi Zsolnay-terméket, így az eozint és a porcelándiszműtermékeket is. A három termékcsalád a félmilliárdos termelésnek már az egyötödét jelenti. Az elkövetkező fél évtizedben erősödik a Zsolnay-karakter, főleg a fajansz révén. A kísérlet befejezése után várhatóan még idén a fajansz anyaga tartó- sabbá, erősebbé, jobb minőségűvé válik, kedvezőbbnek ígérkezik az eladhatósága. A jól bevált, vonzó Zsolnay-díszíté- sek többsége megmarad. Újszerűnek mondható a sárga szín, amely különleges hangsúlyt kap az anyag plasztikus felületén. Az alapmáz fényesebb, csillogóbb, mint korábban. A Zsolnay-múlt merész felélesztését tapasztalhatjuk a nemrég alakult edény-, dísz- mű-gyártmányfejlesztési osztályon is, ahol Fazekas Istvánná vegyészmérnök irányításával dolgozik az iparművészek, grafikusok, formatervezők és szakmunkás-mesterek 20 fős csoportja, hatvan-hetven éves disztálakat, vázákat korszerűsítenek, igazítanak a mai ízléshez. A Zsolnay-stílussal, motívumokkal, dekorokkal kitűnően feljavítható az esztétikai színvonal a most ugyancsak keresett étkészletek esetében is. Az edénygyártás idén 140 millió forint értékű. Újabb gépesítését 2—3 év múlva tervezik. Napjainkban fontosabb teendő a minőségjavítás. Jelenleg még eredményes üzlettel jár a szóló háztartási edény, mint például a bögre és a csésze eladása, de érezhető, hogy csappanóban a kereslet. Ezért kap nagy hangsúlyt az étkészletek kiegészítése, például emelt mokkacsészével, ragu- és hamutóllal, csonttányérral, szalonnázó lapkával, csészefedővel, gyertyatartóval, szalvétagyűrűvel. A minőségjavítás érdekében gazdagabb és mázba süllyedő dekorálást alkalmaznak. Geometrikus, szórt virágos és barokk-motívumokkal is dolgoznak a mintadarabok kifejlesztése során. Ezenkívül úgynevezett komplex étkezési eszközrendszereket alakítanak ki bedolgozó textilesek, üvegesek közreműködésével. Tehát a készletek többcélú hasznosságát szeretnék: A tervek szerint csökken az edények súlya, tar- tósabbá válnak, így a mosogató gépekben kevésbé rongálódnak meg. Fazökas Istvánné pozitív példaként említi a kifejlesztett 200-as bögredekor-készletet. Ennyiféle díszítéssel gyorsan és nagy biztonsággal készülhetünk fel a piaci változásra — mondja az osztályvezető. — Ez a célunk a többi újdonság esetében is, hogy jobban elébe mehessünk a vásárlói igényekben. A Zsolnav Porcelángyárban a többi profilt inkább a szin- tentartás jellemzi. Igaz, hogy kevesebbet rendelnek a szigetelőkből és a pirogránitból, de így is a műszaki porcelán-előállítása az össztermelés felét teszi ki. Az eozin kivételével a többi termék gyártása ki- sebb-nagyobb mértékben nyereséges. Csuti J. Promivittáppcl etetnek a himesházi tsz hizlaldájában Konkurenciaharc a takarmánypiacon Promivit Az utóbbi két-hórom évben erősödik a konkurenciaharc a takarmányt előállító gazdálkodó egységek, intézetek, rendszerek között. Ez a jelenség mindenképpen előnyös a felhasználóknak, legyen az mezőgazdasági nagyüzem, vagy háztáji gazdálkodó. A legjobb receptúrát, a hizla- lási technológiát a sertéstenyésztők maguk választhatják meg. Az ő lehetőségeik bővültek a Kaposvári Agrárkutató Fejlesztő Közös Vállalat és a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát új promivit supple- mentjének és ilyen alapú kon- centrátumuknak piaci megjelenésével is. összefogva a Szekszárdi Húsipari Vállalattal, felújították annak húslisztüzemét, és az onnan kikerülő termékre alapozták magas fehérjetartalmú supplementjük kidolgozását. Ez kielégíti a különböző korcsoportú sertések állati fehérje, aminósav, vitamin és ásványianyag szükségletét. A kaposvári, szekszárdi húskombinátokban keletkező vágóhídi melléktermékekből készített húsliszt az alapanyag. Ezekhez a megfelelő foszfor- és kálciumszint elérése érdekében csontot adagolnak. Az előállítás a Szekszárdi Mező- gazdasági Kombinát év elején felépített automatizált takarmánykeverőjében számító- gépes optimalizálási programok alapján történik. Igény esetén 300 000 sertés hizlalásához biztosítanak itt supplemented tápokat. Baranyában, augusztustól 11 áfész forgalmazza termékeiket. A kistermelők részére elsősorban a kukoricával és árpával vagy búzával vegyítendő koncentrátumot kínálnak, a siklósi és villányi áfész pedig kész tápokat is árul. Addig kísérletekkel tesztelik az új terméket, melyet már több kisgazdaságban használnak és vizsgálják eredményességét a villányi, a majsi és a himesházi termelőszövetkezetekben is. Utóbbiból Mi- helisz András főállattenyésztőtől érdeklődtünk.- Két hónapja folyik etetési kísérletünk. A százas állományokban a promivit eddig jobb eredményeket mutat az összehasonlító supplementnél. Úgy tűnik, hogy költségmegtakarítást is jelenthet alacsonyabb beszerzési árával. Balog N. Mß HÉTVÉGÉ 5. Modern vonalú, hófehér tányérok kerülnek le a gyártósorról Läufer László felvételei