Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-24 / 202. szám

Mi történt Mexikóban? Az MLSZ sajtóértekezlete Szerdán délelőtt az MLSZ sajtóértekezletet rendezett a szö­vetség székhazában. Ismertették a hétfőn és kedden tartott el­nökségi ülés állásfoglalását a magyar válogatott mexikói világ- bajnoki szereplésével kapcsolatban, s válaszoltak a kérdésekre. Dr. Szepesi György, az MLSZ elnöke bevezetőjében elmond­ta, hogy a szövetség vezetése 8 órán át tárgyalta a Buda István nyugalmazott államtit­kár, az OTSH volt elnöke, Pán- csics Miklós főtitkár, Mezey György korábbi szövetségi ka­pitány és dr. Mohácsi János or­vos által készített anyagot és ennek alapján alakult ki az ér­tékelés tömörített változata, amit Páncsics Miklós ismerte­tett a sajtóértekezleten. Az MLSZ értékelése: Az MLSZ elnöksége megál­lapította, hogy a válogatottnak a vb selejtező mérkőzéseire és a vb 24-es döntőjére a felké­szüléshez szükséges feltételeket biztosították. így többek között az általános orvosi ellátáson belül az étrend és a biológiai segítségnyújtás is rendezett volt. A válogatott keret tagjai­nak, valamint a keretet irányí­tó szakembereknek az anyagi ösztönzését már egy-egy évvel a vb-selejtezők, illetve a vb- döntő előtt rögzítették. A sokoldalú feltételek bizto­sítása ellenére a magyar vá­logatott a három vb-mérkőzé- sen csak 2 pontot szerzett, 2-9- e? gólaránnyal. Ezt a váloga­tott erőtlen, bátortalan, rossz iátéka okozta, s ez nagy csa­lódást okozott. Az MLSZ elnöksége szerint en­nek okai a következők: © A magyar labdarúgás helyzete, ezen belül a csapa­tok felkészültsége, a játékosok állóképessége, a küzdeni tu­dás alacsony foka, a mérkő­zések többségének gyenge színvonala, a végzett munkát és eredményességet meghala­dó erkölcsi-anyagi elismerés lehetősége, nagy összegek jogtalan megszerzésének lehe­tősége, az elítélendő, eseten­ként törvénysértő cselekedetek leplezése nem segíti, ellenke­zőleg, kóros hatással van csa­pataink, válogattottjaink nem­zetközi szereplésére. Ez a ma­gyar labdarúgó-válogatott mexikói vb-szereplésében is megmutatkozott. © A válogatott keret tagjai közül különböző sérülések rö- videbb-hosszabb időre kikap­csolták Róthot, Nyilasit, Pétert, Garabát, Bognárt. Hannich is sérülten utazott a VB-re, ahol Kiprich is megsérült. Tény, hogy a magyar labdarúgás nem rendelkezik ezeket a lab­darúgókat megközelítőleg is pótolni képes játékosokkal. Ezek a sérülések zavarták a felkészülést, éreztették káros hatásukat a Szovjetunió, a Ka­nada és a Franciaország elleni találkozókon is. © A válogatott keret tagjai — eltérő mértékben — túlérté­kelték, egyesek még ma is túl­értékelik képességeiket, a válo­gatott időszakonként jelentke­ző sikereit. E téves alapállás­ból adódik, hogy a keret egyes tagjai - esetenként a váloga­tottak többsége - nem rend­szeresen, és nem a nemzetkö­zi követelményeknek megfelelő intenzitással végzik edzés­munkájukat, a bajnoki mérkő­zések nagyobb részében nem kényszerülnek teljes erőbedo­básra. A játékosok fizikai és idegi felkészültsége, küzdeni tudása, játékintelligenciája még mindig nem alkalmas VB- döntős feladatok eredményes megoldására, a szokásostól el­térő követelményekhez való si­keres alkalmazkodásra. Mind­ezek a mexikói VB-mérkőzése- ken a magyar játékosokon egy­értelműen érezhetőek voltak. @ A szövetségi kapitány és segítői hosszabb időn át sike­resen végezték feladataikat. Az utolsó hónapokban (esetleg az utolsó hónapban) és a VB- mérkőzések alatt azonban fel­tehetően hibát követtek el: — a közös táborozás esetle­ges túlméretezésével; — a lienzi edzőtáborban vé­geztetett nagy erőkifejtést igénylő munkával; — a VB előtt Mexikóban végzett edzések, mérkőzések adagolásával; — a három VB-mérkőzésen a továbbjutás lehetőségének fel nem ismerésével; . — az esetleg jobb eredményt elősegítő intézkedések elha­gyásával. Az itt felsorolt hibaforrások egy része (vagy összessége) is hatott a VBl-mérkőzéseken, ugyanis ezek nélkül nem lenne érthető a magyarok erőtlen, határozatlan, rossz játéka. © Az MLSZ vezetősége - néhány OTSH-vezető segítségé­vel — a tervszerű munka, a fel­készüléshez szükséges feltéte­lek, a zavartalan körülmények biztosítása érdekében munkál­kodott — többségében sikere­sen. Rá kell azonban mutatni, hogy a válogatottal foglalkozó OTSH- és MLSZ-vezetők: — nem voltak kellően igénye­sek a sokoldalúan és tudomá­nyosan megalapozott felkészü­lési terv előkészítésében; — a sikerek ismeretében le­szűkítették az ellenőrzött témák körét és az MLSZ elnökségét nem kapcsolták be a segítő- és ellenőrző munka folyamatába; — néhány esetben az elvi nézeteltérések rendezését nem megnyugtató módon zárták le. Ezek a vezetésben jelentkező hibák is hozzájárultak sikerte­len VB-szereplésünkhöz. © Az MLSZ elnöksége köte­lességének tartja, hogy az 1986. évi mexikói VB értékelé­sének átfogó tapasztalatait és annak következtetéseit elvé­gezze. Mindezeket és a magyar válogatott szereplésének ta­pasztalatait is hasznosítani kí­vánja abban a jelentésében, amely majd értékeli a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét és megjelöli a megoldásra vá­ró legfontosabb feladatokat. Az MLSZ elnöksége az előb­biekben vázolt feladatokat mandátumának lejárta előtt - 1986 novemberéig — kívánja elvégezni. Az MLSZ jelenlevő vezetői ezután az újságírók kérdései re válaszoltak. A különböző kérdésekre adott válaszok: Szepesi György: — Az MLSZ nem vonhatja fe­lelősségre a klubedzőket a já­tékosok felkészítéséért, mert ez nem tartozik a hatáskörébe. — Az AlSH új alapokra akar­ja helyezni a magyar sportot és ez elöljáróban a labdarú­gásra is vonatkozik. így a ma­gyar labdarúgás megújhodá­sára jó lehetőség kínálkozik. Remélhető, hogy a szövetség megfelelő erkölcsi, anyagi és döntésjogi hatáskörrel rendel­kezik majd ahhoz, hogy a kí­vánt munkát elvégezze a fejlő­dés érdekében. — Az 1954. évi svájci VB- döntőre, a 2-3-ra évtizedek óta nem találunk magyarázatot, ugyanígy nem tér napirendre a magvar futball egyhamar a 0-6 felett sem, s keresni fog­ja az okokat. — Még Mexikóban megkér­deztem Mezey Györgyöt: kí­vánja-e tovább folytatni a mun­kát a válogatottnál, s ugyanezt a kérdést feltette a kapitány­nak az ÁISH elnöke is. Az MLSZ elnökségi ülésén ez a kérdés nem hangzott el. Mezey György, volt szövetségi kapitány: — Az AlSH és az MLSZ el­nöke megkérdezett, vállalnám-e továbbra is a kapitányságot. Mindkettőjüknek nemet mond­tam. — Most is meggyőződésem, hogy az edzésmunka mértéké­vel nem volt probléma, hiszen néhány nappal a VB bemutat­kozás előtt kifogástalan telje­sítményt nyújtottak a játéko­sok. — A magyar csapatok sok mérkőzést játszanak, a felké­szülést a mérkőzések jelentik, így kevés idő jut más jellegű munkára. A magyar bajnokság sűrített tavaszi idénve alkal­matlan volt arra, hogy olyan szintű eseményre, mint amilyen a VB volt, felkészítse a váloga­tottat. — Amíg a válogatottat egy hét alatt egy mérkőzésre kellett felkészíteni, nem volt baj, a sorozat-összecsapások viszont a fent említett okok miatt már gondot jelentettek. — Arra, hogy 4 perc alatt 2 gólt kaphatnak, nem tudtam felkészíteni a csapatot. Hibáz­tam, amikor félidőben nem ráztam fel az együttest. — Csak rendeletekkel, szigo­rításokkal, a profi világban szokásos intézkedésekkel lehet az edzésmunkán, az általános felfogáson változtatni. — Elkészültem egy 500 ol­dalas szakkönyv megírásával, ebben feltárom a magyar lab­darúgás legégetőbb kérdéseit is. — Azokat a játékosokat vá­logattam. akik szereoeltek a klubmérkőzéseken. Ha laza volt a felkészülésük, vétettek a soortszerűség ellen, akkor elő­ször a klubban kellett volna er­re reagálni. — Még nem tudok nyilatkoz­ni a jövőmről, kialakulóban van, hogy mit csinálok. Dr. Mohácsi János, a váloga­tott orvosa: — A játékosok megfelelő gyógyszeres biológiai segítsé­get is kaptak, fehérjét és vi­taminokat, ezek semmilyen til­tott anyanot nem tartalmaztak. — A válogatott keret tagjai előzőleg pszichológiai vizsgá­latokon vettek részt, az ered­ményeket közösen értékeltük a szövet'éai kapitánnyal. — A felkészüléssel, a kint­tartózkodással kancsolatos or­vosi tervek elkészítésében sok elismert, mexikói ismeretséggel rendelkező orvos vett részt. — Az étkezést mennyiséoi- lea és minőséailea alapos tá- lékozódós után állítottuk össze. Megfelelő fehériemennviség mellett 5-7 százalékos szén- hidrótnövelést alkalmaztunk. Páncsics Miklós: — Az MLSZ nem Mezey Gvörgyöt teszi felelőssé, ré­szük van az eredménvek elma­radásában az egyesületi veze­tőknek és edzőknek is. Amikor Mezev Gvörav elkö­szönt a sajtóértekezlettől, ér­kezett Komora Imre, akit, mint Srenesi Gvöray elmondta, az MLSZ elnöksége szövetségi ka­pitánynak javasolt. Kinevezésé­hez az ÁISH elnökének aláírá­sa szükséges. Komora Imre jelezte, hogy az Ml SZ bajnokság előtti sajtóér­tekezletén számol majd be ter­veiről. Most a következőket mondot­ta : — Nagy megtiszteltetés, hogy felkértek szövetségi kapi­tánynak. Úgy hiszem, minden­ki, akiben van labdarúgás iránti szeretet és ambíció, sze­retne szövetségi kapitány lenni. Nem kicsi a feladat, de az in­duláskor optimistának kell len­ni és én az is vagyok. Nem akarom megváltani a viláaot, de hiszem, hoav sokat lehet előrelépni. A magyar labda­rúgást nem tartom annyira si­várnak, mélyponton levőnek, mint ahogy ez hallatszik. Dol­gozni kell — és dolgozni fo­gunk. 1. Braunschweig—Freiburg 2. Fortuna Köln—Bielefeld 3. Kassel—Aschaffenburg 4. Stuttgart Kickers—Solingen 5. St. Pauli—Saarbrücken 6. Ulm—Darmstadt 7. Salmrohr—Karlsruhe 8. Brönshöj—Naestved 9. Kastrup—Lyngby 10. Aarhus—Randers 11. Ikast—Esbjerg 12. B 1903—Herfölge 13. Vejle—Bröndby 1 14. St. Liege—Union Berlin Népsport Képes Sport DN 1 2 Díjnyertes sportfotók Herpay Gábor: A léc fölött című munkájával az országos sport- fotó pályázaton első dijat nyert. Az olimpiai ötpróbázók á hét végén Boglárlellén, a Platán strandon adnak egy­másnak randevút, és 5,2 km- es táv leúszásával újabb pontokat gyűjthetnek. A ren­dezők már csütörtökön hely­színi szemlét tartanak, s ha az időjárás és a víz hőmér­séklete lehetővé teszi, szom­baton és vasárnap elindítják a mezőnyt. A feltétel az, hogy legalább 20-21 fokos­nak kell lenni a Balatonnak. A tavalyi gyakorlat alapján szombaton 15 futamot — maximum 2800 résztvevővel — rendeznek, nagyobb létszám esetén vasárnap folytatódik a sportesemény. Ha az időjárás mégis köz­beszól, a rendezők a televízió pénteki Ablak című műsorá­ban értesítik az indulni szán­dékozókat, és augusztus 2-3­Labdarúgás. Mohácsi Új Barázda TSZ SE—Perbete (csehszlovák) 5-2 (1-1) Mo­hács, 200 néző. Vezette: Mó- zer. Góllövők: Pál (2), Csibi, Havasi, Ratting, ill. Lengyel, Turnovszky. Siklós városkörnyéke baj­nokságának végeredménye: 1. Baranyahidvég 39, 2. Vo- kány 30, 3. Nagyharsány 28, 4. Zaláta 25, 5. Kásád 20, 6. Egyházasharaszti 13, 7. Eger­ág 11 ponttal. án adnak lehetőséget a két pont megszerzésére. Szombaton és vasárnap 8 órától lehet nevezni, a díj. 20 forint. Mindenkinek köte­lező az érvényes orvosi igazo­lás és az úszástudásról szóló igazolvány felmutatása. A pontszerzők között számító­géppel értékes Arena-sport- szereket sorsolnak majd ki. Nyílt túra Július 27-én nyílt túra indul Vokány-Tenkeshegy-Har- kány útvonalon. A gyalogtúra távolsága 14 km. Utána program, Harkányban fürdés. Visszaérkezés tetszés szerint időben, autóbusszal. Találko­zás a pécsi vasúti pályaud­var csarnokában 7.00 órakor. Túravezető: Stuibert Károly. lása a harmadik forduló után: Mesterjelölt csoport: Kele (Kaposvár) 3 pont, Al­csoport: Homol (Alba Regia), Várhegyi (Bp. Műszer) 3-3 pont, B-csoport: Báli (Döm- söd), Bállá (Universitas PEAC) 3-3 pont, C-csoport: Böröcz (Marcali) 3 pont, D-csoport: Mossák (Szombathely), Kotro- czó (Alföldi Porcelán). A PMSC Finnországban A rossz telefonkapcsolat miatt kedden nem sikerült kü­lönösebb részleteket megtud­nunk a PMSC-labdarúgóinak finn túrájáról. Szerdán már töb­bet tudtunk meg, eszerint a pécsiek az első mérkőzésükön az ottani NB II. első helyezett­jével játszottak, a következő összeállításban: Bodnár (Kol­lár) — Kónya (Tomka), Toma, Róth (Márton), Brezniczky dr. — Megyeri (Lutz), Túri (Bojás), Czérna, Lörincz (Csoboth) — Lovász (Réfi), Mészáros (Do­hány). Mint ismeretes, a PMSC 4-0-ra győzött. A piros-feketék legközelebb a tavaly itt járt finn kupagyőz­tes Kuusysivel játszanak, majd az utoljára egy alacsonyabb osztályú együttessel. Jó pályákon, kellemes körül­mények között, 15 fokos me­legben edzenek-játszanak. Modellező válogató Július 26-ón, szombaton és 27-én, vasárnap rendezik meg a Mecsek Kupa repülőmodel­lező versenyt, amely a hagyo­mányoktól eltérően az idén lesz nemzetközi, csak hazai verseny­zők indulnak rajta. Ez az OB 2. futama is lesz, egyben válo­gató a magyar modellezők ré­szére a közelgő vb előtt. A körrepülő modellek verse­nyére két helyszínen, az újme- csekaljai „támaszponton” és az a közelben lévő új szabad­idős parkban kerül sor. Mind a négy kategória képviselőit láthatják a nézők, mindkét na­pon reggel 9-től. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja «4 Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel lános u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlopkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és tápellátási Irodánál (HEIIR) Budapest. V., József nádor tért.. . — 1900 —, közvetlenül vaqy postautalványon, valamint átutalással a HEIIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj eqy hónapra 43.— Ft negyedévre 129 — Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 egy évre 516,- ct Olcsóbban a Konzum Expóban (VÁSÁRCSARNOK) HANGLEMEZVÁSÁR! Import lemezek 220 Ft-os REKLÁMÁRON! AJÁNLATUNK: — Louis Armstrong, — Glenn Miller — Michael Jackson, — Silver Beatles, — Fats Domino, — Love Jones, — Giants, — Quincy Jones. Férfi és női zenélő KVARCÓRÁK (7 dallamú), 498 Ft-os KONZUM REKLÁMÁRON kapható, amíg a készlet tart! Várjuk szives érdeklődésüket, a Vásárcsarnokban. Telefon: 24-170. (SZOMBATON ZÁRVA!) Kurucz János: Utolsó kör című fotójáért különdijat kapott Úszók nagyprobaja Sakk. A Zsolnoy Kupa ál-

Next

/
Thumbnails
Contents