Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-22 / 200. szám

1986. július 22., kedd

DunQntaii napló

3

Hogyan korszerűsíthető a beruházási folyamat?

Fegyelmezett és felelősségteljes munka minden szinten

Hozzászólás (9.)

Valami szépet hagyni magam után...

Hetessy László műkovács cégérei, kandeláberei, gyertyatartói

Az alapkérdés — hogy „mikor tanulunk meg jól és gyorsan beruházni?" — önmagában is elgondolkodtató, mert hirtelen úgy tűnik, akik e területen dolgoztak és dolgoznak, azok, mintha eddig „kontár"- munkát végeztek volna, s éppen itt az ideje, hogy szakmájukat megtanulják, és most már jobb munkát végezzenek! Lehet, hogy ez így igaz?

A beruházás, mint folyamat, rendkívül összetett tevékenység

— s egy területen —, a cél- és feladatmeghatározást, annak végrehajtási módját és idejét alapvetően az anyagi, majd a szellemi erőforrások determinálják. A beruházási folyamatok szakszerűségét azonban nem kell újra megtanulni — azt a szakemberek jól ismerik —, csak az alkalmazkodási készséget kell növelni a megváltozott gazdasági körülményekhez és az építőiparral szemben támasztott, átrendeződött követelményekhez.

Az alkalmazkodási készséget — a teljesség igénye nélkül — több tényező negatívan befolyásolja:

0 A helyi állami vezetés cél- és feladatmeghatározása például egy tervidőszakra általában késik és pontatlan, mert a rendelkezé. síikre álló anyagi eszközök nagyságrendjét ők is késve ismerik meg. Ennek egyenes következménye a konkrétság hiányo.

0 A beruházási folyamatban részt vevők — megbízó, lebonyolító, tervező, kivitelező — érdekazonossága nincs célirányosan szabó, lyozva, Így csupán a megbízó (az állam részéről a helyi tanács, vállalati beruházásnál a vállalat) érdeke, hogy egy adott létesítmény minél alacsonyabb költséggel valósuljon meg. § §

§ Túlszabályozottság van és megkötöttség az egész beruházási folyamatban, melynek a józan ész- szerűség határait is messze túlié, pik.

• Silány az állami és vállalati fegyelem, a folyamatban részt vevők közül előnyösebb helyzetét a megbízó és a lebonyolitó rendre kihasználja. Nincs személyi fele- lősségreyonás felsőbb szinteken, az egyértelmű mulasztások esetében sem.

Jelen gazdasági helyzetben

— őszintén szólva — a kérdés felvetése mégis nagyon időszerű, mert az egyre szűkülő anyagi erőforrásoknak ki kell kényszeríteniük a gondos előrelátást a cél- és feladatmeghatározásnál, és előtérbe kell kerülnie a szellemi erőforrásoknak — melynek nem lehetünk hiján — az égető város- politikai feladatok végrehajtása érdekébén.

Mindenesetre a Pécsett folyó beruházási és felújítási folyamatok — mitagadás — valóban hagytak maguk mögött elég sok kívánnivalót, hacsak az elmúlt két tervidőszakot vesz- szük figyelembe, össztevékeny- ségben Pécs fejlődése elmaradt például Győrtől, Kecskeméttől, Egertől, hogy csak egy pár várost említsek, és az építész szemszögéből nézve ezekben a városokban a beruházások és felújítások nyomán szebb, gazdagabb, és majdnem modernebb városképet láthatunk, mint Pécsett. Jóllehet, hogy ezekben a városokban más lehetőségek voltak, több anyagi eszközzel rendelkeztek, más feladatokat kellett megoldaniuk, mint nálunk; de az is lehet, hogy jobban használták ki a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrásokat.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az elmúlt években nálunk is voltak elismerésre

Mikor tanulunk meg jól és gyorsan beruházni? Május 9-én megjelent Köz- gazdasági élet rovatunkban ezzel indítottuk útjára Pécs város tanácselnökével készített interjúnkat, vitára kérve és ösztönözve az érdekelteket. Folytatjuk a hozzászólások közlését azzal, hogy készséggel adunk helyet minden, a beruházási és felújítási folyamatok korszerűsítésével kapcsolatos véleménynek, elképzelésnek.

M. Z.-------------------- A ------------------m

éltó beruházási és felújítási tevékenységek, de talán Pécs településszerkezete nem tudta összképében visszaadni azokat az erőfeszítéseket, melyek itt történtek. Tényként állapítható meg városunk fejlődése és szépülése. Gazdagodtunk sok új létesítménnyel, bővült az új városrész, nem is beszélve a történelmi belvárosban megindult, nagy léptékű felújítási folyamatokról, ami igazolja azt a tényt is, hogy mi is rendelkezünk megfelelő szellemi erőforrásokkal.

A Pécsi Építőipari Szövetkezet, mint kivitelező, 1980 óta alapvetően épületfelújítási tevékenységet végez Pécs belvárosában és peremterületein. Engedjék meg, hogy mint a felújítási folyamatban részt vevő de konkrét kivitelezés megvalósítását végző szervezet, most a „pult másik oldaláról" mondjam el véleményünket — a jobbítás szándékával — városunkban végbemenő felújítási tevékenységről.

Mint kivitelező szervezetnek alapvető célunk, hogy megbízóink igényeit gyorsan és jó minőségben teliesítsük. Ez gazdasági érdekünk. Jelenlegi célunk elérését több tényező negatívan befolyásolja, mi több hátráltatja. Ezek közül a leglényegesebbek.

0 A belvárosi felúiitási munkákat már az előkészítési szinten lassítja a tulajdonviszonyok rendezetlensége, az épületenként vegve. sen jelentkező tulajdonformák. Ennek rendezése alapvetően helyi, állami feladat.

0 Ennek következménye, hogy nem valósítható meg sem vonal-, sem tömbrekonstrukció. Ez pedig megosztja az építőipari kivitelezői kapacitást. Az utca emberének pedig - az egyes épületek külön- külön felújítása — így felforgatott városképet mutat, a mindennapi bosszúságokkal együtt.

0 A felújításra kerülő épülete, két lakottan tervezik meg, így az eltakart és fel nem tárható szerkezetek a kivitelezés alatt nyernek esetleges korrigálást, mely növeli az átfutási időt.

0 A közmű-rekonstrukció nem előzi meg minden esetben a felépítményi rekonstrukciót, igy üzembe helyezési problémák és többlet- munkák jelentkeznek, melyeknek költségnövelőhatása van. Példa erre a Kossuth L. u. díszburkolata is — mely szép és jó —, de előbb a felépítményeket kellett volna felújítani. Egy.két épületnél elmaradt a közműbekötés, most pedig bontani kell I

0 A belvárosi rekonstrukciós munkáknak felelős, döntéssel felhatalmazott „gazdát" kell kinevezni. Feladat-, hatáskör, és felelősség megjelöléssel, de nem bizottsági formában.

Mindezek nem a jelenlegi népgazdasági helyzetünk és szigorodott szabályozó rendszerünk következménye, hanem döntően a folyamat előkészítő és tervező munkájának a hiányossága, továbbá a leszakaszolható feladatkörök fegyelmezetlenségének következménye. A fegyelmet meg kell követelni a beruházási és felújítási folyamatban résztvevőktől minden szinten. Ez, véleményem szerint még akkor is így

van és igaz, ha az új mozgásformák piaci szféráját helyezzük előtérbe, és versenyeztetjük az építőipari szervezeteket. (Talán öröm is lehet számunkra, hogy a maszek kubikos, a gebines kocsmáros után most mi jöhetünk a sorban!)

A versenytárgyalást, mint tényhelyzetet, kár vitatni. Rendelet szabályozza, s teljesen mindegy a felkészültség és feltételrendszer színvonala, a versenyzés feltételeit meg kell teremteni! De hogyan? A kivitelező építőipar nem rendelkezik — sajnos a népgazdaság sem — olyan háttériparral, mely időben, minőségben és mennyiségben megfelelő anyagot tudna biztosítani. Ha azt mondom, hogy sok anyag, melyet fel kell vagy kellene használnunk, minősége kritikán aluli, akkor ez még majdnem dicséret. Következésképpen az országos hiánygazdálkodásból adódóan '— de ez csak egy tényező — nincs reális lehetőségünk a versenyzésre. Ha a többi tényezőket is figyelembe vesszük — az előző írásokban e vitában már megfogalmazást nyert — akkor pedig teljesen irreálisnak mondhatjuk az erőltetett versenylázt. Ez alól természetesen kivételek a különböző magán gmk-k, és egyéb ilyen szervezetek, melyekre megkülönböztetett formában és pozitívan hat a jelenlegi szabályozások összessége.

Versenyezve vagy versenyen kívül is, részt kell venni az érintett szervezeteknek a beruházási folyamatok megújulásában, hatékonyságának növelésében, de ennek alapkritériuma hosz- szú távra:

— időálló gazdasági szabályozó rendszer,

— határozott cél- és feladatmeghatározás a folyamatban résztvevők számára,

— fegyelmezett munkavégzés igényessége minden szinten,

— egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása, ha az a közös feladat megvalósításával célirányos.

László Imre,

a Pécsi Építőipari Szövetkezet elnöke

Magas, energikus, hatvanas ember. Szép kerek mondatokban beszél. Tartása van. Vetette őt is az élet sokfelé, élt át olyan helyzeteket, amelyekbe sokan belerokkannak, mégis talpon maradt. Most, a hatvanadik születésnapja előtt új lendület élteti, munka- és életprogramja egy húszévesnek is elegendő lenne. Szavainak hitelt adnak a munkái. Oly sokszor megirigyelt szakma, melyet művel — kézzel fogható, igen nehezen kétségbe vonható eredményű —, kovácsolt vas cégérek, kandeláberek, gyertyatartók, tűziszerszámok, faliképek.

Édesanyja varrónő, édesapja kovács. Kovács volt a család férfi ága hosszú-hosszú generációkon keresztül. A szakmát Dárán, Kiefer Antal németajkú mestertől tanulta. A háború után Budapestre került, de a szakmában elhelyezkedni nem tudott, így a vasúthoz került, a fűtőházba. Mozdonyvezetői tanfolyamba is kezdett.

Ahogy lehetőséget kapott, felhagyott ezzel a biztos pénz- kereseti lehetőséggel és kevés pénzéből műhelyt bérelt. Bük- kösdön telepedett még, és itt figyeltek fel rá először. A szép bükkösdi kastély bejáratához nem készült el időben a kovácsoltvas kapu, megkérték, segítsen — s ő elkészítette.

Az Országos Műemléki Felügyelőség hívta Budapestre — elment, de csak két évre. Otthagyta keze munkáját — 10

lámpát a várban, és egy kaput az Országos Műemléki Felügyelőség épületében, a Hilton szálló melletti műemlék környezetben. Bár kérték, maradjon Budapesten, hazaszólította őt sokféle gondja-munkája Bükkösdre.

Mintegy három éve levelet írt a pécsi tanácsnak, felajánlotta munkáit. Megkapta az első megbízatást: készítse el az Aranykacsa vendéglő cégérét. Ezt követte még sok-sok feladat, ma már több helyen láthatók munkái Pécsett és Szigetváron is. Ez adta az ösztönzést, hogy most már végérvényesen Pécsre költözzön.

Más szemmel nézi a várost, mint mi sokan, akik esetleg évek során elmegyünk egy kis részlet, egy szép homlokzat, egy stukkó mellett. Igy vette észre a színház kandelábereit, amelyeket ugyan befestettek, de a festék alatt bizony igen rossz állapotban vannak, és így vette észre a Kossuth tér kovácsoltvas kerítését is .. . milyen kár, hogy ennyire elenyészett. És megszületett az elhatározás: társadalmi munkában

vállalja a színház kandelábereinek és lámpáinak elkészítését, és a Kossuth téri kerítés felújítását.

— Sokszor hónapokig gondolkodom, mikor egy új munkát kapok, hogyan is legyen — lapozgatja a munkáiról készült fotókat. — Ha már megvan az elképzelésem, akkor a megfelelő vasat kell hozzá megtalálnom, vázlatokat és részletes rajzokat készítek. Talán mindez onnan jött, hogy még egészen kis gyerek voltam, amikor a nagyanyámhoz jártak a rokon

művészek, valami fafaragókra emlékszem, és azt mondta mindig a nagyanyám, hogy legyél te is ilyen, csinálj valami olyant, amit csak kevés ember tud. Hoztam is magammal a családból ezt az érzéket a szép iránt, hiszen az édesanyám varrónő volt. Sohasem varrt divatlapból, mindig a saját ötleteit valósította meg.

— Mindent felhasználok, amit láttam, olvastam. Például, ha időm lenne, elkészíteném a ferjődi kastély kapuját kicsiben, csak úgy, a magam szórakozására — mert olyan szép! De most nincs időm, mert elvállaltam elég sok munkát. A Kossuth téri kerítés felújítása 7—8 hónapba is beletelik, a színház kandeláberei szintén. Sokan kérdezik, miből fogok megélni, ha mindezt társadalmi munkában csinálom. Azért emellett még mást is vállalok és segít a városi tanács abban, hogy vettem egy telket, ahol házat, műhelyt és kiállítótermet építünk, a 6-os út mellett, a buszvégállomásnál.

— Nem arra megyek, hogy meggazdagodjak, hanem hogy tényleg hagyjak valami szépet magam után.

És végül a kérdés, hogy miért vállalt ilyen sok munkát társadalmi munkában, a válasz egyszerűen hangzott: hazaszeretetből.

Neki elhisszük.

Minden vállalat segíti az oktatást

Hárságyi Margit

Szakmunkásképzés az NDK-ban

A tanműhelyek után nem kell vagyonadót fizetni

Az NDK-ban a vállalatok kötelesek részt vállalni a tanműhelyek létrehozásában, a szakmunkásképzésben, függetlenül attól, hogy az adott évre igényelnek-e tanulót vagy sem. A tanműhelyek létesítését viszont nem terheli vagyonadó.

Más szemléletű a szakmunkásképzés előkészítése is. Mint a TIT műszaki szakosztálya szervezésében Pécsett járt dr. Manfred Perwitzsch- ky elmondta, már a tízosztályos iskolában az általános műveltség szerves részének tekintik a technika tantárgy által nyújtott ismereteket. A hallei egyetem tanszékvezető profesz- szora külön hangsúlyozta, hogy a továbblépést csak az általános iskolai képzés alapozhatja meg. Hazánkban a technikaoktatás csak tíz éve jelent meg, kísérleti jelleggel, állandósulása pedig csupán néhány éves. A negyedik-hatodik osztályokban iskolakerti

munkák, fakultatív varrótanfolyam, műhelygyakorlat szerepel az iNDK iskolák tantervében. A hetedikesek —nyolcadikosok műszaki rajzot tanulnak, emellett harminc órában az ipar, a

mezőgazdaság, az elektronika, az építészet alapjaival ismerkednek. Rendszeres a diákok termelő munkája is.

A tantárgyak eggyel magasabb szinten ismétlődnek a kilencedik és a tizedik osztályban. A gyakorlati munka itt már túllép az egyszerű anyagmegmunkáláson, szerelési feladatokon. NC, CNC gépek mellett dolgoznak, és ez annál is inkább elgondolkodtató, mert 1972 óta hazánkban a szakmunkások tantervében szerepelnek ugyan ezek a gépek, de nehéz volna megmondani, hányán vannak, akik még csak nem is láttak ilyet. Bemutatásuk és kezelésük természetesen nemcsak az általánosban, hanem a szakmunkásképzésben is kiemelt feladatnak számít. Emellett némi párhuzam vonható a 9-10-es gyakorlatok további részei, és a későbbi szakismereti oktatás elemei között.

Itt is, ott is a gyakorlati munka szerves egységei a MEO-vizsgálatok — kész gépegységek minőségvizsgálata —, elektromos szerelések, méréstechnika és azok a speciális feladatok, amelyek kifejezetten az üzemekhez kapcsolódnak. Utóbbi már csak azért is jelent komoly eltérést a hazai gyakorlathoz képest, mert nálunk a tanterv rugalmatlansága még azokban a belterjes szakmákban sem ad szabad kezet az oktatónak, ahol nyilvánvaló, hogy a tanuló egyetlen munkalehetőségét szakmájában az adott gyár jelenti (például a Zsolnay Porcelángyár Pécsett).

Régen eldöntött kérdés, hogy nem keresik a szakmunkásképzés jövedelmezőségét. Éppen, mert minden termelési egységnek részt kell vennie az oktatásban, ezért nincs kit meggyőzni erről. A képzés — amelyet szigorúan vett gazdasági mutatók alapján egyébként veszteségesnek tekintenek -, nem lehetőség, hanem kötelesség.

Az NDK-ban a szakmunkásképzés előkészítettségét az is jelzi, hogy a 10. osztály után a diákok 70 százaléka szakmát tanul, és csak 10-15 százalék azoknak az aránya, akik a felsőfokú intézeteket alapozó 11. osztályba jelentkeznek. Ez viszont az általános iskolai technikatanítással

szemben támaszt — úgy tűnik - magasabb követelményeket. Talán nálunk is érdemes volna fokozottabban bevonni a vállalatokat ebbe a munkába is, de egy ilyen változtatás megkövetelné, hogy vizsgáljuk végre felül azokat a hátráltató tényezőket, hogy a tanműhelyek után vagyonadó, a diákok bére után pedig béradó fizetendő.

Sz. Koncz I.