Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-03 / 181. szám
1986. július 3., csütörtök Dunántúlt napló <11 Oktatási törvén Ilii! Új szereposztásban Közreműködtek a törvényalkotásban Ahogy a pedagógusok látják I H ogyan látják a pedagógusok az új ok tatási törvényt, amely ez év szeptember elsején lép életbe? E kérdésnek eredtünk nyomába, amikor Pécsett, a Bánki Donát utcai Általános Iskola és a Leöwey Klára Gimnázium pedagógusaival beszélgettünk. — Tantestületünk 1984 óta tartja napirenden az új oktatási törvényt — hallottuk Simon Károly igazgatótól. — Részt vettünk véleményezésében, továbbítottuk észrevételeinket, javaslatainkat. Ügy éreztük, szükség van az új törvényre. A megvalósításhoz vezető sok apró lépésből számos iskola, így a miénk is megtett már néhányat: gondolok például a számítógépes tantermünkre, a fakultációra. A törvény megvalósulását, úgy vélem, az iskolák gazdasági és személyi feltételei fogják meghatározni. Jobb helyzetben lesznek tehát a felkészültebb iskolák, és nehezebb helyzetben azok, melyekben sok a képesítés nélküli nevelő és gyenge a felszereltség. Kesztyűs lenöné igazgatóhelyettessel azokat a pontokat vesszük sorra, melyekről a pedagógusok észrevételeket továbbítottak a törvényalkotókhoz: — A törvény az oktatási-nevelési intézmények önállóságát mondja ki. örvendetes, hogy a nevelési, oktatási terveket a körülményeinknek megfelelően alkalmazhatjuk, ám kérdés, mi történik a szakmai önállósággal ott, ahol sok a képesítés nélküli nevelő. Az iskolai demokrácia is csak ott bontakozhat ki, ahol az intézményvezető határozott egyéniség és felkészültek a segítői, 'tehát a helyettesek, a párt- és a szakszervezet, az úttörő, a munkaközösségek irányítói, vagy akik az iskolatanácsokban vesznek részt. A demokratizáláshoz ezen feltételeknek kell kedvezően alakulniuk. — Másutt azt mondja ki a törvény, hogy ,,az oktatásinevelési intézmény kiadásait az állami költségvetésből . . . valamint egyéb tevékenységekből származó saját bevételeiből fedezi.” Úgy véljük, nincs az az iskola, amelyik számottevő anyagi eszközöket tudna előállítani, s abból a jól »ellátott iskolákhoz felzárkózni. Az „egyéb tevékenységekét" az iskolák többségénél a társadalmi munkák jelentik, ezek bevétele a gyerekeké, vagy a papírgyűjtés, melynek bevétele pedig az úttörőszervezeté. A patronáló üzem sem tud alapvető problémákat megoldani. Ezekhez, a különböző fejlettségű iskolák szintre- hozásához továbbra is a nemzeti jövedelemből kellene többet juttatni az iskoláknak, hogy azok meg is tudják valósítani az oktatási törvény által kitűzött célokat. — önök észrevételt fűztek a törvény 10. paragrafusához, amely a tehetséges gyerekek szervezett segítéséről rendelkezik. — Nálunk két iskolát vontak össze gazdasági okokból, és ez igen magas osztálylétszámokat idézett elő. Tanórai keretben a tehetséggondozás, a korrepetálás csak részben teljesíthető. A tanórán kívüli szakkörök, önképzőkörök, klubok, tanfolyamok számának növelése volna kívánatos — iskolánkban mégis azt látjuk, hogy ezek száma csökken. Az ötnapos munkahét ugyanis igen sok órát zsúfol egy-egy tanítási napra, van nulladik és hatodik óra, délutánra tehát elfáradnak a gyerekek és a tanárok is. A hétvégi események szervezésével saját családjukat hozzák hátrányos helyzetbe a pedagógusok. A mindezért járó pénz pedig alacsonyabb, mint a fizetésükből fakadó óradíj: szakköröknél ez maximum 40, kirándulásokon felügyeleti díjként pedig 21 forint óránként. Ehelyett inkább magasabb honoráriumért különórákat vállalnak a tanárok vagy pihenéssel töltik a fennmaradó szabadidőt. A törvény kiemelten foglalkozik a szülői jogokkal és kötelességekkel. Megfogalmazását a Bánki Donát utcai iskola pedagógusai általánosnak, elnagyoltnak találják. Hasonló a véleményük a nevelési kérdésekre vonatkozó paragrafusokról is. — A szülői házzal gyakorta igen ellentmondásos az iskola kapcsolata. Az a szülő nem keres bennünket, akinek valóban gond van a gyermekével. Ha mi keressük fel, akkor bezárja előttünk az ajtót, vagy ha fogad bennünket, szebbnek tünteti fel a helyzetet, mint amilyen valójában. Hiába tesszük meg a szükséges lépéseket egészen a feljelentésig, a pénzbüntetésig, nem biztos, hogy például a gyerek akkor rendszeresen látogatja az iskolát. És itt már nemcsak anyagi gondokról van szó, hanem arról, hogy a szülő ne csak szállásadója legyen a gyermekének, ne pénzzel akarjon megoldani mindent . . . Furcsa ellentmondás, hogy a szülői jogokról több pont rendelkezik a törvényben mint a kötelességekről . . . A Bánki Donát utcai Általános Iskola és a Leöwey Gimnázium pedagógusai is szűkszavúnak találták a törvényt és nagyon várják a végrehajtási utasításokat, hiszen aszerint kell majd szeptemberben megkezdeniük a munkát. Oroszlán Józsefné, a Leöwey Gimnázium történelmi munka- közösségének vezetője is úgy találja, sok minden megvalósult már az iskolákban abból, amit a törvény előír. Az iskolaszerkezet mostani képét illetőleg azonban vannak fenntartásai: — Az én tárgyam, a történelem, a kötelező fakultáció rendszerét szenvedi. Erre a fakultációra nagy számban jelentkeznek olyan gyerekek, akiknek semmiféle elképzelésük nincs és akik gyengén tanulnak. így a történelem kötelező fakultációja képtelen teljesíteni azt a feladatot, amire jogosították: hogy előrelendítse a tehetséges gyerekeket és felkészítsen az egyetemi felvételire. A tehetség gondozásában az anyagi fedezet hiánya is sokszor gondot okoz. Szintén anyagi okok miatt marad csak szép elképzelés az is, hogy a gyengébb tanulók számára több gyakorlati fakultációt indítson az iskola. — A tanításnál maradva szükség volna a korrekciós tantervre, az új tankönyvekre, hogy tudnánk pontosan, mi számít kötelező törzsanyagnak, és mi az, amiből választani lehet. Ennek hiányában a tanárok mindvégig bizonytalanságban vannak. Világosabban kellene megszabni a célokat, különben szabadosság jut érvényre a régen áhított tanári szabadság helyett. — Munkaközösségvezetőként milyen rendelkezés keltette fel a figyelmét? — A szakmai közösségek nagyobb önállóságáról rendelkezik a törvény. Arról, hogy a munkaközösségvezetőknek kell átvállalniuk azt a feladatot, amit eddig a szakfelügyelők láttak el. Ma tulajdonképpen még mindkét fél bizonytalan a saját feladatát, jogkörét illetően. — Az iskolatanáccsal kapcsolatos rendelkezést hogyan látják a középiskolákban tanító pedagógusok? — Egy szakközépiskolánál, egy szakmunkásképzőnél inkább el tudom képzelni, hogy egy-egy vállalat is képviseltesse magát az iskolatanácsban. Egy gimnázium esetében nem látom, mi lehetne egy külső ember feladata. Lehet enél- kül is kapcsolatokat-ápolni. A szülői munkaközösség eddig is segített a munkánkban. Ugyanakkor van számos feladat, amit egy kívülálló sem tud megoldani. Nálunk eddig is az volt a gyakorlat, hogy a szülők és a diákok képviseltették magukat azokon a tanácskozásokon, amelyeknek a témája őket is érintette. Ilyen vált például az új házirend vitája. Azt azonban nem tartom helyesnek, hogy az iskola minden döntésében részt vegyenek. Ebben benne rejlik az értékzavar veszélye is. — ön miben látja a törvény végrehajtásának feltételeit? — Anyagi kérdésekben, a gyerekek növekvő létszámában és a pedagógusellátottságban. Általános jelenség, hogy több qz osztály és kevés a tanári státus. Jómagam is 15 túlórában dolgoztam az elmúlt félév tíznapos ciklusai alatt. Gyakorta több levonást „eredményeznek" a túlóráink, mint amennyivel növelnék a ffeetésünket. Óraszámokon is kellene módosítani bizonyos tantárgyaknál: a történelem például az első és a második osztályban heti 2 óra. A most érvényes tantervek ugyanis még a hatnapos munkahétre készültek. így az a veszély fenyeget, hogy nem marad elég idő az ismétlésre, a tudás elmélyítésére. így a véqzős tanulók többségének felszínes a tudása, mint azt bizonyítják az általában gyengébb érettségi és felvételi eredmények. Gállos Orsolya Jelenet a tettyei Szeszélyes nyárból. Helyey László, a háttérben Kovács Lajos. Fotó: Tóth László Bogiári nyár - Pécsett... Vladislav Vaneura kisregénye színpadon Remek hangulatú falusi (kisvárosi?) életkép keretében, a „végre történik valami" villanásait követően az Élet így megyen tovább . . . Felszínen ennyi is lehetne V. Vaneura színpadra ültetett kisregényé, a Szeszélyes nyár summózata, ha a mögöttes írói szándék, részben legalább nem valósulna meg a kaposvári színház három év előtti bogiári nyári színházi bemutatójának pécsi fölújításában, a tettyei romok közt. Ez a szándék pedig, gondolom, a két világháború közötti csehszlovák társadalmi valóság apró szeleteinek, pozitív és negatív pólusainak fölvillantása, ahogyan ők emlegetik nosztalgikusan: „az I. Respublica” idején . . . Három jóbarát szüntelenül évődő-marakodó-csípkelődő mindennapos együttlétei, a „fürdőhelynek" kikiáltott vidékiesség kacsaúsztatónak tűnő strandján. S itt kérem szépen fokozottan koncentrálni a rétegzettségre, némi összevetéssel a kor feudális allűröktől terhes magyar valóságára is pillantva: Az izomerőt magasztaló fürdőmester kabinos-bérlő-kis- ember (Kovács Lajos); az imakönyvében Ovidius-rkötetet rejtegető tündéri kanonok-p/ébó- nos (Jordán Tamás) és a joviálisán pecázgató nyugalmazott tüzérezredes. (Helyey László). Ki-ki a maga rögeszméit hangoztatva pergeti napjait, „léleküdítő veszekedések" és hedonista élvezetek közepette, amikor egy kétszemélyes vón- dormutatványos „trupp”, ArTettye, Malomszeg, Zidina, Putiirluk... Képernyő előtt Nagy kérdés áll a jelenkori városatyák, várostervezők és városlakók előtt: vajon meg tudják-e tartani, tovább tudják-e fejleszteni a városi életmód olyan formáit, amelyek nem csupán a lakótelep vagy a kertes ház alternatíváit kínálják. Tudnak-e olyan feltételeket teremteni, hogy a városlakók a régi negyedekben se kényszerüljenek elhagyni apáik, nagyapáik otthonát, hanem házaik felújításával vagy újraépítésével ugyanott, de jobb körülmények között folytathassák az életet, s hagyják örökül a várost, a városrészt fiaik, unokáik számára. A jobb körülmények pedig már nemcsak egy-egy család, hanem egész negyed, sőt, maga a város számára jelentenek előrelépést. Megtartást és haladást is egyúttal. Ez a kérdés különösen aktuális olyan városrész esetében, mint Pécsett a Tettye, a Havihegy, a MalomszegT a Zidina, a Puturluk környéke — A pécsi Tabán, ahogy a körzeti stúdió múlt pénteken sugárzott televíziós műsora nevezte a Havihegy oldalába megkapaszkodó egykori bosnyák negyedet. A budai Tabánt és Óbuda kis utcáit, régi házait elsöpörte a terjeszkedő világváros — a miénk, a pécsi itt van. Sokuknak romantikus séták színhelye a Tettye-környék, ezrek számára szerény lakóhely. A szülőföld maga. Múltja, a múltból ittmaradt varázsa igé- zetes. Mindezt költői szépségű képekkel fedeztette fel a nézőkkel a film rendezője, Eck T. Imre, e városrész szülötte, aki nem elégedett meg a rendezői poszttal, hanem kezébe vette a kamerát, hogy megmutassa szülőföldjének régi házait, utcáit, embereit. Eck T. Imre megkapó szépségű képei felerősítették a szerkesztő-riporter, Gombár János kérdéseit, és a reájuk adott válaszokat: a bosnyák származású Suvar bácsi, a Havihegyi búcsú történetét elmondó Matu- sek László, a havihegyi cor- pust megalkotó szobrászművész, Rétfalvi Sándor, vagy az embert, a várost, az életet páratlan módon ismerő, értő újságíró, Rab Ferenc szavait. Szeretjük, meg akarjuk őrizni a Tettyét, a Havihegy környékét, derült ki a filmből, a városrész körülményeinek javítására azonban olyan mérvű közművesítésre volna szükség, amire a város egyelőre nem gondolhat. Pedig a múltat idéző városias és mégsem emberidegen környék akkor élne igazán, ha értelme volna (megújítani a házait, s az innen származó fiatal építtetők nem másutt keresnének telkeket. Ez a film nem a kétezer éves Pécset, nem az első magyar egyetem városát, a kulturális, az ipari centrumot mutatta fel. A Tettye környékén, a történelmi negyeden, a városfalakon kívül mindig is a kisember lakott. Gazdálkodó, iparűző városlakók, a török után idetelepült bosnyákok, s Velük magyarok, németek teremtettek itt életet, várost az elmúlt háromszáz esztendőben. Itt ma is a pécsi kisember él, aki nem kíván nagyléptékű városrendezést — „csak" lakóhelyet. (A nagyobb léptékre egyébként is van környezetidegen példa a Kesztyűgyár monstrumával), és ha a vá- röf, a várospolitika felől nézzük a dolgot, közös érdek, hogy egy ekkora negyed ne váljék holt taggá a város testében. Ennek tudatában napirenden tartja a város ezeket a feladatokat, melyekre ha egyelőre nem is, belátható időn belül sort kívánnak keríteni. G. O. nostek, a kötéltáncos bűvész és társa, Anna megjelenése, mint bedobott kavics, mozgásba hozza a hétköznapok tükörsima egyhangúságát. A három ötvenesforma jóbarót kü- lön-külön beléhabarodik a szép -szőkeségbe, aki nem is húzódik sokat. Ám a beteljesülés, kacagtató jelenetsorok közepette, más-más okokból, rendre zátonyra fut. A bűvész-mozgásművész pár szituációs jelképszerűsége nyilvánvaló a darabban is. Csakúgy, mint a remekül átemelt diszkrét, megbocsátó irónia, s a kedvesen játékos groteszk hangvétel az előadás stílusában. Kitűnő adaptációról van szó. A rendező, Lukáts Andor munkája ez is. Nagy kár, hogy, nyilván kényszerű okokból az egyik kulcsfontosságú szerepben, Anna alakjában is változott (a műsorban föltüntetett) szereplő. S ezzel egy kicsit az előadás sorsa is eldőlt. Csákányi Eszterről (Anna) mindenki tudja, milyen ragyogó komika és karakterművész. Tud nagyon csúf és tud gyönyörű lenni; itt a kettő közt billeg, vagy nem is tud mihez kezdeni. Csákányi itt nincs „kitalálva." Groteszk, amikor tündökölnie kellene, — végtére is három férfit megőrjít! — summa summárum: ide vénuszi termet szükségeltetik . . . Ruhában s anélkül is (mint Bogláron, anno . . ,) Az előadás értékei mégis elsősorban a rendezésből adódnak. Sok kedves és kacagtató ötlettel, a jellemzés, a helyzet- komikum megannyi finom árnyalatával, atmoszférateremtéssel, színészi alakításokkal. Végül is az Anna-szerepkiosztás- ból adódó dramaturgiai ellengőzt leszámítva kellemes, de nem túl „szeszélyes" nyári estében lehetett részünk. A színészek közül főképp az eredeti szereposztásból megmaradt Jordán Tamásnak, Helyey Lászlónak s a kötélen táncoló Kamondy Imrének (Arnos- tek) köszönhetően. Vajda László szerepét (Antonin fürdő- mester) Kovács Lajos; Lázár Katiét (Katerina, a felesége) Molnár Piroska vette át a föl- újított Szeszélyes nyárban. Alakításuk elfogadható, belesimul a produkció egészébe. A kisebb szerepek közül Nagy Mari villanásai emlékezetesek. A Tettye varázsát adó romok ezúttal kifejezetten zavartak a színpadképben (amiről természetesen a szcenikus £. Kiss Piroska nem tehet). Ezt az előadást — pécsi értékei ellenére is — a bogiári Vöröskápolna elé találták ki... W. E.
