Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-15 / 193. szám
1986. július 15., kedd Dunántúlt napló 3 Hogyan korszerűsíthető a beruházási folyamat? A partnereket nem érdekli hányán hiányoznak Legyen üzleti vállalkozás! Hozzászólás (8.)- » — Mikor tanulunk meg jól és gyorsan beruházni? Május 9-én megjelent Közgazdasági élet rovatunkban ezzel indítottuk útjára Pécs város tanácselnökével készített interjúnkat, vitára kérve és ösztönözve az érdekelteket. Folytatjuk a hozzászólások közlését azzal, hogy készséggel adunk helyet minden, a beruházási és felújítási folyamatok korszerűsítésével kapcsolatos véleménynek, elképzelésnek. Két hónapja folyik a vita a 'beruházási folyamat korszerűsítéséről, s bármilyen egyszerű is volt a vitaindító kérdés, nagyon nehéz lenne határozott választ adni arra, hogy mikor tanulunk meg jói és gyorsan beruházni. Az eddig megjelent hozzászólások nem hagytak kétséget afelől, hogy a beruházási tevékenység fejlesztése- ésszerűsítése nem szűk értelemben vett technológiai-szervezési kérdés (noha ennek fontossága sem vitatható az átfutási idők csökkentésében). A beruházások gyakran meghosz- szabbodó kivitelezési ideje, a költségrárakódás, a termelő beruházások elhúzódásából adódó erkölcsi avulás, valamint az elmaradt haszon 'közhelyszámba menő megállapítások a beruházási folyamat kritikájában, s az egész beruházási jelenségkör hovatovább örökzöld problémák gyűjteménye. A lassan elkészülő és drága beruházás, a beruházási feszültségek krónikussága korszakos probléma, a tervgazdálkodás minden fejlődési periódusára jellemzően. Az.újonnan létrehozott objektumok valóban imponáló tömege ellenére is jogos a beruházási folyamat láttán jelentkező türelmetlenség. Mi az ami valójában irritál? Az a tetemes (csak mil- liárdokban mérhető) társadalmi veszteség, ami a műszaki- lag-gazdaságilag elképzelhető átfutási időt két-háromszorosan meghaladó kivitelezési időtartamból, és ennek valamennyi következményéből származik. Piacgazdaságban az egyik legkeményebb törvény így fogalmazódik: az idő pénz, a hazai beruházási folyamat azonban ezt teljességgel figyelmen kívül hagyja. A beruházási folyamat ellentmondásainak gyökerei mélyek, a feszültségek okai ösz- szetettek. A szocialista gazdaság (itt nem részletezett) jellemzője a túlberuházási hajlandóság, a beruházási kereslet állandóan fennálló dinamizmusa. A beruházási igények korlátlansága — bár változó intenzitással —, de állandósítja a beruházási feszültségeket. E jelenség számos oka közül csak egyet emelünk ki: a várható megtérülés mindmáig szinte alig játszik szerepet a beruházási célok kiválasztásában. A termelők és a közületek túlzott beruházás-orientációja nyomán időről-időre sokkal nagyobb beruházási céltömeg nehezedik a 'beruházási szektorra, mint amennyit normális átfutási idő mellett képes lenne befogadni. A 70-es évek vége óta enyhülni látszik a beruházási nyomás, ez azonban csupán látszat: valóban kevesebb a beruházásokra fordítható pénz, a folyamatban levő céltömeg viszont szinte változatlanul magas. A népgazdaság egyetlen és egységes beruházási piaccal rendelkezik, minden beruházáshoz innen szerezhetők be a javak és szolgáltatások. Ha egyszerre túl sok beruházás' van folyamatban, akkor az egyes objektumok egymás esélyeit gyengítik. Ritkán fogalmazzuk így, mégis figyelemre méltó, hogy — funkcionális értelemben — a beruházási szektor a népgazdaság egyik legjelentősebb ága, hiszen a tág értelemben vett tervezési-beruházási-fel- újítási tevékenység összteljesítM. Z. ¥ ■ " — ménye egy évben meghaladja a 300 milliárd forintot. A fő kérdés most már az, hogy milyen mechanizmusok mozgatják azt a szektort, amely a tervezés, az építés, a szerelés bonyolult műveletein keresztül termelő kapacitásokat és infrastruktúrát teremt. Az 1968-as gazdaságirányítási reform a beruházási folyamatra messze nem gyakorolt olyan hatást, mint pl. az árupiacra, a piaci mechanizmus nem hatotta át szervesen a beruházási szektort. A beruházás hasonlítható bármely árucikkhez, vagy szolgáltatáshoz olyan megszorítással, hogy ez magas feldolgozottsági fokú, bonyolult termékként képzelhető el. Ilyen megközelítés mellett a „termék” minősége, korszerűsége, ráfordítása, ára a munkamegosztás fejlettségétől, a piaci működés összerendezettségétől függ. A reform után a beruházási szektor szereplőinek érdekeit, mozgását, konfliktusait döntően nem a piac integrálta, fő szerepet játszott a hagyományos adminisztratív gyakorlat. Éppen két évtizeddel az új gazdasági mechanizmus 'bevezetését elhatározó politikai döntés megjelenése után ne csupán jámbor óhaj legyen a tervutasításos rendszer maradványainak kiiktatása a beruházási folyamatból. Mindmáig fennáll az egyébként szervesen egybefüggő láncolat részekre tagoltsága, más és más érdekek vezérlik a tervezőt, az építőt, a lebonyolítót, a szerelőt. A legfőbb probléma az, hogy a beruházás minél rövideb'b idő alatt és minél gazdaságosabb megvalósításában a beruházón kívül egyetlen szereplő sem érdekelt. A piaci mechanizmus tiszteletre méltó hazai fejlődése ellenére a beruházási tevékenység sem részeiben, sem egészében nem vált üzleti vállalkozássá, megmaradtak a keretgazdálkodási beidegződések, a beruházási folyamatban alig fejlődött a munkamegosztás, a piaci kapcsolatok integráló készsége. A sommás ítélkezés természetesen leegyszerűsítő, hiszen a sok ezer beruházás között számos olyan akad — sajátrezsis kivitelezés, magánberuházás —, ahol mind az időtartam, mind a költség megfelel a gazdasági racionalitás követelményeinek. A gazdaságirányítás alkalmazott módszerei, a szabályozás, a beruházási szektor szervezeti struktúrája támogatás helyett akadályozzák a beruházási folyamat ésszerűsítését. Nálunk a beruházások nem csupán az építési-szerelési folyamatban drágulnak meg, hanem már eredendően drágák. • A beruházási javak és szolgáltatások árrendszeri okokbál relatíve felértékeltek. 0 Az állami adópolitika kedvenc vadászterülete a beruházási folyamat, amit bizonyít az illetékek, adók, vámok, letétek, járulékok állandóan bővülő köre. 9 A tervezési-szerelési folyamat szinte valamennyi pontjához előírások, kötöttségek, korlátozások egész sora tapad, a túlbürokratizáltság beruházásdrágító hatással jár. 0 A termelő szervezetek beruházási vásárlóereje szinte folyamatos restrikció és megnyirbálás tárgya. A kivitelezés elhúzódása további költségnövekedéssel jár. s kialakul az újabb dilemma: a drágán létrehozott beruházással lehet-e olcsón és gazdaságosan termelni. Az utóbbi két évtized gazdasági fejlődésének tapasztalatai határozott választ adnak: a fogyasztási javak ár- színvonalemel-kedését jelentősen meghaladó beruházási drágulás súlyos akadály a termelési költségeik leszorításával szemben. Nem könnyű, de szembe kell nézni a rideg tény- nyei: a hazai infláció talán legfőbb gerjesztője a súlyos ellentmondásokkal terhelt beruházási folyamat. Az elhúzódó kivitelezési idő, a beruházások drágulása úgy tűnik, elháríthatatlan fátum- ként nehezedik gazdasági életünkre, s igen nehéz vállalkozás frappáns recepteket röviden megfogalmazni. A megoldás nyilvánvalóan nem elszigetelt építőipari, lebonyolítói vagy gazdaságirányítási kérdés. A hatékony válasz megformálása azt követeli, hogy egységben és bonyolult összefüggéseik tefjes rendszerében szemléljük a beruházási célok kiválasztását, a beruházási javak termelését és importját, a megtakarítást, a felhalmozást s a beruházási szektor egész működését. A megoldást egyszerre hordozza a beruházási nyomás enyhítése, a beruházási .szektor szereplőinek fokozódó rugalmassága, a piaci hatások erősödése, a költségkorlátok keményedése. A valódi versenyszituációt né'-külöző közegben elrendelt versenytárqyalási rendszer tapasztalatai élesen rávilágítanak az ésszerű beruházási folyamat feltételeinek hiányára. A teljesség igénye nélkül felsoroljuk a feltételeket valószínűleg javító mozzanatokat: 0 ha a termelő szervezetek beruházási célválasztása hatékony önkontrollon alapul, a várható megtérülés dön.ü szerepet játszik, akkor gazdaságtalan és felesleges beruházások egész sora iktatádik ki, s enyhül a beruházási szektorra nehezedő nyomás; 9 g magánmegtakarítások tőkésítésének mindmáig döntő eszköze az ingatlan; az alternativ csatornák aktivizálása minden bizonnyal csökkentené az építési piac túlterheltségét; 9 az állami építő- és szerelőipar jelenlegi szervezeti rendszere, a területi monopólium akadályozza a rugalmas alkalmazkodást, a gyors technikai-technológiai váltást, néhány száz építő nagyszervezet helyett több ezer, jól felszerelt, mozgékony és szervezett vállalkozásra lenne szükség; 9 .a beruházási szektor szereplőinek szűkös tőkeellátottsága, a mérsékelt felhalmozó képesség az egyik legsúlyosabb akadály a beruházási folyamat ésszerűsítésében; különösen szembetűnő az építő- és szerelőipar szűkös forgóalapellátottsága; 9 amennyiben megérlelődnek a a beruházási fővállalkozás szervezeti, pénzügyi, tartalmi, a reálisan mérlegelt kockázaton és felelősségen alapuló feltételei, akkor gazdaságunk az egyik legfőbb ésszerűsítő eszköz birtokába jut. Az eddig elmondottakból világosan kiderül, hogy a beruházási folyamat korszerűsítését nem üzemi, vállalati, ágaPénteken nyílik a Szegedi Ipari Vásár, melyet váltakozva a pécsivel, kétévenként rendeznek meg. Az ipari seregszemlén ezúttal is bemutatkoznak pécsi-baranyai vállalatok, már csak ezért is odafigyelünk a szegedi megmozdulásra. Laptársunkban, a Délmagyarországban vásári előzetesként érdekes kezdeményezésről olvashattunk, a vásári belépődíjat 5 forinttal felemelték. Vajon miért? Szegedi kollégánk tudósításából mindennek hátterére fény derül. iá ideje megszoktuk már, hogy a Szegedi Ipari Vásár díszes belépőkártyáján az áll: belépődíj 15 forint. Az idei vásár — sok egyéb újdonság mellett — egy kicsit ebben is változást hoz. Ha úgy tetszik, „megemelt" belépődíjat is írhatnánk, de ez így nem lenne igazán helyes. Miért? Mert bár egy-egy rendezvény, váDiákok a komlói Carbon cipőüzemében Nyár az üzemekben zati ésszerűsítésekből vezetjük le, hanem az irányítási rendszert a piaci mechanizmust, a szervezeti struktúrát emeljük ki meghatározó tényezőként. A beruházások összetettsége, bonyolultsági foka a technikai- technológiai fejlődéssel növekedett, s szükségszerűen kiválasztódtak azok az intézmények és módszerek, amelyek egységbe rendezik, integrálják és összehangolják a beruházási tevékenység szerteágazó műveleteit. Az összehangolás leghatékonyabb elvének a gazdasági érdekeltség, legcélszerűbb fórumának pedig a piaci kapcsolatrendszer bizonyult. Versenytárgyalási rendszert vagy fővállalkozást a feltételeit 'korrekt létezése nélkül értelmetlen elrendelni, mert olyan helyzet alakul ki, amelyben tovább fokozódik — a hiánypiacon egyébként is jelentős — fogyasztói kiszolgáltatottság. A formális piaci elemek 'beépítése egyoldalúan növelte a beruházási ráfordítások színvonalát, lehetővé tette a teljesítmény nélküli jövedelem- és nyereségszerzést. Ahhoz, hogy a vitaindító ■kérdésre választ adjunk, olyan kérdéseket is meg kellene válaszolnunk, amelyeket nem szívesen teszünk föl sem magunknak, sem másoknak. 9 Miért kerül egy lakás annyiba, omennyit egy dolgozó teljes életkeresete is csak töredékében fedez? 9 Miért kerül ma kétszer-ötször többe X kapacitású üzem megépítése, mint egy vagy két évtizeddel ezelőtt? 9 A technikai-technológiai fejlesztés fontosságát állandóan hangoztatva, miért terheljük agyon adókkal, elvonásokkal, beruhá- zásdrágitó intézkedésekkel az épülő kapacitásokat? 9 Az állami tulajdonban levő hitelező szervek miért nyergelik meg a szabadpiaci ártendenciákat, hivatalos köntösbe öltöztetve ezzel az ingatlanárak csillagászati nívóját? E kérdések válaszra várnai:, s a társadalmi feszültségek éleződését elkerülendő, a folyamatot egy ponton rövidre kell zárni. Mind a termelő, mind a kommunális beruházások fele, harmada annyi idő alatt kivitelezhetők, mint omennyit ehhez a hajiai gyakorlat igényel. Ahogy minden termelőtől elvárjuk a minden piacon versenyképes, jó minőségű, költségtakarékos termékek, szolgáltatások előállítását, ugyanezt meg kell követelni a beruházási szektor minden egyes szereplőjétől is. Ha a beruházási folyamat minden egyes mozzanata valódi üzleti vállalkozássá válik, a ma ismert szereplők mindegyikére talán nem is lesz szükség. E piaci bázisú folyamatból választódhat ki az a tőkeerős, alapos szakértelmű, szervezőképes erő, amely ezt a különleges terméket, a beruházást rövi- debb idő alatt, gazdaságosabban és 'megbízható minőségben nyújtja a 'társadalomnak. Dr. Bélyácz Iván, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rextorhelyettese A nyárra tervezi a családok többsége — a gyerekek miatt is —i hogy a szabadságukat, legalábbis annak nagyobbik részét kiveszik, hogy együtt, kikapcsolódva pihenhessék ki az egész évi munkát. A munkáltatók és a munkahelyi vezetők is számolnak a felfutott szabadságolással, s mégis előre félnek, hogy ne álljon le, ne akadozzon túlságosan a hiányzók miatt a termelés. Néhány baranyai ipari üzemnél érdeklődtünk, mit jelent számukra a nyári szabadságolási csúcs- időszak. o A Mecseki Szénbányáknál Hoffer János, a bér- és munkaerőgazdálkodási önálló osztály vezetője tömören fogalmaz: „Nem termelésgátló tényező nálunk a szabadságolás, mert azt nagyjából előre lehet tervezni vállalati szinten. Az tény, hogy hiányoznak a pihenő embereink. A Mecseki Ércbányászati Vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese, Szomolányi Gyula emlékeztet rá, hogy a föld alatti munkát több éve végzők szcbadsága — munkahelyi és az egészségügyi pótszabadság — együttesen elérheti a 30- 40 napot, és érthető, hogy majd mindenki nyáron szeretne legtöbbet szabadságon lenni. Jobb lenne, ha egyenletes lenne a termelés, mert így is állnia kell a vállalatnak ez állandó költségeket, fizetni kell az energiaárat, mert a ventillátoroknak stb. ugyanúgy üzemelniük kell, mint ha lent teljes létszámmal végeznék a munkát. A szabadságon lévők termeléskiesést nem jeílente* nek, viszont a termelés egyenetlensége sok nehézséggel jár. Az igazi csúcsidő a nyár a Szigetvári Konzervgyárban, a gyümölcsök, zöldségek tömegesen igénylik a munkáskezeket. Szeredy Attila műszaki és termelési igazgatóhelyettessel beszélve kiderül, hogy aki a konezrvgyárba megy dolgoz-í ni, az eleve számol a nyári hajtással, a szállítmányoktól függően a szombat-vasárnapi munkával is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy senki se vehet ki szabadságot. A vállalati üdülőt ilyentájt csak nagy- családosok vehetik igénybe. Az ÉPFU pécsi üzemegységénél a fizikaiak — anyagi okokból is — az év eleji fuvarhiányos időben veszik ki zömmel a szabadságukat. „Nekünk alkalmazkodnunk kell a megrendelőinkhez, az építkezések igazi szezonja mégis a jó idő, a nyár — mondja dr. Büki Ernő jogi és igazgatási osztály- vezető, majd lezárja a témát: — Nekünk minden fuvart el kell végeznünk!” A Komlói Carbon Könnyűipari Vállalatnál is a nyári szabadságcsúcs okozza a legtöbb fejfájást, hisz a partnereket nem érdekli, hogy kik és hányán hiányoznak a szalagok mellől, ragaszkodnak a szerződött határidőkhöz. Huszár Istvánné, a konfekcióüzem vezetőhelyettese nincs könnyű helyzetben. „Annyi a megrendelésünk, hogy az 5 napos munkahetet 7 napra kellene megnyújtani, hogy utolérjük magunkat. A július és az augusztus ilyen téren a legrosszabb, mert mindenki most szeretné kivenni a szabadságát, a szakszervezet is jócskán ellátja beutalókkal a dolgozókat és a szabadságosok mellett retteghetünk, hogy hányán mennek betegállományba." Azért hozzáteszi, hogy nem lehet gond a szabadság. Aki tud, az túlórázik. A brigádok felajánlottak két' kommunista műszakot és szeptemberben behozzák az elmaradást.” A cipőüzem vezetője, Bárdos Imre megnyugtatóbb dolgokról számol be: leállás nincs, néhányon mennek csak szabadságra az üzemből. Két műszakban 12—12 nyári szünidős diák segíti a munkájukat. Az első félévben a szovjet exporttervet a 380 000 párral szemben 463 000-re teljesítették, angol exportra 38 000 pár férfi bokacsizmát gyártottak és július 16-án menetrendszerűen érkezik az angol exportot szállító első kamion. A bútorüzem vezetőhelyettese, Nagy Flórián van talán a legkönnyebb helyzetben. „Nincs gondunk. Eloszlik a szabadságolás. Nyáron is egyenletes a termelésünk” - összegez. Ahol hiányzik ember — a szolgáltatásból vagy a Gabi heverő gyártásánál -, átcsoportosítással oldják meg a munkaerőhiányt. Murányi László Pénteken nyílik a Szegedi Ipari Vásár sár költségei (két) évről — (két) évre rendre emelkednek, a mostani áremelésre mégsem ezért került sor. A húsz forintra „felsrófolt" belépőjegynél jelentkező különböze- tet ugyanis a rendezők nem saját céljaikra, kiadásaik fi- naszírozására fordítják, hanem az így befolyt összeggel csatlakoznak egy nemes és felettébb hasznos társadalmi alapítványhoz: „A rák ellen — az emberért, a holnapért.” Az Állami Ifjúsági Bizottság felügyelete alapítványa az egész társadalom széles körű összefogásának növekvő erejét hivatott koncentrálni, mozgósítani egészségünk, életünk védelmében. Ezt a lehetőséget igyekeznek megragdni a rendezők. Legtöbben szívesen adakozunk hasznos célokért, a segítőszándék mögül azonban rendre előtolakokdik a jogos kérdés. Hogyan sáfárkodnak forintjaikkal, mire fordítják, kiket is segítünk vele valójában? A válasz ebben az esetben egyszerű: saját magunkat. A mostani hozzájárulásunk ugyanis nem megy messzire: itt marad Csongrád megyében, s hamarosan „átváltozik" egy olyan egészségügyi szűrőautóbusszá, ami a Szeged környéki — eddig a rákbetegségek megelőzése szempontjából kevésbé ellátott - települések lakóit igyekszik majd szolgálni. A mozgó nőgyógyászati szűrőállomáshoz az autóbuszt a Tisza Volán társadalmi felajánlásként már az üzemeltetők rendelkezésére bocsátotta. A vásár belépőjegyeiből befolyt összeget (közel félmillió forintra számítanak a lelkes szervezők) az autóbusz felműszerezésére, egészségügyi szűrőberendezésekkel való felszerelésére fordítják. A maradékból pedig - ha lesz ilyen — egészségnevelési kiadványok kiadását, terjesztését is segíteni szeretnék a rendezők. Ehhez az akcióhoz hozzátenni bármit is felesleges lenne. Talán csak annyit: már csak ezért is sok látogatót, mecénást kívánunk ehhez a valóban tartalmas és emberséges kezdeményezéshez. Rafai Gábor
