Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-12 / 190. szám
HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT CSERES TIBOR: Károly ~ Karcsi - Carol (regényszól) 577 CSORDÁS GÁBOR versei 603 TAKÁCS IMRE versei 605 SÓTÉR ISTVÁN; Erdei menet (regényrészlet) 607 % WEÖRES SÁNDOR versei 611 KALÁSZ MARTON versei 612 BEREMÉNYI GÉZA: Eldorádó (regény, VII.) 613 GYÖRFFY MIKLÓS.- A férfikor nyara (regényrészlet) 627 KUKORELLY ENDRE versei 641 KERTÉSZ ÁKOS: Két part kozott (regényrészlet) 643 KŐBÁNYAI JÁNOS; El (elbeszélés) 656 THIERY ÁRPÁD: Lebetne bármi... (elbeszélés) 668 BOTÁR ATTILA versei 676 MELIORISZ BÉLA versei 678 FUTÁKY HAJ NA; Színészportrék pécsi háttérrel 5.- Pásztor Erzsi 679 PÁLYI ANDRÁS: Színházi előadások Budapesten 687 P. MÜLLER PÉTER: Pécsi szinházi esték 692 NADAS PÉTER: Két kiállitásraegnyltó 694 NÉMETH LAJOS: Bücsú Bálint Endrétől 698 SZERVAC JÓZSEF verse 701 LABANCZ GYULA versei 702 BÉKÉSI GYULA verse 703 SÁNDOR IVAN: Leperegnek a nyolcvanas évek is 704 CSŰRÖS MIKLÓS: Emberség és esztétikum (Kiss Ferenc tanulmány köteteiről) 712 POSZTER GYÖRGY: Az ontológiai esztétika nyomában (Bécsy Tamás írásairól) 715 (9 8 G JömifrAntusiTus A Jelenkor júliusaugusztusi száma Gazdag, változatos tartalommal jelentkezik a Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat összevont, kettős nyári száma. A szépirodalmi közlemények sorában többek között Csordás Gábor, Kalász Márton, Kukorelly Endre, Melio- risz Béla, Szervác József, Takács Imre és Weöres Sándor verseit, Bereményi Géza, Cseres Tibor, Györlfy Miklós, Kertész Ákos és Sőtér István regényrészletét, valamint Kőbányai János és Thiery Árpád elbeszélését olvashatjuk. _A művészeti írások között figyelmet érdemel a „Színészportrék pécsi háttérreT-soro- zatban Futaky Hajna beszélgetése Pásztor Erzsivel, Pályi András és P. Müller Péter színházi beszámolója, továbbá Nádas Péter és Németh Lajos képzőművészeti írásai. — Sándor Iván egy készülő esszékötet bevezető fejezetét közli Leperegnek a nyolcvanas évek is címmel. A „Társadalomtudományi fó- rum”-ban három közlemény kapott helyet: Laczkó Miklós esszéje a nemzettudat kérdé; seiről. Huszár Tibor tanulmánya a szociográfus Szabó Zoltánról és Illés László jegyzete Kun Béla irodalmi tanulmányairól. A kritikai rovatban érdeklődésre tarthat számot Csűrös Miklós írása Kiss Ferenc tanulmányköteteiről, Poszter György esszéje Bécsy Tamás esztétikai írásairól, Tüskés Tibor elemzése Kálnoky László posztumusz verseskötetéről és Vekerdi László összefoglaló szemléje az utóbbi évek hasonmás-kiadványairól. indig volt kutya o Szap- lonczay udvarban. E- miatt örökké galánd- féreg is a családban s ok hétről hétre a nagy tisztálkodásokat megelőzve, péntekente, de legkésőbb szombat délután a hidegvizes allövetekre, melyeket maga özvegy Szap- lonczay Ádámnél illesztett a giliszták forráshelyére, magának s -mind a gyermekeknek. Egyedül János, veje, Moldo- ván János alfeléhez röstellt töltött klistéllyel közeledni, s emiatt a vő esztendőszám elhárította testétől a beöntéses gyógymódot, s anyósa eszméjét (rögeszméjét?), hogy az aranyeret csak ily- módon kerülheti el az ember s azt a korai (aranyér előtti) illetlen vakaródzást is, a bélférgek mozgolódása miatt. Történt azonban, hogy Mol- dován testében, korosodván, bizonyos rekedések ismétlődtek s noha viszketések nélkül, feleségéhez folyamodott némi bűntudattal, hogy mindeddig elhárította magától a jótékony allöveteiket. 'Megbecsülésnek foghatta fel ezt a családi fejleményt Ágota, hogy harminc- nyolc esztendejét elérve férje testének új tájékát ismerhette meg. S János is új testi érzést, a csiklandozó izgalmat, minthogy a gyermekek után eszközölt allövetekke! gyanútlan hitvese őt is megfertőzte a gilisztákkal. Aszoázia Bukarestben tanult s ha szabadságra, nyáron, Vízaknára jött, legfeljebb illendőségből vetette magát alá a családi szertartásnak. Gyurica ezidén volt teológiára menendő Szebenbe, pénteken-szom- baton inkább eltűnt nagyanyja szemhatárából, csakhogy ne kényszerüljön ellenkezni. Erzsébet és Karcsi azonban hétről hétre áldozatul esett a nagyanyai gondoskodásnak. A tudásszomj egyedül Karcsiban működött: a kapott al'lövet végtermékét, félrehúzódva a figyelő tekintetektől, gondosan megvizsgálta, ha csak tehette, ágacskával itt-ott bele is piszkált, ha mozgást, rándulást, kígyózást tapasztalt, a többnyire híg, barna latyakban. Apja, immár részese a hétvégi családi béltisztogató szertartásnak, egy alkalommal tanúja lett Karcsi (Carol) oknyomozó vizsgálódásának s az orsóférgek ránduló úszását maga is észlelve, nem intette meg fiát, hanem tovább folytatva a közös megfigyelést, átvitte ott szimatoló kutyájukra a tapasztalatot: Diána is szenved a véghurka viszketegtől, különben nem nyalná magát megemelt hátsólába között fektében hátranyelvelvén, Diána bárány-magas fekete szuka volt, szemöldöke és mancsai barnasága bájolták el kicsi korában a barátkozókat, bár fajtáját senki nem tudta meghatározni: korcs volt, de nőt- tében is kedves maradt a Szaplonczay-Moldován udvarokon, miután nevében is, a magyarul is, románul is jól használható Diánában megállapodtak. Előre nem beszélte meg tervét a családdal Moldován, hanem egy tapasztalt nyúzó-ci- gánnyal. Mikora cigány jelentkezett, Moldován darabka szalonnabőrrel átcsalta Diánát a Szaplonczay-udvarból a Mol- dován-udvarba, ahol éles kacorkés várakozott egy kézben. Mikor a kapu becsukódott, Diána farolva morgott, gazdája hiába csitította. A cigány is félt. A ház felé hátrált. Ekkor Moldován, tervét féltve, szóval irányította a teendőket. — Tedd le késed a tornác kávájára. A cigány megtette. A kutya indulatos morgása, mintha enyhült volna. Moldován letérdepelt a szelíd állat mellé, mellső lapockáit erősen, megragadta. — Most kerüld meg az udvart, ott a fészer sarkában találsz egy bunkót. A cigány megtette. — Megvan a bunkó? — Megvan Domnule. — Ragadd meg s halkan kerülj mögénk. A cigány mögéjük került. — A kutya neve Diána. Neve hallatán a kutya lombos farka barátságosan intett. — Egyetlen csapással üss Diána fejére. A cigány megtette. Moldován arcára vékony vérsugár szökött. Elengedte Diánát, a vályúhoz indult, hogy a vályú vizében lemossa arcát. A cigány már nem félt, nyakon ragadta a vonagló kutyát s a fészer gerendájához vonszolta. Ott juhok nyúzásához két kampó szolgált, de mielőtt hátsó lábainál fogva felakasztotta volna a mozdulatlan hullát, visszaballagott nyúzókéséért a tornác kávájához. S mindezt látta a tizenegyéves fiú, Karcsi (Carol), aki ezen a nyáron az algimnázium második osztályába készült. A kiskaput nyitva hagyták. Moldován meglepődött, szándéka ellen volt, hogy kisfia lássa az ő meg nem beszélt tervének teljesülésében, de nem kergette el. — Nagyanyádnak egy szót se erről! Karcsi megértette. — És anyukának? — Neki se! Senkinek se. Diána elkóborolt, nem tudjuk hová. — Azt kell mondani? — Azt. Karcsi megértette. Moldován bezárta a kiskaput, nem kívánt még egy hívatlan vendéget, s maga is odaállt a szín elé, fiacskája mellé, hogy nézze a cigány munkálkodását. A cigány feladata mesterének bizonyult: balkeze két uj- jával vezette a megbontott bőr résében a borotvaéles kést, anélkül, hogy egyszer is a has mélyébe eresztette volna. Merthogy a két hátsó láb nyúzása után Diána hasán folytatta metszését: odafent csak a két barnapamutú mancs maradt érintetlen s rövidesen há- ta-bőrét is lehúzta, ismeretlen meztelen kutya látszott. S. ha eddig bujkált is sajnálkozás kettejük tekintetében, ez a csupasz lény teljesen idegenné vált már számukra. — Tejet kapott reggelire — mutatott a földre Karcsi. — Micsoda? Diána bőrével együtt kivetette magából utolsó étkét is. — Ne lépj a tócsába! — figyelmeztette fiát Moldován, mert Karcsi ujjával megérintette Diána combját: — Még meleg. A cigány most vágta el nyakban a bőrt s az egészet szőrénél két tenyerére feszítve, húsával felfelé az udvar gyöpére fektette. Moldován csak most vette észre, hogy a fölöslegessé vált nyúzókést a cigány foga között tartja. — Köpd ki, te barom! A cigány megbántottság nélkül fűre pökte az iszamos pengéjű kacort s figyelmét a nyers bőrre irányította: nadrágzsebéből szattyán-szütyöt kotort elő, annak karcát meglazítva finom port hintett az imént még eleven vérrel lüktető felületre. Moldován érdeklődéssel figyelte a „szakember" tevékenységét, oda sem figyelt, hogy Karcsi felemeli a szájból, vetett éles kést, odamegy a szín szájában függő mezítelen ebhez s az imént látott finom mozdulatokkal utánozva az irhától fosztott emlő sorok között megbontja a szuka hasfalát. Elér egészen az össze- hajló bordákig, ott a porcogókon túl nem jut. Visszatér a lüktető hártyához, melyet eddig megkímélt: gyöngéden be- lémetsz, irányt tartó balkezére hirtelen ráomlanak a sárral feszülő belek. Tudja mért, ezeket nem bántja, hanem a különálló szerveket, (egyikének, másikának tudja csak nevét) májat, lépet, szívet próbálja elkülönítve kimetszeni - amikor valami mozduló bömböcbe akad a penge csúcsa. Amint lassan végigreped a duzzanat, kicsi, még eleven lények indulnak a megnyíló résen kifelé és valami indákon függeszkedve lefelé: négy csukott szemű, zárt szájú kicsi kutya. Ezt a félig-eleven ömlést már a két felnőtt is látja. — Vemhes vala Diána — sóhajt Moldován, most sápad él, mintha rókáznia kellene. — A késemet kicsiúrfi — motyogja a cigány, rendületlen nyugalommal csomgolygatva a csicsegő bagót,-iQgyik pofájából a másikba. Átveszi a kést, nadrágjába törli s beszúrja derekán feszülő briuja egyik hüvelykéjébe. — Elássam, vagy elvigyem Domnule? — Vigyed, vigyed, minél előbb, minél messzebbre. Itt van még egy korona, hagy senki ne lásson meg. Moldován a Szaplonczay ház felé bök koronát nyújtó kezével. Ekkor a csüngő bélgomoly megszakad egyhelyt, bűzös sár csordul lefelé s látni, hogy a kocsonyás folyadékban sárgásfehér férgek nyüzsögnek. — Hát ezért — könnyebbedik meg Moldován. — Akik az enyémben mozogták, azok hosszabbacskák. A cigány oda se figyel; leakasztja Diánát, talicskába gyömöszöli, szénát lök rá. — A búrért máj alkonyattal gyüvök. Karcsinak úgy rémlik a széna alatt mozognak a kiskutyák, mintha anyjok csecsét keresnék az árvák. — Mért jön el q bőrért alkonyaitól? — Mert az ő munkája fizetsége a bőr. — És a korona? — Az csak ráadás, hogy minél előbb el innen! HÉTVÉGE 9. Weöres Sándor Szorongás Régóta nem írtam semmit. Költeni kéne valamit. A sírásból meg a sásból meg a sárból meg a sírból ha csak tökéletlen töredékeket is. Napsugarak átúszását és ködöt, hogy tudják, mi a veszettség és szenvedés. Megismerni ne kívánják az ily bozótokban csapdosást. Weöres Sándor A fogalmak feneküket fordítják a szavak felé. A szavak feneküket fordítják a fogalmak felé. így lesz minden beszéd valótlan, így lesz minden fogalom hazugság CSORDÁS GÁBOR Szerelem IV. G.-nak szeretlek ember delfin-sorsú lény magányos dög az Isten partjain léted fölé vet az őrült remény és szétzilál a sötét protein szeretlek ember mikor a jövőt fülönfogod könyékig véresen járó gép mellett majszolsz vizbefőtt kását krumplit nem mégy szükségre sem • szeretlek ember ha a szerelem a semmire feszíti ösztönöd s a teremtés poklából fölhoz a sikoltó anyag másik halmaza szeretlek ember én egyetlenem ki rémült arcom tükrét eltöröd MELIORISZ BÉLA Gondolnak rádahogy álltái a régi üzlet előtt szakállason és tűnődve gondban hangabokrokra gondolhattál mert hallgattak már a vizek holtan korán jött a tél — mondtad — a magasban haragos havak készülődtek be kellett takarni a szobrokat mindent mégsem értettél meg úton érnek a komisz fagyok s nem lesz már otthoni vacsorád csak távoli vonatok szagát kívánhatod ha állsz jéggé holt vizek fölött mint egy kicsapott diák bár gondolnak rád bolondos márkik Cseres Tibor Karoly ™ Ks ircsi mm oI — regényrészlet — Stefán Henrik: Fiesole
