Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)

1986-06-05 / 153. szám

1986. június 5, csütörtök DunQntan napió 3 Tanítók a végeken Az Ormánságba visz az utam. Aztán Mohács felé. Bár­merre ijár az ember ilyentájt, látja a sürgölődést a földeken. Embert, állatot és gépet ugyanabban a kemény mun­kában. A holnapi kenyerün­kért^ És a munkájuk nyomán felépülő házakat a falvak szé­lén. De nem a mezőgazdasági munkákról akarok írni, 'hanem a falusi kisiskolákról. A megmaradókról és azokról, amelyeket újraélesztenek. Mert a vidék láttán nemcsak a bő­ség jut az ember eszébe, ha­nem az is, mennyi minden Ihiányzik még a falvakból. Az ivóvíz, az út mellett a falu szellemiségét formáló pedagó­gus is — 174 baranyai faluból a 291 közül. A Baranya Megyei Tanács művelődésügyi osztályán ké­szült felmérés szerint 28 olyan falunk van, ahol mindegyikben indokolt volna az óvoda, az is­kola fejlesztése. A 28 közül nyolc tervezi ebben az ötéves tervidőszakban az iskola visz- szaállítását. A többiben más feladatok miatt erre csak 1990 után kerülhet sor. • Székelyszabarról ma minden iskolás Hímesházára jár. Egy­kori iskolájukból szép óvodát alakítottak ki. A szabadak nem tiltakoztak annak idején a körzetesítés ellen, de amiko’ az iskola újraindításáról volt szó, idén márciusban nyolcva­non jöttek össze a falugyűlé­sen. Még a nagyszülők is el­jöttek és a falugyűlés az isko­la mellett szavazott. — Ügy volt, hogy idén szep­temberben meg is nyílik az al­só tagozat Székelyszabaron — mondja Sándor József, a hí- meslházi iskola igazgatója. - Nem szeretnénk azonban el­sietni ezt a fontos lépést, így inkább egy év múlva indítjuk az iskolát. Az óvoda melletti tanácsi épületekből kell kiala­kítani a tantermet a 28 szaba- ri kisgyereknek. Első, második és harmadik osztályosok egy tanító vezetésével és egy nap­közis nevelővel, egész napos iskolában tanulnak majd. Ez azt jelenti, hogy a tanulás és a szabadidős foglalkozások is az iskolában folynak, ott is étkeznek a gyerekek. Németet is tanítanak majd Székelysza­baron. 'Hímesházán pedig enyhülni fog a zsúfoltság. Egy másik utam a vajszlói iskolakörzetbe vezet. Tizenkét falu gyermekei, óvodások, al­só és felső tagozatosok járnak be Vajszlóra az Ormánság kis falvaibái. Van, aki naponta 30 kilométert utazik. A 12 helyről díjba, addig lesz iskolánk. Utána az alsó tagozatosok is eljárnak majd Vajszlóra. Nem hiszem, hogy kapnánk tanítót, mert a szolgálati 'lakás sem szabadul fel. Óvodánk sincs, az kellene leginkább, mert sok a kisgyerek. Ök a faluban lézengenek vagy néhányukat beviszik Vajszlóra'. Ez a falu egyébként megállt a fogyás­ban. Az emberek házakat vesznek, építenek. Baranyahidvégre jó volt megérkezni. Kudari Lászlóné tanítónő fogad oz omladozó templom mellett álló egykori papiakban, egy minden kom­forttal ellátott szép otthonban. A tanterem szinte a lakás ré­sze. A tanítónő éppen a füg­gönymosással, ablaktisztítással végzett. Háromszáz forintot fi­A baranyahídvégi iskola zetnek fűtésért, takarításért. Ennyiért senki sem vállalja, in­kább megcsinálja maga a la­kással együtt. — Ormónságiak vagyunk a férjemmel — mondja Kudariné —, egy évre jöttünk ide, de már a tizenhetediket töltjük itt. Az első időkben volt a férjemnek egy súlyos balesete. Akkor a falu úgy mellénk állt, hogy azt mondtuk, itt maradunk. Férjem a gyermekvédelem hivatásos pártfogója, ez a vidék a körze­te, emellett tavaly megválasz­tották elöljárónak. Most sok mindent terveznek a tsz-szel; a tőlük kapott mésszel kifes­tették a házakat, az öregekét közösen. Társadalmi munká­val tatarozzák a ravatalozót is. Mert összetartó, törekvő em­berek laknak IBaranyahidvé- gen. — Itt megmarad a lakosság. Jó a közlekedés, a tsz szolgá­lati lakásokat ad a dolgozói­nak. Mindenki gazdálkodik. Sokan dinnyéznek, mi fóliával foglalkozunk. Szükségünk van erre a kis mellékesre. Aztán örömmel újságolja, hogy jövőre négy kis elsőse lesz, és összesen tizenöten lesznek az iskolában. Marad is ez a létszám. — Van gyerek Baranyahidvé- gen. Két kisbaba is született ezen a héten és várjuk a har­madikat . . . — Mi kellene ahhoz, hogy a hasonló 280 lelkes falvakba kerüljön pedagógus? — Nagy előny, hogy a ma­gam ura vagyok, és nehéz, hogy mindent magamnak kell elvégeznem, hogy nincs szer­vezett étkeztetés, nincs óvoda. Húsz éve dolgozom és 5100 forint a fizetésem. Ezer forintot kapok erre és a túlóradíjat, amiért ugye, megdolgoztam. Ezért, meg az ehhez járuló terü­leti pótlékért nem jönnek el ilyen kisiskolákba. Ugyanakkor nem mondunk le bizonyos dolgokról. Régóta van gépko­csink, ez itt létszükséglet. Ott vagyunk minden pécsi színházi előadáson és minden évben el­megyünk férjemmel egy-egy külföldi útra. Kudari Lászlóné nem panasz­ként sorolja mindezt. Tények­ről van szó. A kiemelt fizeté­sekről a végeken tanítóknak. De tény a szépen berendezett otthon, a baranyahidvégi há­zaspár kulturált életvitele. És tény az öregek számára közö­sen kimeszelt ház, a közösen megépülő járda, a jó közleke­dés Vajszló és a megyeszék­hely felé — no meg az öröm­mel várt újszülöttek. Jó volna látni a többi éledő falut is ... Gállos Orsolya A Zselic mezsgyéjén „Reméljük, 'hogy az óhajtott célt, a szülőföldhöz való kötődést a róla szerzett ismeretek elősegítik és be­bizonyítják, a mi falva inkban is lehet teljes értékű életet élni. Meg­valósíthatók itt is az egyéni ambí­ciók, és hasznos tagjaivá válhatunk szocialista társadalmunknak’' — ol­vasható a közelmúltban megjelent „Zselic mezsgyéjén” című kötet előszavában, amely Mindszentgodi- sa és társközségei történetét dol­gozza föl. A tanulmányok szerzői sorba ve­szik a természeti adottságokat, a régészeti kutatások eredményeit, a községek és a gazdasági viszo­nyok összefüggéseit. Foglalkoznak a népi demokratikus átalakulással, a szocializmus alapjainak a lera­kásával, g mezőgazdasági nagy­üzemek kialakításával, a közigaz­gatás átszervezésével, az oktatás, a közrr\űvelődés helyzetével — így nyújtva bepillantást a községek je­lenébe is. A kötetben olvasható Bakóca szülöttének, Sáfrány Géza fazekasnak, a népművészet mes­terének élettörténete, és munkás­ságának ismertetése. A Függelék tartalmazza többek között azoknak a személyiségeknek rövid életraj­zát, akik ezen a tájon születtek, dolgoztak, szoros kapcsolatba ke­rülve a tájegységgel. A statisztikai adattárból nyomon követhető a né­pesség alakulása, a földterület megoszlása művelési ágak szerint, illetve az állatállomány számának a változása. A kötetet a Mindszentgodisai Községi Tanács adta ki. Füzes Mik­lós (Baranya Megyei Levéltár) szerkesztésében. Az átgondolt szer­kesztésű, értékes tanulmányokat tar­talmazó könyv kutatóknak és érdek­lődőknek egyaránt hasznos forrást, olvasmányt jelent. Baranyában már több község megjelentetett hasonló jellegű monográfiát, jelezve az egyre erősödő igényt múlt és je­len jobb megismerésére. Pályázati felhívás! A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Baráti Tár­sasága, amelynek az intéz­mény valamennyi volt hallga­tója tagja lehet, múlt hét vé­gén tartotta egyetemi napját. A hagyományokhoz híven — más programjai mellett, a Baráti Társaság ebben az év­ben is meghirdetett egy jel­igés pályázatot, 1987-re, bár­mely jogi, közgazdasági, pe­dagógiai témában. Különösen szívesen vennék az egyetem névadójával, Janus Pannonius- szal foglalkozó irodalmi, törté­neti dolgozatokat. A pálya- műveket gépelve, 'jeligével el­látott borítékban kell a JPTE Baráti Társasága címére el­küldeni (Pécs, 48-as tér). A pályázók mellékeljék lezárt borítékban a nevüket, címüket, foglalkozásukat tartalmazó azonosító kártyát. A pályázat benyújtási határideje 1987. március 15. A pólyaműveket az egyetem oktatóiból álló zsűri értékeli, majd a szakmai tartalom mi­nősége alapján megállapítja a sorrendet. Az I. díj ötezer, a II. díj háromezer, a Ifi. díj kétezer forint. A pályázaton a JPTE Baráti Társaságának tagjai vehetnek részt, ennek tagja lehet min­denki, aki korábban a Pécsi Tudományegyetemre vagy a Pécsi Tanárképző Főiskolára járt. Jelentkezni a társaság úgyvezető titkáránál, Bőgner Miklósnál lehet, a Rákóczi úti épületben. emt Mundiál 324, egy egész iskolára való gyerek jár be, egy-egy faluból tehát átlagosan 20—25 — 193 a veszélyeztetett gyerekek szá­ma. Kóróson állok meg először. Nem találom otthon Horváth Sándor tanítót, de látom a tantermet: parányi szoba, né­hány pad, de ott az írásvetítő, a televízió. Ma tizenkét gyerek tanulhat itt, 1990-ben tizen­nyolcon lesznek. Horváth Sán­dor családjával tavaly telepe­dett Kórósra, s úgy tervezi, ma­rad is. lakását felújították. S amíg ő marad, marad a kö­rösi iskola is. A következő állomás Kis- szentmárton a határszélen. Ko­vács Lászlóné elöljáró beszél az iskoláról: — Amíg a tanítónéni. Dara­bos Jenőné nem megy nyug­Ha teli is vannak vele az új­ságok, a rádió, a tévé, jegy­zetíró sem tud másról írni. A képernyő egy hónapig szinte egyenlő lesz a Mundiállal. A világbajnokság még az olim­piákhoz sem hasonlítható. Semmihez. Pedighát. .. Pedig- hát, Karinthyt idézve szaba­don, huszonkét gatyára vetke­zett fiatalember rohangászik egy bőrből varrt gömb után ki­lencven percen keresztül. De ezen a 22, illetve nemzeten­ként 11 fiatalemberen olyan súlyok nehezednek, melyeknek játékhoz, sporthoz színleg nincs is közük. S magán a sporton, a labdarúgáson is annyi súly, üzleti, politikai, hogy egyszer talán bele is roppan. Talán egyszer a játék minden fajtája beleroppan a világ súlyaiba. Talán és majd, mert egyelőre és „azért” a futball mégiscsak játék, ha rúgjuk a hat gólt, ha kapjuk. Persze, azért nem mindegy, ki rúgja, ki kapja. Jaj, nagyon nem. Próbálom el­képzelni az átlagnéző hétfő estéjét. A szelest, a durcás- nyárit, a felejtenivalót. Szóval, az átlagnéző estéjét, aki nem hangolódott heteken át az „eseményre”, aki nem olvasta végig minden újság sportolda­lát, s nem tudta naprakészen, hogy szombaton a fiúk erőle­vest és tejfölös tésztát ebédel­tek, s hogy a FIFA nem tűri a nadrágon kívül lógó mezt. Ez az átlagnéző oda-odapillant a szombat esti megnyitóra, soha még ekkora show-t, még a nyi­tó meccsbe is belenéz, de et­től aztán nem 'kap kedvet, sőt nem is érti, mire ez az egész cirkusz. Nem ismeri a csoportok erőviszonyait, nem kombinál, nem tudja, hogy megint van egy nagyon jó magyar csapat, a kiindulópontja még mindig egy tizenöt éves kabarészlo­gen, hogy ebben a tejesmézes hazában három rossz van, a maszek, a magyar film és a foci. Persze, azért kíváncsi a magyarokra, azért hétfő este odaül, ha csak fél órával előbb jut is eszébe, hogy „ja, ma meccs lesz". S aztán az átlagnéző szurkol a legjobban. És keseredik el. A látvány mö­gött nem lát és nem keres semmit. Végre lát egy „szen­zációs" meccsét. A szovjet­magyar a vb eddigi legjobb Mecsek Táncegyüttes A Mecsek táncosai a Martin-alapítvány javára megrendezett néptáncgálán Ahol nincsenek utánpótlásgondok Néhány éve a DOZSO Mű­velődési Házbon talált otthont magának a Pécs Városi Tanács támogatásával és irányításával működő Mecsek Táncegyüttes. 1985-ben ünnepelték tagjai a csoport megalakulásának 30. évfordulóját. Idén az együttes egy kama­raműsor összeállításával fog­lalkozik. A céljuk ezzel az, hogy műsorukat kisebb színpa­dokon, esetleg színpad nélkül is sikeresen tudják bemutatni. Az együttes profilját főként me­gyénk magyar táncai adják, de szívesen táncolják a Kárpát- medence főbb etnikumainak tánctípusait is. Az ismertebb tájegységek táncaiból saját ko­reográfiát készítenek, egyéb­ként meghívott koreográfusok­kal állítják össze a műsorukat. Az idén a Pécsi Nyári Színház­ban lépnek fel kétszer új mű­sorral a város másik két nép­táncegyüttesével közösen, nagyműsorukat pedig a Nem­zeti Színházban szeretnék be­mutatni. A jól felszerelt cso­portnak nincsenek utánpótlás­gondjai. A 39-es dandár úti Általános Iskolával kiépített kapcsolat biztosítja számukra az új táncosokat. Igazi amatőr együttes a Me­csek. Nagy szerepet játszott és játszik a megye néptáncmoz­galmának fellendítésében. A táncon kívül gyűjtéssel is fog- lalkoznak'a megyében. A ko­rábban kedvelt fesztiválok lá­togatása néhány éve elmaradt. Ezek többnyire önköltségesek és igen nagy terheket rónak a táncosokra is. Kiépítettek vi­szont igen gyümölcsöző külföl­di kapcsolatokat, amelyek ál­tal idegenben is népszerűsíthe­tik a magyar néptáncot. A 46 tagot számláló együt­tes KISZ-alapszervezet is. ßo- dai József, az együttes vezetője szerint náluk a tánc nem áll mindenek felett. Jó, kedves időtöltés, amely mellett komoly nevelőmunka folyik. A Mecsek utánpótlásánál említett 39-es dandár úti Ál­talános Iskolában már 1959 óta működik tánccsoport. A Véber Béláné vezette úttörő táncosok számára igen nagy jelentőségű a fent említett kap­csolat. A koreográfiák elkészí­tésében, a jelmezek tervezésé­ben és kivitelezésében, vala­mint a táncok betanításában kapnak segítséget a Mecsek táncosaitól. A számtalan úttö­rőrendezvényen való fellépés mellett az iskola csoportja im­már gyolc éve képviseli a me­gyét a Dél-dunántúli Gyermek­tánc Antológián. Tóth Csaba népzenész vezetésével citera- zenekart alakítottak az iskolá­ban, ezáltal a táncosok zenei kísérete is megoldott. Néhány éve egy fiatalabbakból álló utánpótláscsoport is műkö­dik, amelyben 3—4. osztályo­sok ismerkedhetnek a néptánc­cal eleinte játékos, majd egy­re komolyabb formában. Bizo­nyítéka ez annak, hogy a tánc népszerű a fiatalok körében. A 39-es dandár úti iskola tánc­próbáit több más városi és egy-két vidéki általános iskola kisdiákjai is látogatják. K. E. meccse. Csak nem tőlünk. A himnuszokat még a konyhából hallgatja, s mire bekiabál, hogy elkezdődött-e már, ad­digra kaptunk két gólt. S mire leül a képernyő elé, már ja­vában tart a lidércnyomás. Már eldőlt a meccs. Az utób­bi húsz év legjobb, legszim­patikusabb magyar csapatát gázolja le nyolc kijevi és há­rom máshová való fiatalem­ber. A harmadik gólnál átlag­néző még poénkodna, később már nincs hozzáértő és nincs laikus, csak uramistenek, ilyen nincsek, ez nem igazok van­nak. A szünetben — adás az adás — a tévé ugyanúgy reklá­mot közvetít, mintha mi vezet­nénk, „mexikópé”, „az egyik­nek sikerül, a másiknak nem”, de legalább a mundiálinduló nem szólal meg. Oldódik a fe­szültség, van remény — leg­alább a tisztes vereségre. De hamar kiderül, arra sincs. Szinte megállapíthatatlan, hogy ők mennyire jók, s mi mennyire rosszak, ülünk behú­zott nyakkal, eldöglő sörökkel és várjuk a végét. Aztán át­lagnéző kikapcsolja a készülé­ket, őket szidja, minket, a sor­sot a reklámból, aki „nem tudja, mit akar". És nem ér­dekli semmilyen kombináció. Hiába mondom, hogy még to­vábbjuthatunk, hogy Kanadát nagyon meg kell verni (gól­arány), s ha a franciák ellen kijön a lépés..., csak legyint: „ezekkel? ezek utón?”. Jegy­zetíró kedd reggel vidáman ébred, félórán át komolyan azt hiszi, hogy hétfő reggel van, s csak álmodta ezt a borzalmat, s hogy ilyen a va­lóságban elő nem fordulhat. Most meg, szerda délelőtt, csak a Magyar Nemzet keddi főcíme jár az eszében: „Fut- ballkatasztrófa, magyar áldo­zatokkal. . .” Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents