Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)
1986-06-23 / 171. szám
HALÁLOZÁS- . , " g. „ $*!&*<• h, rí. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NOVAK LAJOSNÉ Steiner Rozália 68 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése június 26-án fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolják a Novak és a Szabó család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk, DOBÓ KAROLYNÉ 64 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése június 27-én 2 órakor lesz a mázai temetőben. A gyászoló család. Édesanyánk, BARLAY JÁNOSNÉ Deil Gitta 99 éves korában csendben elhunyt. Drága halottunkat a siklósi római katolikus temetőben édesapánk mellé temettük el. Gyászoló gyermekei. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy a családját nagyon szerető drága férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk és rokonunk, PÉTERFY LÁSZLÓ Bubi életének 65. évében, rövid szenvedés után jóságos szive örökre megpihent. Hamvasztás előtti búcsúztatása június 27-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy LAZÁR GYULA Pécs, Február 24. utca 19. sz. alatti lakos, június 4-én, 83 éves korában elhunyt. Temetése június 25-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Szomorúan tudatjuk, hogy rövid szenvedés után özv. KOZMA ANDRASNÉ Jánosi Gizella volt sellyei lakos, 86 éves korában június 6-án elhunyt. Temetése június 27-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló eltartói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. KAROLY MATYASNÉ hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése június 25-én fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Dolgozókat felvesznek TEHERGÉPKOCSI szerelőket felveszünk. SZOVAUT Pécs, Megyeri út 53. Telefon: 14-563, műszaki vezetőnél. (1997) A PÉCSI Szikra Nyomda főállásos rendészeket felvesz. Jelentkezés: személyesen Pécs, Engel J. u. 8., a személyzeti vezetőnél. (1999) A PÉCS-REMÉNYPUSZTAI „Új Élet" Mgtsz felvesz női munkaerőt baromfifeldolgozójába, itatóüzemébe, valamint baromfigondozónak; férfi munkaerőt lakatos, lakatos segédmunkás, mühelytakaritó, öntő segédmunkás és kőműves segédmunkás munkakörbe. Jelentkezés: Pécs-Reménypuszta, tsz (41-es busz végállomása), a személyzeti vezetőnél. (1736) PROGRAMOZÓT keresünk számítóközpontunkba TPA gépeinkhez. Jelentkezéseket Mecseki EFAG, Pécs, Rét u. 8., személyzeti osztályra kérjük. (1752) A PÉCSI Janus Pannonius Tudományegyetem gazdasági főigazgatósága takarítónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet: gondnokság, Pécs, ifjúság u. 6. (1777) FELVESZÜNK gázkazánkezelői végzettséggel rendelkező szárítógép-kezelőt kétműszakos munkabeosztással, 1 kőművest egyműszakos munkaköi- be, valamint három műszakra segédmunkásokat. Pécsi Keményítőgyár, Bolgár Néphadsereg útja 47. (1740) A PANNON Volán Ipari Üzeme egyműszakos foglalkoztatással felvesz autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Bacsó B. u. 4. (1742) A PLASTEX Műanyag- és Textilipari Szövetkezet Pécs, Bajcsy-Zs. u. 9. sz. alatti szövöüzemébe betanított munkára azonnal felvesz női dolgozókat két műszakos szövő és szövő- előkészítő munkakörbe, valamint anyagmozgatókat. Jelentkezés: Pécs, Bajcsy-Zs. u. 9. (1741) A HUNOR Pécsi Kesztyűgyár 2. sz. gyára felvesz 8 általánost most végzett lányokat gépi díszítő és gépi varró átképzősnek. Jelentkezni lehet: Vadász u. 83. (1738) A BARANYA Megyei Állami Építőipari Vállalat Gép- és Járműjavító Üzeme felvesz fűtésszerelőt, karbantartó munkára; autóvillamossági szerelőt; mezőgazdasági gépszerelőt; akkumulátor javítót; segédmunkást (darabolás). Jelentkezni lehet: Gép- és Járműjavító Üzem üzemvezetőjénél Pécs, Nagy Lajos u. 2. Telefon: 15-377. (1503) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat fiatal, ambiciózus közgazdászt keres tervelőadói munkakör betöltésére. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 55., személyzeti osztály vezetőjénél. (1919) GAZKAZANFÜTÖT és segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 92. (1914) Áramszünet lesz június 23-án 8—15 óráig Pécs, Korvin Ottó u. páros oldalán. Áramszünet lesz június 23-án 8— 12 óráig Pécs, Engels úton. Áramszünet lesz 1986. június 23-tól július 4-ig munkanapokon 8-tól 16 óráig. Komló, Szinnyei és Munkácsy utcákban. Áramszünet lesz június 24-én 8—16 óráig Pécs, Kossuth L. u., Felsővám- ház u., Lánc u. által határolt területen. Június 7-én és 10-én megjelenti Iskolák, óvodák, lakóházak, társasházak, lapostetők szigetelése, homlokzatfestés vállalásának felhívásában a telefonszám tévesen jelent meg. Helyesen: 11-663. KOSZOKÉI Hálás ‘ Mimi mondunk köszönetét mindazoknak, akik B6ZSA SÁNDOR temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk a rokonoknak, szomszédoxnctk, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk KRETZ GYULA temetésén megjelentek, virágok, koszorúk küldésével osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazoknak, kik szeretett férjem, BÚTOR PÉTER temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A gyászoló család. Hálásan megköszönjük mindazoknak, kik szeretett halottunk, SZALAY GYŐZŐNÉ Futó Vilma elhunytával együttérzésüket kifejezésre juttatták. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédikénk, özv. STALLENBERGER MÁRTONNÉ Drescher Teréz temetésén részt vettek, fájdalmunkat koszorúk és virágok küldésével enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk GRATZ ADAM temetésén megjelentek, koszorúk, virágok és táviratok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Tanácsi Magas- és Mélyépítő V. vezetőinek és dolgozóinak, az Erzsébet-telepi és kertvárosi szomszédoknak, ismerősöknek, valamint a széles körű rokonságnak. A gyászoló család. r Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, NÉMETH JENŐ temetésére eljöttek, koszorúkkal, részvétnyilvánítással fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mondunk a MÁV és a Kórház-Rendelőintézet dolgozóinak, valamennyi kedves barátnak és ismerősnek a temetésen való részvételért. A gyászoló Németh család. KEZDŐ és ayakorlott aépjárműve- zetőket soeciális gépkocsi vezetésre felveszünk. Jelentkezés: a gépjármű üzem vezetőiénél. Pécsi Köztisztasá- ai és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 92. (1751) A BETON- és Vasbetonipari Művek Komlói Gyárteleoe felvesz be- tonelemgyártó munkakörbe betanított dolgozókat. Jelentkezni lehet: a gyártelepvezetőnél, Komló, Iparig u^. SZÁLLODAI szezonra július 6-tól augusztus 24-ig 4 és 8 órás munkaidőre takarítónőket alkalmaz a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Boszorkány úti kollégiuma. Jelentkezes: személyesen a Wol,~','"mi qazdasá- ai vezeőtnél Pécs, Boszorkány u. ?. Telefon: 10-387. O*46) A BARANYA Megyei Állami Épi- tőiDari Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendeHcező gyors-gépírót részmunkaidőbe, építőipari technikumi, vagy szakközépiskolai végzettségű műszaki rajzolót, tervezői gyakorlottal rendelkező építész-mérnököt. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 56., személyzeti és oktatási osztálv. Telefon: 10-444 163. (1849) 16 ÉLETÉVET betöltött szünidős diákokat és egyetemistákat alkalmazunk, valamint Tortyogó Szikvízüze- münkhöz elektrolakatost felveszünk. PANNONVIN Borgazdasági Kombinát Pezsgőgyára. Jelentkezni lehet: Pécs, Batthyány u. 2-«. AZ ORSZÁGOS Műemléki Felügyelőség Pécsi Kirendeltsége felvess ács, asztalos és kőfaraaá szakmunkásokat. Bérezés: gyakorlattól függően. Jelentkezés: személyesen az OMF telephelyén, Pécs, Légszeszgyár u. (az autóbontó mellett), vagy Pécs, István tér 15. sz. alatt. (1816) A HUNOR Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat Siklósi Gyára felvesz cipőipari technikust, vagy cipőgyártáshoz értő szakmunkást, technológus! munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Siklós, Gyűdi u. 1. sz. (1818) A HUNOR Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat felvesz bőrraktári segédmunkást, valamint gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Sörház u. 36. VI. em. 607. sz. (1829) POSTA Gépjármű Szállítási Üzem felvesz középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező garázsvezetőj, anyagkönyvelőt, valamint takarítónőt és gépjárműszerelő műhelybe segédmunkást. Jelentkezés személyesen: Pécs, Diósi út 51. (1828) RAKTÁRI férfi árumozgatókat felveszünk. Baranya Megyei Tan°cs Gyógyszertári Központja Pécs, Urögi fasor 2 A. (1955) AZ SZSZV Pécsi Kerületi Kirendeltsége felvesz egy női dolgozót könyvelői munkakörbe. Középfokú végzettségűek előnyben. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 25. (1949) MECSEK Fűszért Vállalat felvételre keres szállításvezető helyettest — szállítási és gépjármű ügyintézői képesítés szükséges —, valamint targoncavezetőt és udvarost. Jelentkezés: Pécs, Raktárbázis, Megyeri út 59. Személyzeti előadónál. (1947) A PÉCS Városi Távközlési Üzem felvesz: műszaki rajzolókat, asztalost és gépész munkakörbe villany- szerelő szakmunkást. Jelentkezni lehet: Pécs, Rákóczi út 60. (12742) A KSZV Pécsi Fonó- és Szövőgyára (Hird, Szövőgyár u. 2.) munkaügyi osztályára nagy gyakorlattal rendelkező részmunkaidős, vagy nyugdíjas munkatársakat keres. Főállás esetén meghatározott idejű alkalmazás lehetséges. (065428 H) A 39-ES DANDÁR Úti Általános Iskola egy házmester-takarító dolgozót vesz fel. 2 szoba összkomfortos lakáscsere szükséges. (065426) aü <MO*T« AM Eladó 3 szobás, összkomfortos szövetkezeti lakás garázzsal. Érdeklődni 16 óra után, Gör- csöny, Ifjúság u. 28. Eladó a kökényi szőlőhegyen 400 0-ÖI zártkert, gyümölcsös és 2 szobás új téglaépület áron alul. Irányár: 140 ezer forint. Érdeklődni: Pécs, Sarohin t. út 11., fszt. 1. Eladó Pécsett, a donátusi i/árosrészben 285 '-ö telek. Érdeklődni: Kis-Da indol 13 A alatt. 16—19 óráig. Háromszoba, konyha, ka m rá s ház, nagy udvarral téglából épült gazdasági épülett el eladó. Érdeklődni: Köblény, Kossuth u 2., egész nap. Pellérden 2 szoba összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Pel- lérd, Dózsa u. 71. Székely B. út elején, gázközponti fűtéses, 4 szobás, 2 fürdőszobás, földszintes, 58 m-, tetőtérben 45 'm2, garázsos, összkomfortos lakás, udvar- és pincehasználattal eladó. 1,5 millióért. Telefon: 24-211. Családi ház eladó. — Pécs, Víg u. 27 1. Ér- deklődni 15 óra után. Pellérden 2 szo'ba, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Pellérd, Dózsa u. 71. Elcserélném 275 0-öl területen lévő, pécssza- bolcsi, 30 m2 alapterületű hétvégi házamat 1,5 szobás lakásra. Érdeklődni a 29-445-ös telefonon. ________________ S zéchenyi térnél lévő, 3 és fél szobás, 110 m2- es, összkomfortos tanácsi lakásunkat pécsi, Mecseikoldalban lévő, kertes családi házra cserélnénk. „Jó beosztású” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó panorámás ház- telek, 200 n-öl, a Ri- qódertetőn. Érdeklődni lehet: Derűs u. 4. sz. alatt. Telefon: 28-630. Kiadó kertvárosi, két- szoba összkomfortos, bútorozatlon lakás. Te lefon az esti órákban; 18-073.____________________ Kétszobás tanácsi lakást 3 szobás OTP-la- kásra cserélném. — „Azonnal” jel'iqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkányban két családnak is megfelelő, összkomfortos családi ház, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Mudra, Munkácsy u. 30. __________________ 20 0 0-öI házhelv eladó. Pécs, Bittner Alajos u. 28. sz.__________________ S zétköltözők! 3 szobás, összkomfortos, takácsi t 1 szobás, gázfűtéses, magántulajdonú lakást 3.5— 4 szobás lakásra, esetleg házra cserélném. „Mindkettő belvárosi” ieliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 3 szobás tanácsi lakásomat 1,5 szobás tanácsira 4- ráfizetés. Házmesteri is érdekel, III. emeletig; ,,+'150 000” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 1.5— 2 szobás, összkomfortos lakást bérelnék hosszabb időre. „Bérle- tidíj-meg jelölés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hirden, két családnak megfelelő családi ház eladó. Garázzsal, melléképületekkel, naqy kerttel, sok gyümölcsfával. Kisebb pécsi csere “is érdekel. „Felújításra szoruló is lehet” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.__________ P atapokfosi, Kossuth L. u. 90. szám alatt családi ház melléképületekkel, 1 db ló és 1 éves csikó, malacos gäbe eladó. 2 szoba összkomfortos családi ház, műhelynek átalakítható ikergarázs- zsal eladó. Érdeklődni: Pécs, Bókay J. u. 35. Eladó Görcsöny, Aszódi u. 15. sz. alatt, gazdálkodásra alkalmas, kertes családi ház. Érdeklődni: Pécs, Majtényi F. u. 33. Lovász Ágotánál, 17 óra után. Dómba y-tónál nyaraló eladó — téglaépület. Érdeklődni a 30-394-es telefonon lehet. Dávidföldön családi ház — két család részére is megfelelő —, garázs és melléképület eladó. Komló, Gárdonyi 14; _______________________ A régi Pécsi út mellett, 400 n-öl szőlő, 400 n-öl gyümölcsös, 200 n-öl szántó eladó. “Kút is van. Építkezéshez szükséges építőanyag a helyszínen. Komló, Gárdonyi 14. Eladó 2 szobás, központi fűtéses, garázsos családi ház. Komló, Nyár u. 3/B. Érdeklődés mindennap 16 óra után. Eladó Ko'mlg, Cseresz- nyeági dűlőben 230 _-öl terület, 10 sor lugasszőlővel, szobával, présházzal, pincével, összes felszereléssel. Érdeklődni: Kossuth Lajos út 83., VII 2. ajtó. Özv. Poszáné.__________ E ladó Mánián, Kaposvári u. 14. számú családi ház, gazdálkodásra is alkalmas. Irányár: 450 ezer. Érdeklődés a helyszínen vagy Komló, Hóvirág u. 7., Szűcs Gábornál. Mohács, Kun B. u. 1 B, II. em. 5., OTP-örökla- kás eladó. Érdeklődni naponta 17 óra után. Gazdálkodásra alkalmas épületekkel, összkomfortos családi ház eladó. Mohács, Zrínyi u. 43., naponta 17 órától. Szauna bár Harkányban azonnal átadó. Érdeklődni este 18 óra után. Üdülés! Balatonfenyves társasüdülőben 1 szobás lakrész kiadó. Be- lekiné. Telefon: 29-923. Eladó 5 szobás családi ház a Kölcsey utca 1. szám alatt. Érdeklődni munkanapokon 17 óra után. Eladó Szentlőrinc, Széchenyi út 37. családi ház, 360 0-öl kerttel. Érdeklődni: Pécs, Fazekas Mihály u. 2., Baloqh, 5 óra után. _______ H áromszobás, gazdálkodásra alkalmas, azonnal beköltözhető ház eladó. Bánfa 20. szám, pécsi lakáscsere lehetséges. Érdeklődni 3. szám alatt. Kozármislenyi, 1296 m2- es telken, gazdasági épület tetőtér-tbeéoítés- sel, horgászati lehetőség közvetlen a tó fölött, beteqséq miatt eladó. Érdeklődni: Pécs, Szigeti f.k 4 B, IX. em. 4. ajtó. I^Vknse._________ Sürgősen eladó 300 ~- öl telek (szőlő-gyümölcsös) építésre is alkalmas. Érdeklődni lehet egész nap. Csonka László, Középdaindol 73;_________________ Elcserélném Pécstől kb. 15 km-re lévő falusi, központi fűtéses családi házamat, pécsi, 1,5 szoba összkomfortos tanácsi lakásra + értékkülönbözetre. „Kert, udvar, garázs” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 100 ezer forintig lakás-, megoldást keresek, Pécs, Pécs-környéki faluba. „ősz” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Belvárosi, nagyméretű öröklakás eladó. Érdeklődni: 19-637-es telefonszámon lehet. Donátusban félkész hétvégi ház eladó, víz van, villany bevezetve. Érdeklődni: 19-637-es telefonszámon, az esti órákban. Lellén, vízpart! társasüdülőben, kétszobás lakrész készpénzért eladó. Érdeklődni: Pécs 19-637-es telefonszá mon, esti órákban. Eladói Egy szoba, étkező, fürdőszolba, főző- füfke, plusz manzardos házrész garázzsal és kis kerttel. Érdeklődni: Vasas I., C. u. 25. sz. Ozv. Szandáknénál. 47 m2 házfelügyelői lakásomat elcserélném. „Minden megoldás érdekel” jeligére a SaJ- lai utcai hirdetőbe. Központi fűtéses, kertes családi ház eladó. — Pécs, Szigeti út 82. Eladó! Sellyén, Kossuth L. út 55. sz. alatt, egy kis családi ház. Érdeklődni: Pécs, Páfrány út 39. sz., Vili. em. 2. Siposék. Vajszlón eladó 200 0- öl területen fekvő, új, tetőtér-beépítéses, 5 szobás, összkomfortos, 2 családnak megfelelő családi ház. Új ólak, garázs, gazdálkodásra nagyon alkalmas. — „Vájsz ló” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház eladó. Cím: Kozármisleny, Gárdonyi G. u. 87. Érdeklődni: délután 4 után. Keszü, Petőfi u. 30., 2 lakásra cserélhető, minden megoldás érdekel. Bontott épületfa eladó. 800 0-öl szőlő-gyümölcsös, présház, pince eladó. Villany van. Érdeklődni: 16-851-es telefonon. Malomvölgyi-tó felett, a keszüi oldalon, 234 0- öl telek eladó, 4 sor szőlő 10 gyümölcsfával, szerszám táró lóval. Pécs, Mezőszél u. 4., X. em. 37., du. 4 órától. _______ C serélnénk budapesti tanácsi lakást, IV. kér., Újpesti-lakótelep, hatodik emelet, másfél szobás összkomfortost hasonló pécsire. „Patrícia” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ N agyméretű ház eladó. Pécs, Fenyves sor 8. Telefon: 29-302. Siófoki, I. emeleti, kétszobás OTP-öröklakás eladó. Telefon: 30-583, vagy Siófok 13-435. 2 szobás tanácsi lakásomat elcserélném 1 *'2 szobásra, a piros ABC környékére. Erdei F. u. 1., 2. em. Szabó. Elcserélném 2 szoba összkomfortos, tanácsi lakásom Szliven vagy Kun Béla téri, másfél vagy 2 szobás tanácsira. Érdeklődni: 10-892- es telefonon, napközben. ADÁSVÉTEL P—126-os friss műszakival, extrákkal eladó. Telefon: 18-786._________ L ada 1600-as, generá- lozott, garanciális motorral eladó. Érdeklődni: Lovas, Pécs, Öz u. 3 B. Telefon: 28-271 vagy 20-042. Új, garanciális JVC videomagnó eladó. Érdeklődni egész nap a 23-691-es telefonon. Vermona T6-os orgona, korszerűsítve eladó. Telefon: 17-617.________ J apán Funay típusú, VHS rendszerű Pal-Se camos videomagnó, vámkezelten eladó. Telefon; 12-025.___________ Hűtőszekrény, előszobafal, új konyhai szagelvonó eladó. Megtekinthető egész nap. Madách u. 3 C, fszt. 3. Schauerék. Perzsa kiscicák eladók. Pécs, Egri Gyula u. 72., 1. 4. Baloghné. Trabant Combi karosz- széria alkatrészekkel eladó. Mohács, Fűzfa u. 13. ____________ N agyteljesítményű vattacukorgép eladó. Tóth, Főt, Lenin út 37. Pécs, Fürst Sándor u. 2. sz. Gazdagon felszerelt motorjavító műhely szerszámokkal, alkatrészek különböző kézi és gépi esztergapad, hengerfúró és az összes célszerszámokkal eladó, sürgősen! Nyitvatartás iminden hét szerdán, 9 órától 14-ig. NDK lágyfagylalt-gep olcsón, azonnal átadó! Érdeklődni: Harkány, Szauna bár, este 18-tól. VEGYES SZEIVIELY ÉS TEHERTAXI Középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanárt keresek. „Francia” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. • EXWESSM • • tehertaxi • • 41-024 Vendéglátóegységben, vagy bármely más, jól fizető munkakörben munkát vállalnék szeptember 8-ig. Éjszaka is. „Jogosítvány van” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. baranya taxi SZEMELY-TEHER-BILLENCS Műanyagpadlózást, parkettázást és falburkolást vállalunk. Telefon: 14-184. /Hl/lHk TEHERTAXI Hidegburkolást vállalunk. Telefon: 29-792. Expressz gazdasági, lakóépület tervezés, adaptálás, OTP-hez költséqvetés. Telefon: 23-183.___________________ T EHERTAXI RENDELÉS FIX, BILLENCS, GOLYADARUS AUTODARUS GÉPKOCSIKRA telefon 10 351 Kőművesmunkát második félévre vállalok, kőműves felszerelésnek egy zárható helyiséget udvarhasználattal bérelnék. „Vidéki kisiparos” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. DELTA'. TEHERTAXIX 1 /TEL: £3-777' Billencs, gólyadorus. Fakivágást, tűzifafűrésze lést vállalok. Telefon: 13-492, esti óráikban;____________________ Varrógép- és háztartási- gép-javítás. Uitz B. u. 8. Telefon: 17-760, csak 14.30—15.30 óráig. Takarítást — lakosság és közületek részére —, rövid határidőre, garanciával vállalok. Telefon: 17-212 (hétfőtől péntekig). KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS, KEDVEZMÉNNYEL Telefon: 23-308. Fregoli árkedvezménynyel! Panelfúrás, szög- belövés, lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094, Roczkó. Parkettázás, csiszolás, pvc-padló ragasztás közületeknek is. 31-613, 18-674, Böszin. Matematika, fizika korrepetálás, pótvizsgára felkészítés, középiskolásoknak. Érdeklődni: 41-214 telefonon, 17 óra után. KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 28-512. Cserépkályhák átrakását, újak építését vállalom. Müller József cserépkályhás, Pécs, Alsóbalokány u. 51. TEHERTAXI, BILLENCS. Telefon: 41-333. Támadás Sándor. Fregoli fából, műanyagból, előszobafal részletre is. Panelfúrás, szögbelövés megrendelhető 11-166 telefonon, Várhelyi. MOBIL TEHERTAXI. 1—10 tonnáig Fix, billencs, darus. 22-392. Szőnyegek, bútorVárpif speciális gépi tis'ztífasa riyfiígáti - vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 23-929. ___________________ P ótvizsgára szakszerűen felkészítünk ált. isk. 3— 4. osztályosokat matematikából és magyarból. Telefon: 16-491. T V - J A V I T A S, HELYSZÍNEN. Telefon: 17-757, ________Németh.________ P ótvizsgázók! Matematika—fizika szakos tanár korrepetálást vál- lal. Szigeti út 82. Temetői vésést, betűfestést, síremlék-tisztítást vállalok. Bátor László kőfaragó, Pollack M. u. 12/B. Tel.: 18-716. Szobafestést, mázolást, tapétázást, állványozással, közületeknek is vállalok. — Telefon: 4- 184. EXPRESS Másfél szobás, 40 m2- es szövetkezeti lakás a siklósi városrészben eladó. „Viktória” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Egerágon gazdálkodásra alkalmas ház nagy telekkel, melléképületekkel eladó. — Cím: Egerág, Kassa u. 40. Sürgősen eladó gazdálkodásra, kertészkedésre 'kiválóan alkalmas szép parasztház kétszintes pincével a falu köz- po n t jóban. Érdeklődni: ócsárd, Kossuth L. út 59. sz. ___________________ E lcserélném uránvárosi 2 szobás, I. emeleti, távfűtéses, erkélyes tanácsi laikásomat hasonlóért. Szliven és Szálai A. u. környéke előnyben. „Csere” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház 3 szoba -f- 2 konyha eladó. Balogh József, Almáske- resztúr, Fő út 20. Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház. Pécs, Danko P. u. 13/1. szám. 2 szobás, összkomfortos lakást cserélek másfél szobás összkomfortosra. „Húszezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Egy szoba, konyha, éléskamrából álló kettő darab lakás beköltözhetően és olcsón eladó. Egymásba is nyithatók. Érdeklődni: szerdán és csütörtökön 10 órától a helyszínen Pécs, Torda u 9., vagy a 22-068-as pécsi telefonon. ______ P ellérden eladó családi ház nagy kerttel, gazdasági épülettel, ipari tevékenységre alkalmas. Két szoba össz- komofrtos tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni a helyszínen: Dózsa út 43.____________ M agyarürögi úti, 2 szintes és tetőtér, 136 m2- es, villanyfűtéses, ipari garázsos, modern, új családi ház, különleges növényzettel, park-kerttel, 206 n-ölön eladó. Tőkebefektetéssel is, beköltözés két éven belül megegyezéssel. — Igényes! „3 200 000 Ft” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pogány, Petőfi u. 36. 2 szobás családi ház eladó 4- 400 n-öl kert. Érdeklődni: mindennap 17 óra után. Sürgősen eladó egyedülálló kis ház. Pécs- devecser, Fő út 53. — Mindennap 17 óra után. Nagyméretű 2 szobás, belvárosi tanácsi lakásomat elcserélném 1,5 szobás tanácsira. Kertvárosi előnyben. Tel.: 16-039. ___________________ F rekventált helyen belvárosban, főútvonalon családi ház nagy pincével, tetőtér beépítési lehetőséggel (ez átalakításkor tanácsi előírás!). Két lakással 120 60 m2 eladó. „13 ezer m2” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Dömörkapui turistaháznál — erdő mellett — romantikus 104, 465 és 701 négyszögöles területek — kedvezményes áron — eladók. Érdeklődni: 17 óra után a 24-105-ös telefonon. Külön bejáratú szoba, előszoba kiadó. Pécs, Marx út 57. Harkányi társasüdülőben 1 szobás lakrész eladó. „Liszt Ferenc tér” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Tolna községben 3 szoba, összkomfortos családi ház sok mellék- helyiséggel, 260 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Pécs, Bánki D. u. 17. Verhás Ferenc. 52 m2-es, összkomfortos szövetkezeti lakás 550 ezer kp 4- kevés OTP-vel eladó. „Egri Gyula u.” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. A belvárosban 120 000- ért lakásmegoldást ajánlok. Csak szoba, konyha. „Belváros” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.________________ Eladom, vagy elcserélem személygépkocsira bári ifjúsági táborral szemben lévő 365 n-öl zártkertemet. Színes tv is érdekel. „Jó befektetés” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Elcserélném kertvárosi, II. emeleti, másfél szobás szövetkezeti lakásomat ugyanilyen tanácsira, esetleg 1 szobásra. Ajánlatokat „Erkélyest erkélyesre” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Téglaépületben 2 szobás, gázfűtéses, parkettás, összkomfortos OTP öröklakás eladó. Pécs, Vadász u. 17. III. Bedegi. Elcserélném 1,5 szobás lei* családi házamat, építési lehetőséggel, tervrajzzal 1,5—2 szobás tanácsira. Pécs, Hegyalja u. 51. Érdeklődni: este 5 óra után. 850-es Fiat lejárt műszakival, T 5-ös Pannónia eladó. Erreth L. u. 20. sz. Sharp hifitorony, vámkezelt, P 126 eladó. 17 óra után. Tel.: 21-835. Nagyteljesítményű autórádió-magnó, oda- vissza játszó, beépített Equalizerrel, automata állomáskeresővel, digitális kijelzővel, kvarcórával, kvadrofon üzemmód, 50 W, nagyon szép külső formával kpért eladó. „12 SOO-ért” jeligére a Hunyadi út. hirdetőbe. Fekete és Black an tein cocker spániel kiskutyák eladók. Érdeklődni: Matty, Kossuth L. u. 10. sz. alatt. _______ A RO diesel D 320-as, platós gépkocsi eladó, vagy személygépkocsira cserélhető: Érdeklődni: Kővágószőlős, Rákó- czi út 30. Jő állapotban lévő Duna oldalkocsi és háromfázisú hidrofor motor eladó. Drávasza- bolcs, Köztársaság tér 6. sz. Hőtárolós kandalló 6000 W-os, 1 darab 13 500 Ft-ért és egy nagyteljesítményű kompresszor motor nélkül 15 000 Ftért eladók. — Telefon: 29-974. ____________ K itűnő állapotban lévő, garázsban tartott 1300-as Polski Fiat eladó. Érdeklődni: a 31-554-es telefonon, az esti órákb a n. Kisméretű modern hangerősítővel, beszédrögzítővel, automata hívás- ismétlővel ellátott telefonkészülék eladó 12 ezer Ft-ért. — Telefon: 29-974.___________________ Mos zkvics, Lada, Zasta- va 101-es alkatrészek .bontásból eladók. Pécs, Basamalom u. 1. (Ba- lokány mögött.) Németjuhász kölykök törzskönyvvel — részletfizetéssel is — eladók. Kaposvári u. 29. Tel.: 30-051. GUMISZERELÉS, KIEGYENSÚLYOZÁS, GUMIJAVÍTÁS. Pécs, Zsolnay V. u. 25. Telefon: 29-974. GACS BÉLA. Elveszett szombat délután a dömörkapui buszon fehér reklámszatyor női és gyermekholmival. Kérem a megtalálóját, Kossuth téren, a Városi Tanácson szíveskedjék leadni. Eltartási szerződést kötnék másfél szoba, összkomfortos lakásért, leinformálható középkorú asszonnyal. „Gondo zás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. „AZ ÚJ BARÁZDA” MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET, MERNYE, nyomda-üzemvezetőt keres felvételre. KÖVETELMÉNY: szakirányú végzettség, vagy érettségi f- szakmai gyakorlat. FIZETÉS: megegyezés szerint Jelentkezés: a tsz elnökhelyettesénél, Mernye, Petőfi S. u. 51. Tel.: 18, Tx.: 13-437. KISTERMELŐK, FIGYELEM! A TSZKER megkezdi a meggy és cseresznye felvásárlását a Felsőmalom utcai felvásárlótelepén. Évi 28 napos üdülőhasználati jogi üdüli! építését szervezi a HEGYVIDÉK Üdülőszövetkezet Sopronban, Harkányban, Mótro- szentimrén. Cím: Hegyvidék, Budapest, 144. Pf. 380, 1536.