Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)

1986-06-19 / 167. szám

1986. június 19., csütörtök Dunántúlt napló 3 Mozaikok elsősökről, nyolcadikosokról, tanárokról, vezetőkről Iskolák és iskolások a pécsi Nevelési Központban Felidéződött mindenekelőtt egy emlék. Felsőtagozatosként, egy bélyegkiállításra érkezve, sehogysem tudtam kiigazodni majdani gimnáziumomban. Lépten-nyomon eltévedtem. Bánkódtam és örültem egyszer­re: olyan nagy intézménybe kerülök, ahol a helyszínt külön is meg kell ismerni. Ez valami új, más világ lehet. Ugyanígy jártam a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központtal is. Sokszor csak az ismerős arcok­ról sejtettem, melyik iskolában vagyok a három közül, és hogy hányadik emeleten tartózko­dom éppen. „Két hét kellett, míg úgy, ahogy eltaláltam min­denhova. A legrövidebb utak megleléséhez is több időre szükségem volt” — mondta Soós József, fiatal tanár. „Máig sem tudom megszokni a szűk folyosókat, ketten ajig fé­rünk el egymás mellett" - mondja a komolykodó nyolca­dikos. Mindezeket csak előrebo- csátottam, ismerve gyengesé­geimet... Jobban zavart... Micsoda szó!... Jobban ér­dekelt, mitől érzi egy gyerek, hogy éppen a Nevelési Köz­pontban jár? Mitől más ez az általános iskola, mint a többi? 'Kérdeztem gyereket, tanárt, szülőt: mitől mások ezek az iskolák? Annyiféle választ hal­lottam: szélsőségeset, egybe­hangzót, á lita Iá nosítót. ,',Ez egy könnyebb iskola, nem olyan szigorúak a tanárok, be lehet menni a tanáriba is” — néz rám a felső tagozatos. Arra gondo­lok, hogy már ez is érdem. A gyerek szemében, mindannyi­unkéban. „Mi az, hogy szigo­rú?" — kérdem szigorúan. „Ideges" — hallom a választ, és megnyugszom egy pillanat­ra. Egy pillanatra csupán, mert a sok-soík véleményt kö­vetően nagyon nehéz kiválasz­tanom egy töredéket a Neve­lési Központ oktatási részéből: Egy kicsiny, megközelíthető, behatárolható szeletet, amiről szólhat ez az írás. Az elsősö­ket és a nyolcadikosokat vá­lasztom. A kezdeti és a befeje­ző stádiumot. Róluk is csak mozaikok férnek el ebben az írásban. Ez sok is, kevés is. A Nevelési Központ párját ritkító intézmény az országban: egy negyvenezres lakótelep sza­badidő eltöltési csomópontja is. * A Nevelési Központ 714 dol­gozója közül 190 tanár és 55 napközis nevelő. A három ál­talános iskolában összesen majdnem 3 ezer gyerek jár, több mint egyharmaduk nap­közis. A gyerekek apjának 63 százaléka fizikai dolgozó. A legutóbbi tanév végén a vég­it centralizálás előnyei 7 Hasonló\ vagy különböző7 f9Hajózni kell..." ző 214 tanuló közül 2 nem ta­nult tovább. A többiek az or­szágos átlagnak megfelelően választottak gimnáziumot (25 százalék), szakközépiskolát (25 százalék), szakmunkásképzőt (50 százalék). * Barka Laci furán néz rám, amikor megkérdezem, mit is csinál egy kárpitos. Laci kár­pitostanulónak jelentkezett ugyanis, végül az alapvető dolgokat el is mondja szakmá­járól. Aztán kicsit tétovázva vallja be: rendőr szeretne len­ni.' Elpirul. Nem szégyen az. próbálom bátorítani a részle­tesebb válaszra. „Szeretem az izgalmakat” — teszi hozzá. Parrag Kati a pécsi Nagy Lajosba készül. Naiv kérdése­men őszintén meglepődik. Méghogy sokat tanulok-e? Rengeteget. . ■ Emellett csel- gáncsozik, részt vesz az ifjú­sági mozgalomban. Végzi a munkáját, úgy is, mint igyekvő fiatal, úgy is, mint a Nevélési Központ egyik tanulója. Eddig nem tudta osztályfőnöke véle­ményét: „Öröm lenne a taní­tás minden pillanata, ha csak ilyen gyerekek lennének". Mondják: néhány középisko­lában kevésbé szivesen fogad­ják a Nevelési Központ iskolái­ból érkező nyolcadikosokat, mint a máshonnan jövőket. ...Ott nem törődnek annyit a tananyaggal" — ez a legfőbb érv. Valószínű azonban, hogy kevés évfolyam végzett még ahhoz, hogy ez a vélemény — vagy az ellenkezője — megala­pozott lehessen. Mindenesetre ahogy valakiről nemzetisége alapján sem 'lehet megállapi- tani, jó-e vagy rossz, úgy az NK-ból érkezettekre sincs rá­írva, honnan érkeztek, mennyit tudnak. Talán erre a helyzetre különösen is érvényes az lllyés-i mondás: nem az a fon­tos, honnan jössz, hanem, ho­va mész... Két vélemény Bókay Endré­nek, az NK osztályvezetőjének felméréséből. Végzettek véle­ményei. Gimnazista, Pécs: „Nem örültek nekem, mikor megtudták, honnan jöttem. Az első hónapokban sokat kellett készülnöm, hogy elérjem azt a színvonalat, amit megkövetel­tek tőlem, tőlünk. Szerintem azért a mi általános iskolánk legalább közepes volt. Peda­gógusaink kikérték vélemé­nyünket." Szakmunkásképzős, Pécs: „Azt mondták a Nevelési Központról, hogy nagyon gyen­ge a színvonal, laza a fegye­lem. Szerintem volt is ebben valami, igaz, a más iskolából jött gyerekek sem tudtak töb­bet, mint én." •Se Miben különböznek a Neve­lési Központ iskolái más, ha­sonló intézményektől? Az 1. sz. iskola nyolc bőseitől kértem se­gítséget. Név nélküli válaszok­ból két tipikus idézet, amely összefoglalja az egyébként eaybehangzó többi véleményt. „Semmiben. Ugyanazt az anyagot tanítják, ugyanúgy vannak „jómadarak", mint más iskolákban. Legfeljebb abban különbözik, hogy modernebb iskola, több minden megtalál­ható ebben az intézményben, és talán még az is, hogy úgy van beállítva, mint kísérleti is­kola." „Más iskolák a mi isko­lánkat nem szeretik, nem tu­dom, miért. Nálunk jobb, illet­ve lazább a tanár-diák kap­csolata. Ennek okai talán a fiatalabb tanárok, akik köny- nyebben beilleszkednek a mai környezetünkbe." A „Az 1-19 éves gyerekek, fia­talok intézményes nevelésének és a felnőttek közművelődésé­nek új modellje a többfunkció­jú (komplex) intézmény keretei között." Ez a hosszú mondat az alcíme a Nevelési Központ nemrégiben elfogadott kutatási tervének, amely az eddig eltelt időszak rövid értékelése után tartalmazza mindazokat az el­képzeléseket, amelyek alapján az NK dolgozni kíván. Ebben az írásban az pktatási részére vonatkozó elképzelések közül idézünk néhányat.-Pillanatnyilag bárom 80 sze­mélyes bölcsőde, három 150 személyes óvoda, két 24 tan­termes általános iskola és egy 16 tantermes középiskola van itt, utóbbi jelenleg általános iskolaként működik, de fokoza­tosan, éppen most, szeptem­bertől gimnáziumi oktatás in­dul. A kutatási terv szerint 1985-tel új szakasz kezdődött az NK életében. A kísérlet fel­tételeinek megteremtését szol­gáló öt év után most a kísér­leti koncepció egyes tartalmi elemeinek kibontakoztatása kö­vetkezik. Folytatják annak a sajátos szervezeti rendszernek a működtetését, amely csak a pécsi Nevelési Központra jel­Napközisek játszanak a Nevelési Központ udvarán lemző. Kiemelendő, hogy külö­nösen nagy gondot fordítanak az NK-ban tanító pedagógusok együttműködésére, egymás munkájának megismerésére, kölcsönös segítség adására. Ennek értelmében szakmai munkaközösségben cserélhetik ki tapasztalataikat a pedagó­gusok, függetlenül attól, me­lyik iskolában tanítanak, más­részről létezik egy, az intéz­mény teljes oktatási-művelődé­si tevékenységét átfogó, egy­séges szakmai munkaközösség is. A távlati tervek kidolgozásá­nál igyekezték figyelembe ven­ni a — bölcsődék kivételével — máig is tapasztalható túlzsú­foltságot, valamint azt, hogy a kezdetekkor (hat éve) a gye­rekeket a legkülönbözőbb is­kolákból „gereblyézték össze", így természetesen az átlagnál is alacsonyabb feltételek kö­zött indulhattak.- Mindenekelőtt mást sze­retne nyújtani a Nevelési Köz­pont, mint a mostani, sok he­lyen számomra porosnak látszó iskolarendszer. Sokszínű, dif­ferenciált, az egyes gyerekek­hez is szóló, hozzá alkalmaz­kodó, az ő képességeit is fej­lesztő szabadabb oktatást — kezdte Mihály Ottó, az Orszá­gos Pedagógiai Intézet iskola­kutatási és fejlesztési csoport­jának vezetője. - Például mi­nél több tantervi változat okta­tására és elsajátítására, vá­laszthatóságára lesz lehetőség és ezekhez kapcsolódóan is, szeretnénk minél többet adni a tanórákon kívüli elfoglaltsá­gokban is. (Itt jegyzem meg, hogy thal­lottam néhány „elborzasztó” mesét, mondát az intézmény­ről. Ezek szerint például sokat romlott egyes, itt végzett gye­rekek tanulmányi eredménye a középiskolákban. A tények ezt nem igazolják.)- Miért éppen Pécsett léte­sült ez a Nevelési Közpnt?- A város vezetői kezdettől támogatták az ügyet, az in­tegrált, egy helyen lévő, így többletlehetőségeket nyújtó központ létrehozását. Az épü­lő, bővülő lakótelep pedig ideális terep erre.- Most pedig szülőnek kép­zelem magam, és arra vagyok kíváncsi: miért „kísérletezget­nek" itt a gyerekemmel? — A lakótelep összetételét figyelembe véve és támaszkod­va az eddig készült felméré­sekre sokadszor is hangsúlyo­zom : a minimum az, hogy a Nevelési Központban egy át­lagos képességű gyerek meg­kapjon egy átlagos általános iskolában elérhető nevelési­oktatási szintet. A kísérletek, a szabadabb légkör, az eltérő szervezeti formák csak az ezen felüli, plusz lehetőségeket adhatják a tanárnak és a gye­reknek egyaránt - fejezte be Mihály Ottó. A A szülők különböznek. Meg­értem őket: ha jól tanul a gyerek, elégedettek az iskolá­val, a Nevelési Központtal, egyálta.án a világgal. Ha rossz az eredmény, jönnek sor­ra a kifogások, és nem szíve­sen járulnak hozzá ahhoz, Ihogy a nevüket leírjam. Tá­maszkodjunk inkább egy fel­mérés eredményére, amelyet Csalogh Judit, a Nevelési Központban dolgozó író, pub­licista végzett 1984 novembe­rében. Az elsősök szüleit kér­dezte. A szülők több mint 90 százaléka a felmérés szerint úgy tartja, szeret a gyereke ide járni. A többiek közül jó néhányon nyilatkoztak úgy: „mindegy, hova jár a gyerek, csak tanuljon." A pedagógu­sok munkájával, az oktatási módszereivel és színvonalával elégedetlenek aránya nem éri el a két százalékot, állapítja meg a felmérés. A- Hol tart ma a Nevelési Központ oktatási része? - kér­deztem Szilágyi Jánostól, az NK igazgatójától. — Semmivel sem vagyunk kevsebbek, mint bármely má­sik iskola. Az intézmény pro­filjából adódó többletlehető­ségeink segítségével közelít­jük folyamatosan célunkat: azt, bogy a tanórákon adott Alig is van borzalmasabb, mint egy szerda hajnalban, a botorkálásig álmosan nekikez­deni valaminek. írásnak, egy­szerűbben fogalmazva tévé­jegyzetnek még csak hagyján, hiszen elég csak célozni a mér­hetetlen álmosságra, s az ol­vasó máris tudni véli, hogy megint ‘Mundial. Egyébként az. S azért hagyján, mert itten legalább az írás körülményei­ről való írás már a dologról, tárgyáról is szól némiképp. Van aztán a meleg. A meleg, amit kéretik úgy figyelni, hogy ami itt van, illetve lesz délre napon, annál ott több van ár­nyékban. Az ember jár-kel, futna akár csak valami busz után, s elrémül, hogy mit csi­nálna egy negyvenméteres átadással. Egy egyméteressel. A tengerszintről nem is beszél­ve. Aztán mégis lehet, ugye, futballozni, mégse borul föl semmi reális sorrend, azért Marokkó, bár elég véletlenül, de kikap a tétova, semmilyen NSZK-tól, a franciák rendesen elverik a bágyadt és egykedvű olaszokat, és így tovább. Nem, nem a sportoldal ez itt, itt a televízióról van írva, a képer­nyőről, s hogy már megint a világbajnokság a téma, arról csak a tévé tehet. Minden meccs előtt történik, legföljebb két meccs között, soha még ekkora tv-show-t, ilyen gazdag kínálatot, ha a gazdagság az éppen történőnek, a milliókat érdeklőnek pontos, részletes követése. Elvétve van persze más is, elsősorban és minden mennyiségben reklám. Ennyi és ennyire az alkalomra tervezett reklám talán soha nem készült még a televízióban, aminek föltehetőleg így sem rossz üz­let a világbajnokság, nem is beszélve a Skáláról, a Tisza cipőről, a Szatmár bútorról, melynek sikerült a Gabi nevű szekrénysort olyan elképesztő bárgyusággal besúlykolni két félidő közé, hogy képtelenség elfelejteni. Szóval, az üzlet, ugyan arról most kevesebb szó esik, hogy a vasárnap csönd­ben hazatért magyar csapat sem volt épp rossz üzlet az országnak, s ha sok dicsősé­matékos célzásaival a futbal­listákra igyekezett gondoltatni — eszünk ezen jár úgyis, s ke­sereg — és a riporter szúrós szemű kézcsókjában az is ben­ne volt, hogy nesztek, Détári, nesztek Esterházy (Márton), ezt azértse ti kapjátok. Azon tűnő­get nem is, valutát alighanem hozott, vagyis nem a „mi zse­bünkre játszott, úgy, ahogy játszott, mint azt a tág keblű elkeseredés szeretné hinni. Et­től igaz marad, hogy az új­donsült páros-világbajnok, Te­mesvári Andrea a saját pénzén röpköd versenyről versenyre s többet összeteniszezik, mint egy közepes vállalat exportter­ve, ahogy ezt az udvarias Hajdú János belénk szugge- rálta vasárnap. Az persze alig­ha véletlen, hogy a riport nyo­döm, volt-e más, de nem na­gyon. Ha jsak a Nők a pult mögött görcsös köznapisága nem, A csehszlovák filmsoro­zatban, „amúgy” minden igaz, s talán az alkotók maguk sem értik, hogy miért hamis az egész, noha az életből lesték el. Mert bizony, vannak magá­nyos, koraközépkorú eladónők és tanulólányok, akik beleha­rapnak a sonkaszalámiba, meg az üzletet is nehéz feltöl­teni olykor, bizony, a morcona üzletvezetői külső meleg, érző és puha szívet takar, meg lop­nak is, na. Mondjuk ki az őszinteséget. Mert igaz, hogy szelíd szóval, példával nevelni kell azt a tanulólányt, venni tőle harapásmintát, ha az adott élethelyzet úgy kívánja. És egyáltalán, az élet „való­színűleg" ilyen. A tényei. Hogy aztán mire ezek, a legjobb szándékkal akár, megformálód­nak, a mű rossz lesz, vizuális Szabó család? Hogy az aktua­litásnak, a történetnek kéne vinnie a produkciót, de nem viszi egy istennek sem? Hogy az igénytelenség, a szürkeség még meg is ideologizálja ma­gát, mondván, itt nem holmi művészkedésről van szó, ha­nem a rendes, valódi problé­mákról? Holott az igazi, a szik­rázó életből épp így lesz la­pos, nyúlós tanmese. A sorozat következő darabja jövő kedden ismét fő műsoridőben látható. Csak most kiszorította a Mun­dial, a futball, ami legalább igazi játék. Parti Nagy Lajos ismeret csupán egy eszköz a sok közül, a cél az ember, ha úgy tetszik, az itt tanuló gye­rek közéleti, viselkedésbeli ne­velése is. Van elfogadott konk­rét programunk, tudjuk, mit akarunk. Bizton számíthatnak ránk. * Az óvodaiskolai kísérlet 1981 óta folyik a Nevelési Központban és hamarosan in­tézményi szintűvé fogják kiter­jeszteni. Lényegében az óvo­dai nagycsoport és az iskolai kezdőszakasz integráló mo­dellje. Egésznapos rendszerű. Minden osztállyal óvónő és ta­nítónő is dolgozik. Osztályzás -nincs, harmadikig bukás sincs. Arra törekszenek, hogy minél kisebb csoportokban, egyszer­re minél kevesebb gyerekkel is elvégezhessenek különböző fel­adatokat, tanterv-részeket. Az osztályzás helyett az értékelés részletesen, szöveges formá­ban történik, ebbe bevonják a gyerekeket és a szülőket is. Beszélgetve azokkal a taná­rokkal, akik ebben a kísérleti formában vesznék részt, azt tapasztaltam, elsősorban an­nak örülnek, hogy maguk dönthetik el, mikor, mit, mi­lyen tempóban végeztethesse­nek a gyerekekkel. ( Nincs egy talpalattnyi üres hely sem a falakon. Az első­sök lelkesek az óvoda helyisé­gében. Aki elkapja a feléje dobott labdát, már mondja is, hogy mennyi kell 3-<hoz, hogy 15 legyen. Ujjaikat is segít­ségül hívják, ha 'kell. Majd a négyes országba látogatnak, itt kis zsákokkal találkoznak, és nem tudják, hogy a külön­féle számrendszerekkel ismer­kednek így. Olyasmivel, ami­vel az idősebbek legfeljebb szakkörökben ismerkedhettek meg annak idején. Minden is­kolában tanítják ma már a számrendszereket, ettől a ma­tematika tudás sem jobb, sem rosszabb nem lett. Aztán a beígért játékért özönlenek 'ki az elsősök a ter­mekből: irány a szűk folyosó, egymás lökdösése, majd az elrendeződött sorok. Egyikük odajön hozzám: „És tényleg benne leszünk az újságban?" „Igen" — válaszolom. „Akkor elolvasom" — néz rám. Már érdemes volt megírni az egészet. Elképzelem, ahogy ez az apró emberke betűzi a sorokat. Nem ért meg ő sem sok mindent, mint ahogy ne­kem is kevésnek bizonyult a rendelkezésemre álló idő ah­hoz, hogy bármiféle következ­tetést, esetleg más, hasonló iskolákkal összefüggő eltérést, jót vagy rosszat megfogalmaz­hassak befejezésül. így csak annyit: becsülöm a Nevelési Központ ambiciózus kísérlete­ző kedvét, elfogadom, mint ahogy sokan a másra törek­vést. Nem csodabogárként kell kezelnünk a központot, figyel­jünk rá akkor is, ha nem fel­tétlenül ez a jövő iskolájá­nak útja. Ám, főként az okta­tásügyben, sosem úgy született az „új”, hogy valaki kitalált valamit, és azt teljes egészé­ben megvalósították utána. Vannak változások, legyenek is. Mindenütt. Navigare neces- se est. Hajózni kell... Bozsik László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents