Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-09 / 126. szám
1986. május 9., péntek ■ Dunántúlt napló 3 Önkéntesként a spanyol polgár háborúban Pakolitz István Nagy Sándor „Fontos a múlt, de még fontosabb a jelenért és a jövőért élni, munkálkodni” „Gyászos, nyugtalansággal telt napokban, amikor a demokratikusnak nevezett kormányok magunkra hagytak bennünket, amikor a bűnös be- nemavatkozási bizottság megkötözte a Spanyol Köztársaság kezét, megakadályozva önvédelmében, akkor érkeztetek hozzánk ti, a nemzetközi brigádok hősei . . . Sokan estetek el, ezren és ezren, a köztársaság. dicsőségesen lobogó zászlaja alatt, védve német és olasz fasizmus által fenyegetett spanyol függetlenséget, világbékét és demokráciát" — mondotta Dolores Ibárruri a barcelonai parlamentben a népfrontkormány képviselői előtt 1938 novemberében, az akkor már két és fél éve tartó spanyol polgárháború utolsó szakaszának kezdetén. A spanyol polgárháború nemzetközi brigádjainak harcosai közül ma már mindösz- sze 59-en élnek Magyarországon. Egvikük, Nagy Sándor Pécsett, Ojmecsekalján. Hetvennégy éves, de legalább tíz évet letagadhatna a korából. Hatvannyolc évesen a MÉSZÖV elnöki tisztéből ment nyugdíjba, s azóta a Magyar Ellenállók és Anti'asiszták Szövetsége Országos Bizottságának és elnökségének tagja és Baranya megyei szervezetének vezetője. Életpályájának sorsfordító eseményeit, élményeit tavaly megjelent „Talpon a viharban is" című könyvében írta meg. Ennek egyik fejezete a spanyol polgárháború harcairól szól. — Az előzmények nélkül talán kevésbé lenne érthető, milyen indíttatás vezérelt engem önkéntesként a spanyol polgárháborúba — mondja Nagy Sándor. — Apám vasutas volt az első világháború előtt. 1912-ben a Trencsén megyei Hőlak kisközségben születtem, apámat ugyanis oda helyezték Rákosrendezőről. Négy és fél évet volt a fronton, majd az első világháború után vöröskatonaként harcolt. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta Ebed községet is, ahol akkor nagyapáméknál éltünk. Apám így megmenekült a fehérterror bosszúja elől, de családunknak — heten voltunk testvérek — része volt mindabban a hátrányban, amely a nemzetiségi kisebbséget érte. Elsősorban munkanélküliségben. Leginkább mezőgazdasági munkára volt alkalom: cselédként dolgozni az esztergomi káptalan birtokán. Tizennégy évesen már felnőttmunkát végeztem az uradalomban. Apám múltja, elkötelezettsége, tanítása, családunk gyakori létbizonytalansága, nyomorúsága, amely sok-sok más családéval volt rokon, fiatalon politikai tudatossággá érlelődött bennem: harcolni kell a társadalmi igazságtalanságok ’ felszámolásáért. Tizenhét évesen léptem be a kommunisták ifjúsági szervezetébe és a szakszervezetbe és 1932-ben lettem a Csehszlovák Kommunista Párt tagja. Időközben váratlanul, s viszonylag fiatalon elhunyt édesapám, így alig húszévesen reám hárult a családfenntartó szerepe is. 1933-ban a párt községi titkárává választottak Ebeden, s csakhamar a járási majd a területi pártbizottságban is tevékenykedtem. Rövidebb munkaidőért, jobb munkakörülményekért, magasabb bérért, munkanélküli segélyért harcoltunk, legtöbbször eredménnyel. A mozgalmi harcok során gyakran szembekerültünk a hatósággal, néhányszor börtönbe is zártak emiatt, s kitiltottak a lákóhelyemről, nem véletlen tehát, hogy sorsközösséget éreztünk spanyol munkatársaink iránt, örömmel töltött el a népfront győzelme, majd felháborodással és aggodalommal a fasiszta lázadás -és agresszió. Amikor 1936 októberében megalakultak a nemzetközi brigádok, a világ 54 országából harcoltak önkéntesek a köztársaságiak oldalán. A CSKP felhívása engem is magával ragadott: a Csehszlovákiában élő magyarok közül mintegy 120-an jelentkeztünk és indultunk útnak a nemzetközi brigádokba. Magyar önkéntesek már 1936 ősze óta harcoltak Madrid alatt a nemzetközi brigádokban, köztük egy kis létszámú magyar század. 1937-ben a századot a többi magyar önkéntessel feltöltve zászlóaljjá szervezték: ez a zászlóalj lett a XIII. Dombrowski-brigád 3. zászlóalja, s a hadosztály parancsnoka Lukács tábornok, vagyis Zalka Máté. — Spanyol földön először Albacete városába vittek bennünket, a nemzetközi brigádok kiképző táborába. Ott kérésünkre beosztottak a magyar zászlóaljhoz, amelynek parancsnoka __Szalvai Mihály, p árttitkára Rajk László volt. .1938 áprilisát írtuk. A géppuskás századhoz kerültem. Tizennégy hónap frontszolgálat következett. Francoék hadserege a 200 000 főre tehető német és olasz elitalakulatok révén számbeli és főként technikai fölényben volt. A légitámadásaik ellen alig volt mivel védekeznünk, a tankokat többnyire kézigránátokkal semmisítettük meg. Jellemző a harcok hevességére, hogy az 1200 magyar önkéntesből 600 elesett Spanyolországban. A 11 hónapi frontszolgálatból a legnehezebb időszak az 1938. júliusi ebrói átörés volt Nagy Sándor számára: — Nyolcvan kilométeres szélességben indítottunk támadást. Az ellenség létszámban kétszeres túlerőben volt. Tüzérségének hatszoros, harckocsijainak háromszoros, repülőgépeinek ötszörös fölénye ellenére egy hét alatt 3000 kilométeres sávon 25 kilométer mélységben törtünk előre. Véres harcok voltak, sok áldozattal: mi 55 000 embert vesztettünk Felszerelésünk hiányossága miatt a támadásunk elakadt, de a fasiszták csak négyhónapos, súlyos harcok alatt tudták visszafoglalni az elveszett területüket. A Népszövetség határozata alapján 1938 őszén ki kellett volna vonni a külföldieket mind a köztársasági, mind a fasiszta seregből. A köztársaságiak végrehajtották ezt a határozatot, kivonták a nemzetközieket a frontról, s ünnepélyesen elbúcsúztatták őket Barcelonából. A francia határ felé vonuló nemzetközi brigádok 1939. január végén a határátlépésre készülődve értesültek arról, hogy a fasiszták áttörték a frontot és Barcelona irányába támadnak. — A brigád minden tagja újra vállalta a harcot. Visszafordultunk, s visszavertük a fasisztákat. Az ellenség nem kísérelt meg ellenünk újabb támadást, hanem délről, Tortosa irányából nyomult előre, s másnap az árulás szinte harcok nélkül juttatta Barcelonát a fasiszták kezére. A XIII. Dombrowski-brigád, amelynek az utóvédje a magyar zászlóalj volt, a menekülőket és a hadianyag kimentését fedezve, a francia határig hátrált. Súlyos harcokat vívtunk, négyszer kerítettek be bennünket, de mindannyiszor sikerült kivágnunk magunkat. 1939. február 9-én érkeztünk a francia határra azzal a tudattal, hogy a Spanyol Köztársaság helyzete kilátástalan, s hogy ránk francia földön internálás vár. Csak a jövőben bízhattunk. De nemcsak bíztak. Jellemző adat: a spanyol polgárháborút túlélő 600 magyar önkéntes, a kétéves internálás megalázó és kegyetlen körülményeit elszenvedve, részt vett a második világháború népi felszabadító háborúiban, s ezekben a harcokban újabb háromszázan áldozták életüket. Nagy Sándor, a szovjet partizánok között harcolt. A felszabadulás után megyei titkári szintű párttisztségeket töltött be, 1951-től gazdasági vezetői feladatokat kapott. S ezek már Baranyához, Pécshez kötötték életét. Az utóbbi 35 évben csak két esztendőt töltött innen távol. 1955 és 1957 között a Magyar Népköztársaság nagykövete volt Argentínában és Bolíviában. Húsz magas kitüntetés birtokosa. így a Szabadság Érdeméremé, a Szocialista Hazáért Érdeméremé, a Szocialista Magyarországért Érdeméremé és az Április 4. ÉrdeméreméKönyvében a visszaemlékezéseit is így zárta: „Fontos a múlt, de még fontosabb a jelenért és a jövőért élni, munkálkodni." Dunai Imre Kaputt |A ét német Papucs között állunk a Csörsz naszáddal Trollenberg alatt a part mentében. Nyilván azért vagyunk közrefogva, hogy eszünkbe se jusson meglógni. Igazán „papucs" alatt vagyunk. A kisebb német naszádok egyi- ke-imásika a komphoz hasonló orr- és tat-résszel készült, így könnyebb a kikötés. Formázza is a papucsot. A szembe-parton kis domb idétlenkedik, olyan, mintha talicskával hordták volna össze; tetején kápolna guggol, ahogy illik. „Droben stehet die Kapelle, / Schaut still in’s Tal hinab". Ausztriában (azaz jelenleg még a III. Birodalomban) hogy is lehetne domb kápolna híján? A kápolnato- ronyban, ha ugyan flancoskodás nélkül toronynak lehet a pipakupakot nevezni, tüzéri megfigyelőállomás volt tegnap du. 5 óra 30 percig. Ekkor ui. a tornyocska egyik felét kilőtték. Oroszok-e, vagy az amik, ki tudja. Az innenső partról lődözzük az előrenyomuló páncélosokat, de senki se biztos benne, hogy a harckocsik miféle nációbeliek. Az biztos, hogy kárt nemigen teszünk bennük; vajmi kevéssé zavarja őket szerény igyekezetünk, mert aligség lődöznek vissza. Nekem az a dolgom, hogy a tűzmester kezeügyébe adogatom a lövedéket, tehát nem az ágyúgolyót, ahogy ezt holmi kétbalkezes civil mondaná. Istentelen nagy a detonáció. Fültépő, ahogy ez a marha ágyú el tud sülni! Alig várom a tűzszünetet. Amikor hosszabb pauzát tartunk, a naszádparancsnok külön engedélyével elmegyek a közeli majorba, vagy faluba csereberélni. Almabort, tejet, tojást cserélek Virginia szivarért. A szivar természetesen nem az enyém, hanem a kapitány úré. Még jó. hogy nem ellenőrzi, meghozom-e mindenkor portékában a szivar ellenértékét. Hirsche- nauban, ebben a szép nevű faluban pl. az agg plébánosnak nem kellett szivart adnom, mert a kis szentegyházban derekasan elzengedeztem egy szép Mária-éneket, amit odahaza hallottam, amikor még németnyelvű mise is járta. Valahogy így kezdődik: „Mit frohem Herzen will ich singen": magyarul: „Dicsénekem örvendve zengem”. Nagy sikerem volt, az öregúr megölelgetett, a friss tojásokat sajátkezűig rakosgatta a kenyérzsákomba. A parancsnoki szivarokat természetesen eltettem ínségesebb napokra. Nem mindegyik kiruccanásom ütött be ilyen jól. Egyik majorbéli cserkészéiből jövet mindössze négy lúd- tojást szereztem. A gazda nem akart elfogadni pénzt, egy szál Virginiát is csak úgy sikerült rátukmálnom, hogy eltette nemsokára hazaérkező katona fiának. A legtöbb portyámon jószívvel tudtomra adták, jobban szeretnék, ha minél hamarabb fölszednénk a sátorfánkat s mennénk a fenébe. Szóval: a föntebbi négy lúd- tojás bizony kevés volt; Pónyi János, a naszád mocskosszájú szakácsa csupán Zsámboky kapitány úrnak tudott rántot- tát készíteni; a háromtagú tisztikarnak csoroghatott a nyála a jóféle szagra. De a legénységi állományú egyéneké is csörgött. Kmetykó Pál közvitéz megjegyezte elég hangosan és pont a parancsnoki kajütablak alatt: „Az istenbe! A parancsnoknak rántotta, a legénységnek csicseri borsói?" A kapitány úr kidugta fejét a kajüt ablakán, magyarázkodni kezdett, hogy így meg úgy, ennyiből nem lehet ellátni a naszád legénységét; különben is: a tojás nem a naszád konyhájáról való, mit okoskodik 'Kmetykó Pál, ezt igazán meg lehet érteni. Csakhogy a matróz népség nem értette meg, sőt morogni kezdett. A morgásnak az volt a lényege, hogy ez azért mégse igazság, a fronton vagyunk, itt ne különcködjön senki. Ha pedig a legénységieknek is jutna Virginia, mindenki csereberélhetne kedvére, akkor aztán ki strázsálná az ellenséget?! Duflafejű-Zsámboky, eléggé gyámoltalanul, inkább kérdezte, semmint kijelentette: „Talán azért még nincsen kommunizmus?” Jókora csönd volt a válasz; kikandikált belőle: „De még lehet"! — Lehet mondja Imre Károly hangosan is, — csakhát a fene tudja, miféle szerzet a ruszki. Mert sok jót nem hallani róluk, az szentigaz. Mindenfélét összekarattyolnak a népek. Aki már járt arra, az se tud róluk jóformán semmit se. Aligha veti föl őket a nagy jólét. A tanító úr hogy van ezzel? — Hogy vagyok? Úgy, hogy sehogyse. 'Még kisgimnazista időmben olvastam egy könyvet: Sztálin, a vörös cár — ezzel a címmel. Hát bizony, ebben a könyvben nem sok jót olvastam az oroszokról. Mivel annakidején a Mein Kampf-ot is böngészgettem, rájöttem hogy a propaganda furcsa jószág. Mindig attól függ a dolog lényege: ki miért szítja a tüzet. A szovjetellenes propaganda elérte, hogy félek áz oroszoktól. A nácikat viszont utálom és irtózom tőlük. Pedig hát a Führemek nem volt éppenséggel rossz propagandája. De lám, mire mentek a tömérdek hazudozással?! — Nyilván emezek is hazudnak. — Majd elválik. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy nem olyan ördögök, mint amilyeneknek leföstötték őket. Szerintem az volt a legnagyobb baj, hogy egyáltalán átmásztunk a a Kárpátokon az oroszok ellen. És megkésve se sikerült kiugra- nunk az egész ficerájból. A Lovastengerész-Hadúr akarta is, meg nem is. A románoknak újfent sikerült, akár az első világégéskor. Dömötör bácsi, az első ágyútorony csicskása, tegnap olyan hírrel jött Blumgartenből, hogy Hitler Franco tábornokhoz repült segítségért. Himmler meg Göring öngyilkos lett. Ezzel ellentétes értesülése is volt az öreg hadastyánnak: Hitler nem ment sehová; Dönitz tengernagyra 'ruházta át a hatalmat; ő maga megházasodott. A fegyverszünet fényéről is Dömötör bácsitól értesülünk. Őrszolgálatban volt a lobogó- nyi bajszú népfölkelő, mikor visszatértünk a gombaszedésből. A jóhírt azzal egészítette ki, hogy Zsámboky kapitány úr ezegyszer nem tartott hegyibeszédet, ahogy szokott. Pedig a nyolc boldogság mellé (a nyolc boldogság a bibliai hegyibeszéd) kilencediknek beillik, hogy hálaisten: vége! Vége a tökéletlen-értelmetlen háborúnak I Irány Linz! Megyünk. kapitulálni az amikhoz. Letakarítjuk a lombozatot a naszádról: most már nem kell rejtőzködni. Fölszedjük a horgonyt. Dali Pista mámorosán kiabálja: „Szevasz, te lükepék vermakrudi!" Lassan kihámozom,. hogy a Wehrmacht és a Rudolf szavakból rittyentette Pista ezt a csodabogarat, így titulálva a szövetséges Kriegs- marinereket. Somos Antal még korainak tartja a búcsúzást; magam is úgy gondolom, nem lehet innét olyan könnyen megszabadulni, hiszen jelen pillanatban csak hadifogolyjelöltek vagyunk. Hegymenet fut a Csörsz. Katona korom legszebb foglalkozását mívelem: teli lőszeresládákat suvasztunk a Dunába. Dömötör bácsi ümmög: ezt is mink fizettük meg, most aztán elpusztítjuk. Dali Pistának nem tetszik az öreg spórolós tempója:- Idefigyeljen, papa! Mit si- pákol itt, hát ez is érték magának!? örüljön, hogy nem lüttek a fenekibe: legalább nem esik majd nehezére a kapituláció I linzi híd középtáján “ * amerikai katona őrködik. Kissé lezseren, ez szokatlan nekünk, bá'r vígan teheti: ő a győztes. A hídkorlátra tehénkedve bávászkodik. Kivárja, míg a naszád orra a híd vonalával egy-magasságba ér, aztán céloz. Nem a fegyverével. Tehetősen nagyméretű köpése odacsattan a dekkre. Meghökkenek: ez most lényegi, avagy formai része a kapitulációnak? Én csak romanli- kusan-líraian tudom elképzelni a meghódolást. Ahogy pl. az ántivilágban történt Cau- diumnál. „Caudiumi iga". Kép is volt róla a latin olvasókönyvünkben: két lándzsa olda- laslag leszúrva a földbe, a harmadik keresztbe téve, jármot formázva. Az iga alatt kellett főlehajtva elvonulni a veszteseknek. Megalázó volt, nem mondom. De hát ez a ceremónia se fölmagasztaló. Statisztikai felmérés a családtervezésről A Központi Statisztikai Hivatal — közösen az Egészségügyi Minisztériummal — májusban és júniusban országos reprezentatív adatfelvételt végez a családtervezéssel, születésszabályozással kapcsolatban. A védőnők mintegy tízezer 15—39 év közötti nőt keresnek fel, közülük négyezren — akik 1982-ben, illetve 1983- ban kötöttek házasságot — már részt vesznek abban a vizsgálatsorozatban, amely életútjukat csaknem 15 éve kíséri figyelemmel. További 6000 nőt családi állapotától függetlenül keresnek fel és kérdeznek meg otthonukban az adat- felvételt végző védőnők. A felmérés alapvető célja. hogy megvizsgálják: a legutóbbi népesedéspolitikai intézkedések hatására hogyan alakultak a nők családtervezési elképzelései, hány gyermeket kívánnak szülni, s hogyan élnek a születésszabályozási lehetőségekkel. A kérdőíves vizsgálat megkísérli feltárni, hogy a különféle ösztönző intézkedések hoztak-e eredményt a családtervezésben. A fiatal házasoknál mindezt a családalapítás körülményeivel, a lakáshelyzet alakulásával, a házasságok stabilitását befolyásoló tényezőkkel összhangban vizsgálják. Mivel a házasodási kedv az utóbbi időben visszaesett, s növekedett a házasságon kívüli szülések aránya, a hajadon és elvált nők házasságkötési, illetve újraházasodási szándékait, valamint házasságon kívüli együttélési indítékait, gyakorlatát is tudakolják a védőnők. A válaszadás természetesen nem kötelező, miután azonban az adatszolgáltatóktól kapott információkat titkosan kezelik, s ezek nem kerülnek nyilvánosságra. Az adatfelvétel eredményeit a szakemberek a hosszú távú népesedéspolitikai határozat végrehajtásáról szóló, s eredményeinek első két évét értékelő minisztertanácsi előterjesztéshez kívánják felhasználni.
