Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-06 / 123. szám

2 Dunántúli napló 1986. május 6., kedd rr (Folytatás az J. oldalról) fogalmazták meg. Ez leszögezi, hogy az atomenergiára tovább­ra is szükség van, és azt han­goztatja, hogy minden ország nemzetközi felelősséget visel a biztonság megőrzéséért. A nyi­latkozat a továbbiakban meg­lehetősen ellentmondásos mó­don egyfelől azt állítja, hogy a Szovjetunió nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a cser­nobili szerencsétlenségről, másfelől „elégedettséggel" nyugtázza, hogy a szovjet kor­mány a szerencsétlenséget kö­vetően haladéktalanul kap­csolatba lépett a Nemzetközi Atomenergia ügynökséggel. A csúcskonferencia részvevői hétfő késő este plenáris ülésre gyűltek össze, amelyen az ál­lam- és kormányfők mellett részt vettek a külügy-, illetve a pénzügyminiszterek is. A TASZSZ hétfőn terjedel­mes kommentárban foglalko­zott az atomenergetika kérdé­sében elfogadott tokiói nyilat­kozattal. Megállapítja: a szö­veg helyesen mutat rá, hogy az atomenergia továbbra is az az erőforrás, amely egyre széle­sebb körű alkalmazást nyer. Tizenkettedszer ültek össze most a „Hetek”, de először fo­gadtak el ilyen okmányt. Kér­déses, hogy korábban nem kellett-e aggódni amiatt, hogy bizonyos körülmények között még a békés atom is kicsúsz­hat az ellenőrzés alól? A vá­lasz kézenfekvő. Ok volt, csak­hogy akkor az Egyesült Álla­mokban, illetve más tőkés or­szágokban történtek szeren­csétlenségek. A harc a termé­szet erőinek, így az atomener­giának a meghódításáért az egész emberiség ügye, s ezt nem szabad politikai fondor­latokra használni — fejeződik be a kommentár. Szovjet kormányközlemény Május 4-én a csernobili atomerőműnél folytatták a sze­rencsétlenség következményei­nek felszámolására kezdett át­fogó munkálatokat, valamint az erőmű 4-es blokkja terüle­tének megtisztítását. A radio­aktív anyagok szivárgása csök­kenőben van. . Intézkedéseket tettek, hogy az erőmű közelében megelőz­zék a Pripjaty folyó vizének esetleges elszennyeződését. Ukrajna és Belorusszia tér­ségében a sugárzás szintje stabilizálódott és csökkenő tendenciát mutat. Ezekben a térségekben folytatódnak az egészségügyi-higiéniai, vala­mint a meqelőző orvosi mun­kák. Az atomerőmű harminc kilo­méteres körzetéből kitelepített lakosságot ideiglenesen más vállalatoknál, építkezéseknél, kolhozokban, illetve állami gazdaságokban foglalkoztat­ják. Hétfőn este a szovjet televí­zió híradó műsorában riporto­kat sugároztak Ukrajnának és Belorussziának a csernobili atomerőmű körzetében lévő te­rületeiről. Kijevi autóbuszsofőrök el­mondták, hogy a hétvégén to­vábbi területeket ürítettek ki. Pripjaty és Csernobil körzeté­ből autóbuszokkal evakuálták a polgári lakosságot. Az egyik sofőr, aki kezdettől fogva részt vett a kitelepítésekben, igen szervezettnek, magas szívonalú- nak minősítette a mentési mű­veletet. A Kijevtől 40 kilométernyire, északra lévő Vatutyin szovhoz a híradó tanúsága szerint főként tejjel és zöldséggel látja el Ki- jevet. A földeken folytatódik a 'megszokott munka, a gazdaság a rendes munkaritmus szerint dolgozik. Eltérést csupán a rendszeres sugárellenőrzés és vegyi vizsgálat jelent, hiszen ál­landóan ellenőrzik a környeze­tet és a fogyasztóknak továbbí­tandó termékeket. Eddig a meg­engedett sugárszennyezettségi szint túllépését nem észlelték. Egy másik riport szerint Ki- jevben a helyzet nyugodt, nyo­ma sincs a nyugati sajtó által jelzett pánikhangulatnak. Magyar-török tárgyalások Hétfőn a Parlamentben meg­kezdődtek Marjai József minisz­terelnök-helyettes és Kaya Ér­dem török miniszterelnök-he­lyettes, államminiszter tárgya­lásai. A magyar—török megbeszélé­sek széles szakértői kör bevo­násával folytatódnak. A nem­zetközi politkai, gazdasági és pénzügyi kérdésekben túlme­nően a tárgyalások felölelik a két ország közötti kapcsolatok egész területét, különös tekin­tettel a gazdasági együttműkö­dés fejleszésére. Kaya Érdem miniszterelnök­helyettes, államminiszter kísére­tében levő felelős kormánytiszt­viselőkön kívül az isztambuli ipari és kereskedelmi kamarák elnökei, valamint nagyszámú török kereskedelmi, ipari és épí­tőipari vállalati vezető érkezett hazánkba, akik a kormányszin­tű tárgyalásokkal párhuzamosan magyarországi partnereikkel folytatnak üzleti megbeszélése­ket. Tavaszi randevú a Revü Sztárban! HOLGYVASARLÓINKNAK AJÁNLJUK ÁRU- KÜLÖNLEGESSÉGEINKET: ♦ A legújabb divatirányzatnak megfelelő import aljak 800—1900 Ft-ig, ♦ hazai és import szandálok 317—1110 Ft-ig, ♦ TRIUMPH FÜRDŐRUHÁK, egy- és kétrészes fazonban 430— 900 Ft-ig vásárolhatók! ÖN LESZ A SZTÁR, HA A REVÜBE JÁR! Várjuk Vasárióinkat Pécsett, a Kossuth L. u. 11. sz. alatti REVÜBE! ERŰI K|R,b Tavaszi randevú a Merukernéi A SZALAI ANDRÁS ÚTI RUHÁZATI BOLTBÓL AJÁNLJUK: férfiingek 260—590 Ft-ig, férfiernyők 200—300 Ft-ig, női pólók 150—280 Ft-ig, férfi és női fürdőruhák 260- 1100 Ft-ig vásárolhatók! a bö Áru­választékban on is MEGTALÁLJA A MEGFELELŐT! (M8) Felújított »- alkatrész­ből« BASAMALOM U. 1. SZ., (BALOKANY MÖGÖTT) • felújított autóalkatrészek, fődarabok, motorok, • villamossági cikkek, kisfődarabok, • futózott gumiköpenyek. NAGYVILÁGBAN MOSZKVA: A szovjet kor­mány meghívására hétfőn Moszkvába érkezett Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia ügynökség (IAEA) igazgatója. Érkezését előző este már be­jelentette a Vremja, a szovjet televízió híradóműsora a cser­nobili atomerőművi balesettel foglalkozó híranyagában. Hans Blixet a repülőtéren B. A. Szemjonov, a Szovjetunió Atomenergia Bizottságának el­nökhelyettese és más hivatalos személyiségek fogadták. Svéd diplomatákat utasítottak ki Csehszlovákiából A prágai svéd nagykövetség két vezető diplomatájának tíz napon belül el kell hagynia Csehszlovákiát — közölte Ja- romir Jobanes csehszlovák kül­ügyminiszter-helyettes kedden Karl Vilhelm Woler prágai svéd nagykövettel, akit hivata­lába kéretett. Johanes határo­zottan tiltakozott a svédorszá­gi csehszlovák képviselet mun­katársai ellen felhozott alapta­lan vádaskodások, illetve azt követő kiutasításuk miatt. A csehszlovák külügyminisz­ter-helyettes emlékeztetett ar­ra, ’hogy a prágai svéd nagy- követséget korábban már többször fiqyelmeztették, mert megsértették a diplomáciai képviselők viselkedési szabá­lyait. Erre hivatkozva Jaromir Johanes követelte, hogy Ha- qard Westmark, a svéd nagy- követséa első titkára és Benkt Cnattingius kereskedelmi ta­nácsos tíz napon belül távoz­zék Csehszlovákiából diplomá­ciai státusukkal összeegyez­tethetetlen tevékenységük miatt. A csőhszlovák lépés ugyan­akkor — mint arra -a külügymi­niszter-helyettes is utalt — vá­lasz a csehszlovák diplomaták Svédországból történt kiutasí­tására. + BRÜSSZEL: Érvényt kell szerezni az ENSZ határozatá­nak és Namíbiának meq kell adni a teljes függetlenséget — követeli a Brüsszelben ülésező nemzetközi Namibia-konieren- cia. A tanácskozást Ernest Glinne, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjá­nak elnökhelyettese nyitotta meg. Idén húsz esztendeje, hogy az ENSZ közgyűlése megszüntette Dél-Afrika man-- dátumát Namíbia felett és az országot - átmenetként an­nak teljes függetlenségéhez — az ENSZ közvetlen felügyelete alá helyezte. Pretoria azonban azóta sem tett eleget a világ- szervezet felszólításának, csa­patai változatlanul megszállva tartják Namíbiát. Az osztrák elnökválasztás első fordulója Az osztrák elnökjelöltek a szavazatok összeszámlálása után. Bal­ról jobbra: Kurt Waldheim, Kurt Steyrer, Freda Meissner-Blau és Otto Scrinzi. (Telefoto—KS—DN) „A lapokat újra osztják” Az Osztrák Néppárt (ÖVP) győzelmet ünnepelt, a szocia­listák új esélyről beszéltek va­sárnap este, az elnökválasztás első fordulója után, amelyben Kurt Waldheim, a Néppárt je­löltje — a szavazatok 49,64 százalékával - csak igen ke­véssel maradt el az abszolút többséatől. Az ÖVP jelöltje 6 százalékkal több szavazatot kapott, mint pártja a legutób­bi parlamenti választáson, 1983-ban, ami biztató a jövő­re esedékes nemzetgyűlési vá­lasztás szempontjából. Ered Sinowatz kancellár, az SPÖ elnöke szerint az ered­mény mindenesetre „nagy esélyt" jelent Kurt Steyrer szá­mára, aki a kampány elején még csak a szavazatok 27 szá­zalékára számíthatott. „A la­pokat újra osztják", mondotta Sinowatz, megígérve, hogy a párt minden erejét mozgósíta­ni fogja a siker érdekében. Ehhez főként a hagyományos politikai struktúra ellen tilta­kozó, és Freda Meissner-Blau asszonyra szavazó negyedmil­liónál is több választó - to­vábbá a távolmaradók vagy az érvénytelenül szavazók - je­lentős részének a megnyerése szükséges. A feladat annál is inkább nehéz, mivel Wald- heimre a felmérések szerint nem kevés • szocialista is sza­vazott, míg Steyrer túlnyomó- részt csak saját pártjára tá- moszkodhatott. Az első sajtóvisszhangok nem alaptalanul panaszolják, hogy a még öt hétiq húzódó választási kampány aligha lesz hasznos az ország belső béké­je, mégkevésbé Ausztria nem­zetközi megítélése szempontjá­ból. + AMMAN: Hález Asszad sziriai államelnök hétfőn egy­napos hivatalos tárgyalást kez­dett Jordániában — mint jor- dániai részről szűkszavúan közük — a kétoldali viszony, az arab világ és az öbölmen­ti háború kérdéseiről. Assza- dot az ammani katonai tá­maszponton az uralkodó tün­tető melegséggel fogadta. A két vezető és kíséretének tag­jai díszebéden kezdték meg tanácskozásaikat, majd a dél­utáni órákban újabb eszmecse­rét folytattak. Ennek tárgyköre gyakorlatilag hírzárlat alá esett. + WASHINGTON: Tízezer új kézifegyvert szállítottak le a nicaraguai ellenforradalmárok­nak a közelmúltban. A fegyve­rek vásárlását részint nemhi­vatalos" amerikai segélyekből finanszírozták, részint az Egyesült Államok olyan szövet­ségesei fedezték, mint Izrael, Dél-Korea és Tajvan. Ezt az ismert amerikai politikai újság­író, Jack Anderson irta meg hétfőn, számos amerikai lap­ban megjelent cikkében. An­derson szerint a különböző jobboldali szervezetek jelentős anyagi támogatást nyújtottak a kontráknak. Kommentar Az újságkészítők lidérce, ha lapzárta miatt kénytelenek az események elé szaladni és a szerencsére bízni, hogy a megjelentetett hír beválik-e, vagy sem. Nos, a mostani osztrák elnökválasztás épp ezt • a lidércnyomásszerű ér­zést keltette jónéhány bécsi szerkesztőségben: az állam­elnök személyére leadott voksok annyira „kicentizett" eredményt hoztak, hpgy két bécsi délutáni lap is téves jelentéssel címlapján került az utcára, mivel — a rész- eredményekre támaszkodva — Kurt Waldheim győzelmét közölték. Az egykori ENSZ-főtitkár valóban az első helyen vég­zett a hosszú hetek óta tar­tó, időnként igen heves hang­vételű kampány után vasár­nap tartott voksoláson, ám Kicentizett voksolás eredménye — ha csupán né­hány tized százalékkal is — elmarad az előírásos 50 per­centtől, ez pedig azt jelenti, hogy a két legjobb helyezést elért jelölt, Waldheim és szocialista párti ellenfele, Kurt Steyrer másodszor is össze keli hogy mérje erejét. A június 8-ra kiírt második forduló előtt két kérdéskör foglalkoztatja leginkább a helyzetmagyarázókat. Az egyik a mostani eredmény háttere, konkrétabban az: mennyiben befolyásolta a Waldheim múltja, állítólagos világháborús tevékenysége körül kialakult támadás a szavazókat. Ügy tűnik, hogy a külvilág szemében ' nem használt a kiélezett vita Waldheim megítélése szem­pontjából, hazai porondon azonban inkább szilárdítot­ta pozícióját. A másik nagy kérdőjel, hogyan történik meg - Sinowatz kancellár kifeje­zését használva — a „kártyák újraelosztása" a júniusi má­sodik menetig. A szakértők véleménye szerint, a harma­dik helyen végzett liberális­környezetvédő jelölt, Freda Meissner^BIau asszony hívei inkább Steyrer táborát nö­velhetik, de egyrészt ez nem automatikus folyamat, más­részt nem biztos, hogy ele­gendő Waldheim előnyének behozásához. Azt sem sza­bad elfelejteni, hogy nyugati szomszédunknál legkésőbb 1987 tavaszán parlamenti választásokat tartanak. A mostani elnökválasztás kime­netele így már a jövőre ese­dékes általános voksolás erő­viszonyainak felvázolására is alkalmas. Szegő Gábor ■f VARSÓ: Hétfőn Lengyel- országban megkezdődött a vajdasági pártértekezletek so­rozata, és ezzel utolsó szaka­szába lépett a LEMP júniusi kongresszusát előkészítő kam­pány. Még ebben a 'hónapiban minden vajdaságban sor kerül a pártkonferenciára, amelyen megválasztják a 'kongresszusi küldötteket, minden 1300 párt­tag után egyet. Küldött csak az lehet, akit titkos szavazás­sal jelöltek, legalább öt éve tagja a LEMP-nek és nincs ér­vényes pártbüntetése. A 650% fősnél nagyobb munkahelyi pártszervezetek már közvetle­nül megválasztották kongresz- szusi küldötteiket, összesen 234-et. + WASHNI.GTON: John Whi­tehead amerikai külügyminisz­ter-helyettessel tárgyalt hétfőn Washingtonban Jichak Rabin izraeli hadügyminiszter. A meg­beszélésről nem tettek közzé részleteket, értesülések sze­rint azonban szó volt arról a tervről, hogy az Egyesült Államok fegyvereket kíván eladni Szaúd-Arábiának. Az amerikai külügyminisztérium a fegyvereladási üzletről folyó vitában korábban olyan jelzé­seket tett a kongresszusnak, hogy Tel Aviv nem ellenezné légvé­delmi rakéták leszállitását, a törvényhozásban azonban — ahol a héten kell szavazni az eladáshoz szükséges hozzájáru­lásról - változatlanul nagy az ellenzéke az amerikai fegyve­rek szállításának. + GENF: Genfben, a Nem­zetek Palotájában hétfőn meg­kezdődött Afganisztán és Pa­kisztán közvetett tárgyalásai­nak hetedik fordulója. A tár­gyaló küldöttségeket Sah Mu- hnmmed Doszt afgán, illetve Szaihibzada Jakub Han pakisz­táni külügyminiszter vezeti. A felek közt Diego Cordovez, az ENSZ főtitkárának személyes megbízottja közvetít. A hivata­los tárgyalások megkezdése eiőt; Cordovez külön-külön megbeszélést folytatott az af­gán, illetve a pakisztáni diplo­mácia vezetőjével. Katasztrófa­hírek Újabb földrengést észleltek hétfőre virradóra Mexikó déli részén. Az Egyesült Államok­ban működő goldeni szeizmo­lógiai intézet közlése szerint a Richter-skálán 5,4 fokos föld­mozgás epicentruma Mexikó­várostól 400 kilométerre dél­keletre volt. Károkról és áldo­zatokról nem érkeztek jelenté­sek. öt napon belül ez volt a második földmozgás Mexikó­ban, a múlt héten ugyaneb­ben a térségben a Richter- skála szerint 7-es erősségű ren­gést mértek. Legkevesebb tizenöt halálos áldozata van a Törökország dél-keleti részén hétfő reggel történt földrengésnek. Maiatya tartományban 13-an, Adiya- manban ketten vesztették éle­tüket az összeomló épületek romjai alatt. A sebesültek szá­ma százra tehető és jelentős az anyagi kár is. Az Anatóliai félhivatalos török hírügynökség közlése szerint a rengés ereje a Richter-skálán 5,8 fok volt. A földmozgás megrongólt_£gy víztározót is. A környező tele­pülések lakosságának kitelepí­tését megkezdték és elővigyá­zatosságból kiürítik a tározót. A török vörösfélhold nagy mennyiségű sátrat, takarót, va­lamint élelmiszert és ruhane­műt küldött a térségbe. * Legalább húszán vesztették életüket Irán nyugati részén, a Zagrosz hegység völgyeiben bekövetkezett áradásokban. A vízáradat tizenöt hidat sodort el és megrongált egy stratégiai jelentőségű vasútvonalat is, amely Teheránból vezet az irak—iráni front déli részén fekvő Ahvázba. Teherán és Ah- váz között, az áradás fennaka­dást okozott az országúti köz­lekedésben is.

Next

/
Thumbnails
Contents