Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-24 / 141. szám
% „A gazdálkodás hatékonyságának kérdése nem kerülhet le a napirendről*' Tamás János hegesztő és niég sokan ‘mások a Szigetvári Állatmi Gazdaság dolgozói közül az év elején az •alábbi értesítést vehették kézhez: „Értesítem, hogy a gazdaságunk költséggazdálkodási helyzetének és a munka hatékonyságának javítása, továbbá a bérfejlesztési lehetőség növelése érdekében, valamint a gazdaságtalanul üzemelő üzemek megszüntetése miatt nagyobb mérvű létszámcsökkentést hajtunk végre. E létszámcsökkentésben ön is szerepel. Eddig végzett munkáját megköszönve, segítséget kívánunk önnek nyújtani abban, hogy a felmondási időn belül el tudjon helyezkedni. Ennek érdekében bizottságot hoztunk létre, amely Szentegáton, a kis- kastélyban, az épitési oszPécsett találtak volna munkát, de nem vállalták az utazást. Kasó József, a Szigetvári Állami Gazdaság igazgatója, Turger Béla munkaügyi osztályvezető és Szabó Ferenc személyzeti osztályvezető társaságában beszélgetünk a januári elbocsátásokról. Két számot bocsássunk előre: 1340 dolgozó helyett 1230-an végzik el ugyanazt.- Miért volt erre szükség? Kasó József: — Tavaly gyenge évet zártunk; a tanulságokat le kellett vonni. A vezetőség, a vállalati tanács elhatározta, tály irodájában székel. . . A felmondásról az értesítést a közeli napokban megkapja. Kérem fentiek szíves tudomásulvételét. . ." Az ebédszünetet 'kihasználva, most itt ülünk egymással szemben a Szigetvári Ipari Szövetkezet klubszobájában. Tamás János a műhelyben dolgozik, az új közösség befogadta. Mindennemű lakatosmunkát végez- „ nek, szinte megállás nélkül; a bért a teljesítmény után számfejtik. — A januári felmondólevél •már csa'k rossz álom — mondja keserű szájízzel. — Tudja, ezt nem vártam volna. Arról hallottam, hogy leépítések lesznek, mindenki beszélte, de úgy volt, hogy átkerülök egy másik üzembe, Hárságyra. Pénteki napon kaptam kézbe, s szinte letaglózott; nagyon elkeseredtem. Tizenkét évet dolgozott a gazdaságban. Somogyapáti- iból járt a munkahelyére. Felesége, két gyermeke van; a nagyobbik hatéves, a kisebbik három. Tavaly vá fia lati kiváló dolgozó kitüntetést kapott. — Én nem ismertem szabadnapot, ünnepet, vasárnapot, ha hívták, mentem dolgozói. Igaz, kellett a pénz, s jól is kerestem. — Milyen dolgozónak Ítéli önmagát? — Mindent elvégeztem, amit mondtak, haragosom nem volt. Kevesen bírták úgy az iramot, mint én. A felmondólevelet hazavitte, tudomásul vette. Nem fellebbezett. Minek? Kinek? Azt mondja: szerencséje volt, hogy a szakmájában el tudott helyezkedni, itt, helyben. Sokan most zsákolnak, segédmunkások, megkeseredett emberek. Legközelebb hogy felülvizsgáljuk a gazdálkodás helyzetét, megnézzük, hogy mit tehetünk az eredményesség javítása érdekében. A részletes elemzés nyomán kiderült: legtöbbet a költségek megfogásával tehetnek. Egy sor intézkedést hoztak az energiaracionalizálás területén, felszámoltak néhány gazdaságtalan területet és tüzetesen felülvizsgálták a munkaerőhelyzetet. Szigetváron évente 80 millió fölött fizetnek ki bért, ennek összes adóvonzatával együtt. Turger Béla:- Kiderült az is, hogy sokan vagyunk; kevesebben is el tudnák végezni ugyanazt. A létszámgazdálkodást a nyugdíjasoknál kezdük; ha valaki nyugdíjba ment, helyette nem vettünk föl senkit. Bevontuk a különböző kerületek, munkahelyek vezetőit, adjanak javaslatot, akár személyre szólóan is: hol, kit tudnának nélkülözni? A hír persze elterjedt, beszédtéma lett. Sokan már korábban leszámoltak, abban a reményben, hogy talán így könnyebben csíphetnek el egy-egy jobb állást a környéken. A gazdaság ugyanis nagy területen — Szentegót és Kishárságy légvonalban is megvan vagy 30 kilométer — érdekelt. Szabó Ferenc: — Hatvanhárom felmondó- levelet írtunk meg, megfelelően gondos előkészületek után. Konzultáltunk a tanácsi munkaügyisekkel, több vállalattal ;és intézménnyel, s létrehoztgnk egy team-et, amely az elhelyezkedésben segített. Mindössze ketten fellebbeztek. Egyiket elutasítottuk, a másikat visszahelyeztük korábbi munkahelyére, ugyanis négy eltartottról kellett gondoskodnia, s ebben az esetben a munka törvénykönyve védelmet biztosít. Persze, így sem ment minden törés nélkül; akadt olyan dolgozó, aki 20 éves munkaviszony után kapott búcsúlevelet. Szegő János, a gazdaság talajjavító részlegénél volt gépszerelő-lakatos. Felesége gyesen van, fia kéteszten- dős.- Nem ijedtem meg. Van jó szakmám, mehetek máshova. Föl is vettek a városi költségvetési üzembe. Persze, hirtelen jött az egész. Tudja, az ember mindig abban bízik, hogy őt elkerüli a rossz, hogy nem esik bele a szórásba. A múlt havi bére az új munkahelyén 4700 forint volt. Igaz, korábban, a kiszállásokkal együtt havi 7000- 8000-ret lis megkeresett. Most többet van együtt a családdal Dobszán, de a keresetcsökkenést megérzik. Ugyanezen a munkahelyen segédmunkás Marosi Sándor. Számára az elbocsátás felért egy tragédiával.- Huszonöt évig targonca- vezető voltam — mondja keserűen. - És tessék: egyik napról a másikra kitettek. Negyvennyolc éves vagyok, s kezdhetem újra az életem culágerként. Munka az van bőven; rakhatom a zsákokat a gépkocsira reggeltől estig. Leqyint.- Ha saját magamat vágtam volna el, megértem. De miért éppen engem küldtek el? Akiket úgy kell rugdosni, hoay dolgozzanak, azokat megtartották. . . A felmondási idő utolsó napján helyezkedett el; targoncavezetői állást csak Pécsett kaphatott volna. Hogyan tovább? Beiratkozott qépkocsivezetői tanfolyamra, ha végez, talán könnyebb lesz.- Nem fellebbezett? A kérdésre visszakérdez:- Hol él maga? Beszélgettem még Takács Mihály 29 éves hegesztővel, aki tavaly kamatmentesen 60 000 forint kölcsönt kapott a gazdaságtól, hogy lakást szerezhessen. Most az ipari szövetkezetnél vasmunkás ő is; természetesen a kölcsönt a korábbi feltételek mellett törleszti.- Az elbocsátásoknak híre megy — mondja -, többet is beszélnek róla a kelleténél. Most a gazdaságnál csinálták, holnap másutt. Mit lehet tenni? Nagyon érett ez már, nagyon. . . Egy újabb felmondólevél nyomában elmentünk a gazdaság talajjavító részlegének főmérnökéhez, Molnó' Tiborhoz. Mondja, ma akar ta odaadni az illetőnek, de előbb beszélt a fiatalember édesapjával, aki maga is itt dolgozik. Megegyeztek: még várnak pár napot, a fiú megpróbál másutt elhelyezkedni. Jó rpunkás, rendes gyerek, megérdemli, hogy ne szakítsák meg a munkaviszonyát. Kérte, ne keressem fel; még nem tud semmiről. Az apjával este beszélik meg odahaza. . .- Meddig tart ez a folyamat? — Még nincs vége — mondja Kasó József. — Bár tudom, hogy ezek az intézkedések kevésbé szimpatikusak, sok emberi gyötrődést, keservet okoznak, de a humanitárius elvekből megélni nem lehet. A gazdálkodás hatékonyságának kérdése nem kerülhet le a napirendről. Akármi is a vonzata. Kozma Ferenc Nyugdíjasnap az Új Barázda Termelőszövetkezetben Vendégségben — otthon Vajon milyen érzés lehet most Így, vendégként végigjárni a telepeket? Látni a helyet, ahol hajdan egyetlen nagy ól jelentette a hizlaldát, ahol most 11 000 KA-HYB sertést tartanak? Végignézni a gépműhelyt, ahol egykor nyitott, esőtől, széltől nem védő színek alatt hagymát, krumplit válogattak az asszonyok, s ahol ma zárt térben kombájnok sorakoznak? És mit jelenthet a buszból kitekintve csatorna csillogó vízét felfedezni azon a helyen, ahol nem is oly rég nyárfák szegélyezte út vitt a kétoldalt náddal benőtt, ember nem járta területen. A nádasnak ma nyoma sincs, gépek járják a természettől elhódított földeket ... A program pontosan 10 órakor kezdődött. Az egyik autóbusz a sertéstelepre vitte az első csoportot, a másik határjárásra indult a másodikkal. A harmadik csoport ezidő alatt megkezdte a gépműhely és a szarvasmarhatelep bejárását. A nyugdíjasoké volt ez a májusi nap a mohácsi Üj Barázda Termelőszövetkezetben. A délelőtt kezdődött területi programra 170-en jelentkeztek. Főként azok, akik úgy érezték, hogy lesz elég erejük végigsétálni, végigbuszozni a napot. A csoport egy része már a sertéstelep vége felé tart, mások kissé lemaradtak. Frissen dauerolt hajú, ünneplőbe öltözött egykor, és munkaruhás ma is itt dolgozó asszonyok ölelgetik egymást. Régi az ismeretség, tart a barátság, de találkozni, beszélgetni ritkán van alkalmuk. Egészségről, családról, gyerekekről, munkáról folyik a szó. Egyikük kiss' hitetlenkedve témát vált: tényleg 1800 malacotok született áprilisban? Társa rábólint. Mire összecsapja a tenyerét: valamikor fél év alatt se volt ennyi I A telepvezető Kapocsi Imré- né, aki 20 éve itt dolgozik, ösztöndíjasa volt a termelőszövetkezetnek, kissé nyugtalanul tekintget a bejárat felé: — 'A második csoporttal jön az édesapám is. Eddig nagyon örültem, hogy végre egyszer eljön, most mégis drukkolok. A busz még nincs itt, de jön két nagy munkagép. A bérkivágásra eladott fákat most akarják elvinni, Kapocsiné elküldi őket. Nem szóltak előre a termelőszövetkezetnek, a telep ma csak a nyugdíjasoké ... Meleg van a buszban, a föld útról bejön a por is, de az öltönybe öltözött, még nyakkendőt is kötött férfiak nem válnak meg a zakótól, ünnepnap a mai, meg kell adni a formáját is. Búza-, lencse-, kukorica- és répatáblák között járunk. Kölked határában lassít, egy-két percre meg is áll az autóbusz. A mélyfekvésű, vizes „nyuszói” rész, amelyet a régi tagok nádassal teli területként őriztek emlékezetükben, teljesen megváltozott. Kleisz Menyhárt Éva felvételei György fóógazatvezető a távolban most is dolgozó gépek felé mutatva mondja: ,,Még nem fejeződött be a talajrendezés, de a nagyobb részén már túl vagyunk." Dél körül érünk be a tsz- központba, ahol Keszler József műszaki főágazatvezető veszi át a csoportot. A férfiak kitartóan követik, őket vonzzák a Claas Dominátorok, a nők árnyékot keresnek. Szűcs József- né és Haramza Mátyásné, a társaság egyik legidősebb tagjával, a 83 éves Hauth Henrik- nével beszélget, aki energikus mozdulatokkal bizonygatja; ö bizony a szőlőt kapálva nem, csak otthon a sok járkálástól fárad el. A tehenészeti telep felé sétálva szembejön egy markológép. Az elsők már húzódnának az út széle felé, de fölösleges: a gép áll félre, integet és a pelyhedző óllú vezetője előre köszönget a mellé érőknek. A tehenészetben Deé Ernő telepvezető mond ismertetőt, Solti Henrik pedig — aki a csoporttal együtt jött külön idegenvezetést tart néhány társának. Tavaly ment nyugdíjba innen a telepről, úgy ismer minden zugot, mint a tenyerét. De azért ő is az elsők között szeretné látni az elmúlt napok csodáját: a hármas ikerborjakat. Infralámpa alatt fekszenek, mert idő előtt, 7 és fél hónapra születtek . . . Pontban 1 órakor kezdődik az ebéd a központ éttermében. Az asztalokon pincepörkölt, üdítők, néhány üveg sör és bor is került melléje. Amíg a tsz-elnök, Harmatos József minden asztalt végigjár, Bub- reg Illéssel, a szövetkezet nyugdíjas bizottságának vezetőjével beszélgetünk. Az Új Barázda Tsz-nek, több mint 400 nyugdíjasa van, hozzávetőleg csaknem annyi, mint aktív dolgozója. A két évvel ezelőtt alakult nyugdíjas bizottság figyel rájuk. Az ő kezdeményezésük és javaslatuk nyomán ma százan kapnak a tsz-től nyugdíjkiegészítést. A bizottság szervezi a kirándulásokat, színház- látogatásokat, s ők ellenőrzik, hogy mindenkihez eljutott-e o zsákolt háztáji kukorica, a téli tüzelő. Röpül az idő, máris indulni kell a városi művelődési házba. Délután 3 órára itt jöttek össze azok a nyugdíjasok is, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem vállalkoztak a délelőtti bejárásra. Több mint 300 vendégnek terítettek — ennyien jelezték vissza, hogy jönnek —, de mégis kellenek a pótszékek, pótasztalok. A tsz- elnök beszél: eredményekről, gondokról, tervekről tart tájékoztatót, s a délelőtt látottakat és hallottakat megerősítik a szavai — jól gazdálkodó, sikeres tsz a mohácsi. És egy ilyen munkahely nyugdíjasának lenni jóleső érzés. Ez tükröződik az arcokon, de még fényesebbé válnak a szemek, amikor az elnök köszönetre vált és a következő találkozóra hívja ■ őket. Kezdődik a műsor. Szavalat, majd a népviseletbe öltözött gyerekek, a tsz tánccsoportjának tagjai és Kersity Anka énekes szórakoztatja őket, aki ezért a délutánért nem fogadott el fellépési díjat. Plusz még egy kis meglepetés. Többen kitüntetést, oklevelet kapnak, s kivétel nélkül mindenki borítékot. „Fogadják tőlünk mint ajándékot, mint köszönetét. . Török Éva HÉTVÉGE 7. El bocsátva
