Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-21 / 138. szám

Dunántúli napló 5 1986. május 21., szerda fl míívelönyomos búzatermesztés múdszerei Átalakított vetögépeket mutattak be a szakembereknek a bicsérdi termelőszövetkezetnél. Cseri László felvétele Rendkívüli tanácsülés Komlón Rendkívüli tanácsülést hívott össze Komló Városi Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága tegnap délután. A rendkívüli ülésre azért került sor. mert ha­laszthatatlanná vált a tanácsi rendelet tervezetek elfogadás­ra, jóváhagyásra bocsátása. Az ülést Morber János, Kom­ló város tanácselnöke nyitotta meg. Az első napirendi pont megbeszélését követően került sor a településfejlesztési hoz­zájárulásról szóló tanácsrende­let megvitatására. (Az ülés hat napirendi pontja közül ez utób­bival foglalkozunk részleteseb­ben.) Az írásbeli előterjesztést dr. Somogyi Károly vb-titkár egészítette ki kisebb módosítá­sokkal. A komlói tanács a település- fejlesztési hozzájárulás beveze­tésének előkészítésekor a hoz­zájárulás mértékét évi 800 fo­rintban, időtartamát pedig 5 évben javasolta megállapítani, felhasználási célként pedig a rehabilitációs központ megva­lósítását. A tanácsi dolgozók, tanácstagok és népfrontakti­visták segítségével a lakosság­tól 10 386 nyilatkozat érkezett be. A fizetésre kötelezhető csa­ládok száma 6607. Ezek több­sége a megvalósítandó céllal egyetértett, a 800 forintos ösz- szeget azonban csak 3095-en vállalták, a helyette javasolt 600 forinttal 3527-en értettek egyet. Mindezek alapján a vál­tozatlan cél mellett a település- fejlesztési hozzájárulás mérté­két évi 600 forintban állapítot­ták meg. Továbbá a döntés szerint fizetésképtelenek nem­csak azok, akiknek családon belül az egy főre jutó jövedel­me nem haladja meg a 2500 forintot, hanem azok az egye­dülállók is, akiknek a havi jö­vedelme nem haladja meg a 3000 forintot. A fentiek figye­lembevételével készült telepü­lésfejlesztési hozzájárulásról a tanácsrendelet, amelyet a teg­napi ülésen egyhangúlag meg­szavaztak. Ezután a tanácsülés tárgyal­ta a nem lakás céljára szolgá­ló építmények adójáról szóló tanácsrendeletet, a lakóházak házirendjéről szóló tanácsren­deletet, az egyes ügyintézési határidők csökkentéséről szóló tanácsrendeletet. Bejelentették azt a rendelet- módosítást, mely"szerint a köz­terület felügyelet irányítását az igazgatási osztály helyett a műszaki osztály veszi át. S. Zs. KSZE-bemutató Bicsérden Ötletek a gépátalakításokhoz kevesebb költséggel Matematika, fizika és biológia írásbeli Közös írásbeli felvételi vizsga a PMMF előadótermében Fotó: Proksza László Érettségi-felvételi nagyüzem A KSZE Növénytermelési Rendszer törekvése a művelő- nyomos búzatermesztés elter­jesztése a taggazdaságokban. Ennek a törekvésnek a része az a bemutató, amelyet tegnap rendezett a KSZE mohácsi ter­melésszervezési egysége több társszerv közreműködésével a bicsérdi termelőszövetkezet táb­láin. A bicsérdi „Aranymező" Mgtsz ugyanis a KSZE ajánlá­sára tért át a művelőnyomos termesztésre 1983-ban, és ta­pasztalatai ma már számotte­vőek, sőt több olyan megoldást javasolnak, amelyeket érdemes másutt is bevezetni. Bicsérden egy kettős kapcsom lású IH 6200-as vetőgép áll rendelkezésre a technológia megvalósításához, mivel az ál­lománykezelést MTZ traktorok­kal végzik, a művelőnyomot en­nek megfelelően 46 centiméter szélesre képzik ki. Az így kiala­kított művelőnyom az SP 2002- es permetezőnek felel meg, amelyeket a bicsérdi gazda­ságban a RAU és Hardy tech­nológia szerint alakítottak át. Az új technológia bevezeté­sének alapvető kérdése a meg­felelő gépek beszerzése, hiszen ezek emésztik fel a költségek nagy részét. Egy NSZK-beli RAU és a francia Hardy-gép ára nyolcszázezer — egymillió forint. Bicsérden összesen fél­millió forintot költöttek a gép­állomány kialakítására: SP 2002-es permetezőgépet — 6, illetve 3 évesek — RAU szerel­Csaknem háromhónapos In­diai-óceáni hajózás után, kedd reggel Ausztráliába ér­keztek a Föld körüli úton levő magyar vitorlásexpedíció tag­jai, Gál József és Fa Nándor. A két bátor sportoló Afrika déli partjaitól Sydney kikötő­jéig éjjel-nappali hajózással 16 ezer kilométert tett meg a Szent Jupát nevű vitorlással. A tavaly szeptember 26-a óta tartó út legveszélyesebb része az Indiai-óceán átszelé- se volt. Alig hagyták el né­hány ezer mérföldre Afrika partjait, amikor egy hatalmas erejű viharban a tíz méter hosszú vitorlóshajó motorteré­be több száz liter víz került, és a műszaki berendezések kö­zül több meghibásodott. A hajósok helyzetét nehezítette, hogy a viharos időjárásban megszakadt kapcsolatuk az MHSZ rádióállomásaival, és hetekig sikertelenül próbál­koztak érintkezésbe lépni a térségben közlekedő hajókkal, valamint a parti meteorológiai és tengerhajózási figyelőszol­gálatokkal. Később ausztrál és új-zélandi rádióamatőrök segí­tették útjukat, az ő közvetíté­sükkel jutott el a hír a fedél­zetre: Gál Józsefnek' május 14-én Székesfehérvárott kisfia született. vényrendszerrel szereltek fel, illetve a szórókeret tartószerke­zetét a debreceni MEZŐGÉP- től vásárolták. A másik perme­tezőt pedig Hardy alkatrészek­kel alakították át, ennek a traktorfülkéjében egy ellenőrző monitort is felszereltek, amely mutatja az ellátott területet, méri a kijuttatott permetlé mennyiségét, és fénnyel, illetve hanggal ad vészjelet, ha nem pontos az adagolás. Ezekkel az átalakított gépekkel pon­tosan és hatékonyan alkal­mazzák a növényvédő-szereket, valamint alkalmasak a folyé­kony műtrágya kiszórására is, amelyet szintén alkalmaznak a KSZE — Áfor közvetítéssel a bicsérdi szövetkezetben is. ■ összeraktak egy permetlé keverő és feltöltő kocsit is ré­gi kiselejtezett gépek felújítá­sával, így a korábbi húsz perc helyett hét perc alatt végez­nek a töltéssel. A permetléin- jektáIóval, amelyet egy MTZ traktorra építettek 5—8 centi­méterről közvetlenül a talajba juttatják a tápanyagot. A számításaik szerint a légi permetezéshez viszonyítva há­rom-hétszázezer forinttal ke­vesebbet költenek egy ötszáz hektáros terület növényvédel­mére, nem számítva a megta­karítást a kémiai szereknél, amelyeket így jó technológiai fegyelemmel pontosan, a kör­nyezetet is kímélve, és nagyobb hatékonysággal tudnak alkal­mazni. G. M. Mint az MHSZ budapesti vezető állomásán elmondták, a két magyar világjáró hajós egészséges. A tervek szerint Gál József és Fa Nándor több hónapot tölt Ausztráliában. Fontos feladat a megtetmelt népgazdasági javak, berende­zések. létesítmények, vagyis a társadalmi tulajdonnak a sok­oldalú, hathatós védelme. Ez a mondat abban az előterjesztés­ben szerepelt, melyben a MÁV Pécsi Igazgatósága számolt be tegnap a Vasutasok Szakszer­vezete pécsi területi intéző bi­zottságának ülésén. S hogy akad tennivaló bő­ven, azt az is érzékelteti, hogy az igazgatóságon mintegy öt­venmillió forint volt a tavalyi kárösszeg. Mint We/sz József igazgatóhelyettes kiemelte, a károk és veszteségek zömét műszaki hibák, tűzesetek, lo­pások és dézsmálások jelentet­ték. Bár az utóbbi években lé­nyegesen növekedett a tűz- és robbanásveszélyes anyagok szállítása, s a vagonokba is Az egyetemi és főiskolai fel­vételizők országszerte tegnap és tegnapelőtt írták meg ma­tematikából, fizikából, bioló­giából és kémiából közös érett­ségi-felvételi dolgozatukat. Idén 42 ezren jelentkeztek a felsőoktatási intézmények nap­pali tagozatára; ezeken az új tanévben összesen 16 700 első­éves hallgatónak jut hely. Az 1986/87-es tanévben mintegy 2900-zal többen kívánnak to­vábbtanulni, mint azt megelő­zően — a növekedés aránya megegyezik az érettségizők számának 7,5 százalékos emel­kedésével. A fent említett tárgyakból az orvostudományi egyetemekre, valamint a műszaki egyetemek­re és főiskolákra felvételiztek a végzős középiskolások. Az or­vostudományi egyetemeken be­lül az idén többen választották a fogorvosi kart; a műszaki fő­iskolákra és egyetemekre pe­egyre nagyobb értékű áruk ke­rülnek, ennek ellenére a tech­nológiai és munkafegyelem be­tartásáért, a vagyonvédelem fokozásáért minden vezetőnek és beosztottnak többet kell tenni. Jellemző hiányosság például a veszélyes árut fuvarozó ko­csik átvétele, zárása, tömörsé­ge, a fuvarlevelek és a kocsira felírt veszélyességi számok azo­nosságának eltérése. Hasonló könnyelműség tapasztalható a dig átlagosan 4—5 százalékkal jelentkeztek többen, elsősor­ban ezúttal is az építészeti, va­lamint a villamossági karok és szakok vonzottak sok diákot. Egyes karok — így például a kohászati szakterület - iránt továbbra is kisebb az érdeklő­dés. Pécsett hétfőn és kedden a Pollack Mihály Műszaki Főis­kolán írták meg közös felvé­teli-érettségi dolgozataikat az orvosi és műszaki egyetemekre és műszaki főiskolákra jelent­kezett diákok. Rengeteg szülő kísérte el gyerekét, soha még ennyi hozzátartozó nem érdek­lődött a felvételi iránt. Akadtak olyanok is, akik gyermekükért érzett aggodalmukban még a terembe is be akartak menni, őket csak szigorú rendreutasí­tással lehetett távoltartani a komoly szellemi munkát végző fiataloktól. Nem sokkal 12, il­letve 17 óra után aztán meg­forgalmí tolató! munkavégzések alkalmával is. A rendszeres és szúrópróbaszerű ellenőrzések a lopások és dézsmálások meg­előzését szolgálták, ennek el­lenére az igazgatóság területén több bizonyított lopás volt, me­lyet egyénileg vagy bűnszövet­ségben követtek el. Az előter­jesztés megállapítja, hogy a vasút területén sokan illetékte­lenül és szabálytalanul tartóz­kodnak, az ellenőrzésre kötele­zett dolgozók feladatukat nem nyíltak az ajtók, felszabadult, megkönnyebbült diákok - a példákat, feladatokat egymás között megbeszélve — jöttek ki a termekből. íme két vélemény a dolgoza­tok nehézségeiről. — Erős volt ez a matek, a nyolc példából ötöt sikerült teljesen megoldanom. Azért 9 pontra számítok — mondta Kö­vecses Csaba, aki eddig a Zi- pernovszkyba járt és a PMMF épületvillamosítási szakára je­lentkezett. Durczy Levente a Leöwey Klára Gimnázium végzős tanu­lója, aki a BME Villamosmér­nöki Karán szeretne továbbta­nulni, hasonlóképpen véleke­dett: — A mai matematika nehe­zebb volt, mint a tegnapi fizi- kadolgozat. Főleg az utolsó példák voltak kemények, de úgy érzem, nekem jól sikerült. K. E. mindig látják el az előírások szerint. Az igazgatóságot ter­helő káreseteknél nőtt a sza­bálytalan berakás, durva tola­tás miatti töréskár, a felületes mérlegelésből, darabszámlálás­ból eredő súlyhiány, a vago­nok rossz bezárásából eredő dézsmálás. Például általános jelenség, hogy az ÁFOR címé­re érkező küldemények mindig hiányosok. A társadalmi tulajdon foko­zottabb védelméért, a károko­zások megelőzéséért több in­tézkedést tett és tesz az igaz­gatóság. Említést érdemel, hogy kiképzett kutyákat is „bevet­nek", melyek megakadályozzák a tárolóhelyekről történő lopá­sokat segítséget nyújtanak az illetéktelenek felderítésében. R. N. V/////.V/.-.V//.V.V.V.V-v.v.;.v.v.v.;.v A közélet hírei Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter és Köpe- czi Béla művelődési miniszter kedden szerződést írt alá a két tárca közötti együttműködés to­vábbfejlesztéséről. A Művelő­dési Minisztériumban aláírt szerződés a tanulóifjúság hon­védelmi felkészítésével kapcso­latos körös feladatokat hatá­rozza meg a közoktatás és közművelődés területén. * M ód Pétert, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, nyugalmazott nagykövetet 75. születésnapja alkalmából. ked­den a Központi Bizottság ne­vében Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese kö­szöntötte. Az ünnepségen je­len volt Kótai Géza, az MSZMP KB tagja, a külügyi osztály vezetője. * A Baranya Megyei Honvé­delmi Bizottság soros ülése kapcsán Lukács Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága első titká­rának elnökletével megtekin­tette a munkásőrség Baranya megyei kiképzési bázisát, a munkásőrségnél rendszeresí­tett haditechnikát, a munkás­őrök kiképzését és lövészeti bemutatóját. * Dr. Jerszi Istvánnak, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottsága titkárának vezetésé­vel tegnap küldöttség utazott a bulgáriai Szlivenbe, a Bol­gár Kommunista Párt Szliven Megyei Bizottsága vendége­ként. A delegáció tagjai: Farkas István, a Pécsi Bőr­gyár szakmunkása, dr. Román Lászlóné könyvtárigazgató, Gráf József, a Szigetvár Vá­rosi Pártbizottság első titkára, Kovács József, a Pécs Városi Pártbizottság titkára. A baranyai pártmunkás-kül­döttség 5 napot tölt a bulgá­riai testvérmegyében és a pártmunka időszerű kérdéseit tanulmányozza. * A magyar—csehszlovák ba­rátsági napok keretében teg­nap délután a Pécsi Posta- igazgatóság tanácstermében tartottak barátsági gyűlést. A mai Csehszlovákiáról dr. Jaros- lav Musilek, a Csehszlovák Kul­turális és Tájékoztató Körpont igazgatója beszélt. A szervező Hazafias Népfront képviseleté­ben részt vett a gyűlésen Ha­las Ilona, a HNF Baranya me­gyei titkárhelyettese és Gergely László, a HNF Pécs városi tit­ka ra. A szomszéd szocialista or­szág mezőgazdaságáról pedig dr. Jozef Gaál, a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Köz­pont igazgatóhelyettese tartott előadást tegnap Szentlőrincen, a Művelődési Házban. Sydneybe érkezett a magyar vitorlás wemmamamam T ársadalmitulajdon-védelem a MÁV-nál Kiképzett kutyák a lopások ellen ötvenmillió forint volt a kárösszeg

Next

/
Thumbnails
Contents