Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-17 / 134. szám
to Dunántúli napló 1987. május 17., szombat 1986. MÁJUS 17., SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából PASZKÁL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.03 — nyugszik 20.16 órakor. A Hold kél 12.14 — nyugszik 2.23 órakor. OSvasószolgálot Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők IG-től 12 óráig és 14-től IS óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: BOZSIK LÁSZLÓ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig NAGY ISTVÁN a 10-053 telefonszámon Rendezvények Fotókiállítás nyílik az úttörőmozgalom történetéből vasárnap déj- előtt 10 órakor Komlón, az Úttörő- és Ifjúsági Házban, ezt követően zenekari hangversenyt tartanak. V? Nemzetközi barátsági hetet tartó bált rendez a MÁV új éttermében 24-én, este nyolctól a;i eszperantó szövetség területi bizottsága. A bálra, amelyen Pécs testvérvárosainak képviselői is jelen lesznek, a területi szövetség irodájában (Pécs, Akotmánv u.) válthatnak jegyet az érdeklődők. Egészségnevelési hét kezdődik Komlón hétfőtől. A szilvási A3G ben egész héten, a dávidföldiben 20-án, a 33-asban 21-én különböző, kóstolóval egybekötött ételbemuiató- kat tartanak. •k Az Ifjúsági Otthon fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepük ma, zombaton délután 1 2 5-kor a B£V Szántó Kovács János úti munkásszállásán. Az ünnepélyre meghívták a volt növendékeket is. Esküvő DALLOS EDIT és SZENDRÖDi MIKLÓS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy május 17-én 17.30 órakor házasságod kötünk a pécsi központi házasságkötő ta- remben. (Hunyadi út 2.) Szövget vendét? Baranyában Mihail Petrovics Mcsedlov, az SZKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézetének Helyettes igazgatója - aki előadói körúton Baranyában tartózkodott — csütörtökön látogatást tett Szigetváron. A városi pártbizottságon találkozott Grál Józseffel, a városi pártbizottság első titkárával, majd'a Szigetvári Cipőgyárban propagandistáknak, vezető agitátoroknak előadást tartott az SZKP XXVII. kongresszusa által meghatározott feladatokról. Tegnap Pécs nevezetességeivel ismerkedett. Látogatást tett a Nevelési Központban, délután a Janus Pannonius Tudományegyetemen a marxizmus oktatóinak előadást és konzultációt tartott. — Honvédelmi verseny. Tegnap a Petőfi laktanyában, Pécsett tartották a Tarr Imréről elnevezett szakmunkástanulóknak kiírt megyei összetett honvédelmi versenyt. Az elméleti kérdésekből, kispuska lövészetből és járőrversenyből álló vetélkedést immár harmadízben az 508-as Ipari Szakmunkásképző Intézet 10 fős csapata nyerte, így végleg a birtokukba került a kupa. Az ötödször megrendezett honvédelmi versenyen kilenc csapat indult. Képviselői fogadóóra PANCSA EDINA és KANYASI ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves rokonainkat, barátainkat és ismerősein« két, hogy május 17-én 17.30 órakor házasságot kötünk a pécsi Verődj Antal utcai házasságkötő teremben. Névadó FUTÓ HOLTAN és neje, ILLÉS MARIA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket hogy gyermekünk, MÓNIKA névaclóünnepége 1986. május 17- én délután fél 4 órakor lesz e Szigetvár Városi Tanács dísztermében. • A rendőrség közleménye A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete előzetes letartóztatásuk mellett büntető eljárást indított Pichler Béla szigetváré, Göncz István győri lakos és társaid ellen, vesztegetés és csalás büntet; elkövetésének alapos gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint Pichlcr Béla, a Szigetvári Ipari Szövetkezet volt főmérnöke vezetői tudtával cs beleegyezésével több alkalommal adott jogtalan előnyt Göncz Istvánnak, a Győri Rába Vagon^ és Gépgyár mérnök-koordinátorának, megrendelések folyamatos biztosítása érdekében, A jogtalan előny legalizálása érdekében Pich- len Béla a szövetkezet elnökének, főkönyvelőjének tudtával és beleegyezésével fiktív munkaszerződéseket kötött üajezi György szigetvári lakossal, akinek a nevére fizették ki a jogtalan előnyként felhasznált összegeket. Várható időjárás szombat estig: általában napos, száraz idő várható, csupán keletéft, délkeleten valószínű még egy-egy zápor. A mérsékelt; változó irányú szél csak zivatarok idejére erősödik meg. A hőmérséklet; hajnalban 10 és 15 fok, délután 22 és 27 fok között várható. •k Péntek reggeli vízállások: Mohács 44@ cm, apadó, 16,4 fok; örtilos 186 cm, áradó, 14,6 fok; Barcs 210 cm, apadó, 16,0 fok; Drávaszabolcs 306 em, változatlan, 14,8 fok. Mérei Emil országgyűlési kép» viselő fogadóórát tart május 21 -én, szerdán 16 órakor Ma» gyarhertelenden a tanács épü» Jetében. — Aszfaltfelújítás Harkányban. Elkészült Harkányban a Bajcsy-Zsilinszky utca aszfalt- szőnyegének felújítása. A KÉV másfélmillió forintos költséggel, négy nap alatt elvégezte a munkát.- Hirdetőtáblát helyeztek el Komlón, a Lenin téren. A komlói tanács műszaki osztályán jelentkezhetnek azok, akik bármilyen közérdekű közleményt el szeretnének itt helyezni, hosszabb-rövidebb időre. A város más pontjain a kitűzött hirdetéseket leszedik. SZAKUZEMMÉRNOK-KÉPZÉS A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán az 1986/87. tanévben a 2/1984. (II. 23.) MM—MÉM számú együttes rendelet alapján szaküzemmérnök- képzés indul. A képzés levelező rendszerű, önköltséges, időtartama 4 félév, melynek végén az eredményesen államvizsgázó!: szaküzemmérnöki oklevelet kapnak. Induló szakok: Uzemfenntarté (karbantartó) szak, Energiagazdálkodási szak — villamosenergiaipari ágazat, — épületgépészeti ágazat. Részvételi dijak: 3000—4000 Ft/fő/ félév, végleges megállapításukra a jelentkezések lezárása után kerül sor. A költségek az államvizsgák diját nem tartalmazzák. Jeléntkezhetnek a szakirányú üzem. mérnöki oklevéllel és egyéves szakmai gyakorlattal rendelkezők. Az üzemfenntartó szaknál szükséges a gépész alapképzettség. A jelentkezés a munkahelyen keresztül, c főiskola Főigazgatói Hivatalában (Pécs, Boszorkány u. 2., I. em. 110.) beszerezhető nyomtatvány felhasználásával történik. A jelentkezési laphoz az üzemmérnöki végzettséget tanúsító oklevél hiteles másolatát mellékelni keli. A felvételi kérelmeket a PMMF Főigazgatói Hivatalához (7601 Pécs, Pf. 6.) 1986. július 15. kell eljuttatni. A baranyai reklámeszközöket bemutató kiállítás nyílt tegnap délelőtt a pécsi líjúsági Házban, Divinyi Józsefné, a Magyar Reklámszövetség delnőkének megnyitója után kiosztották a zsűri dijait. A legszebb nyomtatványokért járó elismerést a Pannonvin Borgazdasági Kombinát ízléses, egyedi falinaptáráért a Gabonaforgalmi Vállalat, korszerű csomagolóanyagaiért a Húsipari Vállalat, a termékeit kiemelkedően bemutató reklámfotóiért a Hunor Péesi Kesztyűgyár kapott dijai. A Magyar Reklámszövetség Baranya Megyei Szervezetének különdíját a bíráló bizottság a Hungar Hotels pécsi önálló egységének színvonalas kiállítási anyagáért Ítélte oda.------------------------------------------------------------------ v .-----------------------------------------------------------------H ívja a 10-046-ot! Telefonfórum a gyedről és a gyesről A gyermekgondozási díjról és a gyermekgondozási segélyről érdeklődhetnek olvasóink május 20-án, kedden délután 4-től 6 óráig a 10-046-os telefonszámon. A kérdésekre a Baranya Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság szakemberei — dr. Vcrga János igazgatóhelyettes, Kuráth Antalné, dr. Radnai László osztályvezetők, Czakóné dr. Bodonyi Klára, Kis Hegedűs József és dr. Somogyi Árpád csoportvezetők — válaszolnak. — Ifjú húsipari szakmunkások versenyét rendezték Pécsett, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. Az országos versenyre az első három helyezett jutott: Ternyei Láiszló, Szőlős János és Bagodics Attila. — Társadalmi pártfogókat jutalmaztak meg tegnap Pécsett, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. Hatvan társadalmi aktíva vehetett át jutalmat önzetlen munkájáért. — Cigányklubot avattak tegnap Godisán. A volt orvosi rendelő helyiségét alakították át a cigány fiatalok 100 ezer forint értékű társadalmi munkájával. A klub berendezéséhez a megyei tanács nyújtott anyagi segítséget. — Egészségügyi centrum áll átadás előtt Hidason. A kétszintes épület földszintjén lesz a körzeti orvosi és a fogorvosi rendelő, valamint az anya- és gyermekvédelmi tanácsadó. Az emeleten két nagyobb szolgálati lakás kapott helyet. Régi zene korabeli hangszereken A Musica Antiqua Hun- garica együttes turnézik e napokban megyénkben. 1967-ben alakultak, s elsőízben szólaltatták meg a középkor és a reneszánsz zenéjét korabeli hangszereken. Az együttes hat tagja egyébként olyan neves hazai zenekarokban játszik, mint az ÁHZ, az Operaház, a MÁV Szimfonikus Zenekara. Felléptek eddig az ország legjelentősebb hangversenytermeiben, művészeti rendezvényein, rendszeresen láthatóak a televízióban, hallhatóak a Magyar Rádióban, és sikerrel turnéztak Belgiumban, valamint Hollandiában. Vezetőjük Késmárky György karmester és zeneszerző, aki felkutatja, hangszereli és alkalmanként feldolgozza a régi korok műveit. Európa XI—XVII. századi zenéjét ma, május 17-én 17 órakor a szigetvári dzsámiban, 18-án 10.30-kor Pécsett a Csontváry Múzeumban, 19-án 18 órakor a csurqói és 20-án 15 órakor a pécsváradi művelődési házban szólaltatják meg. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közése szerint a Fertődön pénteken megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 2/, 24, 44, 75, 81 ■■ ¥ ----------------------® 15-000 Ezen a héten legtöbben a Dinasztia című filmsorozat magyarországi bemutatásáról kérdeztél: az ügyeletest. Ä telefonokra a hétfői Dunántúli Naplóban megjelent, félreérthető képaláírás adott okot, Ezúton is tudatjuk, hogy a filmsorozat megvásárlását nem tervezi a televízió, az MTI-től kapott képaláírás arra vonatkozott, hogy tovább folytatják a Dinasztia filmszériájának gyártását. Az eddigi részeket azonban a Magyar Televízióban továbbra sem láthatjuk. Sugárszfntközlemény A legújabb radioaktivitás-mérések az ország egész területén minden tekintetben gyakorlatilag a természetes értékeket (mutatják. EH-05-07 Halálos üzemi baleset. Tegnap 11 órakor Pécsett, a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat Puskin tér 15. számú építkezésén Halász Zoltán István 32 éves szigetvári lakos, IMS-szerelöre rázuhant egy betontartó oszlop. Halász Zoltán István olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A bal- ®*®t körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. — Keserédes. Újra kapható a baranyai boltokban a Ki mit tud?-győztes pécsi Szélkiáltó együttes Keserédes című lemeze és kazettája. — Irodalmi díjak. A Zoltán Attila és a Vessely László irodalmi dijaikat pénteken adták át az Európa Könyvkiadóban. A Vessely László-díjat az idén Csordás Gábor és Téglósy Imre költőknek ítélték. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK SZOMBAT—VASÁRNAP Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Péco város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécs] éti a volt sellyeé járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórház! felvételt igénylő gyermekfülé- szeti betegek, éget» és forrázol! gyermekek részére páratlan napokon; POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. SZOMBAT Felnőtt belgyógyászai: 3. kerület: 19. sz. Belgyógyászati Klinika. II, kerület: Megyei Kórház (fertőző épület). Ili. kerülői: B. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések; Ideg sebészet. Pécs város és a csatolt községeik ideg és elmebetegei részére; POTE ldegr és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRÁK: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár 7.30-13.30 óráig. Pécs, Széchenyi tér 2., 10/1. sz. gyógyszer tár, 8—13 óráig. Pécs, Bajcsy-Zsi- linszky u. 23.,, 10/14. sz. gyógyszertár, 7.00—18,00 óráig. Pécs-Kertváros, Krisztina tér 10., 10 57. sz. gyógyszertár, 7,00—-12.00 óráig. VASARNAP Felnőtt belgyógyászat: 9. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. M. kerület: Megyei Kórház (fertőző osztály). III. kerület: j. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet; II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház, Ko- ponya- és agysérülések; Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. VASARNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK: Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 1014. sz. gyógyszertár. 7.00—13.00 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart. Pécs, Kossuth L. u. 81., 10 8. sz. gyógyszertár zárt ajtók mellett egész nap ügyeletet tart. SZOMBAT—VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET: Az Egyesített Eü. Intézmények az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombati és vasárnapi napokon a sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére. Pécs város, valamint Kozármisleny, Abaliget, Pellérd, Berkesd, Nagyko- zár, Kővágószőlős, Görcsöny és csatolt községeik felnőtt lakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő rf?gel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága részére: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 10-938. A berendelt betegek ellátása 8—13 óráig történik ugyanitt. A városkörnyéki községek gyermek- lakossága részére szombat reggel 7 árától hétfő reqgel 7 óráig a Me- pvei Gyermekkórház ambulanciáján (Pécs, Nyár u. 8.) Telefon: 14-695. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be Hehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon este 7-től másnap reggel 7 óráig. Halálozás A PANNON Volán értesíti az utazóközönséget, hogy a magyar—jugoszláv nemzetközi forgalomban (Komló—Drávaszabolcs oh.—Osijek —Pécs—Udvar, oh.—Osijek autóbusz- vonalak) alkalmazott viteldíjak 1986. június 1-től megváltoznak. A vitel- díj: 1,30 Ft/km, illetve 10 dinár/km. Rézletes tájékoztatást a Volán szolgálati helyek adnak I A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy 1986. május 19-től, hétfőtől gázvezeték építése miatt Pécsett a Mandula utcát teljes szélességében lezárjuk. A kivitelezés várható befejezése: 1966. június 30. A PANNON Volán értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1986. május 17-től a 48, 49, 50-es és az M 45-ös jelzésű helyi járatait ismét a korábbiakban meghirdetett útvonalon, valamint menetrend szerint közlekedteti. A mohácsi Dr. Marék József Mezőgazdasági Szakközépiskola felvételt hirdet a levelező tagozatra. A képzés mezőgazdasági gépészeti, illő növénytermesztő-állattenyésztő szakon folyik. Jelentkezni 8 általános iskolai bizonyítvánnyal, vagy szakirányú szakmunkás végzettséggel lehet. A jelentkezés „jelentkezési lapon" történik. Nyomtatványt az Iskolától lehet kérni. Jelentkezési határidő: június 30. Bővebb felvilágosítást az iskola levelező tagozata ad, Mohács, Dózsa György u. 18. szám alatt, telefon: 10-525. A Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos ülést rendez 1986. május 19-én délután 4 órakor a központi épület III. sz. tantermében. Tárgy: Herczegh Péter, Modla Zoltán, Olasz Lajos (POTE Fogászati Klinika) : Mandibus fracturák műtéti ellátása Champy lemezzel (10 perc). — Bognár Zoltán, Csaba Imre, Török Attila, Pácsa Sándor, Than Gábor, Arany Antal, Révész Péter (POTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Mikrobiológiai Intézet) : Az in vitro fertilizációs és embryotransfer program állása a POTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján (10 perc). — Török Attila, Csernus Valér, Csaba Imre (POTE Szülészeti Klinika, Anatómiai Intézet) : Serum oestriol vizsgálatok pathologiás terhességekben (10 perc). — Horváth Judit (POTE Anatómiai Intézet, Tulane Egyetem és V. A. Hospital Endokrinológiai és Polypeptid Laboratóriuma, New Orleans): Oestrogen előkezelés hatása patkány hypophysis növekedési hormon és prolactin elválasztására in vitro superfusiós rendszerben (20 pere). Áramszünet lesz május 17-én 8—14 óráig Pécs, Bocskai u., Apafi u. által határolt területen. Áramszünet lesz 17-én 7—15 óráig Pécsújhegyen, a Szirom u. és a Nagykozári út által határolt területen. PAX-bál 17-én Homokszentgyörgyön, 18-án: Barcson. A DELTA együttes 17-én Szentlő- rincen játszik. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérem, keresztapám, sógorunk és a legjobb rokon, KERÉNYI ISTVÁN, e PIK nyugdíjas dolgozója, életének 66. évében május 8-án váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérem, vöm, apósom, nagyapám, kedves rokonunk, KISTÓTH JÓZSEF gyógyíthatatlan betegségben, 50 éves korában elhunyt Temetése május 18-án, vasárnap 16 órakor lesz az egerági temetőben. Gyászoló család. Szigetvár, 509. sz. ipari Szakmunkásképző Intézet tantestülete és tanulóifjúság! mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték, hogy IVAN TIBOR iskolánk első osztályos tanulója 15 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 19-én 13 órakor lesz a Szigetvár-turbéki temetőben. Értesítjük rokonainkat, ismerőseinket, hogy drága feleségem, édesanyánk, MAROS 8STVÁNNÉ május 14-én elhunyt. Temetése május 19-én 14 órakor lesz a siklósi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, felejthetetlen édesapám, apósom és drága nagypapánk, MAGYAR JÓZSEF birjáni lakos, hosszú szenvedés után, 64 éves korában május 15- én elhunyt. Temetése május 19-én, hétfőn 15.30 órakor lesz a birjáni temetőben. A gyászoló család és a széles körű rokonság. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen, drága jó férjem, kedves édesapám, apósom, nagypapánk, fiam, vöm és testvérünk, PAPP FERENC bürüsi lakos 1986. május 14-én, 52 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése május 19-én 15 érakor lesz a szigetvári, kanizsai temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ZADRAVECZ JÓZSEF siklósi lakos, életének 55. évében váratlanul elhunyt. Temetése május 19-én 13.15 órakor lesz a siklósi temetőben. Á gyászoló család. Mély fájdalomma! tudatjuk, hogy drága jó feleségem, felejthetetlen édesanyám és nagymamánk, valamint kedves rokonunk, SZABÓ JÁNOSNÉ Szabó Ibolya életének 54. évében hirtelen és váratlanul elhunyt. Temetése május 19-én 11 órakor lesz a siklósi temetőben. A gyászoló család.