Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-17 / 134. szám
Mii Jelenik meg az idén? Pannónia Könyvek ’86 PANNÓNIA KÖNYVEK Talán még kevesen ismerik a Pécsett megjelenő Pannónia Könyvek szép emblémáját, amely tavaly jelent meg először néhány kiadványon, és azóta biztos iránytű a könyv, a pécsi könyv barátainak. Mint ismeretes, a Baranya Megyei Tanács anyagi támogatásával lehetővé vált, hogy a Baranya Megyei Könyvtár a hagyományos könyvtári tevékenység mellett Pannónia Könyvek címmel könyveket jelentessen meg. A múlt év az átmenet, a kísérlet időszaka volt, de eredményeket hozott és újabb várakozásokat teremtett. Tavaly öt mű jelent meg a Pannónia Könyvekből. Két kiadvány kötődött baranyai vonatkozásokkal is bíró évfordulóhoz, Fülep Lajos és Babits Mihály alakjához, születésük centenáriuma alkalmával. Megjelent egy album, Martyn Ferenc Ulysses- rajzait téve először közkinccsé. Két reprint kiadványával a Baranya Megyei Könyvtár már országos nyilvánosság elé lépett: Haas Mihály Baranya című, ma már ritkaságszámba menő, 1845-ben megjelent monográfiája a helytörténet iránt érdeklődők számára volt becses, mig Weöres Sándor 1934-ben Pécsett megjelent első verseskötetének hasonmás kiadása az irodalom barátainak szerzett meglepetést. A két kötet több ezres példányszámban került az országos könyvforgalomba, visszhangjuk is országos volt. Tüskés Tibor irodalmi szerkesztőtől most az idei Pannónia Könyvekről kértünk tájékoztatást. Pár hónapja mutathattuk be első ez évi kiadványunkat, Huber Kálmánná könyvtáros szakmunkáját, a Minerva folyóirat történetét és repertóriumát közreadó kis •kötetet. A Weöres-kötetek az évek folyamán reprint sorozattá bővülnek: idén a költő 1935- ben megjelent második, A kő és az ember című verseskötetének hasonmása lát napvilágot. Annak idején a pécsi Kultúra Könyvnyomdái Műintézet jelentette meg, de emblémát már a Nyugat adott hozzá. A kő és az ember 3000 példányban kerül az országos könyvforgalomba. Az eredeti munkákat tekintve a pécsi szellemi életet reprezentálja majd Hallama Erzsébet: Fele játék, fele gyötrelem című, június végén megjelenő interjú kötete. Tizenhárom pécsi tudós portréját tartalmazza, a pécsi, főként természettudományi műhelyek olyan iskolateremtő alakjainak portréit, mint például Don- hoffer Szilárd, Kislégi Nagy Dénes, Horváth Adolf Olivér, vagy Szentágothai János. Thienemann Tivadar munkásságába már betekinthettünk a Minerva folyóiratról megjelent munka révén. Most eredetiben olvashatjuk a pécsi egyetem egykori prafesz- szorának ma is korszerű irodalomtudományi, -elméleti Írásait. Irodalomtörténeti alapfogalmak című műve 1931- ben jelent meg, őszre várható a reprint kiadása. A pécsi egyetem újabb műhelyébe nyerhetünk általa bepillantást, és képet alkothatunk e mű által is a mai egyetem elődjéről. Csorba Győző hetvenedik születésnapja alkalmából a róla szóló és a neki ajánlott írásokból készít válogatást a Baranya Megyei Könyvtár, a Tiszteletadás Csorba Győzőnek című könyvvel. Vízitükör címmel, a hetvenöt éves Takáts Gyula verseit adja ismét közre a Somogy Megyei Könyvtár Egry József rajzaival. A Pannónia Könyvek az emblémát adja hozzá. A Vízitükör első kiadásban a Dunántúlnál jelent meg 1955- ben, és ma már szintén ritkaságnak számít. Az idei tervek között szerepel Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének valamennyi, összesen huszonkilenc fordítása, Martyn Ferenc 40 Janus-rajzával és Kovács Sándor Iván kísérőtanulmányával. Olyan program ez, amely a Baranyainál összehasonlíthatatlanul nagycxbb létszámú, hivatásos kiadónak is becsületére válna. Mert ha Pécsett egy-két ember végzi is a szerzővel, az engedélyező hatósággal, a kivitelezővel, a terjesztőkkel való tennivalókat, a Pannónia Könyvek ugyanolyan színvonalat képviselnek minden tekintetben, amilyent a hazai könyvkiadás nívója megkövetel. Gállos Orsolya A Pécsi Szimfonikusok Liszt-hangversenye Bartók Béla kórusverseny A Debrecenben rendezendő XII. Bartók Béla nemzetközi kórusversenyről sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön Budapesten. Az idei rendezvény- sorozat abba a programba illeszkedik, amellyel Debrecen várossá nyilvánításának 625. évfordulóját köszöntik; további évforduló, hogy 25 esztendeje, 1961-ben tartottak itt először nemzetközi kórusversenyt. Az európai amatőr kórusmozgalom központjának számító városban július 7. és 12. között lezajló eseményekről Tar Károly, a kórusverseny elnöke és Párkai Islván, a művészeti bizottság vezetője elmondta az újságíróknak, hogy idén 55 kórus szerepel majd. Az énekkarok gyermek- ifjúsági női, ifjúsági vegyes-, női, férfi-, vegyes és kamarakórus kategóriában mérik össze tudásukat. A kategóriagyőztesek az idén is pályázhatnak a nemzetközi verseny nagydíjára, s a nyertest meghívják a következő találkozóra. A kórusok teljesítményét értékelő zsűrik elnökei Párkai István, Petrovics Emil és Szo- kolay Sándor lesznek. Ismét megrendezik az eseményhez kapcsolódóan a folklórfesztivált is. A márciusi koncert után ismét Liszt-hangversennyel adózott nagy zeneszerzőnk emlékének a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Az akkori kisebb léptékű művek után ezúttal a népszerű Esz-dúr zongoraverseny és a monumentális Faust szimfónia került műsorra, az előbbi Jandó Jenő zongoraművész előadásában, az utóbbi a Magyar Néphadsereg Művész- együttesének férfikara közreműködésével. (Karigazgató Zámbó István.) Jandó Jenő, Pécsről indult kitűnő pianistánk „hazai" fellépéseit mindig megkülönböztetett érdeklődés kíséri; joggal. Bár pécsi fellépéseinek műsorválasztása nem mutat igazán széles spektrumot — megmarad a romantikd körein belül —, Jandó mindig tartogat újdonságot, meglepetést: egy folyamatosan elmélyülő és gazdagodó muzsikuspálya képzetét kelti. Jandó ezúttal az első Lisztzongoraverseny roppant energikus, feszült és feszített, mindvégig izgalmas előadásával tett erről tanúbizonyságot. Félelmetes technikája egy pillanatig sem volt öncélú, ellenkezőleg, szinte a maga hangról hangra követhető, a kottaképhez és Liszt szándékához egyaránt hű valóságában szólalt meg a mű. A zongorista kiválóan értelmezte rész és egész viszonyát: a „legutolsó" apró trilla és élőké is jelentősen és tartalmason szólt és elnyerte helyét az egész nagy ívében. Jandó azzal a ritka tüneményes benyomással ajándékozta meg ez estén közönségét, mintha Liszt e — mi tagadás — agyonjátszott versenyművét csak így lehetne játszani, és csak most hallottuk volna először. Megítélés, ízlés és hangulat kérdése, hogy a versenymű befejező két részének' előadása éppen a jelzett koncepció jegyében maradt-e már-már kissé túl fegyelmezett, túl gépies, avagy a mű egysége elbírta volna-e a befejező részek még szabadabb, szélsőségesebb, fantáziasze- rűbb előadását, merészebb agogikávol, sejtelmesebb plánokkal, lágyabb tónusokkal. A ráadásként játszott Pagani- ni-etűd arról győzött meg, hogy Jandó még a puszta technikai bravúrokból is zenei értéket képes felcsillogtatni. A Faust-szimfónia válogatott nehézségei sokféleképpen tették próbára a 'kisegítő muzsikusokkal jócskán megerősített zenekart. Az erőpróba az él- ső tétel kezdetén és a harmadik tételben különböző okokból kevésbé, a középtételben kiemelkedően sikerült, s egészében azt igazolta, hogy Lisztre aligha lehetett volna szebben emlékezni, mint e gondolatilag és zeneileg is egyik legértékesebb, legmesz- szebbre világító művével. Lukács Ervin, a karmester nagy munkát végzett a betanítással és az előadással is, ideális, remekül követhető vezényléssel szervezte egységes folyamattá a művet. Néhány technikai eredetű hibától eltekintve helytállt az együttes is.. A férfikar és Kelen Péter, a tenorszólista a zárórészt fölényes biztonsággal, művészi erővel tolmácsolta. Varga J. Értékeink Senkinek sem jutna eszébe kételkedni abban, hogy megóvásra méltó érték mondjuk, a pécsi „múzeum utca” bármely házában kiállított festmény, szobor, grafika. De, hogy ergy vállalati alapító- levél, netán egy lepkegyűjtemény ugyanúgy a nemzeti vagyon megőrzendő része, mint Klimó püspök egykori könyvtára, arra bizonytalanabbul mondjuk ki az igent. Pedig minden olyan tárgy, eszköz, dokumentum, amely ritkaságánál, eredetiségénél és hitelességénél fogva jellemző egy adott korra, valamely tudományág szakmai követelményei szerint rendszerezett, feldolgozott vagy arra alkalmas és így forrás értékű későbbi kutatók számára, a tudomány és a művelődés szempontjából közkincs — kincs, amelyet értékének megfelelően kell őrizni, karbantartani, védeni. Erről a védelemről tanácskozott egyik legutóbbi ülésén a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A vagyonvédelem, a raktározás, restaurálás feltételeit a Janus Pannonius Múzeum egyes osztályain, a Megyei Levéltárban és a könyvtárakban vette szemügyre. A jelentésből két alapvető tény derül ki. Egyrészt az, hogy van mire büszkék lennünk: hatalmas kulturális értékek halmozódtak fel a megyei és helyi intézményeknél, de nemcsak a Janus Pannonius Múzeumban, amely hazánk egyik legnagyobb múzeumi szervezete, hanem számos falusi tájházban, sőt magángyűjtőknél is. Másrészt — ha minden szorító gondra, megoldandó részlet- problémára nem is keríthetett sort a jelentés - nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt 40 évben a gyűjtés, megőrzés tárgyi és személyi feltételei nem tartottak lépést az anyag mennyiségi növekedésével, és a közgyűjtemények ma olyan küszöbhöz érkeztek, amelynek átlépése csak akkor lehetséges, ha hosszútávra kielégítő megoldásokat tatáinak arra, hogy a raktárakban rejtőző összegyűlt anyag tudományosan feldolgozható és a közönség elé állítható legyen. S ennek elsőrendű feltétele a raktározás, a restaurálás körülményeinek megjavítása. Biztonsági szempontból (riasztó berendezések stb.) elérik múzeumaink az országos átlagot. A JPM újkori osztályának történeti anyaga azonban nem kevesebb, mint tizennégy ideiglenes raktárban van. A néprajzi gyűjtemény jelentős része András- aknán kapott raktárt. A Modern Magyar Képtár kiállított műveinek 40 százaléka restaurálásra szorul, „megoldatlan” a papírrestaurálás, „aggasztó” a bútorok állapota, a grafikákat „gombás fertőzőttség fenyegeti”. A levéltár helyhiány miatt nem tudja átvenni az illetékességi körébe tartozó iratokat. A Klimó körfyvtár kódexeinek, ősnyomtatványainak jelentős része restaurálásra vár. De kevés a műhely, kevés a szakember. Mindez annak ellenére van így, hogy jelentős bővítésekre, beruházásokra, átalakításokra is sor került: gondoljunk a megyei, városi és az SZMT-könyvtárra (amelyeknek azonban atig csökkentek raktározási gondjaik); megnyílt a helytörténeti múzeum, új épületet kapott a levéltár, folyik az Egyetemi Könyvtár bővítése stb. Mégis újabb fejlesztésekre van szükség (a vb határozatba foglalta a raktárbázis tervének elkészítését, a restaurálás, könyvkötészet, mikrofilmezés összehangolt fejlesztését), és ez újabb nagy erőfeszítést kiván a megyétől, az egyes városoktól, de igényli a Művelődési Minisztérium segítségét is. Igényli továbbá a szakemberek hozzáértését, egyetértését, találékonyságát — meg a közvélemény türelmét. Mert ezek a fejlesztések nem lesznek olyan látványosak, mint egy új múzeum létesítése, de nélkülük a raktárban porosodó kincsek lassan az enyészeté lesznek és nem a közönségé meg a kutatóké. Foglalkozott a vb a magángyűjteményekkel is, amelyek közül több elérte már a tudományos minősítés rangját, bár csak néhány képző- és iparművészeti gyűjtemény védett. Mivel azonban a legutóbbi felmérés az ötvenes években készült, s azóta bizonyára sok változás történt, érdemes lenne kiegészíteni a nyilvántartást. Már csak azért is, mert egészségesebb lett a hangulat a magángyűjtemények körül. Kölcsönösen elfogadott nézetté vált, hogy a közgyűjtemény tudományos háttér a magángyűjtő számára, míg a magángyűjtemény utánpótlási bázis, tudományos forrás a közgyűjteményeknek. így valóban közkincsnek nevezhetjük oz egyébként magántulajdon- ' ban lévő textilgyűjteményt (dr. Simon Ferencné, Nagy- tótfalu), a mángorló-gyűjteményt (dr. Biró Ferenc, Pécsvárad) vagy a rovargyűjteményt (Fazekas Imre, Komló) éppen úgy, mint a hidasi, magyaregregyi, drávosztá- rai, villányi helytörténeti gyűjteményt, amely a honismereti mozgalom kutatóinak lelkesedéséből és hozzáértéséből született. G. T. Színe és visszája Pénz, színház „Kérek egy műsorfüzetet”, mondom a Don Juan című balett előtt a jegyszedő néninek, ő nyújtja és mondja: 27 forint. Visszahúzom a kezem: sokallok ugyanis ennyi pénzt a műsorfüzetért. Aztán elszégyellem magam: végül is ennyit igazán költhetek, ha már foglalkozásomnál fogva ebben a színházban ingyen jegyet kapok — nem szólva arról, hogy manapság már egy új hetilap is belekerül ennyibe. De azért megállók egy kicsit távolabb és figyelek’: öt érdeklődőből csak kettő lesz vevő, a másik három sokallja a harminc forintot — mert ki kér vissza három forintot a harmincból? Számolgatok egy kicsit. A pécsi színházban 10 forint a legolcsóbb jegy és 40 a legdrágább: ez szinte ingyen van, ha a városban megforduló szórakoztató műsorok 30-130 forintos árait nézem, nem szólva egy-egy országos hírű koncert 300—600 forintjáról. Bár ha egy négytagú család megy 8. HÉTVÉGE színházba, nem kakasülőré vált jegyet és még iszik vagy eszik is valamit a büfében, már más a végösszeg. Igaz, a büfé nem kötelező, a taxi sem, de azért sokan rákényszerülnek, ha a délutáni csúcsforgalom után ünneplőbe öltözve és még időben akarnak színházba érni, este meg nem akarnak 40—60 percet várni a buszra. Különben lehet, hogy csak nekem ügy ez a műsorfüzet, mert még túlságosan emlékszem a hatforintos operajegyre és a háromforintos műsorfüzetre. Ma mások az arányok. Meg a nyomdai árak — mondja a színház ügyvezető igazgatója, és megesküszik, hogy a 27 forintos füzeten egy fillért sem keresnek . . . Egyébként nem mindegyik füzet kerül ennyibe: van 10—15 forintos is. És mindegyik premierre készül sokszorosított szórólap, amely tartalmazza a szerep- osztást. Ez a színháznak pénzbe kerül, a néző viszont ingyen kapja. Azt mondják a színháziak, az ő tapasztalataik nem igazolják magán-közvéleményku- tctásomat: a legdrágább műsorfüzet is elfogy, néha hamarabb, mint kellene. Borongásomat tehát felválthatja a megelégedés: lám, az emberek nem sajnálják a pénzt a szín- házbamenetel körítésére sem. De azért erősen kívánom, hogy minden előadáson legyen mindkét fajta műsorfüzetből elég: a kispénzű nyugdíjas vagy diák se maradjon információ nélkül. * * * Olvasom a Heti Világgazdaságban, hogy a televízió szilveszteri műsorában közreműködő 130 szereplőnek 3,2 millió forint honoráriumot fizettek ki, és meghökkenek, mert ez átlagban 24 600 forintot jelent fejenként egy fellépésért. Eszembe jut, hogy valaki a múltkor 40-50 ezer forintos havi színészi jövedelmekről beszélt nekem, s nem akartam elhinni. Már csak azért sem, mert vidéken élek, akárcsak a miskolci színház rendezője, aki ezt mondta egy interjúban a Film, Színház, Muzsika munkatársának: „Képtelenség, hogy sokszor látok éhező színészeket . . . Kis fizetése van, használható mindenben, dolgozik, egész napját a színházban éli, aztán utazik, és hónap végén már a kávéját sem tudja kifizetni.Az előző adatra a csodálkozás az első reakció, a másodikra a kételkedés, mert ki hiszi el azt, hogy ma Magyar- országon egy olyan, a közfigyelem előterében álló foglalkozású embernek, mint a színész, gondja legyen, mit eszik vacsorára. Előásom egy tavalyi jegyzetemet, amely a színházak anyagi helyzetéről tájékoztató előadásokon készült, s az 1984-es állapotokat rögzíti. Eszerint Magyarországon 1984-ben a színészek havi átlagos keresete 13 100 forint volt. (A Központi Statisztikai Hivatal szerint ekkor az állami és szövetkezeti szektorban a teljes foglalkoztatottak havi átlagkeresete 5476 forint volt, de tegyük hozzá, hogy míg sok más szakmában nem mérhető pontosan a tényleges kereset, lásd: hálapénz, kontárkodás, addig a színészek minden fillérje abszolút pontosan nyilvántartott.) A Budapesten élő színészek átlagos alapfizetése 1984-es adatok szerint 5803 forint volt, a vidékieké 6082 forint. Csakhogy míg a fővárosiak átlagban havi 8248 forintot kereshettek saját színházukon kívül (rádió, tv, szinkron, előadóest stb), addig a vidéki színészek csak 1364-et Ma egy színművészeti főiskolát végzett pályakezdő színész havi fizetése 3200-5000 forint. Ehhez - ha szerencséje van - saját színházában túlmunkával néhány szózat hozzákereshet, szinkron, vendégfellépés a vidékieknek alig-alig akad. Az albérletek, színészházak (tisztelet a kevés kivételnek) vagy méltatlan körülményeket nyújtanak vagy megfizethetetlenek. Sokan vezetnek évtizedeken át két háztartást — egyet Pesten, egyet vidéken, s ha a színész utazik, teljes áron utazik, mert bár a színházak tanácsi intézmények, a szí-, nésznek nem jár a tanácsi dolgozót is megillető 33 százalékos kedvezmény a vonaton. Igaz, a vidéki színésznek is van lehetősége önálló előadói estekre, de fel-feltűnnek különböző fedőnevek alatt gmk-ban is. E műsorok többsége valódi igényt elégít ki: hogy a színvonalat mennyire határozza meg a kereslet, ezt külön érdemes lenne egyszer szemügyre venni - dehát itt most a pénzről, és nem a színvonalról van szó. És azt a pénzt — ami a jó átlagot eltérő életszínvonalhoz kell - a vidéki színészek többsége általában hajszolt tempóban, kemény munkával állítja elő. Magyarországon ma 900 színész van, közülük a havi 30- 40 ezret keresők száma kevés: ha róluk többet is beszélünk (és maholnap már mindenki csak a sztárgázsikról beszél). Gondoljunk időnként a havi 3—4 ezresekre is: milyen sokan kell lenniök, hogy a 24 600-as fellépti díjak mellett a1 13 100 forintos havi átlag kijöjjön! Gárdonyi T. Zenei krónika
