Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-17 / 134. szám

2 Dunantmt napló 1987. május 17., szombat Heti külpolitikai összefoglaló A hét 3 kérdése O Milyen a nyugati vissz­hangja Gorbacsov javas­latainak? Az SZKP főtitkára nemcsak azzal vonta magára a világ­közvélemény figyelmét, hogy tévébeszédében igen részletes elemzéssel szolgált a Csernó- bilban történtekről, hanem el­sősorban azzal, hogy rendkívül jelentőségű javaslatokkal élt. Egyrészt a Nemzetközi Atom­energia ügynökség keretein belüli együttműködés elmélyíté­sét indítványozta, másrészt az ntommoratóriumnak augusztus 6-ig való meghosszabbításával együtt ismételten azt javasolta Reagan amerikai elnöknek, hogy haladéktalanul találkoz­zanak Európában vagy akár Hirosimában, és állapodjanak meg a nukleáris kísérletek be­tiltásáról. Washington válasza elutasí­tó: az USA folytatni akarja nukleáris kísérleti robbantásait. A rendkívüli csúcstalálkozóra vonatkozó szovjet indítványt ,,propagandafogásnak” minősí­tette a Fehér Ház szóvivője. Ugyanakkor azt már üdvözölte, hogy a nukleáris energetika biz­tonságos fejlődése érdekében új nemzetközi rendről tárgyal­janak. Az Egyesült Államok azt is üdvözölte, hogy a Szovjet­unió új javaslatot terjesztett elő az „eurorakétákról" a genfi tárgyalásokon. A nyugat-euró­pai politikusok egy része meg­nyugvással fogadta, hogy a Szovjetunió által már korábban meghirdetett moratórium to­vább tart, s ugyancsak egyet­értéssel találkozott a Nemzet­közi Atomenergia ügynökség szerepének növelésére tett ja­vaslat. Megfigyelhető viszont, hogy azok az országok, ame­lyek az amerikai fegyverkezési politikát azért fogadják el, mert bz abban való részvételüktől hasznot remélnek, általában negatívan válaszolnak a szovjet kezdeményezésekre. Nagyon is helytálló Gorba­csov megjegyzése: az USA ural­kodó körei és legbuzgóbb szö­vetségeseik a csernobili ka­tasztrófában arra kerestek le­hetőséget, hogy további aka­dályokat állítsanak az amúgy is nehézkesen haladó keleti— nyugati párbeszéd útjába, és hogy igazolják a nukleáris fegyverkezési hajszát. 0 Mitől leszült újra a közel- keleti helyzet? Az amerikai sajtó, s nyilván nemcsak saját meggyőződése alapján, hanem a washingtoni politikusok ismétlődő állításai­ra hivatkozva, mindegyre arról ír, hogy a terrorizmust Szíria éppúgy támogatja, akárcsak Líbia. A vádak- sűrűsödéséből politikai megfigyelők azt a kö­vetkeztetést vonták le, hogy kü­szöbön állhat Líbia „megbün­tetéséhez" hasonlóan Szíria „megleckéztetése" is. Damasz- kuszban komolyan vették az óceánon túlról jövő vádasko­dást és az Izraelben megfigyel­hető katonai mozgást. (Egy iz­raeli páncélos oszlop behatolt Libanonba a héten.) Tudják, hogy a washingtoni „héják" tel­jes támogatását élvezi Izrael, amely különben belpolitikai vál­sággal küszködik, így esetleg kapva az alkalmon, hogy egy fegyveres kalanddal új nemzeti egységet teremthetne. Az Egye­sült Államok kongresszusa ne­met mondott egy 354 millió dol­láros szaúd-arábiai fegyver- üzletre. A washingtoni „izraeli lobby” nyomása volt érezhető ebben. Persze kérdéses, hogy nem árt-e ez végső soron az amerikai érdekeknek, noha az Egyesült Államok részéről csak azt hánytorgatják fel, hogy Szaúd-Arábia tetemes pénzügyi segítséget ad Szíriának és a palesztinoknak. Az úgynevezett „mérsékelt” arab vezetők körében nagy a jövés-menés, ami szintén arra vall, hogy érzik a közel-keleti feszültséget. Mubarak egyipto­mi elnök és Husszein jordán ki­rály találkozott először, aztán Husszein továbbrepült Irakba. Dzsemajel libanoni elnök is sor­ra járja az arab országokat, s ami meglepetés, Tuniszban ta­lálkozott Abu Ijaddak, az El Fatah egyik vezetőjével. 0 Nyéibeüthetik-e az ameri­kai—angol alkut — az Írek rovására? A brit kormány régi gondja az észak-írországi válság, amely időnként polgárháborús méreteket ölt, s amely igen sok­szor mutat hasonlóságot a ter­rorcselekmények másutt tapasz­talható hatásával. Tom Kin, az észak-ír ügyek brit minisztere az USA-ban most megpróbálta elérni, hogy az adja ki az ott menedéket találó IRA-tagokat a londoni hatóságoknak. Az Egyesült Államokban sok az ír származású polgár (még a Kennedyek is ideszámítanak!), az „ír lobby” pénzzel és poli­tikailag kész támogatni az észak-íreket. Tom King tehát el­utasításban részesült. Az angol sajtó felháborodot­tan fogadta, hogy Washington nem áll rá az alkura: a Líbia elleni amerikai támadás idején nyújtott angol támogatásért cserébe igazán megtehetné Washington, hogy a körözött IRA-terroristákat kiadja! A Daily Mail „átejtésről" írt, a Fi­nancial Times pedig így hábor­gott: „Nem lehet kétféle mérce a terrorizmus kérdésében, egy a líbiaiakra, egy másik pedig az IRÁ-ra. Thatcher asz- szonynak szüksége lenne egy olyan „sikerre”, amely a brit közvéleményben akár egy „Falkland-jelenséget" is elő­idézhetne; az észak-ír mozga­lomra csapást kellene mérnie. Különben láthatók már a „vas- lady" politikai páncélzatán az első repedések: elvesztett par­lamenti mandátumok éppúgy mutatják ezt, mint kabinetje egyes tagjainak távozása. A londoni politikai megfigye­lők egyre inkább a munkáspárt­nak adnak esélyt, s a híres fo­gadási irodákban is egyre javul vezére, Neil Kinnock ,,odds”-a. Pálfy József Havasi Ferenc adta át a Nemzeti Zászlót Tatának Az 1985. évi kimagasló társa­dalmi munkája elismeréseként Tata város lakossága — immár másodszor — elnyerte a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának Nemzeti Zászlaját. Az állami címerrel ékesített zász­lót pénteken, az ez alkalomból rendezett ünnepségen Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára adta át Papp Sándornak, a városi ta­nács elnökének. ♦ BUENOS AIRES: Tizenkét évi szabadságvesztésre ítélték Leopoldo Galtierit, aki a falk- landi háború idején Argentína elnöke és a fegyveres erők fő- parancsnoka volt. Az ítéletet a fegyveres erők legfelsőbb ta­nácsa hozta — közölték csü­törtökön katonai forrásokból Buenos Airesban. ♦ BONN: A NATO-hadügy- miniszterek jövő szerdára kitű­zött tavaszi értekezlete előtt a szövetségi gyűlésben napirend­re került a vegyi fegyverek erő­sen vitatott kérdése. A CDU/CSU kormánykoalíció ez­zel kapcsolatban üdvözölte a parlamentben Helmut Kohl kancellár és Ronald Reagan amerikai elnök tokiói megálla­podását. 4- TBILISZI: Két halálos ál­dozata van a múlt heti grúziai földrengésnek. A 12 fokozatú skála szerinti 7-es erősségű földmozgás következtében 1500 lakóépület rongálódott meg. A helyi párt- és állami szervek a földrengést követően azonnal intézkedtek a károsultak meg­segítéséről. 4- BRÜSSZEL: Belgiumban napok óta tartó sztrájkhullám pénteken újabb csúcsot ért el: a vasutasok harmadik napja tartó sztrájkjához csatlakoztak a városi közlekedés, a kikötők és a posta dolgozói, a közal­kalmazottak, a pedagógusok. ♦ WASHINGTON: Mintegy 650 millió dollár megszavazá­sát kérte a kongresszustól rend­kívüli segélyként a NASA, az amerikai Országos Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal ahhoz, hogy ki tudja javítani az űrre­pülőgép-program hibáit. 4- BONN: Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellár levelet inté­zett Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához a cser­nobili katasztrófa ügyében. A levelet csütörtökön nyújtották át Moszkvában — jelentette be pénteken Friedhelm Ost, az NSZK kormányának szóvivője. * --------------------------------­Fock Jenő kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fock Jenőnek, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Minisztertanács nyugalmazott elnökének, a MTESZ elnökének több évtize­des kiemelkedő munkásmozgal­mi és közéleti tevékenysége el­ismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköz- társaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Loson- czi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke adta át. ♦ MOSZKVA: Az SZKP Köz­ponti Bizottságának és a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására pénteken egynapos, baráti munkalátogatást tett Moszkvá­ban Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szo­cialista Köztársaság elnöke. Mihail Gorbacsov, az SZK KB főtitkára és Nicolae Ceausescu a nap folyamán a moszkvai Kremlben aláirtó a szovjet—ro­mán gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés fejlesztésének 2000. évig száló hosszú távú programját. 4- BONN: Az atomenergia bármiféle felhasználásával szembeni fenntartásainak han­goztatásával kezdődött meg Hannoverben a zöldek nyugat­németországi pártjának XII. kongresszusa. A 40 225 tagot számláló, több mint hat éve alakult párt tanácskozásán mintegy kilencszáz delegátusa van jelen. 4- WASHINGTON: Reagan elnök fenyegető hangú üzenete ellenére az amerikai képviselő- ház csütörtökön olyan költség- vetést fogadott el a következő pénzügyi évre, amely nemcsak a kormány követeléséhez, ha­nem az idei kiadásokhoz ké­pest is csökkenti a katonai cé­lú előirányzatokat. Megalakult a jugoszláv kormány A Szövetségi Végrehajtó Ta­nács (kormány) megalakításá­val megbízott Branko Mikulics — aki eddig a Jugoszláv Ál­lamelnökség tagja volt — pén­teken bemutatta kormányát a nemzetgyűlésben, amely meg­erősítette a testület négy évre szóló megbízatását. A jugo­szláv kormánynak tagja ma­radt Janez Zemljarics eddigi alelnök, továbbá három kulcs- fontosságú tárca élén Dob- roszlav Csulafics belügy-, Raif Dizdarevics külügy- és Branko Mamula tengernagy, nemzet- védelmi miniszter. Az új kor­mány másik alelnöke Malos Miloszavljevics lett. A kormány tagjai: Dragi Danev, Francis­ka Herga, Oszkár Kovács, Ra- doje Kontics, Radovan Makics, Nevenka Neralics, Musztafa Muhamed, Egon Padovan, Mi- to Pejovszki, Szalma Tibor, Ib­rahim Tabakovics és Momcsi- lo Vucsinics. * Üdvözlő táviratok a jugoszláv vezetőkhöz Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Szinan Hasza- ninak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnök­sége elnökévé történt megvá­lasztása alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács el­nöke táviratban üdvözölte Branko Mikulicspt, akit megvá­lasztottak a Szövetségi Végre­hajtó Tanács elnökévé. Sarlós István, az országgyűlés elnöke ugyancsak táviratot küldött Ivó Vrandecsicsnek, a Jugoszláv Nemzetgyűlés megválasztott el­nökének. Tegye szebbé lakását... AZ 5 ÉVES PÉCSI DOMUS ÉS A ZALA BÚTORGYÁR árusítással egybekötött árubemutatót rendez MÁJUS 12.—MÁJUS 17. KOZOTT! Az újdonságokon kívül a népszerű ♦ Verona, Barbara, kárpit gt., Velence háló, Vértes v., Freddy, Verona szekrénysorokat is Y Uj ■ Uf ■ lfj Használt iparcikkek vételét és eladását kezdi meg V. 19-től A MECSEK ÉS A SZLIVEN ÁRUHAZAK MŰSZAKI OSZTÁLYA, valamint; KOMLÓ: Kossuth L. u. 75. sz. alatti vas—műszaki bolt, MOHÁCS: Szabadság u. 8. sz. alatti vas—műszaki bolt. H Siklósi Tenkesalja ÁFÉSZ mezőgazdasági boltjának ajánlata: 4 szovjet kis búvárszivattyú 1950 Ft 4 CR 207. tip. ventillátor 1850 Ft 4 fűnyírók (elektromos és robbanómotoros) 5 010—43 400 Ft-ig 4 HONDA 600-as kerti traktor ♦ .HONDA áramfejlesztő generátor 4 műa. széles szájú hordók, 120 és 220 literes 4 olasz szüretelőkádak, 350 és 500 literes 4 elektromos fűszegélynyiró 4 locsolótömlők minden méretben. ÉRDEKLŐDNI LEHET: SIKLÓS, FELSZABADULAS U. 97. TELEFON: 442. Illlllllllllllllllllll MEGVÁSÁROLHATJA! VARJA ONT IS A PÉCSI DOMUSI-----­-- — — - *• '/msuaBKí. .. wmmm'' Ammnmw. mmvmmmm am A rmand Hammer amerikai üzletember képzőművészeti gyűjteményéből nyílt kiáliitás Moszkvában. (Telefoto — TASZSZ — MTI — KS — DN) ------------------------------------------------------------------ * ———— ;m ét a kormány ellen tüntettek az egyetemisták a dél-koreai ívárosban. (Telefoto — AP — MTI — KS — DN)

Next

/
Thumbnails
Contents