Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-15 / 132. szám
1986. május 15., csütörtök Dunántúlt napló 3 A tantestületek belső ütközetei Osztályzó konferenciák a középiskolákban Dicséret és elmarasztalás a többi tanuló okulására is Pécsi és győri iskolások közös kórushangversenye Már hagyománynak tekinthető az a hét éve kialakult közös hangverseny-sorozat, amely a győri Bartók Béla és a pécsi Mátyás király utcai Általános Iskola kórusai között létrejött. Haizinger ístvánné győri és Izsóiy Lot- hámé pécsi énektanárnő gondolata volt e gyümölcsöző együttműködés elindítása. Az 1970-es évek végén mindkét kórus eljutott olyan fokra, hogy saját városán kívül távolabbra is kitekinthessen. 1979 óta minden évben közös hangversenyt szervez a két iskola, váltakozva Győrött és Pécsett. A közös koncerteken kívül a gyerekeknek lehetőség nyílik egymás és városaik jobb megismerésére is. A győri iskolában 28 éve működik ének-zene tagozat. A kórus a város és a megye zenei életében fontos szerepet tölt be. Május 9-én a Leöwey Gimnáziumban négy kórus és két hangszeres szólista közreműködésével közös hangversenyre került sor. A koncert első felében két kiskórus lépett dobogóra. Elsőként a pécsi Gyárvárosi Általános Iskola ének-zene tagozatos kórusát hallottuk Kunváriné Okos Ilona és Balázs Magdolna vezényletével, majd a vendéglátó Mátyás király utcai iskola Kicsinyek Kórusa énekelt. Ezt követte az iskolai nagykórus, amely Bartók, Iber, Karai és Kocsár műveinek megszólaltatása utón Benjamin Britten: Ceremony of Carols c. sorozatából énekelt öt tételt nagy sikerrel Molnáráé Szegő Anna vezényletével. A hangverseny zárószámaként a győri vendégeket hallottuk Holfmann-né Keme- nes Vera irányításával. T. Zs. A KISZ ÖV néptáncegyüttes a Pécsi Nemzeti Színházban Zsuráfszky Porteleki Székelyföldi táncait járják a KISZOV táncosai Fotó: Tóth László „Jó az idegenben" Ugyanezzel az Arany l.-ért Amióta iskola létezik, a tanév vége nem múlhat el a tanulók munkájának összefoglaló értékelése nélkül. A szaktanárok meghatározzák a tanulók érdemjegyeit az egyes tantárgyakból, a tantestület pedig az osztályfőnökök vezetésével minősíti a tanulók magatartását, szorgalmát, az osztályközösségek arculatát, fejlődését, és meghozza határozatát a tanulók továbbhaladásáról. Igazságosan minősíteni A pedagógus az utolsó órákon az osztályközösség előtt elvégzi a tanulók tudásának értékelését szaktárgyából, érdemjegyet ad és szóban is minősít. Dicsér és elmarasztal, biztat és jobb munkára sarkall. Mindezt nevelési célzattal teszi - a többi tanuló okulására is. Az egyes tanulók megítélését a közös viszonyítási alap, a tantervi követelmények teljesítése mértékének függvényében teszi. A legtöbb pedagógust az vezérli, hogy teljesítményt igazságos — és annak is látszó — méltányosság alapján minősítsen, hiszen neki erről 30-40 tanuló előtt kell elsősorban felelnie, akik igazság- érzete a legkritikusabb a középiskolás életkorban. Az osztályzó konferenciák mégis a tantestületek „belső ütközetei”. Ez egy bizonyos fokig érthető is, hiszen itt nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati, hétköznapi döntések születnek emberi sorsokat befolyásoló, esetenként meghatározó formában. A döntésekben résztvevő szaktanár, osztályfőnök, mozgalmi vezető, igazgató nem mindig ugyanazon érdekek és érzelmi motivációk alapján formál véleményt az egyes esetekben. Az alapelv, amit az iskolai rendtartások is kimondanak: az egyes tantárgyakból az érdemjegyet a szaktanár állapítja meg. Ezt arra alapozzák, hogy sem szakmai indok, sem erkölcsi alap nincs arra, hogy az osztályzással járó felelősséget a pedagógusközös- ság átvállalja, az értékelés jogát a pedagógustól elvegye, illetve a pedagógus ezt átruházza. Ez szavazás formájában sem fogadható el, mert az egyes tantárgyakból történő minősítésben nem vehet részt a tárgyhoz nem értő, a teljesítés mértékét nem ismerő többi pedagógus. (Csak az érettségi vizsgán van arra mód, hogy bizonyos körülmények között, vitás esetekben az elnök az érdemjegy megállapítását szavazással dönti el.) Az osztályzó konferenciákon néha mégis előforduló szavazások az egyes érdemjegyekről amellett, hogy ellentétesek a Rendtartás előírásaival, az érintett pedagógus és a pedagógia hitelét rontják, bizalmatlanságot szülnek. Nincs az a méltányosság, amely az elemi követelményeket sem teljesítő, a szorgalom nyomait sem mutató, elégtelenre minősített tanulót humánusnak vélt érvekkel és szavazással elégségesre minősithet. Mindezek mellett az osztályzó konferenciák a leghasznosabb „nevelési értekezletek", itt 'formálódik leginkább az iskola követelményrendszere, itt alakul, finomul a pedagógus és az iskolavezető elképzelése és szándéka az iskoláról. Ha jól működik a fórum Ez a fórum őrködhet leginkább az egyes pedagógus és a tantestület demokratikus jogainak biztosítása felett. Ha jól működik. Időnként természetesen előfordul az is, hogy a szaktanár a szaktárgyi érdemjegy megállapításáhcfc segítséget kér a tantestülettől. A testület a tanuló körülményeinek feltárásával a tanuló jogos érdekeinek megfelelően segít. A végső döntést ebben az esetben is a felelősséget vállaló pedagógusnak kell meghozni, hiszen az egyes tanuló esetében hozott döntés rajta kívül az iskola valamennyi tanulóját érinti közvetve, akik a kritikus helyzeteket azoknak megfelelően kísérik figyelemmel. A jól vezetett osztályozó konferenciák nem megosztói, hanem összefogói a tantestületeknek, tágabb értelemben az iskolaközösségeknek is, és a szocialista humanitás, az igazságos méltányosság az egyes tanulók, valamint az iskola teljes tanulóifjúsága mellett s nem ellene szólnak. Czuczor József Mindig élményt jelent a pécsi közönség számára, ha a város néptáncegyüttesei közül fellépésével szórakoztatja valamelyik. Ezt az élményt legutóbb a KISZÖV táncosai adták az érdeklődőknek a kedd esti pécsi nemzeti színházi szereplésükkel. A „Jó az idegenben” című önálló műsoruk jórészt a tavaly ugyanitt bemutatott előadásuk számaiból állt, néhány új koreográfiával kiegészítve, kevés átdolgozással. Az ismétlés nem rontott a produkción. Ha a tavalyi fergeteges siker nem is ismétlődött meg a többnyire magyar és egy-két idegen etnikum táncaiból összeállított műsort nemegyszer kísérte a közönség ütemes tapsa, bizonyítva ezzel az első sorokban áhítottakat. Különösen a műsor vége felé közeledve, a Fekete vonat, a Se nem kicsi, se nem nagy és a Román legényes számok ragadtatták hangos tetszésnyilvánításra a nézőket. Az együttes idősebb, kipróbált tagjai a tőlük megszokott biztonsággal adtak ízelítőt tudásukból, és sikeresnek mondható az új generáció, a még nem túl régóta táncolok bemutatkozása is. Igen örvendetes újdonsággal is szolgált a fellépés azoknak, akik a tavalyi nemzeti színházi bemutató óta nem látták szerepelni az együttest. Azzal ugyanis, hogy ez alkalommal már saját zenekarukkal oldották meg a műsor kísérését, melybe jól illeszkedett a zenészek tánc nélküli muzsikálása. Hasonlóképpen csak jó mondható a meghívott vendég zenekarokról is. A KISZÖV néptáncegyüttes kedd esti fellépése az alkalom ünnepélyessége ellenére főpróba is volt a táncosok és a zenekar számára. Ugyanezt a műsort adják elő a jövő héten Budapesten az Arany I. minősítésért. K. E. Kovbojok A szereplőit találkoztak a rendezővel Egy csizmás, szakállas, hátizsákos ember tíz girhes marhát hajt a hegyek között — közben country-zene szól. Nem cowboy tereli állatait Észak-Ame- rikóban, hanem „kovboj" az íbafai faluvégen ilj. Schiller Pál filmjében. 1981 nyarán a TOT, a MÉM és a Művelődési Minisztérium ■kulturális alapjának anyagi támogatásával ötéves program alapján ifj. Schiffer Pál és munkatársai dokumentumfilmsorozat forgatását kezdték el a magyar faluról, hogy megörökítsék későbbi korok kutatói számára, milyen gazdasági, szociológiai és néprajzi változások történtek a magyar falvakban. Három kírzetet választottak ki: Szentest és környékét, Dunapatajt és az iba- fai völgyet, ez utóbbi — bár a korábbi években mintha lassú elhalásra ítéltetett volna — a nyolcvanas években új lakókat is kapott: az egykori németek, felvidékiek mellett új telepesek js megjelentek. A forgatás első évében az archiválásra készült dokumen- tumfilmek mellett elkészült a Nyugodjatok békében című portré egy cselényi parasztasz- szonyról, a második évben a televízióban nagy sikert aratott Földi paradicsom, 1982-től 85-ig pedig Kovbojok. Olyan vállalkozókról, akik a szent- lászlói termelőszövetkezettől kihelyezésre vállaltak marhákat. Hogyan boldogultak, milyen nehézségeik voltak — erről szól a film. Arról, hogy gazdasági életünkben új és új kísérletek folynak, és ez jogi, emberi konfliktusokat támaszt a szerződő felek — a tsz és a magángazdálkodók — között: ezekkel a konfliktusokkal még nehezen tudunk együtt élni. Arról szól a film, hogy egyenrangú felek szerződéséről van szó (bírósági ítélet figyelmeztet erre), nem adományokról, s hogy az a hangnem, amelyben ■a hivatalosok olykor tárgyalnak, egyre kevésbé tartható. S arról, hogy a falusi vezetők az indulatok kereszttüzében viselkedésükkel maguk is alakítói, formálói az oly sokat emlegetett és áhított demokratikus közéletnek. Meg arról, hogy a vállalkozóknak — akik között fantaszta és realista egyaránt akad - egymással is ki kell alakítaniok erkölcsi, magatartási szabályaikat. Az ibafaiak természetesen — akik főszereplői a filmnek — sajátos szempontból nézték a Kovbojokat kedden a helybeli művelődési házban. Nem a művészi igazságot, hanem a hétköznapok apró részigazságait kérték számon a késő estébe nyúló vitán. A vetítés után (először látták magukat viszont a vásznon) sokan úgy érezték, hogy „rossz fényt vet a film a falura”, „kellett volna egy abszolút pozitív példa", s hogy „az állattenyésztés színvonala sokkal magasabb annál, mint amit a film bemutat”. A tsz vezetői közül néhányon úgy vélték, „kellemetlen lesz, ha ilyen képet lót a nagyvilág rólunk”. Hogy milyen lesz ez a kép, kérdéses, már csak azért is, mert a tsz jogtanácsosa bejelentette, nyolc nap gondolkodási ideje van, hogy „mit kell tennie a Polgári Törvénykönyv értelmében a személyiségi jogok védelmében". Mindenesetre mint a rendező elmondta: az 'itt látható három és fél órás változat filmklubokban kerül a közönség elé, de készül egy normál idejű mozifilm és egy háromrészes tévéfilm is a Kovbojokból. G. T. Képernyő lllÄiii; Ellenségek Régóta tudhatni, hogy Havas Péter, a Magyar Televízió egyik legkonzekvensebb rendezője, évek óta az orosz irodalom klasszikusaival foglalkozik, a sok közül elég csak az emlékezetes Holt lelkek-et felidézni. A televízióban az sem kevés, ha valaki a tárgy- válaszfásról felismerhető, ha vonzódásait ilyen következetesen vállalja s ügyet szolgál, a szó legjobb értelmében vett ügyet itt, a klasszikus orosz irodalomét. De egy idő után a tárgyválasztás önmagában nem lehet megkülönböztető jegy, védjegy még kevésbé, bár nyilván és meglehetősen meghatározza azt a stílust, ami által tévésíthető, áthozható a képernyőn. Azt hiszem, Havas stílusa (most már választhatna bármilyen alapanyagot) jellegzetes, pontosan körülírható. Először is ízig-vé- rig févérendező. Ez így evidenciának tűnik, de ha meggondoljuk, hány széles vászonra való totálképet akar az alakuló tévéművészet időről időre átbújtatni a készülékek szűk káváján, mennyi a moziban való gondolkodás, ez az evidencia erénnyé lép elő. S a méretek, arányok pontos tudásából következik, hogy menynyire fontosak a belső terek, a részletek, mennyire fontos a közelhozott arc, a színész. Havas látszólag mindenestül a színészre bízza a kiválasztott darabot, „épp csak” jelen van, épp csak tömörít, épp csak beleépíti a művet ötven percbe, másfél órába. Ez még szabadon gyűrhető-alakítható, eleve forgatókönyvnek írott mai műveknél is nehéz (tudniillik észrevétlenül lenni jelen), hát még klasszikusokkal, ahol a szerző ugyan nem szól visz- sza, nem reklamál, de „visszaszól” az irodalomtörténet, minden kommentár, értelmezés, olvasat, mely a mű körül nyolcvan, vagy százhúsz év alatt fölhalmozódott. Persze, ezt nem kötelező figyelembe venni, de a hozzá való viszony tisztázása nélkül csak önkényes színrevitel, guasi-látomás születhet. Havas és igényesen, igen jól válogatott színészei alighanem nem önmagukban keresik a művet, hanem a műben keresik önmagukat, azt amivel azonosulni tudnak, s amely - lévén itt szó klasszikusokról — úgy aktuális, hogy valamiképpen örök. Maxim Gorkij hétfőn este bemutatott Ellenségek című színművének tévéváltozatában is a rendező visszafogott pontossága dominál, rendkívüli érzéke a visszafojtott, zárt helyzetek iránt. Maga nyilatkozza az e heti műsorújságban, hogy „olyan szövegrészeket kényszerültünk törölni, amelyeknek az író korában közvetlen agitatív jellegük volt, vagy bővebben magyaráztak bizonyos helyzeteket, amelyeket azóta a történelemből jól ismerünk." Havas „olvasatában” a valódi konfliktus a gyárigazgató családján és környezetén belül játszódik le, mig az „igazi" konfliktus, a „pusztulásra ítélt uralkodó osztály” és a gyári munkások Gorkij által (és korában) érthetően középpontba állított összeütközése jelzésszintű és képletszerű marad. A tömörítés a dráma minden bizonnyal legértékesebb és legmaradandóbb rétegeit hangsúlyozza így, megtartva és közvetítve az eredeti történet csak épp a cím „második" jelentése felöl közelít: válsághelyzetben egymás ellenségeivé válnak a „zárt és romlásra érett közösség” tagjai. Gesztusaik mögött már sem szolidaritás, sem gyűlölet, csupán érzékletes, riadt tehetetlenség. A színészek, mint ezt Havas rendezéseinél megszokhattuk, jól, pontosan, bár ez esetben különösebb belső plusz nélkül teszik a dolgukat. Nagy szerepre, kiugró alakításra itt nincs módjuk, csapatjátékuk teremti meg egy közepes színmű jó tévéváltozatának feszült, hiteles légkörét. Parti Nagy Lajos Film készült a uüllalkoiükral Ibafőn
