Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-07 / 95. szám

2 Dunántúli napló 1986. április 7., hétfő Reagan rádióbeszéde NAGYVILÁGBAN Folyik a vizsgálat a nyugat-berlini La Belle diszkóban, ahol szombaton pokolgép robbant (Telefoto — KS — DN) Reagan amerikai elnök szo­kásos szombati rádióbeszédé­ben sürgette a kongresszust, hogy vegye figyelembe az amerikai hadügyminisztérium működésének vizsgálatára lét­rehozott bizottság javaslatait. Reagan kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van a védelmi rendszerének je­lentős felülvizsgálatára, amely egyébként a legnagyobb változtatásokat hozná az 1950- es évek vége óta, amikor is Eisenhower elnök átszervezte a hadügyminisztériumot. Az amerikai elnök már a múlt héten elrendelte a Pa- ckard-bizottság azon javaslatai­nak megvalósítását, amelyeket elnöki rendelettel is hatályossá lehet tenni. Szombati beszédé­ben Reagan felszólította a kongresszust, hogy vizsgálja meg (és hagyja jóvá) azokat a javaslatokat, amelyek életbe léptetése kongresszusi megerő­sítést igényel. A javaslatok között szerepel, hogy a hadügyminisztérium költségvetését az eddigi éven­kénti megajánlás helyett két­évenként kellene kidolgozni és jóváhagyni. A bizottság java­solja azt is, hogy meg kellene erősíteni a vezérkari főnökök egyesített bizottságának szere­pét, valamint létre kellene hoz­A várakozásoknak megfele­lően „Líbia megfegyelmezésé- nek” ügye is felmerült George Bush amerikai alelnök vasár­napi beszédében, amelyet Ri- jádban tartott amerikai üzlet­emberek előtt. Bush a hajózás szabadságáról beszélt, és azt bizonygatta, hogy a Líbia elle­ni tengeri akció is az ameri­kai szándékok „ebbéli komoly­ságát volt hivatva alátámasz­tani." Bush közel-keleti körutazásá­nak további két tárgyalási té­mája a közel-keleti és az ira­ki-iráni konfliktusok kapcsán az amerikai fegyverszállítások, továbbá az olajár kérdése. Az amerikai alelnök az új szaúdi London is csatlakozni kíván az Afganisztán elleni hadüze­net nélküli háború aktivizálá­sához, és ahhoz, hogy Pakisz­tánnak a csendőr szerepét biz­tosítsák Délkelet-Ázsióban. így összegezte a TASZSZ hírügy­nökség vasárnapi jelentésében Új-Delhi reagálását Geoffrey Howe brit külügyminiszter négy­napos hivatalos pakisztáni lá­togatására. Az indiai főváros­ba érkezett jelentések szerint — folytatódik a TASZSZ hír- magyarázata - a brit miniszter ni egy új hadügyminiszter-he­lyettesi posztot a katonai vá­sárlások felügyeletére. David E. Bonion michigani képviselő, ismertetve a Demok­rata Párt válaszát a beszédére, nem tért ki a hadügyminiszté­rium átalakítására vonatkozó elnöki javaslatokra, hanem in­kább arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok „milliárd dolláros” háborúba keveredett Közép-Amerikában. Bonion szerint az Egyesült Államok eddig közel egymil- liárd dollárt pumpált a térség­be katonai és gazdasági se­gély formájában, s ezeket a segélyeket főlég a Nicaraguá­val határos Honduras kapta. Bonion elmondta, hogy eddig százmillió dollárt kaptak a ni- caraguai ellenforradalmárok. Emellett az amerikai kormány­zat újabb 100 millió dolláros segélyt kíván juttatni a kont­ráknak, mégpedig úgy, hogy az összegből hetvenmillió dollár fegyverek vásárlására lenne fordítható. A demokrata párti képviselő arra szólította fel o washing­toni kormányt, hogy a katonai megoldás helyett inkább mű­ködjön együtt azzal a Conta- dora-csoporttal, amelyik a tér­ség problémáinak békés meg­oldására törekszik. nagykövetség megnyitása al­kalmából mondott beszédében erőteljes amerikai katonai tá­mogatást Ígért Szaúd-Arábiá- nak. Az olajról szólva Bush abbéli véleményének adott hangot, hogy komoly következ­ményei lesznek az Egyesült Ál­lamokra nézve, ha a hordón­kénti olajár 12 dollár alatt ál­lapodik meg. Okfejtése szerint a 12 dollár alctti ár jelentős károkat okozna az amerikai nagybankoknak, s az Egyesült Államok kormányzatának közbe kellene lépni a pénzintézetek védelme érdekében. Az amerikai alelnök hétfőn Fahd királlyal tárgyal, majd Bahreinbe, Ománba, és Észak- Jemenbe látogat. pakisztáni tárgyalásait arra használta fel, hogy tárgyaló- partnerét rávegye az Afganisz­tán körüli helyzet rendezésének további akadályozására. Jutalmul — folytatódik a szovjet hírügynökség értékelé­se — London 420 millió fontos íegyverszállítási megállapodást javasol Iszlámábádnak. Howe provokációs látogatást tett az afgán—pakisztáni határ­vidéken, ahol több olyan tábort keresett fel, amelyben nyugati szakértők vezetésével afgán el­lenforradalmárokat képeznek ki. Kádár János táviratban üdvözölte Todor Zsivkovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára táviratban üdvözölte To­dor Zsivkovot, a Bolgár Ko n- munista Párt Központi Bizott­sága főtitkárává történt újra­választása alkalmából. ♦ STOCKHOLM: Feltehető­leg egy újfasiszta szervezet tagjai is bűnrészesek a Pal- me-gyilkosságban — jelentette a TASZSZ a Svenska Dagbla­det című stockholmi napilap értesülésére hivatkozva. Az új­ság szerint a hatóságoknak mind ez ideig nem volt tudo­másuk a szervezet létezéséről, s csak a nyomozás során fi­gyeltek fel annak több tagjá­ra. Az újfasiszta szervezet tit­kos központjta valószínűleg egy Európán kívüli országban van, s több csoportja műkö­dik az európai országokban, egyebek között Svédországban iíí Neve azonos az egykori náci párt elnevezésével, s ve­zetői is e szellemnek megfele­lően szervezik mozgalmukat, arra szólítva fel, hogy „min­den eszközzel harcolni kell a kommunizmus ellen”. ♦ ÚJ-DELHI: ünnepélyes keretek között avatták lel In­diában a kettes számú neyveli hőerőmű első egységét, amely magyar közreműködéssel épült meg. Az indiai Tamilnádu ál­lamban létesült hőerőmű első egységét további két blokk kö­veti, mindhárom egyenként 210 megawattos teljesítményű. Az avató eseményen jelen volt Vaszant Szathe, a szövetségi kormány energiaügyi miniszte­re. A Tamilnádu állami neyveli Lignite Corporation 1979-ben irta ki a versenytárgyalásokat az erőműre. A kazántelep ki­építésére két magyar vállalat köthette meg a szerződési. Az üzletben a Transelektro kül­kereskedelmi vállalat, ipari fő­vállalkozóként pedig a Ganz Danubius érdekelt. ♦ BERLIN: Francisco Fer­nandez Ordonez spanyol kül­ügyminiszter vasárnap hivata­los látogatásra Berlinbe érke­zett. A vendéglátó Oskar Fi­scher külügyminiszter és spa­nyol kollégája megvizsgálja a kétoldalú viszony fejlesztésének lehetőségeit és tanácskoznak arról, hogy a Varsói Szerződés­hez tartozó NDK és a NATO- tagállam Spanyolország miként járulhat hozzá a béke meg­őrzéséhez, az európai államok együttműködésének elmélyíté­séhez. Veszélyben az olasz borkivitel Meg kell menteni Olaszor­szágot a borhamisító bűnö­zőktől, akik az ország egész gazdaságára csapást mértek — jelentette ki Bettino Craxi olasz miniszterelnök, akinek ezzel kapcsolatos nyilatkoza­tát élénken visszhangozza a vasárnapi olasz sajtó. A mi­niszterelnök állásfoglalása na­gyon időszerű, hiszen a bor- hamisítás botránya már átcsa­pott a felső politika és a nyugat-európai közösség ber­keire is. Több héttel ezelőtt robbant ki az egész országot megrázó botrány: kiderült, hogy szá­mos olasz borfajtát káros vegyszerrel, mégpedig metil- alkohollal hamisítottak. Mivel a mesterséges szert tömeges méretekben túladagolták, ed­dig csaknem húsz ember ha­lálát okozta a mérgezett ital. A hatóságok hatalmas meny- nyiségű, raktárakban őrzött és már palackokban árusított bort foglaltak le, letartóztat­ták több borkereskedő cég ve­zetőjét, s eddig mintegy hat­van borforgalmazó cég nevét tették közzé, azokét, amelyek valamilyen formában beleke­veredtek e hamisítási ügylet­be. A borkivitel terén is felmér- hetetlenek a károk: Dánia és az NSZK egyértelműen meg­álljt parancsolt a határain bebocsátásra váró olasz bor- szállítmányoknak, de más or­szágok is kénytelenek voltak korlátozni Olaszországból származó borbehozatalukat. ♦ JOHANNESBURG: Hatan haltak meg a vasárnapra vir­radó éjszakán a fekete gettók­ban, az ottani tiltakozó akciók során — jelentette be vasár­nap a dél-afrikai rendőrség. Három összeégett emberi tes­tet a foklöldi Motherwellben találtak. A további három erő­szakos haláleset a Transvaal tartomány nyugati részén lévő Kenemában volt, ahol a rend­őrség éles tölténnyel lőtt a tüntetők tömegébe, akik vála­szul benzinespalackokkal do­bálták meg a karhatalom em­bereit. A rendőri jelentés sze­rint tüntetők felgyújtották egy fekete rendőr johannesburgi házát és a fokföldi George város villanytelepét. Számos lokföldi, transvaali és Natal- tartománybeli településen vol­tak még összecsapások a hét végén. ♦ WASHINGTON: Az Egye­sült Államok Líbiát igyekszik felelőssé tenni a legutóbbi na­pokban elkövetett merénylete­kért, mindenekelőtt a TWA re­pülőgépen elkövetett robbantá­sért és azért a pokolgépes me­rényletért, amelyet egy — amerikai katonák által látoga­tott — nyugat-berlini bárban hajtottak végre. Egy magas állású, de magát megnevezni nem kívánó fehér házi tiszt­viselő szombaton Californiá- ban, ahol Reagan elnök sza­badságát tölti, Líbiát össze­függésbe hozta a merényle­tekkel, bár hozzátette, hogy állítását semmilyen bizonyí­tékkal sem tudja alátámaszta­ni. A tisztviselő szerint Reagan elnök haladéktalanul átfogó tájékoztatást kért a merény­letekről az amerikai nyomozó szervektől. Magyar— szovjet közös kutatócsoport A Magyar Tudományos Aka­démia és a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiájának egyez­ménye alapján a SZUTA Űr­kutatási Intézete és az MTA Központi Fizikai Kutató Inté­zete közös nemzetközi kutató­kollektívát hozott létre. A Bu­dapesten most megalakult, mérnökökből és fizikusokból álló csoport Szabó Ferencnek, a KFKI főigazgatójának veze­tésével tevékenykedik. A kollektíva feladata, hogy meghatározott témákban a népgazdaság különböző terü­letein hasznosítsa az űrkuta­tás során a nagy megbízható­ságú elektronikus berendezé­sek létrehozásában szerzett tapasztalatokat. E tevékenység részét képezi a KGST komplex programjának. Az egyezmény alapja az a szoros és baráti együttműködés, amely a két intézet között a Vega űrprog­ram során létrejött. Mindkét ország népgazdasági érdeke, hogy az eddig megszerzett is­meret és tudás megőrizhető és folyamatosan továbbfej­leszthető legyen, s a csúcs­technológiájú műszereket megalkotó szakembergárda együtt maradjon. A KFKI és a SZUTA Űrkuta­tási Intézetének magyar és szovjet munkatársai a Közpon­ti Fizikai Kutató Intézetben kialakított laboratóriumban elsősorban elektronikus jelle­gű feladatok megoldásán dol­goznak együtt. A munka há­rom témában indult meg, és ezeket a későbbiek során újabbakkal bővítik. A kutató- csoport az űrszondákhoz ki­fejlesztett berendezések gya­korlati alkalmazási lehetősé­geinek feltárása mellett újabb űrműszereket is tervez és gyárt. A magyar és szovjet szakemberek együtt készítik e! azt a fedélzeti számítógépet, amely a Mars Phobos nevű holdjának vizsgálatára 1988- ban felbocsátandó űrszonda leszálló egységét vezérli. ♦ MOSZKVA: A hétfőn foly­tatódó szovjet—kínai politikai konzultációkra vasárnap Moszk­vába érkezett Csien Csi-csen külügyminiszterhelyettes, a kí­nai kormány különmegbízottja. A repülőtéren Leonyid lljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet kormánynak a tárgya­lásokon részt vevő különmegbí­zottja fogadta. Bush a Közel-Keleten London a csendőr szerepét szánja Pakisztánnak? Fénymásolás azonnal! KISVÁLLALAT megvételre keres maximum 3 éves mikrobuszt „VEGYES HASZNÁLATÚ" jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe. BÉRBE ADJUK Kemse határában levő, állattartásra alkalmas GAZDASÁGI ÉPÜLETEINKET földterülettel együtt. Viz, villany, telefon van. ÉRDEKLŐDNI LEHET AZ ÜZEMIGAZGATÓNÁL. SZIGETVAR, ALAPI G. U. 1. TELEFON: 453. BALATONFENYVESI „FENYVES TARSASÜDULÖ-TELEP"-en levő 1 szoba, összkomfortos LAKRÉSZÜNKET ELADNÁNK vagy 2 szobásra CSERÉLNÉNK. Partközeli, 2 szobás vételi lehetőség is érdekel. „LELLÉTÖL FENYVESIG" jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe vagy a 15-311 -es telefonszámon munkaidőben. Szombaton a guatemalai fő­városban befejeződött a latin­amerikai parlament rendkívüli ülésszaka. A tanácskozáson el­fogadott záróokmány síkraszáll a latin-amerikai népek önren­delkezési jogának tiszteletben tartásáért, s elítéli azt, hogy az Egyesült Államok kormánya újabb segélyben kívánja része­síteni a nicaraguai ellenforra­dalmárokat. A határozat ez­által fontos politikai támoga­tás a Contadora-csoport - Ko­lumbia, Mexikó, Panam, Vene­zuela — és a limai csoport — Peru, Argentína, Brazília, Uru­guay — tagországainak, me­lyek a közép-amerikai válság tárgyalásos megoldását szor­galmazzák. A nyolc közvetítő ország külügyminisztere éppen szombaton kezdett tanácsko­zást Panamavárosban a köz­vetlenül érintett öt közép-ame­rikai állam diplomáciai veze­tőivel a térségbeli béke meg­teremtésének elősegítése remé­nyében. A latin-amerikai parlament — 16 ország küldöttei részvéte­lével — egyetlen napirendi pontként a közép-amerikai vál­Latin-amerikai parlament ság problémáját tekintette át három napon keresztül. A fel­szólaló küldöttségvezetők — kü­lönböző hangsúllyal ugyan, de — egyetértettek abban, hogy a közép-amerikai térségben is meg kell valósítani a demokra­tikus pluralizmust, érvényt kell szerezni a be nem avatkozás elvének, ki kell vonni a térség­ből a külföldi tanácsadókat. Az Egyesült Államok több tér­ségbeli szövetségese, ' elsősor­ban Salvador és Honduras képviselője, nem csatlakozott ahhoz az általánosnak mond­ható elítélő hangnemhez, amellyel a legtöbb delegáció­vezető illette Washington Ni­caraguával szembeni politiká­ját. Az elfogadott zárónyilatko­zat ezzel együtt is tartalmaz egy olyan kitételt, amely bírál­ja Washington lépéseit Nica­ragua irányában. A guatemalai nyilatkozat ugyanakkor egyértelműen fo­galmaz akkor, amikor elutasít bármilyen külső támadást vala­mely közép-amerikai ország el­len. A térség problémáit csakis latin-amerikai, tárgyalásos és pluralista megoldással lehet or­vosolni — mutat rá az okmány­ban a szubregionális parla­ment, amely feszólította az Egyesült Államok törvényhozá­sát: a két testület kezdjen megbeszéléseket Közép-Ameri- ka problémáiról, ezáltal is elő­segítendő a bizalom légköré­nek kialakítását, a békés meg­oldáshoz vezető utak keresését. Vinicio Cerezo guatemalai államfő az ülésszak munkáját befejező zárszavában kiemelte, hogy a latin-amerikai demok­ráciák csak akkor képesek fennmaradni, ha egyúttal erő­södik a közép- és dél-amerikai országok együttműködése és egysége is. E célt hivatott elő­segíteni a közép-amerikai par­lament létrehozását szorgalma­zó törekvés is — mutatott rá az államfő, aki éppen három hó­napja tett először javaslatot e regionális testület megalakítá­sára. Panamavárosban, a 13 kül­ügyminiszter kétnapos tanács­kozásának helyszínén máris nagy és kedvező visszhangot váltott ki a guatemalai nyilat­kozat. A térségbeli béke meg­teremtésének lehetősége termé­szetesen mindezek ellenére a közép-amerikai országok politi­kai hajlandóságától függ - mutatott rá Eric Arturo del Valle panamai államfő a nagy­fontosságú értekezlet megnyi­tásakor. Nem hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok, szövetségesei révén, az elmúlt több mint három év­ben kerékkötője volt a közép­amerikai békefolyamatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents