Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-06 / 94. szám

Németh Kornél motor nélkül Az I. osztályú 250 500 kcm-es mezőny rajtja a cserénfai pályán. Rajt a motocross- bajnokságban Szombaton délelőtt megtelt a cserénfai Cagiva motocross- pálya menti domboldal gép­kocsikkal. A kaposváriak za­rándokoltak ki szép számmal a motocrossbajnokság nyitó versenyére. Legtöbben a Gyu- rászik László-Németh Kornél párviadal reményében jöttek, és némiképp csalódottan tá­voztak. A .párviadal elmaradt. Mi van Németh Kornéllal? Jól van, a sérülését kiheverte, naponta hat órát edz, nincs egy deka súlyfeleslege sem, csak éppen motorja sincs. Télen, az indiai versenyre a bécsi Tuscher cégtől kapott. kölcsön egy vb-futamokról „hazatért" Suzukit. Azzal lett Indiában hatodik. De az a Suzuki enyhén szólva is roncs, és vissza is kell adni . . . Húsvét előtt a kaposvá'i Hangárdombon találkoztunk. Tíz perceket tudtam eddig motorozni — panaszkodott Né­meth Kornél — most már any- nyit sem tudok. Elrepedt a váz. De Cserénfán már meg­lesznek a Hondák.. . A Hondák nem lettek meg. A pénteki edzésnapon Kor­nél ki sem jött a pályára. Vi­szont ígértek kölcsönbe egy 500-as KTM-et. Az „csak" simmeringes volt, szórta az olajat, szóval: szemre szép, ráülni nem érdemes. Szombaton mégis kijött a pályára a remekszép Ikarus- sal. (A volt Drapál-féle buszt kaposvári vállalatok „dobták össze" Koméinak.) Fél éjsza­kán ót dolgoztak a kölcsön Suzukin. Talán végigmegy egy futamon. De hát csodák ma­napság nem történnek.' Az el­ső futamban két kör után el­köszönt a gyújtás, a második futamban ugyanannyi idő után felmondta a szolgálatot a te­leszkóp. A párviadal elma­radt .:. Kökényesy György, a MAMSZ motocross szakágvezetője így kommentálta Németh Kornél esetét: a legbalszerenszésebb dolog ez, ami megtörténhet. A Skála-Coop tizenhét motort hozott volna be árucserében. Abból jutott volna Koméinak is. De illetékes helyen nem tették rá a pecsétet. . . — Számit Németh Kornélra a BBK-csapatban? — Persze. Nélküle semmi esélyünk. De hát motor nél­kül... — Nevezték már vb-futa- mokra is? — Igen. 25-én Ausztriában kellene indulnia. Az OTSH valutakeretéből két motort kapott a motocross szakág. A két Hondát Gyurá- szik László kapta. A többiek, a BBK-csapat tagjai is, mo­toroznak a tavalyi gépeken. Akinek van tavalyi. Németh Kornélnak nincs tavalyi mo­torja . . . Hát ennyi. Természetesen, ha sikerül motorhoz jutnia a hatszoros magyar bajnoknak és a BBK-győztesnek, hírt adunk majd róla. K. P. Modellezés Pénteken és szombaton az Ércbányász Rally modellező­verseny volt a szezon nyitó a rádióirányítású autómodell kategóriákban. Szám szerint a sportkategórióban 42-en, míg a formakategóriában 39- en neveztek. A szép időjárás­ban lezajlott versenyen főleg az első napon volt igazi lát­vány. Nyugodtan versenyeztek a résztvevők, aztán a szomba­ti napon mór sok figyelmezte­tést kellett kiosztani. Eredmények. Sportkategó­ria: 1. Hegedűs (Budapest, XVI. kér.) 92 kör, 2. Krampf- hardt (Pécsi Ércbányász) 91 kör, 3. Kovács (Budapest MK) 90 'kör. Formakategória: 1. Gál (Budapesti MK) 97 kör, 2. Hegedűs (Bp., XVI. kér.) 93 kör, 3. Almássy (Bp.-i MK) 91 kör. ______ ■ ■■■■■■ *■ r * * * ■ ■ ■ ■ * * ■ i ■ ■ MjC M MM M MM M N M ■ ■ K [*■«■■■■■■■ !■■ ................... IIDIIIIII l ■ * * ■ » I ■ ■ * * » I ■ ■ ■ ■ MM ,v. .V. .V. i * mT XXtJ & I ■ ■ ■ ■ ■ t ■ M ■ ■ ■ ( ■ ■ ■ ■ ■ ( ■ ■ Centrum hétfő 1986. ÁPRILIS 7-ÉN A MINI CENTRUMBAN 20% VISSZATÉRÍTÉS. ♦ Zit szőkítő sampon 18,— Ft ♦ Londeston hajszinező 19,50 Ft ♦ Exotic pampas desodor (barna) 45,— Ft ♦ Műanyag cumisüveg 58,— Ft ♦ Etetős műanyag cumisüveg 98,— Ft TEKINTSE MEG A MINI CENTRUM KIRAKATAT! PÉCS, SZÉCHÉNYI TÉR 2. SZÁM ALATT. i ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ MB ■ H M 9 M ■ M M M M M M M M M ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ « ■ ■ ■ ■ ' ■ ■ ■ k% PÉCSI ^Centrum Áruház Megyeri figyel, Lovász fejel, a következő pillanatban indulhat az újabb támadás Gólparádé, kiütés PMSC—Siófok 6-0 (2-0) (Folytatás az 1. oldalról) davi szabálytalankodott vele szemben. A 8. percben Nagy M. 17 méteres, bal alsó sarok­ba tartó lövését védte Bodnár. Három perccel később Megye­ri cselezgetett a jobb oldalon, majd kipöccintette a labdát Lutznak, aki beadott, Lovász elől a védők szögletre mentet­tek. Az ezt követő tíz percet végigtámadták a hazaiak, hely­zetet azonban nem sikerült ki­alakítaniuk. A 25. percben az­tán megszületett a vezető gól. Megyeri cselezgetett a 16-os jobb oldalán, majd beadásra szánta el magát. A félmagas labdát Mészáros ragyogó moz­dulattal, fordulásból a meg­dermedő kapus mellett a bal felső sarokba vágta. (1-0). Négy perccel később Túrit a közép­pályánál felvágták. Mindenki a sípszóra várt, egyedül Lutz esz­mélt időben, középen előre­tört, egy ütemet kivárt, majd a kilépő Mészáros elé varázsolta a labdát, őt viszont Brettner ügyes becsúszással szerelte. Egy perccel később Szajcz a balszélről ívelte be a bőrt, amit Horváth a kapuval szemben 6 méterről tisztán vehetett át. Csinált egy „átemelős cselt", majd a kilépő Bodnár - s egy­ben a felső léc — felett is át­emelt, így odalett a lehetőség. A 36. percben újra veszélybe került a pécsi háló, Bódi 22 méterről elvégzett szabadrú­gásbombája azonban hajszál­ra elkerülte a jobb felső sar­kot. „Leült" a mérkőzés, a 44. perc mégis gólt hozott. Mészá­ros cselezgetett a kaputól 20 méterre, Olajos azonban el­pöckölte előle a labdát, amire Torna rajtolt. Miután a közép­hátvéd megszerezte a pettyest, a két védő között kilépő Túri elé tálalt, aki 12 méterről la­posan kilőtte a jobb alsó sar­kot. (2-0). A második félidő első emlí­tésre méltó eseménye az 52. percben történt, mikor is az ügyesen kiugró Lőrinczet Szajcz a kaputól 30 méterre lerántot­ta. A nézők azt találgatták, vajon milyen színű lap kerül elő Fekete játékvezető zsebé­ből, aki végül a sárgát válasz? tóttá. Az 57. percben Lutz 20 méteres bombáját tolta a léc fölé a siófoki kapus. Röviddel később Horváth átadásával Tieber húzott el a jobb olda­lon, beadását azonban Torna az 5-ösön lefülelte. A 66. perc­ben újabb Bódi-szabadrúgás- nak tapsoltak a nézők, Bod­nár újra megfogta a bal alsó sarokba tartó labdát. Két perc­cel később Mészáros a 16-oson állva kiugratta Lovászt, aki le­futott az alapvonalig, majd visszagurította a pettyest, amit Lutz senkitől sem zavartatva az 5-ösről a hálóba passzolt. (3-0). A 74. percben újabb Mé­száros-találat következett. A kitünően játszó csatár egy, a félpályáról előreívelt Lőrincz- labdát úgy tett maga elé, hogy az, a 16-osig kjfutó Kovács lá­ba mellett elgurulva a háló­ban kötött ki. (4-0). A 76. percben újabb Lőrincz-passz okozott izgalmat, Udvardi azonban nagy helyzetben, kö­zelről hibázott. A következő percben újra a bajszos pécsi középpályás „villant” meg, s az eredményjelzőre immár az ötödik hazai gól is felkerült. Lőrincz középen futott fel, egy védőt kicselezett, majd a ki­induló Kovács mellett a jobb sarokba küldte a labdát. (5-0). „Padlóra" került a Siófok, s folytatódott a PMSC-fesztivál. Ártatlan helyzetben — egy be­dobás után — a szemfüles Ud­vardi ellopta a védőktől a lab­dát, majd a kapust becsapva a jobb sarokba lőtt. (6-0). A 85. percben majdnem újabb pécsi gól született, mikor Lő­rincz szöglete után Túri közeli fejese a-felső lécen csattant. Csattanós választ adott a gyözniakarásában kételkedők­nek a pécsi gárda, hisz meg­győző módon verték alsóházi ellenfelüket. Az első félidőben ugyan mérsékelt volt az iram, a két pécsi gól azonban jelez­te: komolyabb problémát nem okozhat a hazaiak számára a Bányász. A második félidőben aztán beindult a henger és a Pécs Lőrincz valamint Mészá­ros vezetésével porrá zúzta el­lenfelét. Garami József: - Idegesen kezdtünk, s ezért nehezen ve­zettük akcióinkat az első 25 percben. A csapat csak a gól után nyugodott meg, ezt köve­tően viszont formás akciókat produkált és jól is játszott. A helyzetek nagy részét sikerült góllal befejeznünk. Külön öröm számomra, hogy Mészáros két góllal tért vissza és nagyszerű teljesítményt nyújtott. Szőke Miklós: — Nagyon gyengén játszottunk. A PMSC a látottak alapján ilyen arány­ban is megérdemelte a győ­zelmet. Azt sajnálom, hogy amit lelkiismeretes és fegyel­mezett munkával eddig össze­hoztunk, azt most leromboltuk, • és kezdhetünk mindent elölről. Pauska Zsolt További eredmények Bp. Honvéd—Ferencváros 1-1 (1-1). Népstadion, 20 000 néző, v.: Suchanek (lengyel). Góllövők: Détári (11-esböl), illetve Pintér (11-esből). Jók: Kovács, Sallai, Dajka, illetve Pölöskei, Kincses, Pintér. Vasas—Ü. Dózsa 1-0 (1-0). Népstadion, 12 000 néző, v.: Diakonowicz (lengyel). Góllö­vő: Borostyán. Debrecen—Videoton 0-0. Debrecen, 8000 néző, v.: Ha­zafi. Csepel—MTK-VM 3-1 (1-0). Csepel, T500 néző, v.: Győri. Góllövők: Szebegyinszky, Ko­vács F., Kénoszt, illetve Boda. Bp. Volán—Békéscsaba 2-2 (1-1). Békéscsaba, 7000 néző, v.: Hartmann. Góllövők: Hat- vanger, Morgós, illetve Szeke­res, -Steigervvald. Tatabánya—Haladás 1-1 (1-0). Szombathely, 10 000 né­ző, v.: Drigán. Góllövők: Em­mer, illetve Bognár. Zalaegerszeg—Rába ETO 4-3 (2-2). Zalaegerszeg, 15 000 né­ző. V.: Huták. Góllövők: Ga- lántai (2), Rózsa, Nagy I., ill. Szentes (2), Szabó. AZ NB 1­AUASA 1. Bp. Honvéd 26 15 9 2 50-24 39 2. Pécs 26 13 8 5 40-20 34 3. Zalaegerszeg 26 11 10 5 45-32 32 4. Rába ETO 26 10 11 5 51-38 31 5. Videoton 26 10 9 7 23-20 29 6. Tatabánya 26 8 11 7 32-25 27 7. Ferencváros 26 9 9 8 30-29 27 8. Vasas 26 9 7 10 32-36 25 9. MTK-VM 26 9 6 11 42-38 24 10. Haladás 26 8 8 10 28-29 24 11. Ú. Dózsa 26 8 8 10 29-32 24 12. Debrecen 26 7 9 10 23-41 23 13. Békéscsaba 26 6 9 11 28-42 21 14. Siófok 26 7 7 12 25-40 21 15. Bp. Volán 26 4 10 12 26-42 18 16. Csepel 26 7 3 16 23-39 17 Drávalok-PBTC 1-1 (1-0). Bőrgyár-pálya, 150 néző. V.: Vavika. U. PEAC-Hunor SE 3-0 (1-0). PVSK-pálya, 50 néző. V.: Kovács. P. Postás-Beremend 3-3 (0-2). Postás-pálya, 150 néző. V.: Zatányi. P. Kinizsi—Szentlörinc 2-1 (2-1). Kinizsi-pálya, 150 néző. V.: Dervenkár. Pénteki eredmények: Vil­lány—P. Zsolnay 1-0, Üjpetre —Vasasi Bányász 0-0, Har­kány—Steinmetz SE 2-1, Ge- resdlak—Mágocs 10-1, Sásd— Szentegát 1-0. A megyei I. osztály állása 1. U. PEAC 23 15 5 3 52-17 35 2. Drávátok 23 16 1 6 46-27 33 3. PBTC 22 14 2 6 66-30 30 4. Sellye 22 12 5 5 55-25 29 5. P. Kinizsi 22 9 10 3 34-17 28 6. Beremend 22 10 6 6 45-38 26 7. Üjpetre 22 10 6 6 26-23 26 8. Steinmetz SE 23 8 6 9 34-26 22 9. P. Zsolnay 22 8 6 8 29-36 22 10. Geresdlak 22 8 5 9 30-28 21 11. Szentlörinc 22 9 3 10 30-29 21 12. Villány* 22 8 5 9 20-22 20 13. Szentegát* 22 8 3 11 33-47 18 14. Vasasi Bány. 22 6 6 10 34-51 18 15. Sásd 22 5 6 11 18-31 16 16. Harkány* 22 7 3 12 24-45 16 17. P. Postás 23 2 11 10 22-36 15 18. P. Hunor 21 6 3 12 22-40 15 19. Mágocs* 23 1 6 16 14-66 7 • A jelzett csapatoktól egy-egy büntetőpont levonva I Veszprémi Építők—PMSC 26-24 (II-I0) NB J. férfimérkőzés. Veszprém, 1000 néző. V.: Haide, Tekauer. PMSC: Tóth — Hunyadi 3, Füzesi 1, Takács 2, Perger 2, Putics 8, Ku­nos 1. Cserék: Sólyom (kapus), Kő­szegi 2, Hang 4, Kakas 1. Edző: Koleszár György. Nem mindennapi izgalmakat Ígért a tavalyi bajnok és a lelkileg meg­erősödött pécsi csapat találkozója. A veszprémiek a kupamérkőzések — no. és a válogatottak zsibbadsá- gából eredő — fáradalmaival, a Honvédtől elszenvedett megszégyení­tő vereségükkel, míg a pécsiek gyógyírként ható békéscsabai győ­zelmükkel a hátuk mögött, álltak ki egymás ellen a t^qnnoi rangadón. Az egészséges önbizalommal ma­gukat a küzdelembe vető pécsieknek sikerült meglepni r. vendéglátókat, s ha az első félidő véqén 11-10-nél Putics és Füzesi nem hibáz büntetőt, akkor az előnnyel vonulhattak volna az öltözőbe a piros-feketék. Szünet után 14-14-ig egymásba ka­paszkodva haladt a cél felé a két együttes. Ekkor azonban vagy tíz percen át csak két kihagyott ziccer­re, valamint három kapufára telt a pécsiek erejéből, miq a hazaiak rendre gólokkal feiezték be táma­dásaikat, s igy a 46. percben 20-15- re elhúzott a VÁÉV. A hajrában emberfogásra ment ki a Pécs, és 25-20-ról s'került felkapaszkodniuk 25-24-:e. Már csak másfél perc volt vissza a mérkőzés végét jelző síp­szóig. anvko” a pécsiek birtokában volt a labda, Kőszegi azonban el­csúszott és az igy ajándékha kapott labdával biztos:tolta be győzelmét a kék-fehér együttes. A hazaiak leqeredményebbjei: Gyurka 8, Végh és Ulcz 4-4 góllal, voltak. 1. Schalke 04—3och»im 4-2 1 2. 1. FC Köln—Uerdingen 1-1 x 3. Sacrbrück*»n—Düsseldorf 1-1 x 4. Kassel—FC Homburg 3-0 1 5. Bayreuth—Stuttgarter K. 1-1 x- 1 14. Hannover—Mannheim 1-1 x A többi mérkőzést vasárnap játsz­rzák. ‘ Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja <i Baranya Menyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőséq és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12 421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Te'ex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Morv-ir Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlaoelőfizetésl és Lopellátósi Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor tér 1 . — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEI.IR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft negyedévre 129.— Ft egy évre 516.— Pt Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 x;::::;:;:|:::;p::::!: ' •• :| v :’ c: * ':• .;::: ::- £ •: : :•; |:|p: : • ::: ••:■ '^öx

Next

/
Thumbnails
Contents