Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-06 / 94. szám

e Dunántúli napló 1986. április 6., vasárnap Ma hatezren vannak. Itt járnak közöttünk, ki a fővá­rosban, ki faluhelyen vagy kisvárosban. Együtt utazunk velük a vonaton vagy a buszon, metrón, talán éppen az az idősebb ember is közéjük tartozik, akit az előbb engedtünk előre a boltajtóban, vagy aki ott ül az isko­lában, a tanárok fogadóóráján, hogy érdeklődjék a kisunokája előmeneteléről. Ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk — és mégis mások: ők harcoltak azért a szabadságért, amelynek 41. születésnapját ünnepeljük. A felszabadulás ünnepe alkalmából kerestük fel Ispá- novits Mártont, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Or­szágos Szövetségének főtitkárát. 0 Korábban Partizán Szö­vetség volt az antilasiszta el­lenállásban részt vettek egye­sületének neve. Miért változ­tatták meg? — A régi név leszűkítette azok körét, akiknek köztünk van a helye — mondja a fő­titkár. — Az utóbbi években, sőt évtizedekben a leqtöbb európai országban hasonló mó­don változott meq a név, ma mór partizán szövetséq csak Olaszországban működik. Hoz­zánk tartozik mindenki, aki részt vett a fasizmus el'eni küz­delemben, akár fegyverrel har­colt, akár politikai vaqv bár- milven más eszközökkel támo­gatta a küzdelmet. 0 Kiket tömörít tehát tagjai sorába a Szövetség? — Több réteqböl tevődik ösz- sze a tagság. Ide tartoznak a felszabadulás előtti párttagok, akik megkapták a Szocialista Hazáért kitüntetést, továbbá az antifasiszta polgári ellenállás részvevői, a demokratikus had­sereg első, a szovjet hadsereg kötelékében harcolt alakula­tainak katonái, a Magyaror­szágon és más országokban harcolt ellenállók. 0 Hogyan fogja össze a Szövetség az ilyen soklelöl jött embereket? — Kilenc tagozatunk van. Legnépesebb a politikai ellen­állóké, ide tartoznak a mun­kásmozgalom régi harcosai, akik bizonyítottan tettek a fa­sizmus megdöntéséért. így pél­dául részt vettek a Vörös Se­gély akcióban, röplapokat ké­szítettek és terjesztettek. 0 És akik fegyveresen har­coltak? — Ök a fegyveres tagozat munkájában vesznek részt. Köztük vannak a budapesti SZÍR és Marót csoport még élő tagjai, a Miskalcdiósgyőri MOKÁN-Komité, az újpesti, kispesti ellenálló csoportok harcosai, a nyilas uralom ellen több katonai akciót végrehaj­tott Gidófalvy-féle „kiskások", a Vörös Brigád életben ma­radt tagjai. Ugyanis ez utób­biak legtöbb tagját a budai várban szinte közvetlenül a fő­város felszabadulása előtt vé­gezték ki a nyilasok. S ha már a budai várnál tartunk: a fegyveres tagozatban tartjuk számon a Budai önkéntes Ez­red egykori katonáit, továbbá azokat, akik az említett ma­gyar hadosztályok soraiban vet­tek részt a német fasizmus le­győzéséért vívott utolsó har­cokban. S talán még nem is soroltam fel mindenkit. 0 Akikről eddig szó volt, itt­hon, Magyarországon vették fel a harcot a fasizmussal. Ám köztudomású, hogy még töb­ben küzdöttek más népek fiai­val együtt, az országhatáro­kon túl. — Közülük elsőként kell em­líteni a szovjet tagozatot, azért is, mert ez a legnagyobb lét­számúak közé tartozik. Tagjai azok a magyar állampolgárok, akik a szovjet hadsereg köte­lékében vagy szovjet partizán­ként harcoltak a Nógrádi, Úsz­ta, Dékány és más csoportok­ban. Sokan voltak frontkato­nák és propagandisták a 2. és 4. Ukrán Front alakulatainál, illetve partizániskolát végez­tek a Szovjetunióban, de be­vetésükre már nem került sor, 'mert időközben véget ért a háború. 0 Most ötven éve, hogy ki­robbant a spanyol polgárhá­ború, amelyben ugyancsak sok magyar vett részt. — Valóban sokan küzdöttek a spanyol nép szabadságáért, és sajnálatos, hogy soraik na­gyon megfogyatkoztak. Még szomorúbb, hogy nemcsak a természet törvényei szerint tá­voztak el sokan, hanem a sze­mélyi kultusz idején számosán a törvénytelenségek áldozatául estek. Köztudott, hogy Rajk László kiemelkedő alakja volt a nemzetközi brigádnak, és más „spanyolosok" is szenved­tek ártatlanul börtönökben hosszú évekig. De hasonlókat mondhatok más nyugat-euró­pai országokban harcolt ma­gyarokról is. Franciaországban mintegy 5000 magyar jelentke­zeti annak idején a hitleri Né­metország elleni harcra, Bel­giumban ugyancsak jelentős volt a magyarok száma az el­lenállásban, s itthon közülük is sokat értek méltánytalansá­gok. A felsoroltak valameny- nyien az úgynevezett nyugati tagozathoz tartoznak, amely újabban kibővült azokkal, akik brit hadsereg katonáiként, a Palesztinái légióban vagy má­sutt vettek részt a fasizmus el­leni harcokban. 0 Miben áll a tagozatok munkája? — Rendszeresen találkoznak, beszélgetnek a régi bajtársak, s nem utolsósorban: emlékez­nek. A mi célunk a történelmi múlt feltárása, annak bizonyí­tása önmagunk és mások előtt, hogy a magyar nép sem volt alábbvaló a többi népnél, itt is voltunk, akik megtettük a fa­sizmus ellen, amit tehettünk. A visszaemlékezéseket az egy­kori ellenállók papírra vetik vagy magnóra mondják. Szö­vetségünk propagandabizottsá­Ispánovits Márton gának visszaemlékezés-gyűjtő csoportja az emlékezéseket el­olvassa, egyezteti, hiszen ennyi idő távolából már nem is le­het mindenre egészen ponto­san emlékezni. 0 Mit hoznak mindebből nyilvánosságra? — Ügy tervezzük, hogy a visszaemlékezéseket csoporton­ként adjuk ki. Ezen túlmenően is szeretnénk rájuk felhívni a történészek figyelmét: tanulmá­nyozzák és használják fel az itt összegyűlő anyagot, hiszen sok olyan részlettel ismerked­hetnek meg így, amely mind­máig tudományosan feldolgo­zatlan. Mindemellett még az idén megjelenik Az ellenállás lexikona, amely — úgy gondol­juk — ugyancsak hézagpótló mű lesz. 0 Hány tagja van a Szövet­ségnek? — Hatezer körül jár a lét­szám. Még van sorainkban néhány internacionalista, aki az oroszországi polgárháború­ban harcolt a vörösök oldalán. A zöme természetesen a máso­dik világháború antifasiszta harcosainak köréből tevődik össze, amiből az is következik, hogy magas a Szövetség átlag- életkora. Talán az az 58 éves orvos a legfiatalabb tagunk, aki a buchenwoldi kontcentrá- ciós tábor fegyveres felkelésé­nek előkészítésében mint gye­rekküldönc vett részt. S még egy szám: a felszabadulás óta 1720 tagunk halt meg. 0 Végül egy személyes kér­dés: ön hol harcolt? — Bár bácskai vagyok, a ju­goszláviai partizánharcokban a Szerémségben vettem részt. Fegyvert fogtam a fasiszta megszállók ellen, noha még tulajdonképpen gyerek voltam. De hát azok olyan idők voltak. A mi szövetségünk csak olyanokkal gyarapodhat, akik fegyverrel a kézben harcoltak — s bármilyen szomorú a lét­számcsökkenés, mégis azt kí­vánom: ne kelljen új tagokat felvenni! V. E. Nagy-Bril-annia Vasárnap soha? A brit szigetek hagyo­mánytisztelete, büszke kü­lönállása egyre-másra kapja a megsemmisítő csa­pásokat: először jött a bectzene, minden divathó­bortjával, aztán bevezették a pénz tízes számrendsze­rű váltását, most pedig az angol—francia csatorna- alatti alagúttal a törté­nelem során nemegyszer életmentő szigethelyzet is megszűnik. Az átkos mo­dernség megkímélte eddig a klubrendszert, a jobbol­dali közlekedést, de ki­kezdte a vasárnapi ün­nepnap sok évszázados hagyományát. Angliában a középkor óta a vasárnap a templo­mé, a családé, a közös ki­rándulásé, egy jó cricket- partié. Ezt annyira komo­lyan vették, hogy még lab­darúgó-mérkőzést is csak szombaton lehetett rendez­ni, és minden vasárnapi tervet országos felháboro­dás kísért. Ezt a hagyo­mányt most a kereskedők kezdik ki. 1950-ig gyakorlatilag ti­los volt a kereskedelem Angliában. Akkor a parla­ment módosította az 500 éves törvényt, s engedélye­zett néhány furcsa kivételt. Például bifszteknek való marhahúst nem lehetett árusítani, de halat igen. ,,Playboy"-t igen — mert folyóirat, de a Bibliát nem, mert könyv. Aszpirint igen, fogkrémet nem, autóülés­huzatot igen, de bútorvé­dőhuzatot nem . . . Napjainkban egyre több üzlet tart nyitva vasárnap, a ruhabutikoktól az élel­miszerboltokig. A kereske­dők vállalják az akár 800— 1000 fontos bírságot is, mert így is megéri meg­szegni a törvényt. A teljes káoszt megelő­zendő Margaret Thatcher kormánya olyan törvényter­vezetet nyújtott be, amely eltörölne minden nyitvatar­tási korlátozást, mint Svéd­országban. A javaslat azonban a Lordok házában megbukott. A hagyományőrzők te­hát szembeszállnak a már-már mindennapossá váló gyakorlattal. Az egy­ház, összefogva olyan pa­tinás áruházakkal, mint a Harrods, szintén síkra szállt a vasárnapi szünet mellett. Birmingham pöspö- ke a Szentírásra hivatko­zik, és aggodalmát fejezi ki a „nemzet lelki egészsége miatt". Vadászat Baranya megye területének állandó minőségi változásai kedvezőtlen irányban befolyá­solják apróvadállományunk alakulását.- Évről évre fokoza­tosan csökken a vadgazdál­kodásra alkalmas terület, vele egy időben jelentős vadászlét- szám-növekedés várható. Az intenzív mező- és erdőgazda­sági tevékenység megkívánja, hogy meliorációs és rekultivá­ciós munkák keretein belül olyan területeket vegyenek művelésbe, melyek korábban igen jó vadeltartó-képességű, vadgazdálkodásra alkalmas területek voltak. A csökkenés évente megközelíti a 10 ezer hektárt. Intenzív apróvad- tenvésztéssel, zárttéri tenyész­téssel a természetes apróvad- szaporulatot pótolni nem le­hat. így tűnt el vadászterüle­teinkről a fogoly, de csökke­nőben van a fácán- és mezei- nyúl-állományunk is. Az apró­Az apróvad- élőhely-védelem Emelkedik a tengerszint Az óceánok szintje 100 éve folyamatosan emelkedik. Ezt a vízmérce-feljegyzések elem­zése eredményezte. A feljegy­zést világszerte ún. iróvízmér- cékkel (mareográffal) végzik. Az átlagos emelkedési ütem évi 1,2 mm. Az okot különóö- zőképpen értelmezik. „Egy csoport azt az állás­pontot képviseli, hogy egy lassú klímaváltozás következ­tében csökken a szárazföldi és az antarktikus gleccserek száma, és ezáltal nő a világ­tenger vízmennyisége" — je­lentette ki ezzel kapcsolatban dr. Klaus Striggow, az NDK Tudományos Akadémiája war- nemündei Tengerkutató In­tézetének munkatársa. Egy másik csoport ugyancsak a légkör általános felmelegedé­séből indul ki, ám úgy véli, hogy emiatt az óceán 100— 300 m mélyig terjedő rétegei felmelegednek, kitágulnak és ez okozza a szintemelkedést. Egy harmadik csoport szerint a két tényező egyszerre hat. A vízszintemelkedés vala­mennyi tengerre érvényes, ezért globális emelkedésről beszélnek, amelyeket regioná­lisan erősíthet vagy gyengít­het, illetve ellenkezőjére for­díthatja. A kéregsüllyedés maximu­mát — közel 10 mm-t évente — az Egyesült Államok déli part­jainál, az emelkedési maxi­mumát, szintén közel 10 mm-t, a Balti-tenger északi partjá­nál mérték. Dr. Striggow szavai szerint e szintváltozásokból önmagá­ban még nem kell parti öve­zetek és a védőépítmények ve­szélyeztetettségére következ­tetni. Az árvízvédelmi építmé­nyek méretei szempontjából a szökőárak gyakorisága és in­tenzitása a döntő. Az NDK balti-tengeri partvidékén az utóbbi években ugyan kissé gyakoribbá váltak a szökő­árak, a védőgátak biztoisá- aossága miatt azonban nem kell aggódni, mivel a földké­reg mozgása ezen a vidéken minimális és az árapálv erő­sítő hatása elhanyagolható. (Neues Deutschland) Felvétel saját kamerával Világszerte egyre több kép­magnó-tulajdonos készít saját tévékamerájával is felvétele­ket, amelyeket a vásárolt vagy kölcsönzött kazettás műsorok­hoz hasonlóan játszhat le kép­ernyőjén. Vitathatatlan előnye, hogy az elkészült kazettát a kamerából nyomban át lehet tenni a képmagnóba, vagyis a friss felvételt rögtön le lehet játszani a képernyőn. A ka­merával kiegészített video- rekorder eszményi munkaeszkö­ze tehát mindazoknak, akik bi­zonyos mozgásokat állandóan ellenőrizni kénytelenek: spor­tolóknak, balett-táncosoknak, színészeknek, akrobatáknak stb. Sokan a hagyományos ama­tőrfilmezés közelgő végnapjai­ról beszélnek a praktikus elektronikus kamerák megjele­nése és fokozatos elterjedése láttán. Az elektronikus képrög­zítés mellett szóló legfőbb érv az, hogy sokkal gazdaságo­sabb, mint a filmszalagra való fotografálás. Amíg ugyanis a kamerába behelyezett négy­órás játékidejű videokazetta megtelik felvételekkel, addig a hagyományos amatőr felvevő­gépben nyolcvanszor (!) kell filmkazettát cserélni. Az ára­kat számolgatva kiderül, hogy a mágnesszalaggal dolgozókat csak negyedannyi anyagkölt­ség terheli. De még a filmki­dolgozás nem csekély költsé­gét is megtakarítják, hiszen a felvételekkel megtelt mágnes- szalagnak nincs szüksége la­boratóriumi utókezelésre. Az sem megvetendő szempont, hogy a mágnesszalag bármikor törölhető, és így ismételten fel­használható, mig a filmszalag csak egyszer használható. Képünkön: egy japán gyárt­mányú videokamerát látha­tunk, mely egyike a legkorsze­rűbbeknek. A Sony-cég Betamo- vie BMC—100P típusú kamerá­jának összsúlya csupán 3,3 kg. vad élőhelyének fenntartása, karbantartása és az új terü­letek művelésbe vétele költ­ségtényezőitől függetlenül fo­kozott feladata lesz vadász- társaságainknak. A tél végi— kora tavaszi időszakban azon­ban a fenti gondjainkat csak fokozza az emberi felelőtlen­ség. Megkezdődik a száraz avar, útszélek, rétek és lege­lők égetése. Az apróvad szá­mára búvóhelyet és szaporo­dásának bázisát ezek a meg meglévő „oázisok" biztosítják. A nagyobb nádasok és rétek égetése alkalmával a láng­tenger nem kíméli a nyúIfió­ka t, a madárfészket, de néha még a kifejlett egyedeket sem. Velük pusztulnak énekes madaraink, de a tűz útjába kerülő értékes fák és erdősá­vok is károsodnak. Esetenként még erdőtüzek is előfordul­nak, így a gyújtogatásokból milliós nagyságrendű károk keletkeznek. Mezőőrök és hi­vatásos vadászaink legna­gyobb odafigyelése ellenére sem tudnak minden esetben tettest találni. Elég egy eldo­bott gyufa vagy cigarettavég és bekövetkezik az avartűz. Iskolai nevelőknek fel kell az ifjúság figyelmét hívni ezekre a veszélyekre. Ugyancsak a lakosság figyelmét, az idősza­kos tüzelési tilalmak elrende­lésére és a szabálysértőkkel szembeni szigorú eljárásra. Lássuk be végre, hogy környe­zetünk védelme, értékeink megóvása közös ügyünk, melynek be nem tartása be­láthatatlan következmények­kel jár. Gondos Gyula megyei fővadász Építkezik? Segítünk! A DÉL-DUNÁNTÜLI TUZÉP VÁLLALAT Baranya Somogy és Tolna megyei telepein, valamint FESZEK áruházaiban gazdag áruválasztékkal várja kedves vásárlóit! AJÁNLATUNK: • falazóanyag, • betontermék, • import tetőfedöanyag, • kötőanyag, • hideg- és melegburkoló, • szigetelő és vegyianyag, • nyílászáró, • fenyöfürészáru, tetőanyag, • lakásfelszerelési cikkek és még sokféle építőanyag Keresse fel a TUZÉP-telepeket, ahol különféle szolgáltatásokkal, szaktanácsadással is készséggel állnak a vásárló rendelkezésére. PÉCS „fi fasizmus ■ ellen küzdött link”

Next

/
Thumbnails
Contents