Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-04 / 92. szám

e Dunántúlt napló 1986. április 4., péntek Köszöntei Helyett Beszélgetés Tigyi József professzorral Az íróasztalon, a fotelok öb­lében magasan feltornyositott könyvek, jegyzetek, kéziratok. A professzor egyszerre több té­mán dolgozik, még esténként is bent található az intézetben. Dr. Tigyi IónéI akadémikust, a POTE Biofizikai Intézetének igazgatóját nem kell bemutat­ni. Tudományos kutatómunká­jának eredményeit a külföldi és a hazai szakirodalomban nyomonkövetik, neve összefor­rott az izomkutatással, a su­gárbiofizikával. Most mégis ki­csit vissza is tekintünk az idő­ben abból az alkalomból, hogy dr. Tigyi József professzor az elmúlt hetekben töltötte be hatvanadik életévét és akkor vette át a „Szocialista Magyar- országért" érdemrendet. S bár az illendőség úgy kívánná, hogy fölsoroljam összes hazai és nemzetközi tudományos funkcióját, mégsem teszem, mert Tigyi József sem örülne neki, szerénytelenségnek ne­vezné, és bizony, sok sort ven­ne el a beszélgetés helyéből. A legfontosabbak egyike: a Nemzetközi Biofizikai Unió fő­titkári tiszte. „Bölcs ember nagy tapasz­talataira építve kezdhettem a kutatómunkámat 1945-ben, és •ez nagy szerencse volt" emlé­kezik Tigyi József Ernst Jenő professzorra. A professzor fe­gyelmezett munkát követelt és ha vasárnap délután nem ta­lálta az intézetben a már má­sodik évfolyamos korában gya­kornoknak kiemelt fiatalembert, hát elment a lakására és megkérdezte, beteg-e? Tigyi Józsefet korábban a fizika, az elektronika érdekelte elsősor­ban, de hamar felfedezte a biológia csodálatosságát, meg­ismerésre váró hatalmas terüle­tét. így biológus, biofizikus lett, és az évek során az izomkuta­tásban, az ingerületkutatásban és a sugárbiofizikában több, nemzetközileg elismert, alap­vető megállapításra jutott. Az országban elsőként a POTE Biofizikai Intézetében dolgozták ki a radioaktív izo­tóp módszert, a molekuláris biológia egyik alapvető meg­ismerési módszerét. Ennek se­gítségével tanulmányozható többek között az ionizáló su­gárzás primér hatása. Kiderült, hogy a biológiai jelenségek le­folyásában az élő szervezet­nek, mint félvezető elektromos kristályrendszernek is jelentős szerepe van. A sugárbiofizika területéhez tartozik annak ki­dolgozása, miként lehet bizton­ságosan együttélni a sugárzó anyagokkal, miként lehet ezek mértékét teljes pontossággal ellenőrizni. Beszélgetésünkben mindun­talan visszatérünk egy foga­lomhoz: a biológia forradal­mához. Míg az ötvenes évekig a biológia leíró tudomány volt, katalogizált, számbavette az élőlények tulajdonságait, ad­A biológia eredményei, a biológia forradalma dig ma, ahogyan Weinberg professzor is jellemezte a bio­lógia fejlődését a Scientific American egyik számában: az új technológia lehetővé tette a biológiai tervrajz döntő ele­meinek tetszés szerinti cseréjét, ily módon az élet olyan formáit teremtve meg, amelyeket a ter­mészet fejlődése eredménye­ként nem hozott létre. A bioló­gia fejlődése ugrásszerűen az orvostudomány, így a da­ganatok elleni küzdelem részt­vevői is számítanak — mondja Tigyi József professzor.- A biotechnológia is a bio­lógia forradalmának egyik nyereménye. Sokat hallunk ró­la, de még mindig nem tudunk róla eleget. . . — A biotechnológia a jövő egyik legfontosabb kutatási /yen lehetőségek nyílnak a ku­tatásra?- Szegeden megalakították az akadémia biológiai kutató központját, de egyetemek tan­székein, intézeteiben is működ­nek biológiai kutatócsoportok, például a POTE-n az élettani, az anatómiai és a biofizikai intézetekben. A magyar bioló­gus szakembergárda nemzet­közi színvonalon van. Szerintem meggyorsult, s ma olyan ered­ményeket mondhat a magáé­nak, amelyekről egy évtizede még csak álmodtak a kutatók. A molekuláris biológiára épül­ve új tudományágak keletkez­tek. — Az elektronmikroszkóp volt az első lépés a fejlődésben és ma már a gének klónozásánál tart a tudomány. Bizonyos em­lősöknél vagy legyeknél a fia­tal embrióba is tudnak géne­ket juttatni, amelyek az utó­dokban fejtik ki hatásukat. Le­hetőségeinek még csak az ele- ján jár a tudomány. A sejtfú­zió a fejlődés másik fegyver­ténye, melynek egyik fontos té­nyezője két különböző sejt membránjának gyors felnyitása és egy új közös membrán lét­rehozása. Az intézetünkben is foglalkozunk membránkutatós- sal. Pl. a hibridóma egy olyan új sejthibrid, amely egy fehér­vérsejtből és egy daganatsejt­ből állítható elő. Ez az új sejt — szerencsés esetben a másik kettőnek csak az előnyös tulaj­donságait viszi tovább. Az ilyen kutatások eredményeire ágazata. Az ENSZ iparfejlesz­tési szervezete is annyira fon­tosnak tartotta a biotechnoló­giát, hogy nemzetközi labora­tóriumot hozott létre a biotech­nológia és a genetikai engi­neering kutatására. Jelenleg a legjellemzőbb felhasználható­sága az orvostudományban és az agrártermelésben található. A Magyar Tudományos Akadé­mia is kiemelten támogatja a jövőjét. Az orvostudományban részben a monoklonális ellen­anyagok előállításával, részben az emberi genetikai törvény- szerűségek feltárásával kimu- tathatóvá és megelőzhetővé válnak például a születési rendellenességek. A mezőgaz­daságban, új, nagy hozamú és a kártevőknek ellenálló fajokat hoznak létre, úgy, hogy a be- láthatatlanul káros környezet- szennyező hatást is csökkentik. A biotechnológiára sokat kell költeni — és az elején mindig veszteséges — de csak ez lehet a jövő útja.- A kutatásokhoz jelentős anyagi, müszerezettségi háttér szükséges. Magyarországon mi­Magyarországon a legfonto­sabb a szellemi kapacitás to­vábbi erőteljes fejlesztése, amely lehetővé teszi a „bioló­gusexportot" is. Hazai kutatók itthon elkezdett kutatásaikat külföldi intézetekben fejezhetik be, közreműködve nagy jelen­tőségű eredmények elérésében. Fejlődésünk legfontosabb kér­dése: tudjuk-e szellemileg áll­ni a versenyt és bővíteni nem­zetközi együttműködéseinket. Természetesen elengedhetetlen a biológiát segítő tudományok művelése is, hiszen a mikro­elektronika, a fizika fejlődése nélkül nem beszélhetnénk ma a biológia forradalmáról sem. A fiatalokat, kivételektől elte­kintve, kezdetben elég nehéz rábeszélni a tudományos mun­kára, hiszen ma számos köny- nyebb és gyorsabb érvényesü­lési lehetőség áll rendelkezé­seikre. Hiányolom, hogy nem kidolgozottak az alapkutatás­ból az alkalmazott kutatásba való „átsorolás" módjai, for­mái. Barlahidai Andrea KESER ÉDES A Szélkiáltó együttes lemeze Mielőtt föltesszük a Szélkiál­tó együttes nemrég megjelent — első — lemezét, eltűnődhe­tünk azon, miért, hogy a XIX. század — Schubert, Brahms, Liszt százada — hozta el még- egyszer s talán utoljára a vers és zene boldog egymásratalá- lósót. Igaz, a mi századunk el­ső felében R. Strauss, Kodály, Britten még nagyszerű értékek­kel gazdagítja a dalköltészet műfaját, az utóbbi három-négy évtizedben azonban a zene­szerzők egyre inkább a hang­szerek felé fordulnak, s útjukon a közönség már nem minden­hová tudja követni őket. így válik szét teljesen, ami hajdan egységben született és ezred­éveken át virágzott, hiszen ma­napság a költők nagyobbik fe­le is zenei műveltségének hiá­nyával küszködik vagy dicsek­szik. Meg is látszik vagy hal­latszik ez költészetünk jó részén. A közönség igénye a dal iránt mégsem csökkent, s en­nek kielégítésére sikerrel vál­lalkozik a könnyűzene. Ez lehet kommersz, olcsó és sekélyes, de lehet igényes és szellemes is. A bennünket körülvevő áradat­ból szerencsés törekvések emelkednek ki: költészetünk ér­tékes gyöngyszemeit igénye­sebb zenével párosítva hallgat­ni- vagy dúdolnivalót is adni a nagyközönség számára. A 70- es évek táján feltűnt Kaláka együttes, a Sebő együttes és Halász Juditék nyomán indult el s immár tizenkét éve sikere­sen halad útján a pécsi Szél­kiáltó együttes. A Lakner Tamás alapította és vezette muzsikus csoport tag­jainak többsége magyar—ének szakos volt a Pécsi Tanárképző Főiskolán. (Miért kellett meg­szűnnie ennek a remek szak­párnak?). Immár a második nemzedék (Lakner Tamás, Fenyvesi Béla, Keresztény Béla, Horváth Józset és Rozs Tamás) mutatkozik most be végre le­mezen is. Szép gondolat volt és a lemez sokszínűségét is gyara­pította, hogy az „öregek" is he­lyet kaptak a feJvételen. A versek — az egy Balassi ár­válkodik csupán - mind XX. századiak. A 19-ből hat Weö­res Sándoré természetesen. Legmuzikálisabb költőnk sok muzsikus ihletője volt s marad még sokáig! S alig hallgatunk bele a lemezbe, hamarosan észre kell vennünk: ezek a megzenésítések a legsikereseb­bek. József Attilát képviseli még három vers, a többieket egy-egy. A paletta sokszínű, örömmel fedezünk fel három pécsi költőt is. (Berták László, Csorba Győző, Galambosi László). A művek többségének Fenyvesi Béla és Lakner Tamás a szerzője, de egy-egy szám­mal a többiek is képviselve vannak. Az együttest a sok fellépés csiszolta össze, a közönséggel való folytonos találkozás: a darabok kipróbáltak. Az ifjú­sághoz szólnak elsősorban, azt nyújtják, amit hallani akarnak, ami érdekli őket. Ezért hiány­zik zenéjükből a más szerzők­nél sokszor hallható erőltetett- ség vagy gyerekes gügyögés. Sikerük titka, hogy azt dalol­ják, amit éreznek. Erejük az előadás kigyakorolt és fegyelmezett, ám mégis ol­dott, merevség nélküli termé­szetességében rejlik. (Vezető­jük karvezetői képességei más téren is ismertek.) Másik jel­lemzőjük a hangszerelés ötle­tessége. Maga a lemezgyár is mindent megtett néhány kiváló hangszerjátékos bevonásával és felvételi ötletekkel a hang- színhatások gazdagításáért. De maguk az együttestagok is jó színvonalon kezelnek 3-6 féle hangszert is fejenként. Karak­terisztikusan működnek közre Fenyvesi borongós-meditatív, Lakner üde és sziporkázó, Rozs gúnyoros, Keresztény és Né­meth jazzos-rockos, Horváth kólós darabjaiban. Keringő, chanson, bolgár ritmus, rene­szánsz villanelle, orientális ef­fektusok, kis mélabú, aztán hu­mor és kedély: végighallgatja, aki fölteszi a lemezt. S még valami. A műfajra ke­véssé jellemző jelenség: ezek a hangok műveltek és kifeje­zetten szépek. Charme-'juk meg­ejtő, akárcsak az ugyanazon iskolán felnövő bátyjaiké: ezt a kultúrát hallottuk a nemze­dékkel idősebb Spirituálé együttestől is. Tillai Aurél Egy fúvószenekarban, fél évszázada Szívlapát és partitúra Látogatása jubiláló komlói együttes alapító tagjánál Mindig tiszteltem a nagyra hivatott embereket. Szépet és nagyot pedig nemcsak világra szóló fölfedezésekkel, zajos hangversenyteremben, látvá­nyos tettekkel alkothat valaki. Van, aki szép csöndben leélhe­ti az életét, s amit a közössé­gért tesz — naponta s nem ke­veset — az természetessé válik. Maga-magának épp úgy, aho­gyan másoknak. Mint a levegő, amit 2-3 másodpercenként be­szívunk, s hiányát csak akkor érezzük, ha valamiért esetleg fogyni kezd az oxigén . . . ■Erre is gondoltam, amikor- életéről faggatva — Ambach Adám nyugdíjas szénbányászt hallgattam a kis étkezőkonyha asztalánál, dávidföldi családi házukban, Komlón. Ahogyan mesélt, szívlapát- és csákány­formálta, nagy, erős, kidolgo­zott kezeit ráhelyezve az asz­tallapra, nem tagadom, eleinte hitetlenkedve figyeltem egy-két utalására a „szólamkiemelés" a „hangzót árnyaltsága”, a „kontrapunktos basszusmenet", magyarán az összhangzattan, a hangszerelés fogalomköré­ből. De mihamar hinnem kellett, amikor felesége, élete örökké lázadozó, de mindig beletörő­dő társa letette elénk a kávét, s egy kis nosztalgiával megem­lítette: „Én is segítettem neki. Este letettük a gyerekeket, az­után gyakran éjszaka 2-ig is másoltuk a hangszerszólamokat a partitúrából a kis füzetekbe. S amíg neki az erejéből futja, addig nem teszi le a tollat... Csak dúdolgat, meg pöttyözi o kis kottafejeket. írja a parti­túrát, hangszerel, másolja a stimmeket. Pedig most már karnagyhelyettes. És jól össze­tartja őket, szót is fogadnak neki. Meg hát, nehéz is volna annyi év után abbahagyni!... Mindig azt mondja: »Addig élek, amíg játszhatok a hang­szeremen . . .« Nem is ellenzem, bár jó lenne elmenni egy kicsit többször valahová. A heti két próba, a temetések, a zenekar szereplései azonban idekötik. Kicsit dünnyögök érte, dehát - csak egészség legyen!..." — Hát igen, nekem a zene töltötte ki az életemet — mond­ja csöndesen Ambach Adám, a Komlói Szénbányász Fúvós­zenekar másodkarnagya, aki korábban pozánon, eufoniumon (baryton) zenélt; jelenleg tu­bán játszik, ha éppen nem pró­bát vezet. Csak most már komplikáltabb, nehezebb kon­certdarabokat muzsikálnak el­sősorban. Nemcsak szórakozta­tó és menetzenét, mint hajdan, amikor fiatalon, 1936-ban be­került a mai komlói együttes elődjébe, éppen 50 éve. Az egyházasharaszti nap­számoscsalód 15 éves gyereke tanító szeretett volna lenni. Négy testvére emellett nem ta­nulhatott. Alkonyatig a földön gürizett, fillérekért, másoknak. Este azonban, próbanapokon, begyalogolt a muzsikáért Sik­lósra, ahol pozánon 1-2 órát gyakorolhatott. Azután vissza, 6-7 kilométert*.. 1936-ban Komlóra jött szerencsét próbál­ni. Külszíni fejtésen dolgoztak, reggel 6-tól este 6-ig. Négy év utón szállt le először a mélybe, ott már nyolcóráztak. Kilenc éve nyugdíjas. Idekerülve, akkor alapította a fúvószenekart Komlón Sze­derkényi Adóm, aki édesapjá­nak legénypajtása volt. így nemcsak próbákra járt a bá­nyászotthonba, de karnagyuk­hoz különórákra is: zeneelmé­letre, partitúraolvasásra taní­totta. Ö meg szívta magába

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents