Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-21 / 109. szám

1986. április 21., hétfő Dunántúlt napló 3 Pécsi kisiparos országos újdonsága Lyukkészítő rakéta Csatérnafektétés az úttest- felbontása nélkül A városvédők tisztújító közgyűlése A város tevékeny szeretetéért Nem gittegylet, cselekedni akar — A városvédők csak néhány százan vannak — És a lakosság? A „Rakétás!". Ezzel a tolda­léknévvel illetik a pécsi Kertvá­rosban lakó Hosszú Józsefet, aki nem szégyellj ragadványne­vét, hiszen az újszerű műszaki megoldása lényegét fejezi ki. Az országban a magánvállalko­zók közül egyedül ő fúr csator­nát egy önerőből kifejlesztett szerszám, a rakéta segítségével úgy, hogy nem bontja meg az úttestet. Fiával és néhány tár­sával vállalkozott a villany- és vízvezetékszerelő mesteri okle­véllel és energetikusi képzett­séggel rendelkező kisiparos, hogy a külső vizhálózatszerelé- si- csőtörés- és csatornadugu­lás elhárítási munkát végzők között az élmezőnybe jusson. Ez alig egy év alatt sikerült is. A kis csoport a hét végén is dolgozik, ami valóban jelentős előny. Gépparkja több mint egymillió forint értékű. Sorra győz a versenytárgyalásokon. Tavaly például a pécsi Mária- dűlőbeli kivitelezésre kapott megbízást megelőzve négy ál­lami céget és egy gmk-t is. Előnyünk, hogy a legol­csóbbak vagyunk, de az anyag­árakból mi sem engedhetünk — mondja a mester. — Négyen látjuk el a feladatot, a magas­fokú gépesítettség révén a ter­melékenység fokozható. A legfőbb eszközük, ami ré­vén időt, energiát és költséget takaríthatnak meg, a már emlí­Aprilis 2-től mindennap meg- csörren a 41-329-es telefon, a pécsi Nevelési Központban. Az ifjúsági telefonszolgálat külön vonala este 5 és 9 között él. Váltásban 42 gyerek, 6 felnőtt tanácsadó teljesít ügyeletet. Útba igazít, egyebek között közművelődési, egészségügyi, szabadidő-eltöltési, Ikapcsolat- teremtési kérdésekben. A szol­gáltatás egyedülálló hazánk­ban. Bécsben működik hasonló profilú közösség. Van, hogy 10 —15 kérést fogad a 3—4 ins- pekciós, akik között a legfia­talabbak 15, míg a legidőseb­bek 22 évesek. A hívási csúcs hétvégére, rendszerint szom­batra ala'kul ki. Most Molnár Erika, Tihanyi Gabriella elsős szakközépiskolások, Trischler Ferenc 22 éves hallgató, Ben- de Mária gondozónő ültek az ügyeleti asztalnál. — Halló, itt a 41-329. Papírt, tollat keresek, mondjad, jegy­zem — jelentkezett be Erika kellemes hangon. Mindvégig tett lyuk- vagy furatkészítő ra­kéta. A speciális eszközt három év alatt alakították ki, kiegészí­tették az átmérő változtatására alkalmas elemekkel is. A sűrí­tett levegővel működő újdon­ság 90—250 milliméter átmérő­jű lyukat hagy maga után, akár tíz méteres távon is. Maga kö­ré, a falba tömöríti a kitermelt földet, kő- és egyéb zúzalékot. Áthatol betonon, sziklán, távve­zérelhető és visszahívható. Se­bessége a talajféleségtől füg­gően elérheti a percenkénti fél, egy métert is. A rakétás szolgáltatás kez­dettől kifizetődő, egyre népsze­rűbb. A munka további tökéle­tesítése végett nagyobb telje­sítményű, csendes üzemmódú, külföldi kompresszor vásárlását tervezik. A kis közösség egyéb szolgáltatását, így egyebek kö­zött a csatornatisztítóst, hét vé- -gén, ünnepnapokon is igénybe­veszik. A PIK és az Élisz dugu­láselhárítási berendezései ek­kor pihennek. A Berzsenyi ut­cai telephelyen majd olyan célgépjárművet hoznak létre, amelynek a segítségével a 150 milliméternél nagyobb átmérőjű csatornák eltömődéseit is meg­szüntethetik Magasra tették a mércét a műszaki továbblépés­ben. Az említett teljesítmény a ha­zai szolgáltató kisiparban ismét rekordnak számít. őszinte átéléssel folytatta a társalgást. Lelkesen magyarázza társa­dalmi munkáját Gabi is: - A problémával küszködőket meg­értem, megnyugtatom. Trischler Ferenc annyira megnyerő stílusban beszélge­tett, hogy telefonpartnere, egy fiú bejött hozzá, akinek aztán kölcsönbe adta számítógépét. A legtöbben azért telefonál­nak, mert tanácstalanok a fiú —lány kapcsolatban, az iskolai és az otthoni konfliktusokban. Azért is tárcsáznak, hogy is­merkedjenek, tudni akarnak a diszkóprogramokról, vagy a leckemegoldáshoz kérnek egy kis szaktanácsot. A telefonos csoport összehoz tanulópáro­kat, komolyzene-hallgatáshoz társat, nyelvtanároknak tanít­ványt keres. Még utcai fülké­ből is ingyen hívhatók. A tele­fon- és hangismeretségből nemegyszer barátság születik. Cs. J. Ma délután 4 órai kezdet­tel tisztújító közgyűlést tart az Ifjúsági Házban a Pécsi Vá­rosszépítő és Városvédő Egye­sület. 1983-ban történt meg­alakulása után fontos esemény ez az egyesület életében: le­zárult egy zökkenőkkel teli kez­deti szakasz, amikor az egye­sület különböző módokon akarta bizonyítani, hogy még­sem gittegylet, amint azt az alakulás pillanatában ingerül­ten rásütötték, s új, feltételez­hetően igazán aktiv szakasz veszi a kezdetét. A pécsi egyesület akkor ala­kult, amikor országszerte meg­mozdult a társadalom, hogy a lakóhely szépítése, értékelnek A Pannónia pécsi műtermében A stúdió előterében kerti pad, a rajta ülő gyurmafigura Darvas Iván vonósait, testtar­tását formázza. A készülő sztárparádé egyik „szereplő­je" a Pannónia Filmstúdió Pé­csi Műtermében. A gyurma- show előtt azonban egy klasz- szikus rajzfilmhősről kell szól­nunk: ez Félix, a macska. Még Donald kacsa előtt, a húszas években született. Most rangos nemzetközi stáb dolgozik azért, hogy Félix újjáéledjen a filmvásznon. A stábban ott vannak a Pannónia pécsi mű­termének alkotói is. Vezetőjük­től, dr. Kun Lászlótól tudunk meg bővebbet erről: — Teljes joggal veszünk részt ebben az amerikai— NSZK-magyar koprodukció­ban. Ez köti le 1986-87. évi kapacitásunk jelentős részét. Hernádi Tibor — Az idő urai című rajzfilm rendezője — sze­mélyében magyar rendező is dolgozik a Félix-filmen. Részt vettünk a képes forgatókönyv elkészítésében. A Félix, a macska 75 perces, egész estes rajzfilm lesz, zenéjét Don Oriolo szerzi, a forgatóköny­vet az egykori Cream-együttes szövegírója, a többszörös GRAMMY-díjas Pete Brown készíti. A jogi képviselettel, a film elő- és utóéletével ugyan­az a csapat foglalkozik, mint amelyik az E. T. című világsi­kert menedzselte. Az amerikai premiert 1987 karácsonyára tervezik. A koprodukciós part­a megvédése érdekében moz­gósítsa a lakosságot. Az egy­másután alakult egyesületek némelyike igen hamar magára talált, és megtalálta az ügy érdekében a lakossághoz ve­zető legrövidebb utat. Pécs e tekintetben kissé bizonyta­lankodott (bár igen figyelem­re méltó társadalmi munkaak­ciókat szervezett a természet- és környezetvédelmi szakosz­tály, s ezek közül is kiemelke­dik a „tiszta, rendes környeze­tért” mozgalom), s ennek az egyik kiváltó oka talán az le­het, hogy hiányzik az a társa­dalmi bázis, ami egy ilyen egyesületnél elképzelhetetlen. Igen szerény a taglétszám: Görög hajó Pásztor Agnes filmjén nerekkel együtt reméljük, hogy a Félix világsiker lesz. Az elmúlt hónapok alatt köz­ben befejeződött Pécsett a finn—magyar koprodukciós Lönnrot-mesék felvétele. Az anyag most indult el Finnor­szágba, ahol a zenei kíséretet, a film szövegét készítik el. A Pécsett idén készülő további animációs filmekről így beszélt dr. Kun László. — Tizenhárom részes mese­filmet készítünk a Magyar Te­levízió Ifjúsági és Oktatási Fő­szerkesztőségével valamint a BM Tűzoltóság Országos Pa­rancsnokságával, Trombi és a Tüzmanó címmel. A sorozat a tűzről beszél a gyerekeknek, a tűz veszélyeiről és megszelí- díthetőségéről. Állatszereplők elevenítik meg az epizódokat Rigó Béla forgatókönyve alapján, Markó Nándor mese­figuráival, Boksa Tamás ren­dezésében. Most rajzoljuk a mindössze 240-en vannak, akik az 1985-ös tagdíjfizetésük sze­rint tagnak tekinthetők. Ez pe­dig egy 170 ezer lakosú vá­rosban akkor is kevés, ha tud­juk, hogy általában nem nagy létszámúak a társegyesületek sem. Annak idején azt írtuk az egyesület alakulását köszöntő jegyzetünkben, hogy a PVVE- nek igen fontos feladata lesz visszaadni a pécsieknek a vá­ros iránti hitüket. Ez talán részben sikerült is, de éppen o szerény méretű taglétszám jel­zi, hogy nem egészen. Ezért az új vezetőségnek mindenekelőtt a társadalmi bázis kiszélesíté­sére kell törekednie. Nem sikerült elérni az oly Tűzmanó figuráit, a hangfelvé­telek előtt állunk — a sorozatot 1988-ban láthatják majd a gyerekek. — Ugyanezen televíziós fő­osztály számára rendezi Pász­tor Ágnes A/szopósz-filmünket, a görög képzőművészet motí­vumaival keltve életre a mese­költő életét, korát és számos állatmeséjét. Remekül sikerült Garas Dezsővel a narrátor szövegének felvétele. A film befejezés előtt áll. Végül pár szót a sztárpará­déról: olyan közkedvelt színé­szek alakjai elevenednek meg, énekelnek, táncolnak gyurma­figuraként ezen az MTV Szóra­koztató Főosztályának készülő nyolcperces filmen, mint Dar­vas Iván, Kern András, Ruttkal Éva, Psota Irén vagy Haumann Péter. A gyurmafigurákat Mar­kó Nándor készítette. Gállos Orsolya fontos szemléletváltozást a pé­csiekben, hogy minden egyes polgár többet törődjön a ma­ga módján a várossal; a fele­lőtlen szemeteléstől, rongálás­tól ma sem mentes Pécs. Tud­juk, hogy három év is roppant kevés ahhoz, hogy kiirtódja- nak az emberek szemléletéből a megkövesedett szokások, amelyeknek az együttese ron­gálja a városképet. Még szí­vósa bb munkával, további ap­ró lépésekkel talán e téren is előbbre lehetne haladni. Még több embert kellene bevonni a városszépítő társadalmi mun­kaakciókba, s tényleges part­nernek kellene megnyerni a vá­ros sok ezer főnyi tanulóifjú­ságát, amelyre maholnap Pécs gazdája lesz, s nem mindegy, hogy már ma a vérükké válik-e a város tevékeny szeretető. H. I. A Narodne Novine estjén Surda Pécsett Rangos nemzetiségi rendez­vény színhelye lesz április 25-én este a pécsi városi sportcsar­nok: a magyarországi horvá- tok, szerbek és szlovének heti­lapja Baranya fővárosában rendezi meg harmadik estjét, amelynek célja a lap további népszerűsítése, új előfizetők to­borzása. A két és fél órás műsorban többek között fellép a Baranya Táncegyüttes, a pécsi Délszláv Klub asszonykórusa, a pécsi Horvátszerb általános iskola zenekara, valamint Matoricz József színművész. Természete­sen az estről nem fognak hiá­nyozni ismert jugoszláv előadó- művészek sem. így többek kö­zött a Sportcsarnok közönsége látni, illetve hallani fogja Safet Isovic és Zehra Deovic szaraje­vói népdalénekeseket, valamint a neves és népszerű belgrádi filmszínészt. Ljubisa Samardzi- cot, közismertebb néven a Sur- dát. Ahogy a horvátszerb iskolá­ban, óvodában és a pécsi dél­szláv klubban megtudtuk — itt árusítják a belépőket -— a ren­dezvény iránt Baranyán kívül nagy érdeklődés mutatkozik a szomszédos megyékben is. Csuti J. Hívja a 41-329-et Ifjúsági telefonszolgálat Lenin élete bélyegekben elmesélve Országosan is egyedi állomány Juhász Károly folyhahja a gyűjtést Érdekes szenvedélynek hó­dol a pécsi Hajnóczy utcában lakó Juhász Károly, aki majd­nem harminc éve gyűjti a Le­nint ábrázoló bélyegeket, jel­vényeket, pénzeket és képes­lapokat. A gyűjtés csaknem 10 000 darabos. A bélyegek száma 5--6000, ami Baranyá­ban elsőnek számít. Hasonló szépségű anyaggal rendelke­zett a már elhunyt, ugyancsak pécsi Poór Imre. A Juhász-féle készlet felveszi a versenyt a speciális és szakosodott bé- lyeggyűjteményekkel, ugyanis teljes részleteséggel mutatja be Lenin életét, munkásságát. A feldolgozást illetően hazai viszonylatban egyedi állományt alakított ki, amely legalább ezerféle bélyeget, emléklapot, bélyegzést, blokkot tartalmaz több tucat államból. Elsősor­ban a szocialista országokból, közülük is főként a Szovjetunió­ból. Szép számmal a carte maximumok, az olyan képesla­pok, amelyekben bélyeg és emlékbélyegzés együtt talál­ható. Az 55 éves gyűjtő maga szerkeszti az albumot. A több mint kétszáz díszes lapra ma­gyarázó szöveget gépel és az Így rendezett kollekció kiállí­tásokra kerül. Tekinthető isme­retterjesztő füzetnek, kiadvány­nak is. Népszerű, mivel több tárlatot megjárt például Pé­csett, Kaposváron és Komlón. Tulajdonosa eszéki bemutat­kozásra is kapott meghívást. — Kezdetben a MÉV párt- vezetőségének tagjaként fali­újság-dekorációnak használ­tam a legszebbeket — mondja a ritka emlékalbum készítője, aki ma az ércbányászati válla­lat munkaügyi osztályvezetője. így kezdődött, 25—30 bé­lyeggel a gyűjtési hobbim. A kollekció érdekességének mondhatók még az afrikai és az ázsiai bélyegritkaságok. Gyönyörű kivitelű, gazdag te­matikájú bélyegszépségekkel rukkoltak ki többek között Be­nin, Burundi, Ceylon, Egyip­tom, Etiópia, Guinea, Laosz, Sao Tómé, Togó. Az afrikai ki­adások gazdagsága elsősor­ban a hetvenes évektől meg­lepő, miután 1970-ben az UNESCO arra kérte a világ nemzeteit, hogy bélyegnyomta­tásukkal emlékezzenek meg Lenin születésének centená­riumáról. Korábban az afrikai földrészen csak Kongó bocsá­tott ki Lenin-bélyeget. A gyűj­temény nagy becsben tartott, féltett darabjai egyebek kö­zött a Tanácsköztársaságunk idején használt „Leninváros” feliratú bélyegzés (Pesterzsé­bet 19-es neve Leninváros volt.) Leninről az első bélyeg csak temetése napján jelent meg. Dubaszov festő alkotása. A fogazott és vágott kuriózu­mok celofánba csomagolva sorakoznak az album egyik színes lapján. A lelkes filatelista, a MÉV- központ bélyegkörének az el­nöke több Lenin-bélyegritka- sághoz még nem jutott hozzá. A további gyűjtésről nem mon­dott le. Cs. J. Nemzetközi stábbal Félix sikeréért

Next

/
Thumbnails
Contents