Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-20 / 108. szám
Két „főváros »» Nyári színházak programjából, Dél1 Magyarországon Végigtekintve, úgy tűnik, nyári színházainknak az idén két kimagasló „fővárosa" lesz. Szeged mellett Gyula az, amely okkal nagy tömegek érdeklődését keltheti föl igényes, magas színvonalú kínálatával. Folytatva a korábbi évek — most már lassan évtizedek - nagyszerű kezdeményezéseit és célkitűzéseit. A Várszínpadon hat mű közül három ősbemutatóját láthatja a közönség június 20. és augusztus 4. között. Vészi Endre Don Quijote utolsó kalandja c. tragikomédiáját, Ke- rényi Imre rendezésében a veszprémi színház társulata furulyát. (Koreográfus: Miloss Aurél.) A táncjáték sikerrel járta be a világ színpadait. Most — „hazatalál". . . A hazai ősbemutató színhelye a gyulai Tószínpad (július 19-21). Szeged a Dóm téren az ogyesszai balett vendégjátéka (Csajkovszkij: Csi pkerózsika) mellett két kimagasló produkciót kínál. A Rockszínház és meghívott vendégszereplők előadásában, Szikora lános és Katona Imre közös rendezésével a Jézus Krisztus szupersztár c. rockoperát 8 előadásban; s az elmúlt évi nagy siker, a Néphadsereg Művész- együttese és a Győri Balett kö£3\r GYULAI ui® várszínház újítja fel; Gyurkovics Tibor Bombatölcsér c. drámáját a nyíregyházi társulat állítja színre, s Léner Péter rendezi, két-két előadásban. Mindkettő ún. „előbemutató”; ősztől mindkettőt az anyaszínház tűzi műsorára. Az évad gerincéhez három ősbemutató tartozik. Háy Gyula Attila éjszakái c. történelmi drámáját Gyulán játsszák először Magyarországon, Sik Ferenc rendezésében, nyolc előadásban. Gyárfás Miklós szatirikus játéka, a Császári lutam Marcus Aurelius római császár életének utolsó éjszakáján játszódik, a darabot ugyancsak 8 előadásban játsszák. Felújítják a néhány éve nagy sikerrel itt bemutatott A kékszakállú herceg várát, ezúttal is Mihály András vezénylésével az Operaház-zenekar, Kasza Katalin és Melis György előadásában, Sik Ferenc rendezésében. Ugyancsak ő állítja színpadra a Svájcban élő Veress Sándornak, a Bartók, Kodály, Dohnányi utáni magyar zeneirodalom kimagasló alakjának Paulini Béla szövegére írt táncjátékát, A csodazás táncdrámája, A szarvassá változott liak felújítását, ismét két előadásban (augusztus 9- 10). Újdonság az idei évben az Újszegedi Szabadtéri Színpad és a Szegedi Tanácsháza udvara, tehát két újabb játékhely jelenléte a játékok hivatalos programjában. Az előbbi színhelyen az országban turnézó Shochiku japán revü szerepel négy alkalommal, augusztus 4-7. között. A másik helyen Görgey Gábor Mikszáth különös házassága c. kétszemélyes játéka látható. Boglárlellén a nyári színház idei programja két korábbi sikeres előadás felújítása: Euripidész Alkésztisze és Vancsura Szeszélyes nyár c. groteszk játéka. A Pécsi Nyári Színház idei programjáról részletesebben külön tudósításban számolunk be. ftt annyit, hogy lesznek koncertek, néptánc-estek, irodalmi műsorok, s az évad gerincét voltaképp a Mágnás Miska nyolc és a Szeszélyes nyár három előadása jelentheti az idén. W. E. Kiről ír jót a névtelen levél szerzője? Itt kézírás a lélek tükre JÄSÄirX ^vizsgálat a jogszolgáltatásban ismerés, és kell-e mondani, hogy már az ókor embere is felfedezte az egyén kézírása és 'karaktere közötti összefüggést. A pécsi Ifjúsági Házban esett szó legutóbb erről a témáról, avatott pécsi szakértője, dr. Vargha László nyugalmazott egyetemi tanár nagy érdeklődéssel kíséri előadásán. Vargha professzor 28 éve tevékenykedik mint igazságügyi írásszakértő, tekintélyes nemzetközi szakirodalmat gyűjtött össze. Kézírások ezreit vizsgálta meg az elmúlt évtizedekben, hiszen azok egyéni jellegét a jog is elfogadja. A kézírás perdöntő egy bűneset tisztázásánál vagy egy öröklési, vagyonjogi per eldöntésénél. Kire terelődhet például a gyanú egy névtelen levél esetében, amikor a levél egy fiatalasszonyt igyekszik befeketíteni, és magasztalja az anyós jóságát.- A névtelen levél írója egyvalakiről nem ír rosszat — mondja Vargha professzor —, és ez saját maga. Ez esetben az anyóstól vettem próbaírást, és az illető azonnal beismerte a dolgot. Majd kibékült menyével ... . Más alkalommal egy végrendelet esetében feltételezhető volt, hogy az aláíró kezét vezették. Próbaaláírások sorát végeztettük el a gyanúsítottal. Rekonstruálnunk kellett az írás körülményeit: hasonló fizikumú személy, lefekve, a gyanúsított által vezetett kézzel írta alá a kérdéses nevet — a végrendeleten szereplő aláírással megegyezőt...- Ismerünk olyan klasszikus esetet is, amikor nem kézzel, és nem papírra vetették az írást. A szomszéd rozsvetésébe írta be annak haragosa a „zsugori" jelzőt, és az írást bevetette búzavirágmaggal.. Amikor a rozs-és a virágmagvetés kikelt, kitűnően látható volta becsmérlő kifejezés. Ezt lefényképezték, és itt is azonosítható volt a kézírás. Érdekes, hogy az egyéni jellegzetességek akkor is dominálnak, amikor a pilóta ír az égre kondenzcsíkkal valamilyen reklámszöveget.- Mi a helyzet a bal kézzel írott szövegek esetében? — Eltorzul az írás, minőségében is mélyre zuhan, és látható, hogy nem domináns kézzel vetették papírra. Ilyenkor is próbaírást kell venni a gyanúsítottól. Nelson admirális esete érdekes e szempontból: ismeretesek jobb kézzel írott levelei, majd jobb keze elvesztése után a ballal írottak. Dőltbetűs írása meredekké változott, törvényszerű eltérések léptek fel, ám bal kézzel is egyező térbeosztást alkalmazott, a betűk magassága, nagysága nem változott ekkor sem. Végezetül egy eset a számos nemzetközi írásszakértői tevékenység közül. Dr. Vargha Lászlót 1966-ban a Lübke-ügy- ben hívták meg konzíliumra az NDK-ba. Az volt a kérdés, Heinrich Lübke, az NSZK akkori elnöke látta-e el aláírásával, illetve 'kézjegyével 1944. szeptember 16-án a neu- strassfurti koncertrációs tábor és a wolmirslebeni kényszermunkatábor építési terveit: — Tizennégy 1944-es aláírást és három akkori kézjegyet kellett összevetnünk Lübke 1966-os aláírásaival. Nevének mind az öt betűjét elemeztem, és azonosságuk kizárt minden kétséget. Gáílos Orsolya Fűszerporok, majonézek, gulyáskrémek Piros Arany és társai Aligha akad olyan házír asszony Magyarországon, aki ne ismerné és ne használná a kecskeméti UNIVER Afész kerekegyházai konzervüzemének termékeit. Persze ez nem is csoda, hisz hazánkban az egyik legnagyobb ételízesítőgyártók a kecskemétiek. S hogy határainkon túl is jól cseng a nevük, bizonyítja, a világ nagyon sok országában népszerűek a tubusokba zárt magyaros ízeket tartalmazó krémek, porok. Mert például a Piros Arany, a gulyás-, a vöröshagyma-, a fok- fagymakrém Los Angelesben, Sydneyben, Nicosiában éppen úgy fellelhető a boltok polcain, mint Pécsett vagy Dombóváron. A korszerű üzemben évente 35 millió tubus terméket gyártanak, s idén már bébiételes üvegbe is töltenek salátaönteteket. Ez utóbbi újdonság, ugyanis a Kecskeméti Konzervgyár kétszer nem használhatja fel a bébiételes és -italos üvegeket, így ezek eddig a szemétbe kerültek. Most a konzervüzem — az UNIVER bolthálózatán keresztül — az üvegeket felvásárolja, s újrahasznosítja. A technológia kialakításához megnyerték az Állami Fejlesztési Bank pályázatát, így jövőre már kétmillió üveget töltenek meg. A konzervüzem termelésének mintegy ötven százalékát a méltán közkedvelt Piros Arany adja, mely háromféle ízben — Töltik és csomagolják a közkedvelt Piros Aranyat Pásztor Zoltán felvétele csemege, csípős, nagyon csípős — vásárolható meg. Ez a készítményük, csakúgy, mint a többi, úgynevezett hidegúti tartósítással készül: hőkezelés kizárásával, különféle tartósítószerekkel konzerválnak, így az alapanyagok megőrzik természetes tulajdonságaikat, például a paprika a C-vita- min tartalmát. A kiváló minőségre azonban nem ez az egyetlen garancia. Mint Nősz- kai István termelésvezető elmondta, csak tökéletes nyersanyaggal dolgoznak. Hogyan van erre lehetőségük? Piros paprikából például évente mintegy 2200 tonnát termeltetnek és vásárolnak fel termelőszövetkezetektől, kistermelőktől. A paprikát nem sorolják osztályokba, náluk két kategória létezik: jó vagy nem jó. Csak a megfelelő minőségűt veszik át, igaz, ezt tisztességesen megfizetik. Másik titkuk a közvetlen feldolgozás: a paprikát 6-12 órán belül „munkába fogják". Az UNIVER ételízesítő család ma már 35 tagú, s a legkülönfélébb fűszerporok, majonézek, gulyáskrémek, mustárok, paradicsomos készítmények, salátaöntetek viselik z áfész emblémáját és Kecskemét címerét. A diétás kosztra szorulókra is gondoltak, tavaly már olyan fűszerporokkal is a piacra léptek, melyek a kímélő étkezéshez járulnak hozzá. Valamennyi terméküket saját laboratóriumukban, Győri Endréné vezetésével, egy háromtagú csoport kísérletezi ki, de az ő feladatuk egy-egy új készítmény ötletétől a jóváhagyásáig történő végigkísérése. Ennek előnye, hogy a gyártás beindulására nem kell éveket várni. Az üzem fejlesztési tervei között szerepel a Piros Arany előállításának folyamatos bővítése. Roszprim Nándor A magyar vendéglátók „nagy csapata” Baján Az első üzletkötő: az Áfhrium Hyatl 24 magyar pincér végighajózott a bajai Sugovicán. Az asztalok között ugyan már régen szolgáltok fel, mégis ők a szakma „nagy öregjei”, akikre pincér nemzedékek néznek fel, mert tőlük tanultak és tanulnak ma is. A Magyar Szakács és Cukrász Szövetségen belül ugyanis működik egy klub, hivatalos neve: Felszolgálók Klubja. Az ország 52 nagymestere a tagja, s negyedévenként kirándulnak az ország egy-egy tájára. A klubtagságnak ilyenkor általában csak a fele jön el, hiszen a másik fele valahol Amszterdamban, Rómában, vagy például Berlinben képviseli a magyar vendéglátást: kiállítást szervez, vagy egy-két évig üzletet vezet. A klub éttermi vezetőkből, áruforgalmi igazgatókból, üzletvezetőkből, szakoktatókból áll. Nagy mesterekből, akik néha örökifjú vidám vendéglősök. Nemrég például Drezdában jártak, és egy ottani nagy étteremben teljes létszámban beálltak felszolgálni. Mint a régi szép időkben, ifjan tették, hadd lássák a drezdaiak, milyen remek modorban, milyen tempóban szolgál fel az igazi öreg magyar pincér. Szamos Ferenc, a bajai Béke — az egykori hires Nemzeti — étterem üzletvezetője, ugyancsak a klub tagja, látta őket vendégül:- Első nap kivittem a klubot Vaskútra - mondta a bajai és 'hosszúhegyi mezőgazdasági kombinát közös borkombinátjába. A híres vendéglátósok számára nyújtott vendéglátás természetesen fejedelmi volt Vaskúton. De az mindig így van, mert a klubban az ország legkülönbözőbb vendéglátó vállalatainak komoly beosztású vezetői vannak és eddig minden esetben legalább egy üzletkötés követte a kirándulást.- Baja nagyobb idegenforgalmat érdemelne, mint amekkora a városban van. — Éppen ezért a program másnapján elvittem a klubot egy hajókirándulásra, hogy lássák a Sugovica-partot, a Vén- Dunát, a Koppány-szigetet, a rezéti erdőt, a holtágak sehol másutt nem érezhető hangulatát. Nagyon tetszett nekik, és azt hiszem, személyes tapasztalataik alapján elküldik Bajára, például egy ilyen hajókirándulásra a velük kapcsolatban álló turistaszervezetek néhány csoportját.- Vaskúton ki tárgyalt elsőként üzletkötésről? — A légitársaságok nemzetközi szállodalánca, a Hyatt budapesti Áthrium Hyatt szállójának étterem-igazgatója, Siket Miklós, aki olyan fehér és vörös borokat kóstolt Vaskúton, amelyekről eddig még csak nem is hallott. A bajaiak tehát igyekeznek olyan turizmust kialakítani, amilyet a város földrajzi fekvése, hangulata, kultúrája alapján kiérdemelhet. Földessy Dénes POP LES Mégsem jött kétszer egy héten Pécsre az East! Múlt heti morfondírozásunkat (s a szombati koncertet) az utolsó pillanatban valaki „megfúrta”, de hogy ki, máig is rejtély. Több verzió is ismeretes, a további viták és sértődések elkerülése végett viszont úgy véljük, elég, ha azt írjuk le, amiről dokument is maradt, magyarul: a hivatalosnak számítót. Eszerint a koncert előtt 2 órával a rendezők kézhez kaptak egy táviratot melyben az állt, hogy az East, mivel a P. Mobil nem biztosítja az előadáshoz szükséges „technikát", nem tudja vállalni a fellépést. Szerencsére az Ifjúsági Ház által meghirdetett időpontban minden rendben volt, ígv akit valóban érdekelt az együttes, nem maradt le semmiről. Figyelemre méltó hét előtt áll Pécs könnyűzenei élete. Sorrendben: hétfőn Dolly Roll - sportcsarnok, szerdán a DOZSO-ban az Európa Kiadó tart élőlemez-bemutatót, csütörtökön a Saxon játszik a sportcsarnokban, pénteken pedig a Super Trió a DOZSO-ban lép fel. Egy kis előzetes a Saxon- csemegéhez: az együttes 10 évvel ezelőtt alakult, s 79-ben már a debütáló albumuk is megjelent. Jelenleg a Parlaphone lemeztársasággal vannak szerződésben, s az utóbbi időben a „Back On the Streets" című felvételükkel értek el kiugró sikert. A zenekar tagjai: Biff Byford (ének), Steve Dawson (bass), Graham Oliver (gitár), Paul Quinn (gitár), és Nigel Glöckler (dob). Az eredeti felálláshoz képest a tíz év alatt csupán egy helyen változott az összetétel, amikor öt évvel ezelőtt az első dobos, Pete Gill a Mo- törhead-hoz igazolt. Legjobb munkájuknak a „Crusader” című LP-t tartja a kritika, mely után koncertjeik díszlete egy ódon kastély képe volt. A lemez akkora sikert aratott az amerikai piacon, hogy a Santa Monica-i előadásukra 3 óra alatt az összes jegy elfogyott. . . Szóval érdemes lesz szabaddá tenni a csütörtök estét. Pauska Zsolt vasämapi a TCN.