Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-19 / 107. szám
Vincenzo Mascaro Új dimenziók A lélek új dimenziói érlelődnek. Az idő — rohanó víz. Megöregedett napok, kihunyóban, megöregedett istenek, vonagló, halotti táncban. És a meghurcolt eszmékből, és a meghurcolt szívekből kibontakozik, felmerül a távoli Elízium megújult látomása. Santo Call Szendergő kisgyerek Csupa önvédelem, ahogy alszol. Szuszogásod apró mécslángot rebegtet az éjszakámban. Elviselhetőbb így a sötét. Éjjelente, angyaltalan egek vándora, én, nem lelek megtartóbb menedéket, mint ezt a kis alvót. Az elveszett édenkert nem igéz, de azt hadd hihessem: joggal álmodom, hogy ez a csöppség énrólam álmodik. Nincstelennek, jogfosztottnak érzem magam, mikor elképzelem: ez a kis alvó sose tudja meg, hogy én csak azért alszom el már, hogy azt álmodhassam: énrólam álmodik. Papp Árpád fordításai Hodonyi Magdolna rajzai Földbe szúrt lándzsák Békéscsabán nemrég jelent meg ottani kollégánk, a Békés Megyei Népújság kulturális rovatvezetője Sass Ervin újabb verseskötete, Földbe szúrt lándzsák címmel. Alábbiakban ízelítőt adunk Sass Ervin verseskönyvéből. Szürreál megöltek egy lovat mindegy négy patája most is itt megy megöltek egy álmot mindegy ha álmodod újra itt megy megöltek egy hangot mindegy elnémulva most is itt megy megöltek egy embert mindegy ha szeretted most is itt megy Kopogtató amikor visszanéz a nap eléje tartom arcomat fényhídon utazom messze aranyfüst ég a szememre illatát bőrömbe oltja tiz éve halott diófa táruló szerető karok kinyíló ajtók ablakok mesélnek igazi nyarat berregő szarvasbogarat a szobák kifutnak elém ez voltam én ez lettem én amikor visszanéz a nap eltakarom az arcomat A tegnapok mezsgyéiről hozom a megmaradt szavakat énekek virágmezejét fák mögül a barokk tornyot temetetlen lövészárkokból hozom a csonttá változott jajkiáltást a rozsdás bajonetteket rézpénzeket a seholsincs-zsebekből a tegnapok mezsgyéiről hozom a csődület rettenetét a félelmek vaskerítéseit a leeresztett sorompókat apáink búcsúzásait a távoli folyók halálvölgyét anyáink egyetlen mozdulatát a világ egyismeretlenes egyenletét a tegnapok mezsgyéiről hozom talán még rájuk ismerünk és megfejtjük azokat Hámor Vilmos Embervilág ez Az ilyen időre mondják, hogy még a kutyát se. Hát még Dánielt! Dühödt szél ku- szálja az esőszálakat; jól lakott csatornák nyögve szürcsö- lik. A kutyát se. Dánielt sem. önszántából vágott neki. Két keze hátul, Arca útnak billentve. Gyárigazgatók mászkálnak így, de nem éjszaka. És fejlógatva semmiképp. „Minek is lógatom? Felemelem, fel én! Még feljebb! Még! Még!" Arcán az ég leve. Valami a nadrágjához ér. Lenéz. Egy kutya. — Hát te? Hülye kérdés; hogyan válaszolhatna egy kutya? — Na, eredj! Egyedül akarok maradni. Tökegyedül, érted? A kutya nem érti, dörgölő- dik tovább. — Na menj haza! Még megfagysz! A kutya csak néz. — Menj már! Vagy... neked sincs hova? A kutya csak néz. — No, nem bánom, maradj! De mellettem nincs ám fejló- gatás! Fel a fejjel, koma! Dániel lehajol hozzá, fejét emelné; csurom víz. — Hülye vagy te, kutya! Ilyen időben . . . A kutya csak néz. — Hát jó, gyere hozzám. Egy szoba csak, havi ezerért, de legalább meleg. És nem ázunk! A szoba fala halványzöld. Az ajtóval szemben szekrény, az ablakkal szemben ágy. Közepén asztal és két fotel; fölöttük negyvenes égő. Az ablak mellett lánykép a falon. A kutya a kép elé ül; nézi. — Öt vártam, nem téged. A kutya megfordul. Bocsánatkérően emeli a fejét Dánielre. — Jól van, na! Dániel megpaskolja, majd törülközőt dob a kutyára. Azután cigire gyújt, a szekrényből vodkás üveget vesz elő. A kutya közben megrázza magát; törülköző a földön. Dániel leguggol a kutyához, meg- törli. Kistányért tesz elé, vodkát önt bele. — Én üvegből iszom — mondja neki. A kutya szaglássza, Dánielre néz, újból a vodka fölé hajol. — Lafatyolj csak! Melegít! A kutya szót fogad. Dániel meghúzza az üveget, s mielőtt az asztalra tenné, még egyszer. Jókorát szippant a cigarettából, nézi a lányt a falon, aztán meg a kutyát. — Jobb lenne, ha a te képed lenne ott, ő meg . . . Persze örülök ám neked is! Te legalább nem akarsz tanácsokat osztogatni. A kutya körbenézi a szobát. — No? Tetszik? Sötét, sóiét, de meleg! Volt nakem igazi lakásom is; előszoba, konyha, fürdőszoba, minden. Feleségem is, meg két gyerkőc . . . Eljöttem. Miért-miért? Ezt úgy mondják, nem értettük meg egymást, csak a gyerekek miatt, meg... Igyál inkább! Isznak. A kutya a kistányérból, Dániel üvegből. — Gondoltam, találok valakit; egy társat. Tudom, tudom, a pénzemmel nem ugrálhatok. Négyésfelet keresek; jó pénz, de mi marad? Nem tőlük sajnálom, de tizenöt évig kétezer- hétszázból havonta ... Persze annyi se marad tisztán, mert lejön a szakszervezeti bélyeg ára, a pártbélyegé, az albérlet is ezer... Visszamenni? Veszekedni? Kifelé meg a szépet mutatni? A kutya bólint, de lehet a fejbiccentés a vodkától is. — Nem megoldás! Meg aztán . . . Jött ez a lány. Dániel megemeli az üveget, iszik belőle. A kutyát már nem kell bíztatni. Ö még nem tudja, mi a fil- lérezés. Szeretnie kell, hogy ennyi bagóval... Túlórák, másodállás, hát persze! Nem félek tőlük, így kezdtem akkor is. Csak az a baj, hogy tiltanak tőle. „A lábamat a küszöbükön soha!” Meg: „Ha már eldobott valakit.. ." Meg: „Any- nyi rendes ember van, miért pont . . ." Csikkről új cigire gyújt. Iszik is. Járkál a szobában, úgy folytatja. — Nulláról indulok. Ez az anyagi rész. És a szív? Az se kutya! A kutya felkapja a fejét. — Jó-jó! Felénk így mondják. önt a kutyának engesztelé- sül. — Szóval a szív! Itt az ősz, jön a tél, a hideg. Emberek közé nem mehetünk . . . Hát hol szerethet valakit az ember, ha nincs lakása? Mert ide hölgyet behozni tilos! Én meg hozzájuk soha .. . Kutyavilág ez, öregem! A kutya nyüszít. — Ne sértődj már meg megint! Mondd, ha iszol egy kicsit, egyből ilyen vagy? Hát jó! Nem kutyavilág, embervilág ez! Meqemeli az üveget, kiissza az alját. Csikkről újat gyújt. Némán járkál. Néha megáll a lánykép előtt. A cigaretta végig ég. Újba kezd. A kutyára pillant. — Hát ez már pofátlanság. Kiöntöm a lelkem, ez meg nyugodtan elalszik. Dániel kinyitja az ablakot a füst miatt. Kinn már nem esik. A törülközővel betakarja a kutyát. Ruhástól fekszik az ágyra. A kutya ébred előbb. Beleszagol a kistányérba, megrázkódik. Törülköző a földön. Felugrik az ablakba, onnan ki. Az ablak alatti rózsabokor fogva tartja egy ideig; nyüszítve szabadul. A szomszéd felcsöngeti a háziékat. — Nézze csak, szomszéd- asszony, mit művelt a rózsabokorral a kutya. Az albérlőjük ablakán ugrott ki. Ezzel a két szememmel láttam, hogy micsoda emberek vannak!? A házinéni megnézi, ször- nyűlködik egy sort, azután szól az urának, aki azonnyom- ban benyit Dániel szobájába. Felrázza. — Mi volt itt az éjjel? — Mi lett volna — kérdezi álmosan Dániel. — És a kutya? — Tényleg, hol a kutya? Dániel a földön heverő törülközőre pillant. — Vegye tudomásul, hogy azonnal föl van mondva magának I A háziúr kirohan. Dániel lekecmereg az ágyról. Előkerül a bőrönd; vitázni aztán végképp nincs kedve. Bőröndbe pakolja a ruháit, a könyveit, a kistányért is. Az üveget az asztalon hagyja; a vodkásat nem veszik vissza. Leemeli a lányképet a falról. Kabátjába bújik; még mindig vizes: Maga mögött dühösen ránt egyet a kapun, de mielőtt az nagyot csattanna, lábával lefékezi. „A kapu nem tehet semmiről!" Kétszáz lépés után átveszi a bőröndöt a másik kezébe. Legközelebb már háromszázig bírja. Azután meg négyszázig .. . — Somogyi Almanach írások Takáts Gyuláról A hetvenöt éves Takáts Gyulát köszönti a Somogyi Almanach 42. száma, Po- mogáts Béla irodalomtörténész a költőről szóló tanulmányainak verselemzéseinek egy kötetbe gyűjtésével: „Takáts Gyula verseinek olvasója bölcs és boldog költővel ismerkedik. Költővel, aki otthonosan él a világban, akinek kezéhez szelídülnek a tárgyak, s aki egyforma biztonsággal tekint szét kertjében és az ég csillagai között. Biztonság, otthonosság illetékesség : ezek lehetnének költői magatartásának kulcsszavai ... A „plain- air" természetfestés mellett egy teljes életrend költői átlényegítésére figyelhetünk ..." — állapítja meg tanulmányaiban Pomogáts Béla, aki az évek során értő figyelemmel követte Takáts Gyula munkásságát. A nemrégiben megjelent kötet írásaiból megismerhetjük költészetének legfőbb vonásait az irodalomtörténész szemszögéből. Elemzi három költeményét, megvizsgálja a népi kultúra szerepét verseiben, kifejti véleményét Takáts Gyula „Polgárielöltek" című regényéről, ismerteti öt verseskönyvét és bő „vázlatot" raizol költészetének jellemzőiről. A Magvetőnél 1984-ben jelent meg a költő Helyét kereső nemzedék című könyve, amelyben Takáts Gyula levele- zésqyűiteménve található. Pomoaáts Béla, a könyvhöz írt utószava is helyet kapott az Almanachban. A „saiátos levélreqény" a harmadik költőnemzedék indulását tária föl. A Somogyi Almanach, a Somogy Megyei Levéltár sorozata. Első kötete 1957- ben jelent meg. Szerkesztője Kanyar József, a levéltár igazgatója. Az Almanach nemcsak hely- és régiótörténeti sorozat, hanem számos tudományág jeles képviselőjének tanulmányait tartalmazza. Történettudomány, természet- tudomány, néprajz, irodalomtudomány szerepel a leggyakrabban a sorozatban. Itt jelent meg először például Erdélyi Zsuzsanna: „Hegyet hágék, lő- tőt lépék . . ." című nagy sikerű kötete. A sorozat példányait a kaposvári levéltárban és könyvesboltokban lehet megvásárolni, illetve könyvtárakban olvasható. Országos bolti terjesztése nem megoldott, pediq értékes, színvonalas kötetei így kerülnének széles olvasóközönséghez. HÉTVÉGE 9. Borsos Miklós: Hajnalünnep (rézkarc)
