Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-08 / 66. szám
Mihalik Zsolt Simonyi Imre levele És tudod, síivem — az a szikla amikor, az a szikla amikor pontosan, dk a szikla amikor pontosan rámzuhant — úgy három tonnát is nyomhatott.., (Persze csak úgy hozzávetőlegesen ...) És felejtsük is el ezt mostan, szivem... De tudod, szivem — amikor az a penge, amikor az a penge pontosan, amikor az a penge pontosan szíven talált — úgy tűnt, hogy mestermunka volt.,. (Persze csak úgy viszonylagosan ..,) De felejtsük is el ezt mostan, szivem... Végül, szivem — lehet, hogy az a szikla is, lehet, hogy az a szikla is, amely pontosan, lehet, hogy az a penge is, lehet, hogy az a penge is, amely pontosan... — talán csak valami régi képeken ... Végül mostan már mindegy is ... Ugye, szivem? Salamon Erzsébet Evidencia becsukott kezedben elférsz kiüríted magadat itt már a halottak mondanak gyászbeszédet orrod piszkálod sántítasz szeretkezel megnyomoritott-szép inkarnáció. Tiszta forrás Csibi Istvánné- Siklódi Marika önéletírása Tiszta, édesvízű forrásra bukkant Horváth Arany néprajztudós, a gyergyói hegyek között: Csibi Istvánné, született Siklódi Márika önéletírására. Ez a három elemit végzett, idős székely asszony (78 éves, amikor naplóját átadja, illetve magnóra mondja) olyasmit tud, amit a hivatásos írástudók közül is csak kevés, a legnagyobbak: szavakból — s micsoda szavakból! — világot teremteni, felidézni. Szelíden, mégis ha- j talmas erővel tör ki belőle élete alkonyán a közlésvágy, helyesebben először csak az iqény, hogy — önmagának — rögzítse emlékeit. Unokájától kapott iskolai füzetéből kitépett lapokra rója fel öreges betűkkel, s — ahogy a címe is mondja — az akadémiai helyesírásról mitsem tudva, azzal mitsem törődve, Ditró, Hola- ság elmúlt nyelv évtizedének eseményeit. (1902-ben született a szerző). Szívszorítóan szép olvasmány! Milyen volt Csibiné Siklódi Márika sorsa? Olyan, mint népéé: küzdelmes, tele tragikus fordulatokkal. Félárván nő fel, mert édesanja elesik az első világháborúban. Cseppnyi „leánka" még, 10 éves sincs, amikor már dolgoznia kell, kenyeret keresni, mert alig legénnyé cseperedő bátyjait is behívják katonának. Szinte gyerekként éli meg — s mit-^, sem ért belőle — az országhatárok módosulását, a hadak ide-oda vonulását, amelyek mindenkor megrémítették és megkínozták a sebesfolyású patak völgyében megbúvó falvak népét. Hihetetlen mélységből, szegénységből indulnak az életbe választott párjával Csibi Istvánné, akinek nyolc gyereket szül, s ötöt fel is nevel becsülettel, becsületre. Házuk fecskefészekként búvik meg a Halaska nevű patak partján, a nagy havasok tövében, s az idős asszony szemérmes lírával írja le a benne leélt 55 évét, életét. Az olvasó nem győz ámulni azon a derűn, lelki nemességen, szikrázó tisztaságon, és szabadságszerete- ten, amely átsüt ezeken a sorokon. Pedig volt részük megaláztatásban, megtöretésben bőven. A második világháborúban elviszik katonának az akkor már 50 éves férjét, az ide-oda hullámzó front kifosztja őket, de még a legnagyobb rettegés idején is tud és mer adakozni: zsidó munkaszolgálatosnak, magyar és orosz katonának, bujkáló, rettegő németnek, egy szóval mindenkinek, aki bajban van, aki rászorul. Aztán jönnek az ötvenes évek megpróbáltatásai: a ku- láklista, a milicia, és a semmi emberek zaklatásai, ismét a csontig lecsupaszító, megalázószegénység. Pedig ő és fiai — férje nem'éli túl, hogy megverik, megalázzák — hallatlanul nagy leleménnyel és töretlen szorgalommal dolgoznak. Joggal büszke arra, hogy — mára már — minden gyereke saját házában lakik, s hogy azzal az árammal világítanak, amit Feri fiának a Halaska vízére ügyeskedett „erőműve'1 termel. Pedig sem ő, sem a gyerekei nem tanulhattak — másmás korban, de csaknem hasonló okok miatt. Mégis valami ősi megmagyarázhatatlan intelligencia és méltóságtudat jellemzi ezeket az embereket, az az emberség, amelyet Tamási Áron, Benedek Elek regény (és mese) alakjai ismertettek meg az irodalomban. Ettől lesz — minden tragikuma ellenére is — derűsen, sőt diadalmasan optimista ez a nem nyilvánosságnak szánt írás, egy a történelméből is tőkét kovácsoló közösség szép emberi dokumentuma. (Európa K. Bp. 1985.) Horpácsi Sándor Füredi Ferenc rajza KASZÄS MATE Keressük együtt! Halom utca és a Füstös út kereszteződésében őkegyelme — Bun- dás^ Csuli? Fityula? — egyszerűen figyelmen kívül hagyta a közlekedési lámpa tilos jelzését. Akkor akart áthaladni a zebrán, amikor merőleges irányból egy nyitott-platós kisteherautó döngetett. Az FA 23—76 forgalmi redszámú, Türky Istváp vezette gépjármű az, egyértelmű elsőbbség jogán porzott (porzott volna) át a folyamatos zöldön. Az eb, mintahogy később megállapítást nyert, veszélyeztetve az FA 23—76 forgalmi rendszámú, Türky István vezette gépjárművet a haladásban, ugyanekkor ballagott szépen, komótosan keresztirányban. Az eredmény, természetesen ütközés. Kócos András, RH—17 989 879 személyi igazolvány — és I 430202 0673 személyi számú Sz.-i lakos elmondása alapján, a vétkes közlekedő, ha akarta volna, láthatta volna az FA 23—76 forgalmi rendszámú, Türky Pista vezette kisteherautó közeledtét. De Kócos szerint az állat (!) tojt az egészre. „Itt szobroztam Autó-alkatrészek boltja előtt — magyarázta Kócos —, számítva nyolc órai nyitást kb. kilencre, mert máma aztán, mondom, nem orozzátok ám el előlem dundi bukszás kiskereskedők, frissen érkezett kerékcsapágyat, gardónkeresz- tet, meg tudja rosseb, valami mütyür a blokkba; ha nem kapok, gondoltam, ha még máma se kapok, hát isten uccse! ne legyen a nevem Bandi, én bizony közibük durrantok! .. Sarolta őrmester, a helyszínre vezényelt rendőrjárőr, egy ideig figyelmesen hallgatta az előadót, majd a „durrantok" végszóra arca hirtelen elfeketült és „stop, kishuszár” — kiáltással mélységes csendre intette a lafatyolót. A másik szemtanú, Rozmaring Piroska, RH—II. 0511922 személyi igazolvány — és 2 360331 1349 személyi számú, ugyancsak sz.-i illetőségű bolti eladó, némileg kiigazítva Kócos állítását, elmondta: a vétkes közlekedő, nemcsak hogy láthatta volna az FA 23—76 forgalmi rendszámú, Türky István vezette gépjárművet, hanem szerinte oda is nézett, ő, mármint Rozmaring, látta amikor az eb odanéz, mozgásában (éb) mégsem következett be semmi olyan változás, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy jobb belátásra tért. „Maga mit ért jobb belátás alatt?" — puhatolózott Sarolta. „Hát minimum, hogy isz- kolni kezd” — válaszolta Rozmaring Piroska. Helyeslőéin rábólintott Sarolta. „Csakhogy — folytatta nekibuzdulva Piroska —, erről szó sincs. Az eb — mondta —, látva látta és tudva tudta, hogy veszélyes, mi több, életveszélyes helyzetet teremt. És mégis ment. Értik ezt?" Türky István széttárta karját, mintha mondani akarná: Ő aztán nem. Sarolta őrmester kérdésére, hogy mit gondol a vétlen gép- járművezető, mi vitte rá, mi késztette a vétkest antiszociális magatartásának ilyen ‘frivol kinyilvánításának, Türky előadta: legjobb tudomása szerint közte és a vétkes között mind ez idáig semmilyen ellenérzés, harag, még- csak nembéli rivalizálás sincs, tehát nincsen. ,Türky itt a körülményekhez képest messze nagy nyugalommal, és őszinte, meleg közvetlenséggel leszögezte: gyerekkora óta kedveli és nagyrabecsüli a vétkesre, mint ebre, de nem ám ily alantas cselékedetben is ■hasonlító stram farkaskutyákat. Sarolta őrmester Türky helytelen megfogalmazását kiigazítandó, a jegyzőkönyvbe németjuhászt írt, és ezt nyomatékosan közölte a balesetben vétlen gépjármű- vezetővel, amit az „tényleg, anyám!" — közbekiáltással elfogadott. Összességében tehát: volt a baleset; van tanú, kettő is; itt van Türky, a vétlen gépjárművezető, továbbá az FA 23—76 forgalmi rendszámú nyitottplatós kisteherautó; lökhárítóján jókora flekk. Nincs meg viszont az eb; hova lett? A helyben megjelenő napilap munkatársának (szavatolt diszkréció fejében!) néhányon elmondták: a baleset helyszínéhez közeli KÖPKÖ- DÖ-csárda hátsó udvarában, kb. tíz és tizenkettő között látták a leírt külsejű delikvenst. Vagy annak hajszálra pontos mását. Kissé oldalazva járt, de nem lehetett tudni, tényleg sír vagy csak a szeme folyik. Különösebben senkit nem foglalkoztatott a dolog; valószínű a szokásos heti verekedés, gondolták vagy talán családi dráma a motiváló ok, mármint, hogy az vitte volna rá az elkutyásodásra. Említették még a hátrányos szociális helyzetet is, mint a fejlógatás esetleges kiváltóját. A szomszédokat, amennyiben a szegény szerencsétlen kutyaól- tömbben lakik, s nincs egy nyugodalmas perce csöndes mélázásra etc. Tehát mint nwir annyiszor, megint a STRESSZ a KOVÁCS, meg a SATÖBBI... A helyben megjelenő napilap munkatársa itt hirtelen és főleg merészen rákérdezett: „Tulajdonképpen hány lába volt annak, akiről beszélnek?” De agyafúrt fickókról lévén szó, kérdésére kérdéssel feleltek: „Mért, hányat szeretne?" A másnap megjelenő lapban így aztán pontosan leírták mind a baleset körülményeit, mind pedig a balesetben vétkes küllemét, s az eb-szó mellé zárójelben, hogy németjuhász. Súlyos könnyelműség volt viszont ama dőltbetűs részt proklamálni, miszerint a körözött eb nem lehet túlságosan messze a baleset helyszínétől; figyelembe véve rendkívül súlyos sérülését, könnyen lehet, hogy már kimúlt egy közeli udvarban vagy egy nyitott ablakú szenespince mélyén, s az ügyet pedig lezártnak is tekinthetjük. Hát korántsem! A jóindulatú, bölcs munkatársakkal megáldott szerkesztőségben döbbenten vették tudomásul: valahogy most nagyon mellé nyúltak a dolognak. Tudniillik számos (ez idáig egyszázhuszonhét) bejelentés érkezett. S valahány hívó (telefonáló) megrökönyödésének adott kifejezést: az újságíró urak ne nézzék őket hülyének! Igenis látták, itt és ott látták a keresettet. Mint mondták, nem volt nehéz felismerniük a gyaúr kutyát. Nos, a baj nem is az, hogy egyazon időpontban vélték felfedezni tíz-tizenkét helyen. Hanem, hogy különböző időkben, más-más helyen, jóval az események bekövetkezése előtt. Márpedig az lehetetlen. D.-község külterületén például még a tavalyi hózáporban észlelték. De látták már négy esztendővel elébb V., Z., ZS. — hármashatárában, fönn a Mando- lica-*hegyen. A magasfeszültségű vezeték terpeszoszlopának tövében, fejét lógatva (!) nagyobbacska dolgát végezte éppen. Csipita Jankó, a szöszke lurkó szólt is mindjárt édesapjának, ki balról volt mellette a bakon: suhintana kicsit a pattogós korbáccsal a kutya valagára. Ez kétszer sikerült; harmadszorra már nem vághatott oda a derék apa, mert szédítően röpítette őket tova a lovas-szán ... Az élet milyen! Megy tovább a maga göröngyös útján. A szerkesztőségben mára le kellett cserélni az *összes telefont, Csörgősről tütülősre. így már valahogy jobb a fülnek. De a legeslegnagyobb tett, hogy megalakult a „KERESSÜK EGYüTT"-ügyelet. Egy sugár remény. Ettől függetlenül továbbra is fönnáll annak veszélye, hogy a keresett, újabb vészhelyzetet teremt. Nem tudhatjuk, melyik utcában. Nem tudhatjuk melyik útkereszteződésben, bukkanóban, netán odahaza a padláson, kertkapuban . .. Amit egyelőre tudunk: az új telefonok rendületlenül és főleg gyönyörűen tütűznek. Az egészben ez most a legjobb. Keressük együtt! Olajos Béla az én barátom. Igen, az enyém. Most ugye csodálkoznak, nem értik, hogy miért dicsekszem egy ismeretlen ember barátságával. Mert még nem tudják a titkot. Hogy Bélus az ország meg mentője, prófétája, atyja! Nem, kérem, ne is találgassák, hogy mit csinált. Nem focista. Nem is Antal Imre. És a női szépségversenyen is legfeljebb nyolcadiknak végezne. Ő kérem egy írásművei emelkedett nemzeti nagyjaink sorába. Költeménnyel? Regénynyel? Drámával? Nevetséges! Azt ma már mindenki tud írni, ha rossz kedve van. Az én barátom egy olyan művel emelkedett a Pan- theonba, amelyre a legnagyobb szüksége van ennek a bal- és jobbsors sújtotta népnek. Olajos Béla megalkotta Magyarország első csúszópénz- és borravaló árjegyzékét. Mert mi kellett még nekünk a boldogsághoz polgártársak? Tej van, méz van, Kánaán lesz. Talán paprika is. De az élet végső kérdéseire eddig nem volt válasz. Hány reszkető lélek, hány sóvárgó szellem tette föl a nagy kérdést a süket egeknek: mennyit adjak? Álltunk tétován a boltban, a szervizben, a hivatalban, a rendelőintézetben, a hotelben, az iskolában, a vendéglőben, a szülészeten’, a sebészeten, a proszektúrán: mennyit adjak? Ennyi vajon sok? Annyi vajon kevés? Történelmünknek volt már néhány nagy problémája: honfoglalás, tatárjárás. Mohács, Rodostó, Világos. De a döntő pillanatokban mindig tudtuk a feleletet. Vagy tudták mások: besenyők, tatárok, törökök, osztrákok stb. De a MENNYIT ADJAK? nemzeti sorskérdésre saját magunknak kell válaszolni, amíg nem jön ki a KGST- árjegyzék. Olajos Béig ezt megtette helyettünk. Dicsőség néki! És most, ha megengedik, fellapozom az egyedülálló alkotást, és idézek belőle néhány örökérvényű összeget, amely ezen a héten érvényes. Tizenkettedik oldal, második bekezdés: étteremben. Családoddal ebédelsz. Azt akarod, hogy ne rúgjanak beléd: a fizetendő összeg öt-tíz százaléka. Azt akarod, hogy köszönjenek, ha elmégy tíz-húsz százalék. Azt akarod, hogy emlékezzenek rád, s ha visszatérsz: semmit ne adj. Tizennyolcadik oldal: hiánycikk beszerzés. Nincs bojler az egész országban — ötszáz forint. Akad bojler, de éppen most nincs, ötszáz forint. Annyi bojler van, hogy nem lehet tőlük bemenni a boltba: ötszáz forint, ■különben lyukas lesz. Huszonkettedik aldal, autószerviz. Nincsen ismerősöd a műhelyben. Kétszáz forint. A szervizvezető az unokatestvéred, háromszáz forint, nehogy art mondják ... Te vagy a szervizvezető: annyit adj, amennyit nem szégyelsz — prémiumként. Negyvenedik oldal: egészségügy. Egyszeri ingyenes orvosi ellátás az SZTK-ban: nem kell adni semmit, úgyis halandók vagyunk. Ha ...........................................II. II .IMI ^ !■ v alaki netán nem hinné, akkor a következő tarifákat javaslom. Az orvos mosolyog, kedves: kicsi összeg, mert ingyen is mosolyogna. Az brvos hűvös, közömbös: nagyobb összeg, mert bánatában AIDS-nek ^nézi az influenzádat. Az orvos durva, kíméletlen: komoly összeg, mert legközelebb .béledet ontja. Orvos béledet ontja és ottmaradsz a műtőasztalon: egy üveg osztrák bor, tavalyi évjárat. ízelítőül ennyit. A csúszópénz- és borravaló árjegyzék megvásárolható. Pótkötetek inflációs ütemben folyamatosan. Ára: vászonkötésben száz forint, bőrkötésben kétszáz forint, stencilez- ve, de biztosan megkapva háromszáz forint További felvilágosítást minden reggel nyolctól kilencig a Múzeum és. Lenin körút kereszteződésénél adhatok. Természetesen ingyen. Ugye értik? Nógrádi Gábor
