Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-06 / 64. szám
Lciiicicirilcici «HO A sokadik szöglet után ezúttal a berobbanó Lovász elől menti a labdát ölébe Józsa, a tatabányaiak kapusa. Fotó: Erb János Brezniczky dr. kettős találatával pécsi győzelem PMSC—Tatabánya 2-1 (l-l) (Munkatársunk helyszíni tudósítása). Tatabánya, 3000 néző. V.: Nagy B. PMSC: Bodnár — Monya, Torna, Bérczy, Brezniczky dr. — Megyeri, Túri (Márton, a 82. percben), Czér- na (Lutz, a 75. percben), Lő- rincz — Lovász, Dabány. Edző: Garami József. . Tatabánya: Józsa — Tepszics, Lakatos, Vincze J. — P. Nagy (Szabó L., a 75. percben), Emmer, Schmidt, Hermann — Kiprich, Plotár, Vincze I. Edző: Temesvári Miklós. A PMSC labdarúgó-csapatának fennállása óta nem készültek talán ennyire mérkőzésre a pécsi piros-fekete fiúk, mint a tegnap délután Tatabányán lejátszott találkozóra. Nagy volt a tét: vereség esetén befoghatták volna őket üldözőik, míg pont, illetve pontok szerzésével — a két idegenbeli mérkőzés után is — tartani tudják a nagyszerű sorozattal kiharcolt második helyet. Nos, sikerült győzniük, és biztosan tartják Dozícióiukat a tabella második fokán. A terv megvalósítása azonban némi akadályokba ütközött. Az első, s egyben a legnagyobb az volt, hogy az immár nagyon pontéhes bányászok is vereséggel kezdték a tavaszi szezont, míg a következő akadályt a pálya jelentette, amely kiismerhetetlen jég- és sárfoltjaival, mélységeit nem érzékelhető víztócsáival a térképészeknek is nagy gondot okozott volna. A legnagyobb gondot azonban a pécsi csapat okozta ellenfelének. A piros-feketék ugyanis olyan lendülettel vetették magukat a iátékba, hogy percekig képtelenek voltak elhinni a kékmezesek, hogy őket bíztatja a háromezres szurkoló-sereg. A helyzetek sorát Czérna nyitotta meg. A 6. percben 14 méterre egyedül állt szemben Józsa kapussal, jobban alányúlt a kátyúban forgó labdának, csakhogy az ha centiméterekkel is, de elcsavarodott a hazai kapu bal alsó sarka mellett. A huszáros vendégrohamoktól megilletődött bányászok csak 10 perc elteltével voltak képesek megközelíteni a vendégek kapuját. Igaz, azonnal góllal végződött portyázáKupaszerda BEK: Steaua Bukarest— Kuusysy Lahti 0-0. KEK: Crvena Zvezda—Atleti- co Madrid 0-2, Dinamo Dresden-Bayer Uerdingen 2-0, Dukla Prága—Benfica 1-0. UEFA Kupa: Sporting Lisszabon—Köln 1-1, Hajdúk Split— Waregem 1-0. A többi mérkőzést késő este játszották. suk. Vincze I. tört előre a balszélen. Harminc méterre az alapvonaltól gyilkos erejű lövést küldött Bodnár kapujának előterébe, s míg a kapus a labdára mozdult, a kaputól 8 méterre álló Plotár lábbal, jég- korogozók módjára beleszúrt a lövésbe, és a labda a háló bal alsó sarkába kötött ki. (0-1). A gól sem törte meg a pécsiek lendületét. Már a következő percben egyenlíthetett volna a PMSC, ám Túri átadásából Megyeri által meglőtt labdát, ha üggyel-bajjal is, de sikerült Józsának hárítania. Ezt követően Lőrincz és Dobány összjátékának percei következtek, amit a 20. percben Józsa zárt le azzal, hogy az alapvonaltól öt méterről leadott Dobány-bombát lábbal vágott ki az alapvonalon túlra. A 25. percben már az ötödik szöaletét ívelhette kapu elé a PMSC együttese. Eredményük azonban — legalábbis az első félórában — nem volt. A félóra elteltével azonban megszületett az egyenlítő gól, amit a lelátón ülők látva a pécsiek folyamatos támadásait, már előre megelőlegezték. A jobboldali szögletzászlótól Lőrincz — nem volt hiábavaló az előző négy ívelése — lágyan átívelt a kifutó kapus és védői fölött és a hátulról berobbanó Brezniczky dr. zavartalanul fejelhetett az üres hálóba (1-1). Futószalagon futottak a pécsi támadások, s míg a bányászok vergődtek, a pécsiek közül Dobány és Lovász is feliratkozhatott volna a góllövők listájára. Három pécsi szöglettel kezdett a szünet után a PMSC. S, amíg a szurkolók Lőrinczet az izomláztól féltették, a harmadik szöglete után az ismét felérő Brezniczky dr. elé tálalt, aki 12 méterről lőtt Józsa kapujának jobb alsó sarkába. (2-1). Kétségbeesetten kezdett támadni a hazai együttes, aminek eredményeként az 55. percben Vincze J. jutott szabadrúgáshoz, ám a 18 méterről leadott lövés nyomán a levegőben úszó Bodnár mellett a labda elkerülte a jobb felső sarkot. A tatabanyai próbálkozások után ismét a PMSC percei következtek, ami Lőrincz 10. és 11. szögletében nyilvánult meg. Minden tartalékát mozgósította a bányászegyüttes. A 74. percben Vincze J. 18 méterről leadott lövését Bodnár kiöklözte, s a labdára rácsapó Schmidt 10 méterről ismételhetett, ám Bodnár ritkán látható vetődéssel lábbal tette ártalmatlanná. Ezzel el is lőtte puskaporát a hazai együttes. A pécsiek a labdát birtokolva, támadások kezdeményezésével tartották maguknál a labdát. A 79. percben ugyan Kiprich a pécsi kapuba talált, ám a nyilvánvaló les miatt a játékvezető nem ítélt gólt. Bodnár nagyszerűen védett. Volt olyan perce, amikor egymást követő két bravúrral akadályozta meg, hogy hálójába kerüljön a labda. A hátvédsor tagjai egymást múlták felül. Közülük mégis a legjobb teljesítményt - két remekbe szabott góljáért - Brezniczky dr. produkálta. A sokszor sokat bírált középpályás-sor talán még soha nem nyújtott olyan teljesítményt, mint a tegnapi mérkőzésen. Ha valakit külön ki lehet emelni, akkor az Lőrincz volt, aki tértölelő, pontos labdáival dobta támadásba társait, s az sem mellékes, hogy mindkét gólnál, gólpasz- sza volt. A két csatár nemcsak a védőfalat törte, de aprította a tatabányai kapu előterének jégpáncélját is, mintegy utat törve a megállás nélkül támadó, menetrend szerint érkező társaiknak. Garami József: — Nagyszerűen küzdöttek a fiúk. Külön dicséret illeti őket, hogy a roppant nehéz körülmények ellenére is, 0-1-ről tudtak fordítani. A csapat minden tagja dicséretet érdemel. Temesvári Miklós: — Irreális körülmények között, reális eredmény született. Megérdemelten győzött a pécsi csapat. Kapu László További eredmények Ú. Dózsa-Békéscsaba 0-0. Rába ETO—Debrecen 4-2. Videoton—Siófok 2-1 (1-0). Ferencváros—Zalaegerszeg 2-1 (1-1). Vasas—MTK-VM 2-1 (2-0). Bp. Honvéd—Bp. Volán 2-0 (0-0). Haladás—Csepel 2-0 (1-0). az nb i. Állása : 1. Bp. Honvéd 21 14 5 2 42-17 33 2. Pécs 21 11 5 5 30-17 27 3. Videoton 21 9 7 5 21-17 25 4. Rába ETO 21 7 10 4 35-28 24 5. Zalaegerszeg 21 7 9 5 36-27 23 6. Ferencváros 21 8 7 6 25-23 23 7. MTK-VM 21 9 4 8 33-25 22 8. Ú. Dózsa 21 7 8 6 25-26 22 9. Haladás 21 7 6 8 24-25 20 10. Tatabánya 21 5 9 7 18-21 19 11. Vasas 21 6 7 8 25-29 19 12. Békéscsaba 21 5 8 8 22-28 18 13. Debrecen 21 5 8 8 20-35 18 14. Siófok 21 5 5 11 21-32 15 15. Bp. Volán 21 4 7 10 23-37 15 16. Csepel 21 5 3 13 17-30 13 Következik A 22. forduló (március 8., szombat) műsora: Csepel— FTC, Vasas—Rába ETO, Hon- véd—MTK-VM, PMSC—Haladás, Siófok—Tatabánya, Debrecen—Ú. Dózsa, Békéscsaba —Videoton, ZTE—Volán (mind 14.30-kor). SPORT 1. Hannover—Hamburg 2. Saarbrücken—Uerdingen 3. TB Berin—Hertha BSC 4. F. Köln—Stuttgarter Kickers 5. Aveliino—Sampdoria 6. Bari—Torino 7. Internazionale—Fiorentina 8. Juventus—Napoli 9. Pisa—Milan 10. Verona—Roma 11. Cagliari—Cesena 12. Cremonese—Brescia 13. Lazio—Lanerossi + 1 14. Darmstadt—Aachen Népsport 2 x x 1 1 X 1 X 1 X X 2 1 X x 1 2 x 2 x x 2 1 Képes Sport x 1 x 2 1 x x 2 x 2 DN 2 x Kézilabda-vb Nyilasi játszhat a világ- bajnokságon Szerdán az ORFI Kórházban megvizsgálták Nyilasi Tibort, az Austria Wienben játszó válogatott labdarúgót. Dr. Jakab Gábor professzor vizsgálta meg. A neves specialista operálta többek között a közelmúltban a pécsi Róth Antalt is, szakterületén elismert tekintélynek számít. — Novembertől egyre jobban fáj a derekam — mondta Nyilasi az MTI munkatársának. — Az edzéseket is csak immel- ámmal tudtam végezni eközben, s természetesen a bajnoki mérkőzéseken is halványabb voltam a megszokottnál. Az utóbbi időben már hajolni sem tudtam, a legegyszerűbb hétköznapi tevékenységek elvégzése is lehetetlenné vált. Amikor a bajok kezdődtek, Bécs- ben is megvizsgáltak, s azt mondták, feltétlenül műtétre van szükség. Az első gondolatom az volt, hogy akkor biztosan nem. játszhatok a világ- bajnokságon. Ezért utaztam most haza, hogy itthon is megvizsgáljanak. A röntgenfelvételek megtekintése után dr. Jakab Gábor a következő diagnózist állította fel: — Nyilasi gerince az ágyéktájon rendkívül merev, fejlődési rendellenességről van szó. Ez nem ritkaság, csak éppen lehetetlenné teszi az intenzív sportolást. Közvetlen javasla-i tunk: egy hét—tíznapos injekciós és tablettás kúra, gyógytornával, fizikoterápiás kezeléssel vegyesen. Ha ez az úgynevezett konzervatív módszer nem hoz eredményt, akkor kisebb műtéti beavatkozásra lesz szükség, Hangsúlyozom: enyhe operációról van szó, amely legfeljebb háromhetes pihenőt jelentene. Tehát akár lesz műtét, akár nem, Nyilasi minden- kénpen játszhat a nyári világ- bajnokságon. I------------------------------------—--------„ A döntőről még ne beszéljünk!” Kedden este Genfben a magyar férfi kézilabda válogatott Románia ellen megszerezte ötödik győzelmét, s ezzel a világbajnoki döntő közvetlen közelébe jutott. Az MTI munkatársa a magyarok zürichi szállásán érte el telefonon Mocsai Lajos vezető edzőt, aki az eddigi sikereket értékelte, s elemezte a soron következő ellenfelek játékát. — Akik figyelemmel követik a világbajnokság eseményeit, nyilván egyetértenek velem abban, hogy igen kiegyensúlyozott a mezőny, ezért egyetlen eredményt sem lehet előre megjósolni - kezdte a fiatal szakvezető. — Eddigi sikereinket taktikai felkészültségünkT nek, valamint nagyszerű erőnlétünknek köszönhetjük, s annak, hogy idegileg is remekül bírtuk a találkozók hajráját. Még egy tényező, ami rendre a javunkra döntött: játékosaim hajlamosak nagy előnynél könnyelműskodni, ezért - bár kissé meglepő — kedvezett nekünk, hogy rendre szoros mérkőzéseket kellett vívnunk, hátrányokat behoznuru.. A következő ellenfél Dél- Korea. Mi várható ellenük? — Az egyik találkozójukról készült videófelvételt már láttam, s a svédek elleni összecsapásukon forgatott filmet is kézhez kapom. Annyit azonban elmondhatok róluk, hogy tipikus ázsiai kézilabdát játszanak. Rendkívül technikásak, s mindig óriási iramot diktálnak. Az európaiakkal szemben viszont átlagban sokkal alacsonyabbak és köny- nyebbek, s ez ebben a sportágban hátrány. Nem szabad, hogy átvegyük rohanó stílusukat, lassítani kell a tempót. Célunk, hogy felállt védelmünkkel szemben kelljen támadniuk. Amennyiben ez sikerül, s a kulcsjátékosok — elsősorban Hoffmann és a két Kovács - ismét „hozzák” magukat, akkor legalább 50 százalék az esélyünk a győzelemre. Féllábbal a fináléban figyeli már a lehetséges ellenfelet? — A döntőről egyelőre ne beszéljünk, előbb még ki kell harcolni a lehetőséget, hogy a világbajnoki címért küzd- h essünk. Röviden Kézilabda: Tornát nyert Veszprémben a PMSC fiú ifjúsági csapata. A pécsiek eredményei: PMSC—Komlói Bányász 26-10, PMSC—Rába ETO 26-16, PMSC—VAEV 21-19, PMSC—FTC 28-18. A torna végeredménye: 1. PMSC, 2. Veszprémi Építők 4, 3. Ferencváros 3, 4. Komlói Bányász 3. 5. Rába ETO 2 ponttal. Sakk. Tetemes előnnyel vezeti az OB ll-es bajnokságot a PMSC férfi együttese. A pécsieknek 35, a második helyezett Pénzverőnek 25,5 (1) pontja van. Kosárlabda, ötödik lett a női ifjúsági NB l-ben a PVSK csapata. Sakk Megyei csapatbajnokság, 3. forduló: Beremend—Mohács 7.5- 4,5, Zsolnay I.—Szentlőrinc 9-3, PMSC II.—PBTC 9-3, Pécsi Tervező—Zsolnay II. 8,5-3,5, U- PEAC—Mázaszászvár 5.5- 6,5, Siklós—Komló II. 9-3. Az állás: 1. PMSC II. 6, 2. Zsolnay I. 6, 3. Beremend 6, 4. Komló II. 4, 5. Mázaszászvár 4 pont. A megyei egyéni bajnokság végeredménye: 1. Krisztián 9, 2. . Borsi 8, 3. Kele 8 (mind PMSC), 4- Gazda (Komló) 7, 5. Horváth (Mohács) 7, 6. Nógrádi (PMSC) 7, 7. Borbély (P- Zsolnay) 7 pont (39 induló). Nyílt túrák Március 8-án nőnapi túra indul a Dömörkapu—Kisrét—Kantavár— Fehérkúti turistaház—Pécsbánya útvonalon. Távolság: 8 km. Találkozás: 8.30 órakor a Kossuth téren a 34-es busz megállójánál. Túravezető: Sáfár József. Ugyancsak március 8-án a Szigetvár környékieknek indul túra, Terecsenypuszta—Sasrét—Lukafa—Te- recsenypuszta útvonalon. Távolság: 10 km. Találkozás Terecsenypusztán, az Aligvár kulcsosháznál, 9 órakor. A Szársomlyóra vezet a Kirándul a család akció március 8-i túrája: Útvonal: Szársomlyó-csúcs—szoborpark—Villány. Távolság: 7 km. Találkozás: a pécsi főpályaudvar pénztárcsarnokában, 7 órakor. Túravezető: Vámos Mihály. Asztalitenisz Komlói Bónvósz—Voeasi Bányász 9-7, NB III. férfiak, Komló. Győztesek: Haiser (4), Arató (3), Rajnai, Kun 1—1), ill. Csizmadia (3), Bocz, Szederkényi (2—2). Nőnapi meglepetés! HELIA-D KOZMETIKAI ARUK BEMUTATÓJA a szLiVEN Áruházban, március s-8-ig. Naponta: de. 1Q.0U—11.00-ig, du. 6.00— V.üú-ig. Kozmetikai szaktanacsadassal es gyakorlati oemutatoval kedveskedünk női vásárlóinknak! Dunantaii napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja <j Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlaDÜzleteiben és a HírlaDelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V.. József nádor téri., — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, va’amint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egv évre 516 — rt Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007