Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-24 / 82. szám
Repülőgépépítés Pécsett? I 5. oldal Magyar labdával a Mundialra Kihívó magatartás - Amerikai közéleti személyiségek is elítélik a nukleáris kísérleteket Németh Károly vezetésével pártküldöttség utazott Csehszlovákiába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi- Bizottságának . meghívására Németh Károlynak. az MSZMP főtitkárhelyettesének vezetésével vasárnap pártküldöttség - utazott Prágába, hogy részt vegyen Csehszlovákia Kommunista Pártja március 24. és 28. között tartandó XVII. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Géczr lános, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának első titkára és Kovács Béta prágai magyar nagykövet, aki a csehszlovák fővárosban csatlakozik a küldöttséghez. A búcsúztatásnál jelen volt Oldrich Mohetsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Megbeszélés a Jordániái KP képviselőjével Az MSZMP KB meghívására március 18. és 22. között látogatást tett ha-» zánkban Khalid Szalam, a Jordániái Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. A vendéggel Györke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője folytatott megbeszélést. Véleményt cseréltek a közelkeleti helyzetről, a két párt együttműködésének kérdéseiről. A jordán párt képviselője tájékoztatást adott pártja tevékenységéről, a pártegység erősítésére tett erőfeszítéseiről. Az MSZMP képviselője pártja szolidaritásáról biztosította a jordán kommunisták harcát, törekvéseiket, a párt szervezeti és politikai egységének megszilárdítására. Világ proletárjai, egyesüljetek Dunantmi napló XLIII. évfolyam, 82. szám 1986. március 24., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Május 20-án fejeződik be a színházi idény Az ősszel már a felújított Kamaraszínház fogadja a közönséget Megkezdődött az átköltözés a Kamara Színházba A Kossuth Lajos utcában sétáló járókelőknek a takaró furnérfalak ellenére is feltűnhet a színházépületek körüli nagy sürgés-forgás. Nem különb a helyzet az épület belsejében sem. Bár a felújítás alatt álló Kamara Színház átadásáig még két és fél hónap van visz- sza, e hét elejétől néhány iroda átköltöztetését már megkezdték a régi házból. Ez azért vált szükségessé, mert a tervekben szereplő, a nagyszínházát a Kamarával összekötő nyaktag építésének megindítása csak úgy lehetséges, hogy a nagyszínház egy részét lezárják. Az érintett irodák a hétvégétől az új épület már kész irodaszintjén funkcionálnak. Miként az új ház üzembe helyezése, a benne átvett újabb és újabb szintek berendezése is folyamatosan történik. A kész iroda és a balett-terem után még további négy szint elkészülte várható május 20-ig. Befejezték a munkálatokat a színház telefonhálózatán. A régi, elavult rendszert a teljes színházi rekonstrukció végéig, amikor korszerű, modern hálózat üzembe helyezésére kerül sor, ideiglenesen egy 20 mellékes központtal cserélték fel. A felújítások miatt ebben az évben a színházi idény rendhagyó módon május 20-án, a megszokottnál egy hónappal korábban fejeződik be Pécsett. A közönséget viszont kárpótolni fogja a szeptemberben kezdődő új évad. Hiszen akkor már az új technikával felszerelt Kamarában sokkal jobb körülmények között találkozhatnak majd kedvenceikkel a színház- látogatók. K. E. Pontot hagyott a PMSC a Hungária úton Pontot hagyott a Hungária körúton a PMSC. Az NB l-es mérkőzés 1-1-re végződött. Képünkön Lovász próbálkozik kapura lövéssel. Munkatársunk tudósítása a 7. oldalon. Harkányban kétezren fürdőztek Késlekedik a tavasz A szállodákban a héten kezdődik a forgalom „Telkes” kisegítő járatokat indítottak' Hűvös volt az első tavaszi vasárnap, az időjárás sajnos nem veszi tudomásul, hogy hivatalosan már tavasz van. Mindössze 6,9 Ce1sius-fok volt a legmelegebb, amit a po- gányi meteorológiai állomáson mértek. Csekély vigasz, hogy tavaly ilyenkor sem volt magasabb a hőmérséklet, bár akkor másnap már 11 fokra is felkúszott a hőmérő. Talán ma is? Csendesek voltak a pécsi utcák ezen a borongás napon, bár a tükék mór összeverődtek a Széchenyi tér sarkán, s a bátrabbak kihozták a nagy tölcsér fagylaltot a Mecsek cukrászdából. S ha már a belvárosban vagyunk, nézzük, mi van a szállodákban? A Nádorban szovjet turistacsoport vendégeskedik, a folyamatos tavaszi- nyári szezon csütörtökön kezdődik, osztiák csoportot várnak. A Hunyorban pedig hétfőn— kedden indul a népesebb vendégforgalom. A Pannon Volán Kossuth téri forgalmi irodájában is megjegyezték, hideg van még. Kevesen mentek kirándulni a Mecsekre. A város környékére viszont rásegítettek egy-egy járattal Görcsönybe, Kővágószőlősre és Harkányba. Harkány- fürdőben viszont rekord forgalom volt, kétezren fürdőztek, és a három évi üzemelés után a vendégek felfedezték a szaunát, a masszázs mellett ez volt a fürdő legnépszerűbb szolgáltatása. A vasúton este volt a csúcs. A munkába ingázók és a diákok utaztak. Bár március eleje óta közlekedik szombat—vasárnap is a két fürdővonat, az igazi forgalom legalább egy hónapot'várat magára. Az építkezők viszont nem törődtek a mostoha idővel, hiszen a legtöbb fészekrakó vágya a karácsonyi hózszentelő. Szombaton és vasárnap is megindultak a homok, tégla szállítmányok, és leszedték az építőanyaghalmokról a téli fóliát. Az építkezéseken valóban megkezdődött a tavaszi munka. Ko- zármisleny új telepén is hangos a határ a házépítéssel járó jól ismert zajokkal. G. M. Befejeződött a Budapesti Tavaszi Fesztivál Vasárnap befejeződött a VI. Budapesti Tavaszi Fesztivál: a Városligetben lezajlott a bohócok ünnepe, Várnegyedben a budavári fesztivál színes forgataga vonzotta az érdeklődőket kora délelőttől késő estig. A színházak este az utolsó fesztiválelcadásokat tartották meg: az Erkel Színházban Verdi Ernani című operáját láthalták-hallhatták e műfaj kedvelői olasz nyelven, a Magyar Állami Operaházban Prokofjev—Seregi Rómeó és Júlia című balettjét tűzték műsorra, a Fővárosi Operett Színházban az egyik legnépszerűbb Offenbach-operettet, A Gerolsteini nagyhercegnőt játszották, a Radnóti Miklós Színpadon az I. Országos Kamaraszínházi Találkozó, az Egyetemi Színpadon a IV. Nemzetközi Pantomim Találkozó utolsó előadásait tartották meg, s kilenc hangversenyteremben 10 koncertet rendeztek. A nap legnagyobb szabású eseménye az V. hagyomány- őrző kirakodóvásár és országos '•táncháztalálkozó volt a Budapest Sportcsarnokban. A program nagyszabású gálaműsorral, s éjszakába nyúlá folklórbáüal zárult. Eled a Határtető Délutánra kibújt a Nap is a felhők mögül, mégsem igazi éz a tavasz. A komlói kiskertekben — különösen itt, a Határtetőn -, épp, hogy éled a világ. Itt-ott metszik a fákat, ásóznak, vagy javítják a bódék tetejét, a kerítés hálóját. Gieth Antal nyugdíjas bányász. Ennek a világnak szerelmese. 150 négyszögöles kertjében minden megterem; könnyebb volna, felsorolni azokat a növényeket, melyeket nem termel. Minden négyzetcentiméter hely kihasználva. — Nagyon hiányzik a jó idő — jegyzi meg kissé szomorkásán. — Tavaly ilyenkor már túl voltam a munka dandárján. Metszeni készül; akad a sorokban meggyfa, cseresznyefa, szilvafa, és néhány alma. A többi kisparcella is télvégi képet mutat; elég nagy a sár is. Néhány átmenő-ösz- szekötő utat most köveznek, salakoznak, könnyebb lesz majd megközelíteni. Több örömük is van. Mondják, hogy Németh Rezső, a társaság elnöke - itt ez a tetőrész a Dobó Katalin kiskert társulat névre hallgat - igen agilis, segítőkész ember. Már a buszmegállót is elintézték, a Határtetőre sem k,ell gyalog feljönni. A megálló melletti bódéban tartják a műtrágyát, a növényvédőszereket, s van vizük is. Gieth Antaléknál két csapot is felszereltek. — Terméketlen, kiszáradt, gazos föld volt, nem is olyan régen. Ma milliókat hoz. Hozzáteszi Anti bácsi: — Szívvel kell csinálni. Többen kijöttek vasárnap délelőtt olyanok is, akik nem csináltak semmit. Jólesik a séta a jó levegőn, meg az sem árt, ha a gazda szeme végigpásztózza a fölásózojt sorokat. Reményt adnak. Ha lassan is, de éled a Határtető. , K. F. ! _____________: __I