Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-22 / 80. szám
Heti jegyzetünk A paragrafus útvesztői Jogász ismerősöm tanácsolta egykor,' bármilyen szerződéses ügyem akad, fogadjak ügyvédet. Mondta, ő maga is ügyvédre bízta garázsépítésének lebonyolítását. Egyszerűen azért, mert az ügyvéd jobban ért az építészeti előírásokhoz, a kapcsolódó rendelkezésekhez, az ügyintézéshez. — így nem fordulhat elő — okított ismerősöm — hogy évek múlva egy félreértett rendelkezés, vagy alaki hiba miatt netán lebontassák a. garázsomat, vagy egyéb- kellemetlenségem származzon. — Mostanában szinte valamennyi sportolót valamilyen szerződéses viszony köti egyesületéhez. A szerződésben rögzített kötelezettségek és jogok természetesen a sportban sem mindenki számára egyformán világosak. A paragrafusok ott is csavarosak, és a félreértett vagy rosszul értelmezett megfogalmazások ott is visszaütnek, de legalább is többségében kellemetlen vitát szülnek. A külföldre szerződő labdarúgók, népszerűén: idegenlégiósok mesélhetnének erről. És fel is sorolnak jónéhány esetet a róluk megjelent könyvben. A laikus szerződéskötőt bizony sok esetben tetemes anyagi veszteség is érte, szép álmokat foszlatott szét a megalapozott ismeretek és jártasság nélkül átfutott szerződésszöveg alá firkantott aláírás. Utólag szinte semmit sem lehet tenni. A szerződéshez mindkét fél ragaszkodik. Az utolsó betűig. Utólagos betűzés már lehetetlen, utólag „úgy gondolni” nem lehet. Olvastunk, hallottunk már fuccsba ment túrákról is, amelyek bizony kellemetlen helyzetbe hozták hazai egyesületeinket, csapatainkat. Bizony jól jött volna legalább a „bánatpénz", dehát a szerződésben nem szerepelt kártérítési kötelezettség. De egyének szerződéseivel kapcsolatos viták is mind gyakrabban kapnak nyilvánosságot. Néha szenvedélyésen folyik az Igazság keresése, fondorlatos csapdákat sejtetve a szerződés szövegében. Csapda? Szeretném hinni, hogy valamennyi csapda elkerülhető lenne, ha minden szerződéskötő megfelelő jogi képviselő segítségét venné igénybe. Talán azt az ötletet sem kell feltétlenül az álmok világába utalni, hogy érdemes volna ügyvédeknek is sportügyekre szakosodniuk. Nem kétséges, hogy nagyon hasznos munkát végezhetnének. — K — Az argentin labdarúgó- válogatott Párizsban Pénteken Párizsba érkezett az argentin válogatott, amelyik szerdán világbajnoki előkészületi mérkőzést játszik az Európa-bajnok Franciaországgal. Carlos Bilardo szövetségi kaoitány legénysége a franciák után Nápolyban, március 29- én eqy olasz első ligás csapattal, majd április 2-án Zürichben a svájci Grasshoppers eayüttesével találkozik. Az argentinok a következő kerettel érkeztek Európába: Isias, Pumpido (kapusok), Brown, Cuciuffo, Clausen, Garre, Rugged, Theiler (hátvédek), Batista, Bochinl, Tapia, Giusti, Martino (középpályások), Borghi, Dertycia, Almiron (csatárok). Az argentin szakvezetés öt, európai klubokban játszó klasz- szisra is számít. Ők: Valdano (Real Madrid), Passarella (Fiorentina), Pasculli (Lecce), Burruchaga (Nantes), Maradona (Napoli). Közülük csak Pas- culíinak nincs- helye a kezdőcsapatban, amelyet így képzel el Bilardo szövetségi kapitány: Pumpido — Clausen, Rugged, Passarella, Garre — Giusti, Batista, Maradona, Burruchaga — Borghi, Valdano. Labdarúgó NB l.( NB II. Czérna (középen) ősszel végigjátszotta az MTK-VM elleni pécsi találkozót, most is a kezdő csapat tagja. Képünkön egy becsúszó lábat átugorva tör előre. \ Läufer László felvétele Matinéra készül a PMSC Szusszanásnyi szünet után - újra felpörög az NB l-es labdarúgó-bajnokság gépezete. A 16 csapat egy hónap alatt „ledarálja” a hátralévő nyolc fordulót. A magyar—brazil mérkőzés kellőképpen örömódákat szült a sajtóban, örök élményt jelentett több mint félszázezer szemtanúnak, de a figyelem most már ismét az első osztályú pontvadászat felé fordult. A hétvégi, 23. forduló párosítása. Szombat: Haladás- Honvéd (15.00), Ü. Dózsa— ZTE (11.00, tv-közvetítéssel), FTC-Siófok, Videoton—Vasas, Rába ETO-Csepel (mind 17.00), vasárnap: MTK-VM— PMSC, Volán—Debrecen (mindkettő 11.00), Tatabánya -Békéscsaba (15.00). A hátralévő 72 mérkőzés még sok kérdés eldöntésére hivatott. A bajnoki cím tulajdonjogáról aligha lehet vita, a megszakítás nélkül kétszer aranyérmes Bp. Honvéd 5 ponttal előzi a második helyen álló pécsieket. Nem .valószínű, hogy az MTK-VM-ből hétközben átigazolt Fodorral tovább erősödött Bp. Honvéd •kiengedi kezéből a 6. forduló- tól.^megszakítás nélkül őrzött első helyet. Annál inkább nagy a versengés a dobogóért. A PMSC (29 pont), a Videoton (27), a Rába ETO (26), a ZTE (24), az 0. Dózsa (24), az MTK-VM (23) és a Ferencváros (23) egyaránt megcélozhatja a nemzetközi kupaszereplést is jelentő helyet. A további 8 klub, a 9. Haladástól (20 pont) a sereghajtó Csepelig (15 pont) bezárólag viszont a kiesés ellen küzd. Az „NB II. szele” kiváltképp a Siófokot, a Volánt és a Csepelt érintette meg, de a Vasas, a Békéscsaba és a Debrecen is nehéz helyzetben van. Vasárnap a Volán a tavaszi folytatásban csak vereséget látott Debrecent fogadja. Ez az eredmény döntően alakíthatja a kiesés elleni harcot. ■ Utoljára tavaly novemberben a Vasas elleni pécsi tv- meccsen játszott délelőtt a PMSC. A focimatiné akkor jól sült el a piros-feketék számára, nyertek 1-0-ra. Igaz, Újmecsekalján. Igaz, az azóta is gyenge Vasas ellen. De most az MTK-VM a Hungária körúton nehezebb falatnak ígérkezik.- Végigböngésztem a statisztikákat, 1974-ben nyertünk utoljára a Hungária körúton. Éppen ideje, hogy most újra ez következzen. De azért akkor sem bánkódnék, ha csak az egyik pontot tudnánk elcsípni — nyilatkozta Garami József, a PMSC vezető edzője. Akinek gondjai vannak. Túri éppenhogy kilábalt az influenzából, Lovász is egy hétig feküdt e betegség miatt. A RMSC így áll fel: Bodnár - Kónya, Torna, Bérczy, Brezniczky dr. — Megyeri, Czérna, Túri, Lőrincz — Dohány, Lovász vagy Udvardi. A pécsiek öltözőjébe tegnap délelőtt legelőször Bodnár és Dobány futott be, ő'ket kisvártatva Megyeri és Czérna követte. A Budapestre való indulás előtt percekkel a négy játékost kérdeztük: mit várnak a mérkőzéstől? Bodnár: — Szeiberttől tartok egy kicsit, de döntetlennél rosszabb nem lesz az eredmény. Dobány: — Egyszer rúgtam három gólt a Hungária körúton, ahol elég régen nyertünk. Nehéz meccs lesz, mégis bizakodunk. Megyeri: — A döntetlennel látatlanban kiegyeznék! Czérna: — Tartok a találkozótól, mert az MTK technikás csapat, ötöt rúgott a Hon- védnak is. Majd meglátjuk! A mérkőzést egyébként FIFA-bíró, Pádár vezeti. H. L. Új kapus Komlón? Miért nem 'sikerült nyert pozícióból győztesen befejezni a Salgótarján elleni mérkőzést? - erre a kérdésre kerestek választ a héten a Komlói Bányász labdarúgócsapatának szakvezetői, játékosai a találkozó videofelvételének többszöri megnézésével. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szokottnál nehezebben, görcsösebben és nagyobb hibaszázalékkal játszott az együttes, egy olyan ellenféllel szemben, amelyik az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdött. Hasonló ellenfélre számíthatnak a tavaszi negyedik fordulóban is a Szabó Lajos SE otthonában. A mezőtúri katonacsapat Szegeden minimális vereséggel rajtolt, aztán hazai környezetben verte a Salgótarjánt, majd legutóbb a <3anzMÁVAG-tól tértek haza ponttal, s mivel még mindik fejük felett a kiesés réme, biztosra vehető, hogy a középpályán jó erőket felvonultató gárda a katonacsapatoktól megszokott nagy igyekezettel harcol majd a győzelemért.- A tarjániak elleni balsiker lesújtotta a fiúkat, de pontszerzésre készülünk — mondta Csordás István, a komlóiak edzője. — Sajnos, Varga térdét meg kellett műteni, rá hosszabb időn át nem számíthatunk, visszakerül viszont a csapatba az eltiltását letöltött Schulteisz és Gallai. A pályára lépő tizenegyet még nem jelöltem ki. Elképzelhető, hogy bemutatkozik a kapuban a februárban Nagykanizsáról igazolt Fullér Attila. G. G. Kézilabda Győzelem az osztrák meglepetéscsapat ellen Befejezte ausztriai edzőtáborozását a PMSC férfi kézilabdacsapata. A piros-feketék az utolsó mérkőzésükön 38-28 (16-17) arányban nyertek a HC Köflach ellen. A PMSC így állt fel: Tóth — Hunyadi (7), Putics (7), Takács (6), Perger (4), Hang (1), Kunos (1). Cs. Füzesi (7), Kakas (4), Kovács (1). Az osztrák első osztályú baj- noksáq meglepetéscsapata, a HC Köflach (a 3. helyen áll a rájátszás előtt) az első félidőben ráijesztett a PMSC-re. A tavalyi gólkirály, a lengyel Ku- leczka vezérletével a hazaiak egygólos előnnyel fordultak, a szünet után azonban a pécsiek hengereltek. Kosárlabda Kecskemét-PVSK 105-99 (58-57). NB I. férfiak, Komló, városi sportcsarnok. 300 néző. V.: Faidt, Elmauer. PVSK: Ma- rijanovics (14), llcsik (8), Va- rasdi (21), Rabb (23), Tóth (25), Cs.: Nanv (3), Kálói (6), Richter (—). Edző: Szamosi Nándor. A kecskemétiek a második félidő közepén elhúztak. A hajrában megpróbált fordítani a PVSK, de a rutinos Kecskemétnek sikerült megőriznie az előnyt. A Kecskemét legjobb dobói: Veress (27), Felföldi (22), és Radovics (22) voltak. Kupasorsolas Péntek délben a svájci Genfben elkészítették az európai labdarúgó kupák elődöntőinek sorsolását. A bajnokcsapatoknál és az UEFA Kupában a sors szeszélye összehozta a végső győzelemre legesélyesebb csapatokat, míg a KEK-ben az osztrák Rapidot „kiütő" Dinamo Kijev ismét közép-európai ellenfelet kapott. A párosítás: BEK: IFK Göteborg (svéd)—FC Barcelona (spanyol), RSC Anderlecht— Steaua Bukarest (román). KEK: Dinamo Kijev (szovjet) —Dukfa Prága (csehszlovák), Atletico Madrid (spanyol)—Bayer Uerdingen (nyugatnémet) . UEFA Kupa: FC Köln (nyugatnémet)-Waregem (belga), Internazionale (olasz)-Real Madrid (spanyol). Az első mérkőzéseket április 2-án, a visszavágókat pedig április 16-án bonyolítják le. A hétvége sportműsora MÁRCIUS 22., SZOMBAT Labdarúgás. Területi bajnokság: Nagykanizsai Volán Dózsa—PVSK, Nagykanizsa, 15.00. Megyebajnokság: PBTC—Hunor SK, Bőrgyár-pálya, 10.30. P. Zsolnay—Szentegát, PVSK-pálya, 10.30. P. Kinizsi—Drávátok, Kovácstelep, 15.00. P. Postás Vasasi B., Postás-pálya, 10.00. ATLÉTIKA. Megyei mezei futóbajnokág, pogányi repülőtér, 9.30. KÉZILABDA. Carbon Kupa ifjúsági fiú torna, Komló, városi sportcsarnok, 14.00. ASZTALITENISZ. Dr. Kőhalmi Lászlc-emlékverseny, egyetemi torna- csarnok, 10.30. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP Labdarúgás. NB I.: MTK-VM- PMSC, Hungária-körút, 11.00. Juniorbajnokság : MTK-VM—PMSC, Hungária-körút, 13.00. NB II.: Szabó L. SE —Komlói Bányász, Mezőtúr , 15.00. Területi bajnokásg : Mázaszászvár— Szigetvár, Mázaszászvár, 15.00. Somberek—Boly, Somberek, 15.00. Nagyatád—Siklós, Nagyatád, 15.00. Dombóvár—Mohács, Dombóvár, 15.00. Megyebajnokság: U. PEAC-Újpetre, Kovácstelep, 10.30. Geresdlak—Bere- mend, Geresdlak, 15.00. Sásd—Steinmetz SE, Sásd, 15.00. Harkány— Szentlőrinc, Harkány, 15.00. Sellye— Mágocs, Sellye, 15.'00. KÉZILABDA. Carbon Kupa ifjúsági fiú torna. Komló, városi sportcsarnok, 8.00. KOSÁRLABDA. NB I.« férfiak: Tungsram SC—PVSK, Budapest, 16.00. NB I., nők: BEAC—PVSK, Bu- daoest, 11.00. ROPLADA. NB II., nők: Pécsi VM —Keszthely, Öz u., 10.00. NB II., férfiak: Pécsi VM—Keszthely, Őz u., 13.00. SÚLYEMELÉS. Nemzetközi verseny, Dunaszekcső, 14.00. ÚSZÁS. Megyei serdülő-bajnokság, Hullámfürdő, 11.00. ASZTALITENISZ. Dr. Kőhalmi László-emlékverseny, egyetemi torna- csarnok, 9.00. TEKE. NB II., férfiak: P. Gázmű— Nagykanizsai Bútorgyár, Újmecekalja, 10.00. Sj BARCS VAROS TANACSA VÉGREHAJTÓ B>j gí BIZOTTSÁGA (3 I pályázatot hirdet | H költségvetési üzem Ü ® gazdasági vezetői |j vj munkakör betöltésére. jgt f/j • Jelentkezhetnek: közgazdaságtudományi egyetemet, L<jj ill. számviteli főiskolát végzett és S éves vezetői p* gl gyakorlattal rendelkező szakemberek. fö} yw • A pályázat tartalmazza a pályázó részletes £2 a *“-* önéletrajzát, munkahelyeinek és beosztásainak TpJ felsorolását, jelenlegi munkahelyének nevét, rSJ beosztását, alapbérét és jövedelmét, eddigi Qj szakmai vezetői és közéleti tevékenységének RJ részletes ismertetését. C?j • SZÜKSÉG ESETÉN LAKAST VAGY LAKRÉSZT £1 BIZTOSÍTUNK. ßj • A PALYAZATOKAT 1986. ÁPRILIS 15-IG, A ü 8 BARCS VAROS TANACSA V B SZEMÉLYZETI VEZETŐJÉNEK KÉRJÜK MEGKÜLDENI. gj ^ (7571 Barcs, Bajesy-Zsilinszky u. 46., Pf.: 3.) ^ A PANNON VOLÁN VALIALAT IPARI ÜZEME rövid határidővel, garanciával ♦ gépjármű-diagnosztikai műszerek pontosságellenőrzését és javítását, kiszállással a helyszínen is, továbbá: ♦ gépjármű és traktor vízhűtők javítását, felújítását. CÍMÜNK: 7622 PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 33. TELEFON: 72/12-144/262. Dunántúli n tapló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervlij. Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja <s Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út ti. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telét: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,- Ft negyedévre, 129,— Ft egy évre 516,— ct Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007