Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-13 / 71. szám
1986. március 13., csütörtök Dunántúlt napló 3 Tisztességesen viselkedni A pedagógia is azon tudományok közé tartozik, amelyhez — hite szerint — mindenki ért. Mint szülők, tanárok vagy diákok naponta pedagógiai fogalmakba ütközünk: iskolaérettség, szorgalom, kreativitás. Sokat beszélünk a fegyelemről, a pedagógus önállóságáról és az iskolai fokozatok egymásra épüléséről is. Háromrészes sorozatunkban ez utóbbi témákat vesszük górcső alá. Véleményeket gyűjtöttünk össze. Első témánk: a fegyelem. ———————————- * Jól emlékszem, első osztályos koromban megálltam az utcán, vigyázba vágtam magam s így köszöntem harsányan az iskola énektanárának, mellesleg legjobb barátom édesapjának. Ő volt, aki lazított a helyzeten, szigorú arcot vágva közölte: „Menet közben a diáknak nem kell megállnia! Csak köszönni!” Ha ma volnék kisdiák, társaim valószínűleg ostobának tartanának. Nem 1958-at, hanem 1986-ot írunk. Á tanártól függ? — Ha a tanár az első perctől az utolsóig kihasználja az órát, nem lehet baj a fegyelemmel — vél'r dr. Szabó Szabolcs, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium tanára. — Tanítottam én egy komlói peremkerületi iskolában is, ott tanultam meg, hogyan kell fegyelmet tartani. Egy ötödikes osztályban nagyon át kell gondolni az óra menetét. Ha az órán rendetlenség van, az alighanem az én hibám. — Ennyi volna az egész? Minden szép és jó tehát? — Ami nagyon megromlott az utóbbi időben: a tisztelet- adás. A falusi gyerekek — itt, a gimnáziumban is látom — még hoztak otthonról valami útravalót. Többségük feltétel nélkül megadja a tiszteletet a felnőttnek, a tanárnak. A városi gyerek már szelektál: ez jó tanár, érdekes órát tart; a feleltetésnél nagyvonalú, felkészít a felvételire stb. —, tehát ennek köszönök. A másiknak nem. Mert attól nem kell félni, így hát meghatározó llehet a tantárgy is. Rendjén van ez így? Mindenesetre a köszönés, az alapvető tiszteletadás mindenkinek megjár. Abaliget. Bányai István iskolaigazgató első pillantásra bonyolult táblázatot tereget ki elém. Plusz és mínusz jelek, számok sorakoznak a gyerekek nevei mellett. — Nálunk a diákok maguk végzik az értékelést — mondja. — Minden osztály egy-egy tanulmányi, fegyelmi és tisztasági füzetet vezet, s ezt időről időre értékeli. Versenyeznek a rajok, de versenyeznek az osztályfőnökök is: a legjobb eredményt elérők rendkívüli fizetésemelést kapnak. — Meglátszik ez az igyekezet a fegyelmen is? — Nincs nálunk kirívó fegyelmezetlenség. Persze, itt mindenki ismer mindenkit. Óvodás kortól számon tartjuk a gyerekeket, így nem engedhetik meg maguknak, hogy túllépjék a határt. A tanulmányi fegyelemről ezt már nem tudnám nyugodt lélekkel elmondani. — Nincsenek eszközök a fegyelmezésre? — Egyre kevesebb. Nem én vagyok az első, aki kimondom: a tudásnak ma nincs elég becsülete. Mivel érvelhet, mivel fegyelmezhet az a tanárnő, akinek a szemébe vágják: „Lássa, a B. Gyuszi állandóan megbukott. Elment cementkiadónak a bányába. Fölvették, mert tud írni-olvasni. Most többet keres, mint maga!" Belefáradtak a fegyelmezésbe Tizenéves lányokat kérdezgetek. Valamennyien a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. — Iskolátokban milyen a fegyelem? — Tanára válogatja ... Az idősebbeknek nagyobb a tekintélyük . .. — Dehogyis! Épp ellenkezőleg: van olyan tanárunk, aki csak 22 éves, mégis príma órákat tart. Nála sosincs rendetlenség. — A köszönés? — Egy kicsit nehezen megy . . . Nem köszönünk mindenkinek. Meg aztán, azt sem tudjuk, kinek mit mondjunk. „Csókolom?” Ha fiatal, kinevet. Vagy: „Jónapot?” Az olyan parasztosan hangzik. És hogyan szólítsuk: „Ilka néni?” „Tanárnő?” — Van olyan tanárunk, aki az év elején megmondta, hogy neki mindig a napszaknak megfelelően köszönjünk. Ez világos beszéd, tudjuk mihez tartani magunkat. — Nem jó, ha a tanár túlságosan közel engedi magához a diákot. Attól még jóban lehetnek, járhatnak együtt hangversenyre, moziba. De régen rossz, ha tőlünk kérdi meg, akarunk-e- dolgozatot írni. Az a tanár el van veszve . .. M. J. kérte, hogy teljes neve ne szerepeljen. Néptáncot oktat különböző iskolákban, s szülőként is van tapasztalata az iskolai fegyelemről: — Nap mint nap látom, hogy nincs tekintélye a pedagógusnak. Talán belefáradtak az állandó fegyelmezésbe, s egy idő után elkerüli a figyelmüket az állandó „alapzaj". Lehet, hogy a markáns férfitanárok hiányoznak? A fegyelmezés legalább annyira a szülő dolga is. Csak együtt lehetnek úrrá a mai, távolról sem ideális állapotokon. Látszat és valóság A beszélgetést Pirisi Jánosné irodájában folytatjuk. A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója ma már többnyire elméleti szinten foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de hosszú időn át gyakorló tanárként is volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni. — A fegyelemről sokat beszélnek manapság, de többnyire felszínesen, csupán részigazságokat hangoztatva. Márpedig ez nagyon veszélyes dolog, mert egyesek felelősségét a végletekig eltúlozza, de a lényegről eltereli a figyelmet. Mi a fegyelem? Egészen másként vetődik fel a kérdés egy falusi iskolában, egy gimnáziumban, illetve egy szakmunkásképzőben. — Úgy vélem, tisztességesen viselkedni, köszönni, rendesen tanulni, helytől és iskolatípustól függetlenül, mindenütt egyformán kell... — Ami a végeredményt illeti, igaza van. Én csupán azt akarom mondani, hogy a látszat és a valóság nem mindig esik egybe. Lehet, hogy valahol látszólag minden rendben van — hátratett kézzel ülnek a gyerekek —, de igen keveset tanulnak. S Jehet, hogy másutt erősebb az „alapzaj", de a diákok érdeklődőek, alkotóképesek, olvasottak. Semmiképpen sem szeretném azonban megkerülni az alapkérdést: úgy vélem, a fegyelem általáA Szlovén Szocialista Köztársaság olyan területe Jugoszláviának, amely a déli szomszédtól megszokottnál is nagyobb figyelmet fordít minden nemzetiséggel kapcsolatos kérdésre. Ez az érzékenység rokon a miénkkel, és eredői is közeliek, hiszen a szlovének legalább olyan szétszórtszágban élnek a különböző földrészeken, mint a magyarok, és arányaiban a miénkhez hasonló a szlovén anyaelvűek létszáma a Jugoszláviával szomszédos országokban. A nemzeti lét, a megmaradás kérdése legalább annyiszor, ha nem többször vetődött fel az ő történelmükben, minta miénkben. A párhuzamokat tovább lehetne sorolni e nem egészen kétmilliós középeurópai kisnép és hazánk között, kiindulópontul azonban most ennyi is elég. A nemzetiségi kérdés valóban európai szintű megközelíKét nyelven tése, vagy legalább az erre való törekvés hozta sok más terület mellett a Ljubjanai Rádió Televízió és a Magyar Televízió közötti kapcsolat felvételét, az egész estés műsorok cseréjét, majd az MTV Pécsi Stúdiója létrejöttével igen hamar a pécsi kapcsolatot. Ez messze túlmutat a protokolláris kontaktuson. A két, földrajzilag is közel eső televízióstúdió közti találkozásokból rövidesen közös műsortervek születtek, s ezekből az első megvalósulását szemlélhettük vasárnap a televízió egyes csatornáján. Ugyanekkor Ljubljana is sugározta a „Két nyelven" szólva ... cimű programot. Gesztus értékű volt ez az adás, másrészt példát adott arra, miként lehet és kell televíziós eszközökkel információt' adni közös dolgainkról. Dr. Jós- fay György rendező és stábja Pánics György szerkesztő-riporterrel egy szlovéniai magyar faluban, Dobronakon, Stas Po- tocnik rendező és Peter Kuhar riporter a Rába vidéki, szlovének lakta felsőszöllnökön forgatott. A műsort végig feliratozták, a magyar nézőnek magyarra fordítva az itt élő szlovének által elmondottakat, és viszont. A helyszínek váltásakor mindannyiszor megjelent a képernyő felső terében a szlovén nemzeti zászló. Apróságnak, valóban „csak" politikai gesztusnak tűnhet az ilyesmi, a kisebbségben élők számára azonban igen sokat jelent. A két televízióstúdió bemutatott olyan családokat, melyek az anyaország határain kívül, nemzetiségként is őrzik az anyanyelvűket. És nemcsak odahaza, hanem óvodában, iskolában, kulturális egyesületekben, a közéletben is. Fájón érzékelte viszont a néző, hallgató a mindkét fél részéről beköban rosszabb, mint ahogy azt a különböző irányelvek előírják; rosszabb a közvélemény elvárásainál, és rosszabb annál a múltbeli képnél is, amely az emlékeinkben él. Csak az pem biztos, hogy jól tesszük, ha kizárólag ezek alapján ítéljük meg a helyzetet.- Tény, hogy a gyerekek egy részének (nem mindegyikének) minősíthetetlen a beszédkultúrája. Divat az udvariatlanság, erősödik az agresszivitás. Általánosan megfigyelhető az empátia és a tűrőképesség hiánya. Ezzel szemben igaz, hogy nagyon sok iskolában jó légkörben zajlanak le az órák és egyéb rendezvények. A diákok nagy része rendkívül sokat teljesít. A problémák egyik leglényegesebb okát a zsúfoltságban, az „eltömegesedésben” látom. Azt hittük, hogy a zsúfoltságból fakadó hátrányokat ki tudjuk egyenlíteni a szakosítással, a jó módszerek megválasztásával. De a biológia jól ismeri azt a minimumtörvényt, amely szerint több tényező közül mindig a legalacsonyabb szinten adottnak a hatása a meghatározó! Ez a pedagógiában is érvényesül: a hiányzó tényezők hatását csak szűk határok között lehet mással helyettesíteni.-Aztán: nagyon keveset beszélünk arról, hogy a koedukációnak is lehetnek hátránya;. A fiúk elnőiesednek, „puhábbá, sírósabbá” válnak, a lányok pedig fölveszik a fiús tempót.- Rendkívüli módon hiányzik a család, az anya kiegyensúlyozó, nevelő szerepe. Ha az anyaszerep nagyobb társadalmi, közgondolkodásbeli értékkel bírna, ha nálunk is kialakulna a nők rövidített munkaideje, a bedolgozás lehetősége; ha a nőket nem szorítanák többé anyagi tényezők a munkavállalásra; ha megszűnne a pedagóguspálya elnőiesedése, s folytathatnám még ... Mindez bizonyosan befolyásolná az iskolai fegyelem alakulását is. (Következik: A pedagógus szabadsága) Havasi János vetkezett nyelvromlást is, a többség nyelvének hatását a magyarországi szlovén és a szlovéniai magyar sziget lakóinak beszédében. Az anyaországgal való kapcsolattartás nehezítik az olyan adminiszt- iratív megkötések, mint a hozzánk utazó jugoszláv állampolgárra kötelező pénzbeváltás és a nálunk élők kiutazását nehezítő útlevélelőírások. Erről is szóltak a műsor szereplői. Sok információt adott a közös televízióműsor, és kiderült, hogy a jószándék, a lehetőség megvan mindkét fél részéről, a nemzetiségnek pedig fokozottabban kell élnie mindezzel. Egy stádiumról kaptunk képet, és bizonyos, hogy az ilyenfajta közös tájékozódások időről időre megismétlődnek. Mert ha nem is harmonikus mindig a kép, ami nemzetiségeinkről felvázolható Magyarországon és Szlovéniában, az akarat mindkét fél részéről azonos — és ez önmagában is példaszerű. Gállos Orsolya May Edina és Lieli Gábor, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatának II. éves növendékei. Fotó: Proksza László A tehetség ne vesszen el! Még egyszer a zenét tanuló fiatalok lehetőségeiről Egy zeneiskolásnak 14 évesen nehéz döntenie qrról, hogy a művészi pályát válassza, vagy a zene szeretetét vigye tovább egy más szakmában, hivatásban. Egyesek gimnáziumban tanulnak tovább és befejezik a zenetanulást, esetleg a zeneiskola továbbképzőjére jelentkeznek. Mások a művészeti szakközépiskolát választják. A művészeti szakközépiskola gondjai című korábbi írásunkra, amelyben arról idéztünk véleményeket, miért kevés a jelentkező a pécsi művészeti szakközépiskola zenei tagozatára, több javaslat érkezett. Az egyik szerint vissza kellene állítani a zenei gimnáziumot. „A zeneiskola növendékek és a zenei pályára készülők nem a vegyes művészeti szakiskolát akarják elvégezni, hanem a gimnáziumot — írta egyik olvasónk. — Zenei tudásukat a zeneiskolákban, szakiskolákban és a főiskolán szeretnék egyre magasabb szintre fejleszteni.” Hogyan látja ezt a helyzetet a Baranya Megyei Tanács művelődési osztálya? Milyen módon keresnek megoldást a zenészképzés jelenlegi problémáira? Erről kérdeztük Fischer Jánost, a művelődési osztály vezetőjét. — A zenei képzésben a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az iskolai fokozatok nem épülnek egymásra. A zenei nevelés egyik formája az általános iskolában az ének-zene tagozat, és erre egyre többen jelentkeznek. Fontosnak tartom, hogy ne csak művészeket akarjunk képezni, hanem zeneértő fiatalokat, akik megtanulnak a maguk örömére valamely hangszeren is játszani. Baranya megyében 1955-ben kezdődött meg a zeneiskolai hálózat kiépülése, ekkor alakult meg a pécsi, a komlói. Ezt követte a mohácsi, a siklósi, a szigetvári, a sásdi és néhány éve a legfiatalabb, a szentlőrinci. Jelenleg 2000 gyerek jár zeneiskolába. Számuk nem növekedett, ugyanis a speciális iskolákba felvehető tanulók száma korlátozott. Az alsó fokú képzés tanszaktól fügqően négy vagy hat évig tart. A vidéki zeneiskolák elsődleges feladata, hogy a zeneileg tehetségesebb gyerekek helyben tanuljanak. Példa erre a palo- tabozsoki és babarci fúvószenekar, amelynek tagjai a mohácsi zeneiskola növendékei. Legtöbben közülük egyben ének-zene szakosított tantervű osztályba is járnak. Az alsó és középfokozat közötti együttműködés egyik gátja, hogy a két oldalon más szellem és szemlélet uralkodik. A továbbképző lehetőséget ad arra, hogy a tizenéves négy év haladékot kapjon, és letisztuljon benne, milyen pályát szeretne választani. Nagy előnyre is szert tesz, mert a középiskolában a nem zenei tárgyakból is olyan alapokat kap, hogy versenyképes lesz bármelyik felsőoktatási intézményben. A művészeti szakközépiskolában azonban már specializálódik. Azzal természetesen én sem tudok egyetérteni, hogy egy zeneiskola azért tartson vissza növendéket, hogy az továbbra is annak az iskolának hozzon sikert. Ezt nagy fokú önzésnek tartom. Azokat, akik zenei pályára szeretnének menni, nem szabad visszatartani. Amennyiben kiderülne, hogy mégsem alkalmasak erre a pályára és arra sem, hogy zeneművészeti főiskolán vagy akadémián tanuljanak tovább, az amatőrmozgalomban még nagyon hasznosak lehetnek. A szervezett szakfelügyelet nagyon sokat tehetne a zenészképzés színvonalának emelésében. Baranya megyében ez részben megoldott, ugyanis zongora és rézfúvós tanszakon már működik egy- egy szakfelügyelő. Alkalmi megbízásokat is ad a megyei tanács művelődési osztálya. A tervek között szerepel, hogy a közeljövőben a zongora, a rézfúvós mellett még a vonós és fafúvós tanszakon is dolgozzanak ilyen szakemberek. A tanácsadó, segítő tevékenységük mellett elsősorban az iskolák közötti eredményesebb munkát segítenék, de összekötő kapoccsá is válnának az alsó és középfokú intézmények között. Ebben a munkában részt vennének a művészeti szakközépiskola tanárai is, akik elsősorban alkalmi megbízásokat kapnának. A művészeti szakközépiskola szakfelügyeletét az Országos Pedagógiai Intézet és a Művelődési Minisztérium szervezi. Fontos feladat, hogy ne csak formálisan járják az iskolákat, egyre nagyobb szerepet kellene vállalnia ebben az iskola vezetésének, ugyanis a színvonalat inkább belülről kellene minősíteni — mondta végezetül Fischer János. Sz. K.
