Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-06 / 36. szám

1986. február 6., csütörtök Dunántúli napló 5 Tervek az eredményesebb gazdálkodás érdekében Zárszámadás Drávasztárán A tsz az egyetlen munkalehetőség a községben Kun Béla-centenárium Riportfilm készül az egységes tanár­képzésről A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Tanárképző Ka­rán három éve kezdődött meg az egységes tanárképzési kí­sérlet. Egyetemi szinten oktat­ják a leendő általános és kö­zépiskolai tanárokat. Magyar- országon ez az egy ilyen jelle­gű felsőoktatási intézmény funkcionál, ezért a pécsi egye­tem különlegességnek számít. Az eltelt három év lehetővé teszi, hogy az egységes tanár­képzésről már ne csak mint kí­sérletről essék szó. Tapasztala­tok gyűltek össze, vélemények alakultak ki ennyi idő alatt. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója az elmúlt na­pokban riportműsort készített a JPTE Tanárképző Karán. Szót kaptak mindazok, akik illeté­kesek a véleménynyilvánítás­ban, a tapasztalatok megfo­galmazásában és átadásában. Elsősorban az egyetem rekto­rával és a négy új egyetemi intézmény vezetőivel folytatott beszélgetések mutatkoznak ér­dekesnek, de megszólalnak az oktatók, a KISZ-vezetőség, va­lamint a diákság képviselői is. Pécsnek, mint egyetemi vá­rosnak, igen nagy szellemi ka­pacitást hozott ez a kísérleti felsőoktatási intézmény. A ka­ron magasabbak lettek a tu­dományos követelmények és nemzetközi kapcsolataik egyre gyarapodnak. Ezeket az új je­lenségeket behatóan elemzi a készülő riportfilm. Vizsgálja to­vábbá a diákok fogékonyságát a közéleti dolgok iránt, hogy ilyen téren milyen változás mu­tatkozik a korábbi érdektelen­séget követően. A Tanárképző Karon jelen­leg humán tárgyakból folyik az egységes tanárképzés. A filmben megszólalók a jövő­beli tervekről adnak informá­ciót, és a nézők választ kap­nak majd arra, hogyan tovább a természettudományos szakok területén. A film készítőit, Bükkösdi László rendezőt, Pánics György szerkesztőriportert és Pálfi Ist­ván operatőrt, két cél vezeti. Bemutatják az intézményt a magyar értelmiségnek és más egyetemi városoknak, valamint tájékoztatást adnak az átlag­nézőknek az egyetemi életről. A riportok várhatóan még a tavasszal képernyőre kerülnek. Magyar élelmiszerek külföldi kiállításokon Februárban két külföldi ki­állításon is bemutatkozik — a Hungexpo szervezésében — a magyar élelmiszeripar. A hol­landiai utrechti élelmiszervásá­ron február 12-től 27-ig 12 magyar vállalat és gazdasági társulás vesz részt. A legjelen­tősebb európai élelmiszer be­mutatón többek között mélyhű­tött konyhakész fácán-, vadka- csakészítményeket, ivóleveket, különleges borokat, diabetikus süteményeket és savanyúság­féléket állítanak ki a magyar cégek. A magyar élelmiszeripar február 24-től március 2-ig önálló bemutatót rendez a délkelet-ázsiai Szingapúrban. A mintegy 180 négyzetméteres területen 15 vállalat ismerteti exportkínálatát. Drávasztárán, Baranya egyik legkisebb termelőszövetkezeté­ben tegnap tartották az éves zárszámadó közgyűlést. A többszörösen hátrányos hely­zetűnek minősített, Dráva men­ti körzetben található község lakóinak a mezőgazdasági termelés adja helyben az egyetlen munkalehetőséget. Ez­zel magyarázható, hogy az 1075 hektáros szántóterülethez viszonyítva magas a létszám: 120 aktív és 134 nyugdíjas tag­ja van a termelőszövetkezet­nek. Nagyrészt növénytermesz­téssel foglalkoznak. Az 1985- ös termésátlagok alacsonyak voltak: búzából 4, őszi árpá­ból 4, kukoricából 6,5 tonna hektáronkénti mennyiséget ér­tek el. Paprikából viszont ma­gas, 25 tonnás átlaggal is di­csekedhetnek. A vetésszerke­zetet 1986-tól a napraforgóval bővítik. — Állattenyésztésünket a szarvasmarhatartás jeJlemzi és nem a -tenyésztés — mondta közgyűlési beszédében Dudás Gyula elnök. — A jelenlegi ma- gyartarkatartás helyett vagy teljes állománycsere, vagy bér­hizlalás, vagy pedig egyéb ál­latfajta, például baromfi te­nyésztése az eredményes gaz­dálkodás lehetséges útja. Az utóbbi érdekében a kez­deti lépéseket megtették, a baksai termelőszövetkezettel felvették a kapcsolatot. A melléküzemági tevékeny­séget a zöldpaprika előtartó- sítása jelentette. Az itt feldol­gozott, nagyrészt vásárolt paprikaalapanyag mennyiségi­leg egyre csökkent, majd a hiány állandósult. Ezért a tar­tósítóüzem termelését szünetel­tetik'. A felszabadult női mun­kaerő foglalkoztatásáról gon­doskodnak, 20 varrógépet állí­tanak üzembe még e hónap­ban, együttműködve a Szentlő­rinci Áfész-szel. A varroda bő­víthető, így nemcsak a tsz-ta- goknak, hanem a község fia­talasszonyainak is munkalehe­tőséget ad. A hagyományosan zöldség- termesztő térségben papriká­val a háztáji gazdaságok fog­lalkoznak ez évtől a tervek szerint. A talajelőkészítést, mű­trágyázást, öntözést, értékesí­tést a termelőszövetkezet vég­Új szolgáltatást vezetett be az Apáczai Csere János Neve­lési Központ Művelődési Háza. Ezentúl szerdánként délután öttől hatig OTP-ügyekben — kölcsönök, ifjúsági takarékbe­tétek, áru- és ingatlanvásár­lási hitelek — tartanak szak- tanácsadást. Tegnap került sor az első fogadóórára. Ez­után szinte egymásnak adták a kilincset. A legtöbben a ház­vásárlás hitelfeltételeiről ér­deklődtek, volt, aki a tanácsi lakása helyett szeretne falusi iházat venni, mások viszont együtt kívánnak élni a szüleik­kel, ezért vállalkoznak a cse­rére, vásárlásra. Akadt olyan is, aki az Ifjúsági Takarékbe­tétről kért felvilágosítást. zi, a paprikaföldet igénylők­nek kapálniuk és termést le­szedniük kell. Jelentős jövede­lemkiegészítést biztosíthat ez a tsz-tagságnak. A kedvezőtlen adottságú dróvasztárai termelőszövetke­zetben csekély eredményt ér­tek eí tavaly, mindössze hat­százezer forintot. A munka mi­nőségi és mennyiségi emelésé­vel kívánják — a vázolt elkép­zelések szerint a — következő gazdasági éveket eredménye­sebbé tenni. Tavaly ősszel kezdték a ter­vezést, januárban pedig már az átalakítási munkálatokat is megkezdhették a Pécsi Sütő­ipari Vállalat régi süteményes üzemében. Az Universitas utcá­ban — tavaly még Temető ut­ca — levő 6-os számú egysé­gük 1983 óta kihasználatlanul állt, ugyanis a városi tanácson felvetődött az épület szanálá­sának gondolata. Miután bebi­zonyosodott, hogy az ezredfor­dulóig erre nem fog sor kerül­ni, a vállalat vezetősége a régi épületben cukrászüzem létesí­tése mellett döntött. Az elmúlt években már pró bálkozott hasonló jellegű szol­gáltatással a Nevelési Köz­pont, akkor azonban jogi, pe­dagógiai és kiskertművelői té­mákban adtak tájékoztatást. Ez az információs központ azonban megszűnt. Az elmúlt időszakban egyre többen ke­resték fel a közművelődési in­tézményt — elsősorban annak jogászát — hitel- és más taka­rékossági ügyekben. Ebből szü­letett meg az ötlet, hogy az itt dolgozó több mint hatszáz munkatárs részére tájékoztatót szervezzenek ezekben a téma­körökben. Erre a lakótelepen élők közül többen is szívesen eljöttek volna, hiszen nagyon sok fiatal él itt, akinek gondot Kun Béla születésének 100. évfordulójáról centenáriumi rendezvénysorozattal emlékez­nek meg a következő napokban Budapesten. A jubileummal kapcsolatos eseményekről szer­dán az MSZMP KB Párttörté­neti Intézetében tájékoztatták a sajtó képviselőit. Huszár Ist­ván, az MSZMP KB Párttörté­neti Intézetének igazgatója el­mondotta: a centenáriumi A korábbinál jóval maga­sabb színvonalú kereskedelmi munkának, a céltudatosabb áru- és utasszervezési tevé­kenységnek, s nem utolsósor­ban a jobb propagandának köszönhetően igen jó évet zárt a Magyar Légiközlekedési Vál­lalat: 1985-ben rekordforgal­mat bonyolított le. Erre az évre mindössze 2,5 százalékos teljesítménynöveke­désre számít a Malév. Elsősor­ban az utasok kényelmét sze­A januári munkakezdés óta mintegy 15—20 ember dolgo­zik az új profilú üzem megva­lósításán. A kőműves és vízve­zeték-szerelési munkákat az ÉLISZ, a villanyszerelési mun­kákat a VILLGÉP szakemberei végzik. Földgázüzeműre állítják át a fűtőkemencéket, így a gázhálózatot is átalakítják, gáz­fogadó állomást is kell építe­niük. A szükséges gépek be­szerzését és beszerelését, va­lamint a kemencék felújítását saját kivitelezéssel oldják meg a sütőiparisok. Ha a mintegy 3 millió forint költségű beruhá­jelent egy-egy lakásvásárlással kapcsolatos hitel elintézése. Az OTP-ben azonban már ál­talában öt óra után nincs ügy- félfogadás. Sokan a munka­helyükről mennek el, hogy szaktanácsot kérjenek. A tervek szerint a későbbiek­ben lehetőség lesz arra is, hogy a helyszínen Ifjúsági Ta­karékbetétre, átutalási betét­számlára és munkabér-átuta­lásra is kössenek szerződése­ket. Ezenkívül nemcsak az áru-, és lakásvásárlási, valamint építési hitellehetőségekről ad­nak felvilágosítást, hanem is­mertetik a takarékossági lehe­tőségek legelőnyösebb formáit is, mint hitellevél, betétkönyv és kötvényvásárlás. megemlékezések a nemzeti ön­ismeret elmélyítését is szolgál­ják. A rendezvénysorozat feb­ruár 11-én nemzetközi tudomá­nyos ülésszakkal kezdődik. A kétnapos konferenciának — amelyen Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára tart bevezető előadást — a Magyar Tudományos Aka­démia ad otthont. retnék fokozni, és javítani a ki­szolgálás színvonalát. Töreked­nek arra, hogy egyes járato­kon csökkenjen a zsúfoltság. Ennek érdekében az új menet­rendi időszakban Londonba például a mostani heti három helyett négy járatot indítanak, Zürichbe pedig nyolc gép in­dul hetente a jelenlegi hét he­lyett. A müncheni járatok szá­mát is bővítik ötről hétre, Mad­ridba négy, Barcelonába pedig minden héten három gép indul. zás elkészül, Baranya megye legnagyobb kapacitású cuk­rászüzemében kezdhetik meg a munkát a szak- és betanított munkások. Ennek várható ide­je április vége. Kezdetben egy műszakban dolgozva, 15 milliós évi árbe­vétel elérését várják a 10 fős kollektívától, később — ha ter­mékeik fogadtatása kedvező lesz — növelni kívánják a lét­számot, s a műszakok számát. S hogy mit fognak itt előállí­tani? Mint Fónai László, a vál­lalat főmérnöke elmondta, el­sősorban hiánycikknek számító, vagy eddig más, esetleg távo­li megyékből vásárolt termé­kekkel kívánnak megjelenni a boltok polcain, s a vendéglá­tóipari egységekben. ígéretük szerint nem lesz hiány kré- mes-, rétes-, pite- és mignon­féleségekből, gyártanak majd kész tortákat, torta- és krémes- lapokat, félkész képviselőfán­kot. A vendéglátóiparnak és más megrendelőknek speciális termékek kis szériában való el­készítését is vállalják. Ha pedig süteményes üze­mükben meghibásodás, kar­bantartás miatt leállásra kény­szerülnek, a hiány mérséklése céljából zsemlét és kiflit a cuk­rászüzemben is nagy tételben tudnak majd gyártani. Az új beruházás tehát rugalmasabb gyártáslehetőséget is biztosít a sütőipari vállalatnak. Balog N. Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán Csongrád megyébe lá­togatott. Szegeden a megyei pártbizottságon Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizott­ság első titkára, Papdi József, a megyei tanács elnöke, vala­mint a megyei pártbizottság titkárai fogadták, és tájékoztat­ták a megye gazdasági ered­ményeiről és gondjairól, a múlt évi képviselő- és tanácsválasz­tások tapasztalatairól. * Borisz Sztukalin, a Szovjet­unió budapesti nagykövete szer­dán látogatást tett a Magyar Rádióban. Találkozott a rádió vezető munkatársaival és tájé­koztatta őket a Szovjetunió Kommunista Pártja közelgő kongresszusának előkészületei­ről. * Dr. Medve László egészség- ügyi miniszter szerdán a SZOT- ba látogatott. Az egészségügy VII. ötéves tervi fejlesztéséről, a betegségek megelőzését szolgáló társadalmi program kialakításáról és megvalósítá­sáról, továbbá a szakszerveze­ti választások során felvetett, s a tárcát érintő kérdésekről, valamint a minisztérium ezek­kel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztatta a SZOT, az ipar­ági ágazati szakszervezetek, valamint a szakszervezetek me­gyei, budapesti tanácsainak vezető tisztségviselőit. * Négy katolikus és kilenc re­formátus lelkész tett esküt az alkotmányra szerdán a Bara­nya Megyei Tanácson Horváth Lajos megyei tanácselnök előtt. Az eseményen részt vett Szabó Árpád, a Baranya Megyei Ta­nács egyházügyi titkára, Kom- lósi Ernő, a református egyház­megye esperese és dr. Kneip István katolikus püspöki iroda­igazgató. * Befejeződtek a munkásőrség egységgyűlései, amelyeket ja­nuár 4-től február elejéig min­denütt munkaidő után, főként a hétvégi pihenőnapokon tar­tottak meg. A pártszervezetek képviselői, a szocialista bri­gádok tagjai, a munkásőrök munkatársai, családtagjai je­lenlétében megtartott esemé­nyeken, több százezer ember előtt, öt év teljesítményét ér­tékelték beszámoló jelentéseik­ben a parancsnokok. Az egységgyűléseken az MSZMP KB tagjai, a kormány, az állami és társadalmi szer­vezetek, a fegyveres erők és testületek vezető képviselői köszöntötték a munkásőröket. A csapatzászlók előtt csaknem három és félezer új munkósőr köztük 350 nő tette le az esküt. * Szerdán tartotta zárszámadó közgyűlését a kápolnásnyéki Vörösmarty Termelőszövetkezet. A 4250 hektáron gazdálkodó nagyüzem Fejér megye leg­eredményesebben működő szö­vetkezetei közé tartozik. A szövetkezet 1985. évi gazdál­kodásának eredményeként 14 millió 688 ezer forint tiszta nyereséget ért el, így a tag­ság egy főre jutó részesedése 61 ezer 860 forint volt. A zárszámadó közgyűlésen leköszönő és nyugdíjba vonuló Lázár Dezső tsz-elnököt Ván- csa Jenő miniszter köszöntötte, s kimagasló munkája elismeré­séül átnyújtotta neki az Elnöki Tanács által adományozott Áp­rilis Negyediké Érdemrendet. A kápolnásnyéki Vörösmarty Ter­melőszövetkezet új elnöke, az eddigi elnökhelyettes Sirkó Ti­bor lett. * Február 1. és 5. között ha­zánkban tartózkodott Jósé Ma­ria Balcells, a piarista rend ge­nerálisa. Látogatása során ta­lálkozott^ Lékai László bíboros­sal, esztergomi érsekkel és a magyar katolikus egyház több más vezetőjével. A piarista rendfőnököt fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. OTP-szaktanácsadás A Nevelési Központ szolgáltatása L. Cs. K. Hiánypótló termékek Uj cukrászüzem Pécsett # Új Malév-irodák, sűrűbb járatok lz ÉLISZ munkásai már megkezdték a falburkolat és a villamoshálózat felújítását. Fotó: Läufer László

Next

/
Thumbnails
Contents