Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-06 / 36. szám

1986. február 6., csütörtök Dunántúli napló 3 Az iskola a társadalom fontos tényezője Gondolatok a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusáról Beszélgetés dr. Erhardt Imrével Baranyában 310 „tbg**-s van Tehetséggondozó szak­körök a középiskolákban A Pedagógusok Szakszerve­zetének nemrég megtartott XII. kongresszusa, az ott elhang­zót gondolatok még jó ideig foglalkoztatják majd a peda­gógustársadalmat. Az egyik baranyai küldött és hozzászóló, dr. Erhardt Imre, a Széchenyi István Gimnázium és Szakkö­zépiskola igazgatója, a Peda­gógusok Szakszervezete Bara­nya Megyei Bizottságának el­nöke összegezi ezúttal benyo­másait a nemrég megtartott kongresszusról: — A harmincöt hozzászóló többsége a pedagógusok mun­kájának személyi és anyagi feltételeit elemezte, ismertette. Nem is annyira a pedagógu­sok bérének a közelmúltbon történt emeléséről szóltak, ha­nem inkább a nyomasztó pe­dagógushiányról. Ezt a beisko­lázási keretszámok növelésével szeretnék orvosolni, s azzal, hogy a nyugdíjkorhatáruk után is tovább dolgozók nyugdíj­alapját növelik kedvező mér­tékben. A feltételeket illetően igen sok szó esett felsőoktatá­si intézményeinkről: épületeik elavultak, a dolgozóik átlagbé­re más pedagógusrétegekhez viszonyítva a felénél is alacso­nyabb, mint a háború előtt. Igen lemaradt a kívánatos mértéktől az iskolák technikai és adminisztratív dolgozóinak bére. — Hogyan szóltak a kong­resszuson a pedaaógus társa­dalmi presztízséről? — Erről beszélt hozzászólásá­ban Sarlós István, az MSZMP PB tagja, az Országgyűlés el­nöke. Kérte a közigazgatás tá­mogatását, védelmet kért a felettesektől a pedagógusokat indokolatlanul érő támadások ellen. A jó munkahelyi lég­kört, a kollegialitást is megje­lölte közérzetformáló tényező­ként, továbbá a pedagógusok kellő tájékoztatását. Ugyan­akkor őket is nagyobb közéleti aktivitásra hívta fel, a viták­ban való részvételre, hangjuk hőhatására. — ön milyen témákról be­szélt a kongresszuson? — Arról a széttagoltságról például, ami az egyes iskolai fokozatok között fennáll, s amit mérsékelni kell. Vagy a peda­gógusok újításainak mozgal­máról, amit megyénkben egy pénzalappal szeretnének támo­gatni a tanácsok és a szak- szervezet. Arról, hogy szélesí­teni szeretnénk kollegáink ok­tatáspolitikai ismereteit, s ez­zel e politika formálóivá tenni őket. Aztán az iskolák bevé­telt hozó tevékenységének és a tartalmi munkának kapcso­latáról, mely utóbbi óhatatla­nul hátrányt szenved. A kis­iskolák gazdasági és nevelési gondjairól, majd végül a szak­munkásképzésről beszéltem, amely elavult tanműhelyeivel nem tudja felkészíteni a leen­dő szakmunkást a fejlett tech­nológiák befogadására és al­kalmazására. Mint a pedagó­gusokat irritáló tényezőt emlí­tettem az elitiskola és a tö­megiskola vitáját, továbbá a mostani nagy létszámú tizen­éves nemzedék oktatásáról, neveléséről elhangzó vitákat. — Közeleg a SZOT-kongresz- szus. Milyen kérdéseket visz­nek oda a Pedagógusok Szak- szervezetének kongresszusáról? — Elsősorban azt kell tuda­tosítania minden szakszerve­zetnek — szól az ajánlás —, hogy az iskola a társadalom rendkívül fontos tényezője. Mindenütt figyelni kell arra, hogy mindenki elvégezze az általános iskolát. Kérte a kong­resszus a tehetséggondozás és a sport ügyének támogatását. Jelezte azt is, hogy az új adó­zási rendszer kedvezőtlenül érinti majd a vállalatok az is­kolák részére nyújtott támoga­tását. Felhívták a SZOT-kong- resszus figyelmét a vállalati kulturális alapok valóban kul­turális célra való fordítására. Végül az is szerepelt az aján­lásban, hogy folytatódjék és fokozódjék a pedagógusok tár­sadalmi és anyagi megbecsü­lése. — Baranyában milyen teen­dőkre figyel most a Pedagógu­sok Szakszervezete? — A pedagógusképzőkben tanuló fiatalokat szeretnénk minél nagyobb mértékben a pálya felé, illetve a kis falvak­ba irányítani, hogy csökken­jen a képesítés nélküliek ará­nya. Célunk, hogy minél ki­sebb bérmaradványokat juttas­sunk vissza, és fizessük ki azo­kat a pedagógusoknak, akik megdolgoztak értük. Túl na­gyok ezek a maradványpén­zek. Szorgalmazzuk, hogy kol­légáink friss információkat kapjanak az oktatáspolitika aktuális mozgásairól, és sze­retnénk tovább lazítani a ha­tárokat az iskolafokozatok kö­zött. Idős kollégáinknak, akik­nek alacsony a nyugdíjuk, ma­gasabb nyugdíj megállapítását indítványozzuk. Gállos Orsolya — Nevezzük, ha lehet, önképző körnek — indítványozza Lukács Miki és a többiek élénken he­lyeselnek. öten ülnek a pécsi Nagy Lajos Gimnázium könyv­tárában, Kucsera Itala, Bakán András, Pusztai Zsuzsanna, Kész Tamás, Lukács Miklós. Második, illetve harmadik osz­tályosok a gimnáziumban és tehetséggondozó szakkörökbe járnak, ki kémiára, ki történe­lemre, ki matmatikára. Két­hetenként két óra. így kimond­va nem sok, ám nem tűnik ki belőle a rengeteg otthoni ké­szülés, a cédulázások, a dol­gozatok írása, a tanulmányi versenyekre való „edzés". De szeretnek ezekbe a szakkörök­be járni, mert érdekli őket, mert majdani pályájukat is ezeknek a tárgyaknak a köré­ből kívánják választani, mert átfogó, sokoldalú ismerettel gyarapodnak. — A többi tantárggyal hogy álltok? — egymásra néznek és egy pillanatig haboznak, mond­ják-e a véleményüket, vagy sem, de aztán mégis belekez­denek. — Az önképzősök közül ál­talában mindenkinek elég jó a bizonyítványa, ritka, hogy va­lamiből kettese, hármasa is van. De aki gimnáziumba je­lentkezik, kevés kivétellel, sze­retne továbbtanulni. A felvé­teli pontvadászatot pedig idő­ben kell elkezdeni és ezért egyes tantárgyak háttérbe szo­rulnak, előnyben részesítjük azokat, amelyeknek az ered­ményei beleszólnak majd a fel­vételi eredményünkbe. ♦ A megyei tehetséggondozó szakkörök létrehozásának ötle­te dr. Bárdi László megyei fő­tanácsos, középfokú oktatási csoportvezető és Csonka Takács Lászlóné középiskolai pedagó­giai felügyelőtől származik, ők látják el azóta is a szervező, irányító munkát. A szakkörök harmadik éve működnek a me­gyei tanács költségvetéséből. Több tanárt kértek fel erre a különmunkára a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból, a Janus Pannonius Szakközépiskolából és Gimnáziumból, a Leöwey Klára Gimnáziumból, a Ziper- novszky Szakközépiskolából, a Széchenyi István Szakközépis­kolából és Gimnáziumból, a Komarov Gimnázium és Szak- középiskolából, a Kodály Zol­tán Gimnáziumból, a mohácsi Kisfaludy Gimnáziumból és a szentlőrinci kollégiumból. A foglalkozásokat is a jól felsze­relt iskolákban tartják. A te­hetséggondozó szakkörök cél­kitűzése, hogy lehetőséget nyújt­son azoknak a diákoknak, is­mereteik sokoldalú, magasszín­vonalú bővítésére, akik meg­felelően érdeklődők, hajlandók jelentős többletmunkát végez­ni és eredményeket mutatnak föl. Magyarból, történelemből, matematikából, kémiából, bio­lógiából, fizikából évfolyam­megoszlásban működnek tehet­séggondozó szakkörök, idegen­nyelvekből és számítástechni­kából pedig egy csoportba egy­aránt járhatnak elsősök és akár harmadikosok is. S hogy kik lehetnek ezeknek a szakkörök­nek a tagjai? A módszerek évenként változnak. Idén az ál­talános iskolai eredmények, a középiskola első osztálya első félévében nyújtott teljesítmény és még a nyolcadikban elké­szített pályázatok alapján válo­gatták a kiemelkedő eredmé­nyeket elért tanulókat a szak­körökbe. A „thg-s” szakkörök mellett természetesen szervez­nek hagyományos iskolai szak­köröket és felkészítik a tanuló­kat a tanulmányi versenyekre. A „thg-ból” ki lehet lépni, egyik szakkörből a másikba je­lentkezni, ha változik az érdek­lődés. Nem zárt „rendszer", új tagokat is felvesznek. A me­gyéből 310-en járnak a körök­re. Csonka Takács Lászlóné az ősszel megvizsgálta a szakkö­rök első két évfolyamának ered­ményeit. A tanulók negyven százalékának minden tárgyból jelese van, és a többségnek is alig akad egy-két négyese. So­kan szerepeltek sikeresen az országos tanulmányi versenye­ken. ♦ — őrülök a szervezett tehet­séggondozásnak és szívesen csinálom — mondja Kromek Sándor, a Nagy Lajos kémia­tanára. — Köztudott: a tanul­mányi eredmény nem minden, de általában mégis azonosítják a tehetségeseket a kitűnőkkel, itt pedig nem a bizonyítvány a döntő. — Ez a munka a tanártól is többletmunkát kíván, de látva a gyerekek igyekezetét, ered­ményeit, különösen megéri. El­sősorban azt állapítjuk meg. hogy ki az érdeklődő, de hogy tehetséges-e, objektiven még nem lehet eldönteni, az a ké­sőbbiekben derül ki: hogy mi­lyenek a hozott és a kibonta­koztatott képességek, milyen a tanuló szorgalma, kitartása, a család menyiben bíztatja az újabb feladatok elvégzésére — mondja Maíavovszky Iván, aki szintén a Nagy Lajos Gimná­ziumban tanít és történelem tehetséggondozó szakkört vezet. — Az iskolai osztályzatokba beszámít, hogy ki jár ilyen szak­körbe? — Egyáltalán nem. Amit ta­nítunk, nem is azonos a tan­anyaggal, nem burkolt korrepe­tálás folyik. Kiegészíti a tan­anyagot, tágítja a gyerekek szemléletét, egy kérdést több oldalról is megvizsgálnak, orientálja az érdeklődést. Nagy az öntevékenység szerepe is. Anyagunk nem azonos az isko­lai szakkörök tematikájával sem, mert az jobban épít az órán hallottakra, inkább ahhoz kötődik — magyarázza Kromek Sándor. ❖ — A gimnázium szívesen tá­mogatja az új kezdeményezé­seket, így a szervezett tehet­séggondozást is. Néhány évvel ezelőtt alapítottuk a „Lajos”- díjat, amelyet azok a negye­dikesek kapnak meg, akik az évek során szerepeltek az or- országos tanulmányi versenye­ken vagy a művészeti sereg­szemléken, példás a magatar­tásuk, közösségi munkát végez­nek. A megyei tehetséggondo­záson kívül is feladata minden tanárnak a tanulók legjobb fel­készítése, képességeik kibonta­koztatása, az iskolai intézmé­nyes tehetségfejlesztés — mondia dr. Kelenfi Elemér, a gimnázium igazgatója. Barlahidai Andrea IV. évesek matematika fakultációs foglalkozása a Komarov Gim­náziumban. Fotó: Proksza László „Családi mozi" Véménden Minden néző találja meg a kedvenc filmjét Színhely a véméndi közsé­gi könyvtár: balról, a műve­lődési házból zeneszó hal­latszik (gyakorolnak a gye­rekek), az üveges ajtón a mozi bejáratára látni. Ennek a mozinak az életében törté­nik most némi változás: Bíró Antal üzemvezető gépész (jegyszedő), felesége és Goszler lózsel, a mozi pénz­tárosa búcsúznak a munká­juktól, amely harminc év alatt nemcsak munka, ha­nem egy kicsit szenvedély is lett; pénzkereset és szó­rakozás nekik maguknak is, miközben a falu szórakozá­sát szervezték. Harminc év nagy idő, az elmúlt három évtized a mo­zi történetében pedig külö­nösen változatos volt. Bíró Antal, aki annak idején, amikor a gépészséget vál­lalta, rakodómunkás volt a Tüzépen, megért egy-két for­dulatot a technikai feltéte­lek, az irányítás meg az íz­lés változásában. Szovjet há­borús filmek és magyar ze­nés filmek sikerére emlékszik régről, amerikai kalandfil­mek sikeréről újabban. Vé­ménden, ahol már a háború előttről vannak hagyományai a mozilátogatásnak, előbb normál filmeket vetítettek, aztán, a visszafejlesztés idő­szakában keskeny filmeket. Most ismét a felfejlesztés van napirenden, hiszen a véméndi moziba várják a szomszéd falvakból azokat a látogatókat is, akiknek egy időben lóháton, kerékpáron, szállította a filmet Bíró An­tal. Szép emlékek, kalandos történetek elevenednek meg: nem csoda, ha meghatódik a „gépész úr", amikor átve­szi a Kiváló Dolgozó kitün­tetést Pozsgai Miklóstól, a megyei moziüzemi vállalat igazgatójától. (Bíró Antalné és Goszler József pénzjutal­mat kaptak.) A véméndi mozi „családi mozi” volt — az is marad. Horváth Etele, a művelődési ház igazgatója vállalta a gé­pész munkáját, körzeti ápo­lónő felesége lesz a pénztá­ros, anyósa pedig a jegysze­dő, takarító. A moziüzemi vállalat volt a kezdeménye­ző ebben a megállapodás­ban: Horváthék meghányták- vetették a dolgot, s úgy talál­ták, érdemes. A vállalat 20, 18, 15 forintos órabért fizet és a filmszállítás költségeit is, és természetesen gondoskodik a mozi fenntartásáról, javí­tásáról. A művelődési ház, az iskola munkáját is segít­heti a moziműsor. A februá­ri és márciusi program lát­hatóan annak jegyében ké­szült, hogy minden korosz­tály és ízlés találjon magá­nak valamit: operettfilmek, indián- és katasztrófatörté­netek, az egyetemes filmtör­ténet és a klasszikus magyar filmek sorából egy-egy von­zó cím szerepel a tervben. — Hétfőn, pénteken, va­sárnap este játszunk, vasár­nap délután a gyerekeknek is — mondja Horváth Etele. — A helyár marad 7, 8 és 9 forint. Számítok az iskolák­ra a környező falvakból is, a tsz megígérte, behozza a gyerekeket. Szervezek óvo­dásoknak külön előadást, működik nálunk ifjúsági klub és cigányklub, ők is poten­ciális közönségnek számít­hatók. A száztíz személyes mozi belül jó állapotban van, gondozott, a külsejére azon­ban ráfér a csinosítás. És mindenekelőtt a reklám és a tájékoztatás javítása: új feliratok, vitrinek készülnek, és két éven belül az elavult 16 milliméteres vetítőgépet normálra cseréli ki a Bara­nya Megyei Moziüzemi Vál­lalat. G. T. Képernyő llllpiillli Alkohol Nem szeretem a számokat a televízióban. Kapkodja az ember a fejét, próbálná fel­dolgozni a felvillantott adato­kat, táblázatokat, de nincs rá idő, „visszalapozni” meg le­hetetlen. Próbálok valarnit megjegyezni, valami vi­szonyt, mihezképes-1 legalább, aztán hol sikerül, hol nem. Másfelől meg szeretem a szá­mokat a tévében. Hűvösek, világosak, szikárak. S talán azért is döbbentenek meg a 'képernyőn, mert oly rövid ideig láthatók. Az ember fel­szisszen és nincs ideje az egy- részt-mósrészt ön- és közvéle- mény-nyugtató játékaira. Tud­va, persze, hogy éppúgy lehet velük bűvészkedni, mint a sza­vakkal. A televízióban is, másutt is. Csütörtökön volt min felszisszenni. A Hírháttér — a tévé egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb műsora — háromnegyed órán át a hazai alkoholfogyasztással és al­koholizmussal foglalkozott. Gyökeresen újat mondani nemhogy negyvenöt percben, de egy egész este során is nehéz lenne, Györfly Miklós beszélgetése dr. Veér András orvossal és Andorka Rudolf szociológussal sem akarta itt és most megoldani a magyar- országi alkoholizmus gondját. De a sulykolásnak, az újra- mondásnak valami hatása, haszna talán mégis van. Nem, nem az alkoholistára, hisz aki csütörtökig úgy vélte csak ivással tudja oldani és „meg­oldani” az életét, az péntek reggeltől sem lett absztinens. A hatás ha volt, ha van, azt hiszem, más természetű. A műsor tárgyilagos, de egy pillanatra sem szenvtelen hangja elsősorban azokhpz szólt, akik mindmáig az egyetlen és fő okot a teli ita­los polcokban látják, esetleg eggyel előbb, abban tudni­illik, hogy az állam keményen érdekelt az alkohol forgalma­zásában. Persze, mindkettő súlyos ok, az alkohol viszony­lag tényleg olcsó, a választék viszonylag tényleg nagy, s pz állam bevétele 1984-ben 40 milliárd forint volt alkoholból. Azt mondja a szociológus, hogy a látható kár ennél az összegnél jóval kisebb, a lát­hatatlan viszont a becslések szerint jóval nagyobb. Már­most ez ok, vagy okozat? Nem dönthető el könnyen. Az egyén, mikor komolyan inni kezd, a lelke mélyén jól tud­ja, hogy az ital megoldani semmit nem fog, viszont old, gyorsan és olcsón. Tehát gondjai valódi megoldását elodázza, kitolja a távoli jö­vőbe s nem hiszi, hogy addig­ra nem lesz talán megoldó­képes. Az állam, aki beszedi az évi negyvenmilliárdot, tud­ja, rövid távon haszna van, hosszú távon kára. Old, per­sze, oldogat, látja, hogy nem jó ez így, de a valódi megol­dást éppúgy kitolja a távoli jövőbe. Közben mindannyian, akik az állam is vagyunk, az alkoholista is vagyunk, tudjuk, hogy az okok jóval mélyebben vannak. Életmód, életvitel, szocializáció, modernizáció, ijesztő toleranciahiány — a sor folytatható. Végigbeszéletlen — s gondolation — olykor vé- gigbeszélhetetlen egyéni és nemcsak egyéni konfliktusok, egész átmeneti állapotunk, mely sokféleképp nevezhető.— valahol ez az „alja”, a „mé­lye” annak a 10,2 liter „sta­tisztikai" tiszta szesznek, amit csecsemőtől matuzsálemig évente megiszunk. Persze nem áthárítása ez az egyéni fele­lősségnek, ennek akár csök­kentése is hazugság lenne, ellendemagógia, csak tudni kell, hogy egyének egy adott közegben-környezetben — s a tágabb környezet is ideérten­dő — lesznek épp ilyenné. Et­től az igazán komoly anyagi áldozatokkal és lemondással járó tüneti kezelés elkerülhe­tetlen, csak tudni kell, és „hírhátterek" sorón ismételni, hogy ez még nem egyenlő a gyógyítás egészével. Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents