Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-30 / 29. szám
Olimpiai ötpróba A télikispróbával Húsz kilométeres túra Több ezren vettek részt az elmúlt években a közkedvelt — egész éven át folyó — olimpiai ötpróba akcióban, amelyet most február 1-én, szombaton a téli kispróba vezet be 1986. évi sorozatába. A kistúra rajtja szombaton reggel 9.00 órakor lesz a Hősök terén, a Puskin Művelődési Ház előtt. Nevezni a helyszínen lehet, 7.30 és 9.00 óra között, a 14. életévet betöltött, illetve a 14 éven aluli gyermekek részére a szülők hozzájárulása szükséges, melyet az igazolólap megfelelő rovatába történő aláírással kell igazolni. Ugyancsak szükséges minden résztvevőnek a 3 hónapnál nem régebbi orvosi igazolás is. A túra útvonala: Hősök tere-Tripammer fa-Fehérkúl -Büdöskút—Tubes-Misina- tető—Fehérkút— Hősök tere. A túrát férfiaknak és nőknek egyaránt 5 órás szintidőn belül kell teljesíteni — 20 km- es távon — a rajtnál kapott útvonalvázlat alapján. A vázlatban megjelölt ellenőrző állomásokon sorrendben kell bélyegzéssel igazolni a versenyzőkartont. Az induláshoz szükséges személyi igazolvány, orvosi igazolás, az akcióigazolvány és a nevezési díj egyidejű befizetése (a helyszínen: 20 forint). Labdarúgó VDNK Komlói Bányász-Szigetvár 1-0 (1-0) Szigetvár, 150 néző. V.: Tóth I. Komló: Boán — Papp dr., Schulteisz, Barta, Incze (Gállal) — Vukmann, Uhrik (Kresz), Varga, Hohmann (Katona) — Hegyi, Vigh. Edző: Csordás István. Szigetvár: Haller — hány i (Tóth), Lengyeltóti, Baumann, Révész — Bódog, Szállási, Szilágyi, Haragó (Horváth) — Bodó, Pintér. Edző: Pichler Imre. 25. perc: Ártalmatlan komlói támadás indult a baloldalon, Varga beadásnak szánt labdájára azonban senki sem számítót és az akadálytalanul csörgött a jobb kapufa tövénél a hálóba. (1-0). Az első félidő enyhe komlói fölényt hozott. A második játékrészt viszont hazai fölény jellemezte. A mérkőzés sorsát végül egy potyagól döntötte el a vendégek javára. Jók: Papp dr., Vukmann, Varga, ill. Lengyeltóti, Baumann, Révész. M. J. Mohácsi Új Barázda TSZ SE- Dombóvár 3-1 (2-0) Mohács, 100 néző. V.: Mó- zer. Mohács: Hornyák — Tóth (Brecska), Pirkholler, Újvári, Reit -— Ambrus, Óbert, Jurin — Martina (Szeicz), Havasi, Lő- rincz (Bohner). Edző: Rónai István. Dombóvár: Bien — Pászti, Banai, Barta, Mács (Csanádi) — Nagy, Hosszú, Horváth — Iván, Jakab, Ughi. Edző: Újvári Kálmán. 5. perc: Baloldali támadás után Reit a kapu elé ívelte a labdát és a tétovázó védők mellett Lőrincz a jobb felső sarokba perdítette a labdát. (1-0). 20. perc: Martina jobboldalon átjátszotta a védőket, önzetlenül Lőrincz elé tálalt, aki nyugodtan a hálóba lőtt (2-0). 70. perc: Havasi már a 16- oson belül járt, ahol a védők szabálytalanul szerelték. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette. (3-0). 78. perc: A mohácsi védők szabálytalankodtak, ez is 11-esi A büntetőt Jakab a hálóba lőtte. (3-1). Jól előkészített salakos pályán első félidőben a mohácsiak játszottak fölényben és jól, a második félidőben kiegyenlített lett a játék. Molnár F. Honvéd Táncsics-PVSK 2-1 (0-0) Kaposvár, 100 néző. V.: Aumann. Táncsics: Lukács — Tigyi, Kiss, Virág, Heregi — Göbölös, Papp (Molnár), Szántai, Kovács, Juhász (Lengyeltóti), Gyurics (Kolonlár). Edző: Köves László. PVSK: Tábit — Miklós, Hámori, Szende, Lajtai (Sipos) — Kaszás (Takács), Gergics, Hartai (Galla) — Freppán (Ábrahám), Baumhol- czer, Fábián (Pál), Hon/áth László. 50. percben Miklós 25 méterről lőtt szabadrúgása után Lukács röviden ütötte ki a labdát, Baumholczer ott termett és a hálóba lőtt. (0-1). 70. percben Szántai egyéni játékával egyenlített. (1-1). 77. percben Kovács már a büntetőterületen belül járt, amikor Hámori felvágta. A 11- est Szántai értékesítette. (2-1). A víztócsáktól tarkított salakos pályán nem alakulhatott ki jó játék. Az első félidőben a vasutasok voltak aktívabbak, de helyzeteiket elpuskázták. Szünet után a hazaiak kerültek fölénybe és jobb helyzetkihasználásukkal megérdemelten szerezték meg a győzelmet. J. R. Síbajnokság Megyei óriás-műlesikló bajnokság, Misinatető (38 induló). Eredmények. Férfiak. Felnőttek: I. Sashegyi, 2. Elter, 3. Csorba. Ifjúságiak: 1. Schumann, 2. Regdon Zs., 3. Mohai. Serdülő II. : 1. Pálmai. Gyermekek: 1. Meződi, 2. Iván L., 3. Gász. Nők. Felnőttek: 1. Bognárné. Serdülők II.: 1. Iván V. Serdülők I. 1. Nesz. Gyermekek: 1. Kiss, 2. Bognár, 3. Vönöczki (mind PVSK). Galyatetőn rendezték meg 1986 serdülő országos műle- sikló-bajnokságát, ahol a serdülő II. kategóriában a PVSK csapata (Vásárhelyi, Kovács, Végh) ezüstérmet szerzett. A labda lemaradt a képről, mégis az játszotta a főszerepet Radnai Zoltán felvétele Hagyomány már Szentlőrin- cen, hogy az Ifjúság úti Általános Iskolában megrendezik a szülők focifarsangját. Az idén három héten keresztül zajlott a torna, amelyen 70 édesapa rúgta a bőrt. Hat csapat indult, most az A-együttes lett az első. A legeredményesebb játékos Zsdrál Mihály, a legjobb kapus Tóth Balázs, a legjobb mezőnyjátékos Kürthy László lett. * Uj felszerelések - csillagászati áron Készülnek a női párbajtőrözők A Magyar Vívó Szövetség az elmúlt év végén körlevélben értesítette a szakosztályokat, hogy január 1-től a nemzetközi versenyeken már csak az új szabvány szerinti felszereléssel ellátott versenyzők állhatnak rajthoz. Január elején aztán gyors kiigazító levélben haladékot adtak év közepéig, mivel különben az első nagy hazai versenyen — a CAOLA Kupán — a magyar vívók nagy része nem tudott volna elindulni. Ezt nem is csodálhatjuk, hiszen még leírni is sok, hogy mibe kerül egy-egy versenyző felszerelése az új szabályok szerint. A fejvédő 2700 Ft, a tőrök és párbajtőrök darabja 2000 Ft, de legmagasabb ára az új KEVLÁR-ruhának van, ez 30 000 Ft-ba kerül. Ilyen árak mellett nem csoda, hogy még a magyar válogatott taqjai közül is sokan csak hírből ismerik az új felszerelést. Gaál Csabának, az U. PEAC vívószakosztólya vezető edzőjének véleménye szerint az eddigi felszereléssel sem volt veszélyesebb bármely más sportágnál a vívás, a szövetség csupán egy-két reflektorfényben történt sérülés nyomán volt kénytelen pályázatot kiírni az új felszerelésekre. Sajnos, az elfogadott megoldásoknak borsos áruk mellett számos hátrányuk is van, így ezek is csak átmeneti megoldást hozhatnak. A vívóruha például olyan fülledt melegérzetet okoz, hogy egy hosszabb versenyen szinte a hőguta tünetei figyelhetők meg a vívókon. Az új pengék igaz, hogy tízszeres élettartamúnk az eddigiekhez képest, de így is előfordulhat, hogy eltörnek. Az igazi megoldást Gaál Csaba szerint az jelentené, ha veszélyhelyzetben a vívópenge elválna a markolattói. Egy magyar találmány ezt oldja meg, a síkötésekhez hasonló elven, jelenleg ennek a módszernek a finomítása folyik. Tovább tart tehát egy mindenki számára elfogadható és megnyugtató megoldás keresése, de ehhez hozzátartozna a mostanában divatos erőszakos, sőt néha durva vívóstílus háttérbe szorítása a finomabb, elegánsabb technika újrafelfedezésével. Még egy újdonságról beszámolt a vezető edző. Az Universitas PEAC szakosztálya által már ciusban rendezendő nemzetközi Pannónia Kupa viadalon lesz a női párbajtőrvívósnak — mint teljesen új fegyvernemnek — az első bemutatkozása. Az új szakág létrehozását egyfelől a női öttusa térhódítása indokolja (az öttusában egy találatra menő párbajtőrvivás van), Az Egyetemi Tornacsarnokban készülnek a versenyekre az U. PEAC vivői másrészt pedig az eddigi rendkívül népes női tőrvívó mezőny megoszlását várják tőle. Kíváncsian várjuk a hölgyek bemutatkozását ebben az eddig férfiasnak tartott fegyvernemben, mindenesetre a pécsi szakosztály legbátrabb női vívói nagy elszántsággal készülnek az első próbatételre. Kép és szöveg: Maletics L. * Területi úttörőolimpia. Eredmények. Női tőr: 1. Burzán (TASI), 2. Lauferton (TASI), 3. Heller (Hal József téri Isk.), 4. Takács (TASI), 5. Szabó (TASI), 6. Badó (TASI). Férfi tőr: 1. Maróti (Berek u.-i Isk.), 2. Déri (TASI), 3. Tabak (Gyárvárosi Isk.), 4. Veres (TASI), 5. Rumi (1. sz. Gyak. Isk.), 6. Szalai (1. sz. Gyak.). Tájfutás Az MTFSZ elkészítette az egyesületi ranglistát is, amely a bajnoki pontverseny mellétt magában foglalja a minősítési, ranglista, nemzetközi és versenyrendezési eredményeket is. A bajnokság megnyerése után ezen rangsorban is a PVSK végzett az élen 270 ponttal megelőzve a 228 pontot gyűjtött Honvéd Schőnherz SE-t és a 180 pontos OSC-t. A 35 éves tájfutószakosztálynak a tavalyi év hozta a legjobb eredményeket. A szakosztály 1986. végén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját. A vezetőség megbízása alapján a vasutasok egyik legrégibb tagja, Ijjász István irányításával háromfős bizottság gyűjt anyagot az évfordulóra tervezett kiadványhoz. A szakosztály kéri, hogy akinek birtokában valamilyen dokumentum van, juttassa el hozzájuk. DÉL-DUNÁNTÚLI ARAMSZOLGALTATÓ VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET a vállalat központjában a pénzügyi és számviteli főosztályon SZÁMVITELI OSZTALYVEZETÖ-HELYETTESI munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 0 Közgazdaságtudományi egyetem, 0 legalább 5 éves szakmai gyakorlat, 0 erkölcsi feddhetetlenség. A megbízás határozott időre szól, alkalmasság esetén a szerződés lejártával osztályvezetői megbízást biztosítunk. A vállalat „K" kategóriás, bérezés az 5/1983. ME sz. rendelet figyelembevételével megegyezés szerint. Szükség esetén lakást biztosítunk. A PÁLYÁZ AT TARTALMAZZA: 0 részletes önéletrajzot, 0 az eddigi beosztásainak felsorolását, 0 jelenlegi munkahelyét, beosztását, jövedelmét, 0 az iskolai végzettséget, illetve egyéb szakmai képzettséget tanú' sitó okirat hiteles másolatát. A pályázatot a vállalat személyzeti és oktatási főosztályára kérjük benyújtani a hirdetés megjelenését követő 3 héten belül. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást ad a vállalat személyzeti és oktatási főosztályvezetője, Pécs, Rákóczi út 73/B. Telefon: Kézilabda A PMSC-férfiak a Kitér Kupával folytatják ötven százalékosra sikerült az elmúlt hét végén az első tripla mérkőzéssor eredménye a PMSC férfi kézilabdázóinak. Ám máris itt a javítási lehetőség, mivel ma és vasárnap is pályára lépnek a Kner Kupa vidékbajnokság keretében, míg szombaton délelőtt és délután a kettéosztott keretből kialakított csapatok megmérkőznek a Komlói Bányász I. és a Pécsi Baromfifeldolgozó SE együtteseivel, a Dunántúli Napló Kupában. A pécsiek az elmúlt pénteken értékes pontot raboltak Győrből, ám váratlanul kétgólos vereséget szenvedtek vasárnap hazai pályán, a Veszprémi Építőktől. Ma késő délután Tatabányán kísérlik megszerezni az idei Kner Kupában elérhető első győzelmüket, hogy a vasárnap délelőtt Pécsett, a városi sportcsarnokban, az NB I. újonca, a Dunaújvárosi Kohász elleni találkozón megkezdhessék a felzárkózást a tabellán. A KNER KUPA ALLASA 1. Várpalota 2 2 — — 56-40 4 2. Veszprém 2 2 — — 60-53 4 3. Rába ETO 2 1 1 — 54-40 3 4. PMSC 2 — 1 1 48-50 1 5. Tatabánya 2 — — 2 49-63 — 6. Dunaújváros 2 — — 2 37-57 — Mai sportműsor LABDARÚGÁS. VDNK-mérkőzés: Szekszórd—Baja, Szekszárd, 14.00. KÉZILABDA. Kner Kupa: Tatabányai Bányász—PMSC, férfi mérkőzés. Tatabánya, 17.00. Dunántúli nnpló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombost Jenő Kiadja <\ Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Káro'y Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007