Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)

1986-01-25 / 24. szám

12 Dunántúli napló 1986. január 25., szombat Január nehéz próbatétel a közel ötezer pécsi egyetemista, főiskolás számára: ez a félévi vizsgaidőszak. Képeink — melyek a JPTE Tanárképző Karán készültek — egy vizsga stációit örökítették meg, a megmérettetést megelőző pattanásig feszült pillana­toktól az azt követő, annál felszabadultabb boldogságig. Fotó: Tóth László Pályázati felhívás! Pályázatot hirdetünk a pécsi Diákkabaré műsor­számaira. Tervek szerint eb­ben a tanévben Diákka­baré néven, elsősorban a tizenéveseknek szóló, de természetesen az élet min­den területét érintő, siker esetén rendszeresen jelent­kező sorozat beindulásá­nak lehetünk tanúi, a pé­csi Ifjúsági Ház öntevékeny csoportjaként, nyilvános előadásokon. A pályázaton bárki részt vehet, tekintet nélkül ko­rára, foglalkozására, kivé­ve a meghirdető szervek munkatársait. Február 15- ig várjuk a 2—5 qépelt ol­dal (egy oldal 30 sor, egy sor 60 leütés) terjedelmű humoros kamaradarabo­kat, paródiákat, humoresz­keket, villámtréfákat, ado­mák gyűjteményét, bök- verseket, blődliket, zenés tréfákat (utóbbiakat hang­szalagon vagy kottával), és minden olyan írásmű­vet, amelyet az egyéni pá­lyázó vagy — csoport, — együttes úgy ítél meg, hogy a tizenévesek köré­ben sikert arathat. A szak­emberekből álló zsűri csak olyan írásokat értékel, amelyek a rádióban, tévé­ben nem hangzottak el, országos vagy megyei lap­ban nem jelentek meg. Előnyben részesíthetők azok a színvonalas pálya­művek, amelyek a szak­munkásképzősök, szakkö­zépiskolások és gimnazis­ták tanulmányaihoz, min­dennapjaihoz is kötődnek. A pályaműveket február 15-ig a következő címre várjuk: Dunántúli Napló, Pécs, Hunyadi út 11. 7601. A borítékra írják rá: „Diákkabaré”. Levelükben jelezzék, ragaszkodnak-e ahhoz, hogy saját maguk adják elő a produkciót. Kérjük, tüntessék fel nevü­ket, lakcímüket és személyi számukat is. A pályázatot meghirdető szervek: a Pécs Városi Ta­nács művelődési osztálya, a KISZ Pécs Városi Bizott­sága, a Pécsi Ifjúsági Ház és a Dunántúli Napló ga­rantálja, hogy a díjnyertes pályaműveket a Diákka­baré műsorára tűzi. Megfelelő mennyiségű és minőségű munka beérkezé­sekor a pályadíjak: I. díj 4000 forint: II. díj 3000 fo­rint; III. díj 2000 forint, va­lamint lesznek különdíjak is. Egy pályázó több pá­lyaművel is indulhat. KISZ-élet a Carbonnál Jél dolgoztak Mint minden KlSZ-szervezet- nél, a Carbon KlSZ-bizottsá- gánál és alapszervezeteinél is közeleg az előző évi munkával való számvetés ideje. Az alap- szervezetek beszámoló taggyű­léseire még e hónapban, a KISZ-bizottság küldöttgyűlé­seire pedig márciusban kerül sor. Az előzetes információk alap­ján úgy tűnik, hogy a Carbon fiataljai 1985-ben is a hagyo­mányoknak megfelelő, magas színvonalú munkát végeztek. Márpedig ha valahol, akkor itt mindenképpen köteleznek a hagyományok, hiszen az elmúlt öt év alatt három alkalommal nyerték el a KISZ KB Kiváló KISZ-szervezet zászlaját, egy alkalommal a KISZ KB Dicsérő Oklevelét, egyszer pedig a KISZ Vörös Vándorzászlaját. Ezek a sikerek jelzik, hogy a KISZ-szervezetnek sikerült mozgósítani a fiatalokat a gaz­dasági feladatok végrehajtá­sára. Ez persze nemcsak a na­pi munka elvégzését jelentette, hanem sok más egyebet is. Pél­dául azt, hogy amikor a kon­fekcióüzemben a szabászati kapacitás nem volt elegendő, a fiatalok — mintegy alkalmi gmk-t alakítva — néhány szak­munkás vezetésével hétvégi és éjszakai munkával szabták ki a szükséges mennyiséget. Ér­demes megemlíteni azt a kom­munista műszakot is, amelyet a vállalat brigádjai által az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére kezde­ményezett munkaversenyhez csatlakozva a KISZ-bizottság szervezett meg, és amelynek bevételét a vállalati dolgozók üdültetésének támogatására fordították. A KISZ-bizottság a vállalat gazdasági vezetésével együtt évek óta jelentős figyelmet for­dít az állami gondozásból ki­kerülő, illetve a kisegítő isko­lát befejező fiatalok foglalkoz­tatására. A munkalehetőség biztositásával, a közösségi munkába való bevonásukkal se­gítik elő, hogy e fiatalok hátrá­nyos helyzetüket leküzdve mi­előbb a társadalom teljes ér­tékű, alkotó tagjaivá válhassa­nak. Az eddigiek mellett említést érdemel a Carbon KlSZ-bizott- ságának kádermunkája. A kü­lönböző funkciókra számításba jöhető fiatalokat KISZ-iskolára küldik; másik forma a KISZ-bi- zottság saját felkészítő tábo­ra, amelyre a KISZ-bizottság tagjai mellett az alapszerveze­tek vezetőségi tagjait és a ká­derutánpótlásra figyelembe vett fiatalokat hívják meg. Többek között a folyamatos és átgondolt kádermunkának kö­szönhető az is, hogy a koráb­ban KISZ-funkciót betöltők kö­zül az elmúlt öt év során ki­lenc fiatal került különböző vezető posztokra a vállalatnál, és a jelenlegi négy alapszervi párttitkár közül ketten is a né­hány évvel ezelőtti KlSZ-alap- szervezeti titkárok közül kerül­tek ki. A Carbon KISZ-bizottság ed­digi tevékenységének és az 1985-ben végzett munkájának ismeretében úgy tűnik, nem túlzott önbizalomról, hanem az elvégzett munka alapján jo­gos önbecsülésről tanúskodik az a tény, hogy a carbonos fiatalok ismét megpályázták a KISZ KB Vörös Vándorzászló­jának elnyerését. Deák Zoltán, a Carbon KISZ-bizottságának titkára Érdemes... ... eljárni a Népfőiskola elő­adásaira, az Apáczai Csere Já­nos Nevelési Központba. Ja­nuár 27-én, hétfőn 18 órakor Frankné dr. Font Márta egye­temi adjunktus tart előadást „Bizánci trónörökösből ma­gyar király — III. Béla" címmel. Másnap, 28-án pedig, ugyan­csak 18 órakor kezdődik Berend T. Iván akadémikusnak, az MTA elnökének előadása „Magyar- ország gazdasági viszonyai 1945-től” címmel. ... benézni szerdán, 29-én este 7 órakor a pécsi Néprajzi Múzeumba, ahol akkor kezdő­dik a Guzsalyas táncház. A programban dunántúli, széki, mezőségi táncok szerepelnek. ...beiratkozni a három, feb­ruárban induló tanfolyam vala­melyikére a Nevelési Központ­ban. A jövő hónap elején kez­dődik mindhárom: a szövő-, a gépi hímző- és a gépi kötőtan­folyam. ...megnézni a Pécsi Galé­riában még február 9-ig lát­ható jugoszláv kulturális pla­kátkiállítást, a Pécsi Kisgalé- riában pedig a tegnap nyílt kiállítást, amelyen Keménylfy Gábor és Krawezun Halina ke­ramikusművészek alkotásai lát­hatók. ...meghallgatni január 31- én 19 órakor a DOZSO-ban Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes koncertjét. Rovatszerkesztő: DÜCSŐ CSILLA 20 a csúcson címmel új adást láthatott múlt szom­baton a popzene milliónyi magyar barátja. Tévésláger­lista indult a beérkező sza­vazatok és a lemezgyár el­adási mutatói alapján. Ki­mondva: félig-meddig rek­lámműsorról van szó. öröm­mel üdvözöljük az új műsort. Első tapasztalataim is ked­vezőek. Végre nem gügyögő báj­csevegések egy-egy öt-hat éves szám felvezetéseként. Végre nem duma a — bár­milyen színvonalú — zene he­lyett. Végre kimondták, rek­lám is valahol ez az egész. Fiatalos, lendületes műsor volt az első adás. Minden­féle meglepetés nélkül hall­hattuk a 20 szám többségét. A felvételek közben tapasz­talható ötlettelenség is csak akkor vált szembetűnővé, amikor külföldi bejátszáso­kat is megtekinthettünk. (Ter­mészetesen csak olyan terje­delemben, nehogy jogdíjat is fizetni kelljen.) Nem fogok szavazni sen­kire a továbbiakban, de iz­gatottan várom a folytatást. Biztos vagyok benne, hogy nem kapok szívszélhűdést a listán szereplő számoktól. Meglepetésekre az előbbiek­ben említettek miatt sem számítok. Jobb, ötletesebb technikai megvalósítást vá­rok, és azt, hogy forduljon meg egyszer a folyamat: a közönség szavazata alapján a slágerlista fedezzen fel új tehetségeket, lehetőséget ad­va tévéfelvételek elkészítésé­re. És ne az legyen, mint ed­dig, hogy a meglévő felvé­telekből csinálják csak a slágerlistát hazánkban. Bozsik Kulturális ajanlö Film... Film... Film... A televízióban már láthat­tunk néhány rajzfilmepizódot a Mátyás király személye körül kialakult meseirodalomból. Most MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS címmel színes rajz-játékfilmet készített a Pannónia Filmstú­dió. A történetből megismer­hetjük Mátyás kolozsvári és gömöri kalandjait; találkozunk Kinizsi Pállal és Galeotto Mar- zióval is. A film kísérőzenéjét a Kaláka együttes játssza, ren­dező: Ujváry László. A postás mindig kétszer csenget című film nagy felfe­dezettje, Jessica Lange a FRANCES című angol film női főszerep­lője. A film egy fiatalemberről szól, aki a harmincas évek művészvilágában próbál karri­ert csinálni, de nem hajlandó letérni az egyenes útról. A filmgyár urai keményen meg­leckéztetik. .. Sötét dolgokat piszkál meg a PISZKOS ÚGY című amerikai krimi hőse, aki utoljára még szakít regényírói tevékenységével, s nyomozásba kezd egy eltűnt kínai prostitu­ált után. A szálak messzire ve­zetnek. .. A filmeket január 30-án mu­tatják be. A mi iskolánk után A mi családunkról vitatkozhatnak a pedagógiai, szociálpolitikai té­mák iránt érdeklődő nézők, ugyanis újra levetítik Pécsett Magyar Józsefnek e sok társa­dalmi problémát érintő filmjét. A film január 28-án délután 3 órai kezdettel az Ifjúsági Ház­ban tekinthető meg Pécsett Mátrái — álruhában, J.l«n«t as ú| magyar rajsfllmbál.------------------------ « ---------------­Rá dió Magyarországi németek az NSZK-ban A pécsi stúdió ma reggeli Jó pihenést! című műsorát Somogyvári Valéria szerkeszti. Ebben időszerű témák mel­lett hétvégi programajánlat és sok színes beszélgetés hangzik majd el. Több ripor­tot hallhatnak a farsangról, és szó lesz a holnap induló közlekedési szabadegyetemről is. Vasárnap megismétlik Ker­ner Lőrinc és László Lajos do­kumentumműsorát, melyet az NSZK-ban élő egykori ma­Komédiák, farsangi előzetes, népzene A Komlói Játékszín január 28-án Pécsváradon szerepel. Két francia komédiát adnak elő a Művelődési Házban. Feydeau: Aludj el és Courtline: Első vizit című víg játé­kát Vass István Zoltán rendezte. * A Mecsekfalui Hagyományőrző Együttes (Páll Lajos rendezésében) e magyar és sváb lakosságú község régi hagyományaiból állított szín­padra vidám történeteket. A Kom­lói Városi Művelődési Központ stú­diójának tagjai pedig komlói ado­mák előadására vállalkoztak (Har- nóczy Csabáné irányításával). A két műsorszámot Farsangi előzetes címmel január 28-án 18 órai kez­dettel láthatják a tréfát kedvelők a Komlói Színház- és Hangverseny- teremben. * Nevetés helyett nevetés. Sajnála­tosan elmarad a pécsi Ságvári Mű­velődési Házban január 27-re hir­detett Drámai események című elő­adás (a Monteverdi Birkózókor pro­dukciója), amelynek kaposvári sike­réről lapunkban is beszámoltunk. A szatirikus darab helyett „direkt" hu­mort kap a közönség: Lehr Ferenc, Boncz Géza, Katona János és Bö- röczky József a rádiókabarét parodi­zálja. A műsor 19 órakor kezdődik. * A népzenét kedvelők táborában régóta ismert Sebestyén Márta ne­ve. A szélesebb közönség az István, a király című opera egyik énekese­ként ismerhette meg. Sebestyén Már­ta a Muzsikás együttes közreműkö­désével 31-én este 7 órai kezdettel ad hangversenyt Pécsett, a DOZSO- ban. gyarországi németekről készí­tettek. A hétfői közlekedési őrjárat szerkesztője is Somogyvári Va­léria. Ö mondja a műsorról: „Kerekasztal-beszélgetés hang­zik el az autós tűzoltókészülé­kekről, az ólommentes benzin­ről, és hallhatnak az idei út­építési tervekről is. A pécsi autómosóban jártunk, ezúttal azonban nem gépkocsival, ha­nem mikrofonnal, s hogy mit láttunk, megtudhatják a mű­sorból." Fischer Annie Pécsett Bizonyára méltó kárpót­lást kapnak azok a bérlet- tulajdonosok, akik novem­berben műsorváltozás mi­att nem hallgathatták meg Nikita Magaloff hangversenyét. Fischer An­nie ad koncertet az össze­vont B- és C-kamarabérlet keretében szerdán este fél 8 órai kezdettel a PO- TE aulájában. Fischer An- nie-t nem kell bemutatni a közönségnek: ő a leghí­resebb magyar zongora- művész, akinek briliáns já­tékát számos országban őrzik a hanglemezek. Szer­dai műsorán Beethoven Esz-dúr szonátája, Schu­mann Kreisleriana című műve és Liszt H-moll szo­nátája szerepel. Rovatszerkesztő: HAVASI JANOS

Next

/
Thumbnails
Contents