Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)

1986-01-21 / 20. szám

6 Dunántúli napló 1986. január 21., kedd Pécsiek a városért A szakosztályok idei terveiből Nemzetközi magazin Észak-írország A feszültség földje Belfastban százezren tiltakoztak múlt év november végén az Észak-lrországra vonatkozó egyezmény ellen. A kép előterében jobbról Paisley lelkész, a Demokratikus Unionista Párt vezetője. (Fotó: MTI - KS - DN) Az építészeti-városrendezési szakosztály a város általános rendezési tervének a bemuta­tására és véleményezésére vál­lalkozik a természet- és kör­nyezetvédelmi szakosztállyal közösen. Figyelemmel kiséri a belvárosi rehabilitáció tervezé­sét, kivitelezését, és gyűjti a szakmai és társadalmi véle­ményeket, amelyeket továbbit az illetékesekhez. Kihelyezett szakosztályülések megtartását tervezik néhány nagyobb vál­lalatnál az egyesületi és szak­osztályi munka, valamint idő­szerű városrendezési kérdések ismertetésére. A várostörténeti-műemléki szakosztály a pécsi temetők sír­emlékeinek a dokumentálásá­ra készül, előkészítik az Ang- ster-orgonagyár műhelyépüle­A taglétszám közelmúltbeli vizs­gálata különös képet mutatott: to­vább csökkent azoknak a száma, akik a Pécsi Városszépitő és Vá­rosvédő Egyesület keretei közt kí­vánnak Ré<sért munkálkodni. A mérce egyszerű: azokat számíthatjuk egyesületünk tagjainak, akik ezt tagdíjfizetéssel is megerősítik. Az egyesületi tagság mindig is min­denütt a befizetett tagdíj függvé­nye, s így van ez a Pécsi Város­szépítő és Városvédő Egyesületnél is. Nagyon sokan vannak olyanok, akik úgy vélték: elegendő kitölteni a belépési nyilatkozatot, s ezzel „életfogytiglan’* tagjai az egyesü­letnek. Pedig az alapszabály is ki­mondja: a PVVE tagja az, aki fi­zeti a megállapított tagdíjat. Ez később kiegészült azzal a gyakor­lattal, miszerint a vezetőség dönté­se szerint az évente befizetett tag­díj „ellenértékeként" a tag meg­Pénteken délután nyílt meg az Ifjúsági Házban nagy ér­deklődés mellett egyesüle­tünk első fotókiállítása „Az ezerarcú Pécs" címmel. Itt kér­tük rövid -beszélgetésre az egyik első díjjal jutalmazott kiállítót, Tóth Károly ny. rönt­gentechnikust, aki mindenek­előtt elmondta, hogy 1941 óta fényképez folyamatosan, 1955 óta pedig, amióta itt él, Pécs a fotószenvedélye tárgya.- Ennek a városnak telje­sen egyedülálló a hangulata, és aki szereti, az mindig talál új, meg új témákat, s mást a különböző évszakokban, nap­szakokban, időjárási viszo­nyokban, de mindig szépet... Annak idején úgy jöttem ide, hogy nem maradok itt, s íme, 30 év után ezek is — mutat a falon függő képeire — igazol­ják, amit mondtam. Első pécsi képei a Széche­nyi .téren készültek, s e hely­hez azóta sem 'lett hűtlen, de szívesen fényképezi a székes- egyházat és környékét külön­böző időszakokban, a Kossuth Lajos utcát, a Sallai utcát. . . Á-m nemcsak a régi Pécs ér­dekli, talál témákat az újab­ban épült városrészekben is. Szereti fényképezni a baranyai falvakat, különösen azoknak a múltat idéző vonásait, s ér­dekli a falusi emberek élete. A mostani kiállítás -kapcsán tének a védetté nyilvánítását, s az alapítás centenáriumára emléktábla elhelyezését. Meg­szervezi a Zsolnay-mauzóleum környezetrendezésének a társa­dalmi tervezését és kivitelezé­sét, továbbá a Bartalits-féle apostolszobrok — régebben ezek díszítették a székesegyház homlokzatát — konzerválását. „Mesélő régi házak” címmel előadásokat fognak tartani. A természet- és környezetvé­delmi szakosztály városszépítő társadalmi munkák szervezésén túl ismét megrendezi a „tiszta, rendezett környezetért” akciót, kapcsolatot épít ki a városi közterületfelügyelettel, javasla­tokat dolgoz ki a természetvé­delmet igénylő területek leha­tárolására, emléktáblák és szobrok tisztítására. kapja az arra az évre érvényes tagsági igazolványt. Az év vége felé levélben kértük fel hátralékos tagtársainkat az 1985- ös tagdíj rendezésére, közülük csak­nem százan eleget is tettek már a kérésnek. Most új esztendő elején vagyunk, elérkezett az 1986-os tag­díjak rendezésének az ideje. Ez­úton kérjük mindazokat, akik fenn kívánják tartani tagságukat — $ bízunk abban, hogy sokan vannak ilyenek -, fizessék be az esedékes tagdíjat. S tegyék ezt azért is, mert egyesületünk kellő pénzalap nélkül - ennek fontos része a tag­díj — nehezen tehet eleget a vál­lalt kötelezettségének. Csak szavak­kal nehéz eredményt elérni a város­szépítésben is. A közeljövőben egyesületi ren­dezvényre kerül sor, a kiküldendő meghívóhoz befizetési lapot is mellékei a vezetőség azoknak, akik 1985-ben már rendezték tagdíjukat. elmondja, hogy eddig kb. 200 kiállításon láthatták világszer­te a képeit, de mind között a leg ra ngosabbnak tekinti ma is az 1958-as London Saloon-on való részvételét. Ott — úgy­mond — egyetlen képpel a fal­ra kerülés a díj. Jelenleg há­rom géppel - egy Nikon F—2- vel, egy Pentacon Six-szel és egy Ma-miya Press-szel — dol­gozik, ezekkel készültek a kiál­lításon látható képei is, me­lyek közül néhányat be is mu­tat: — A városháza főhomlokza­tán levő címert nyomban a fel­újítás után (alul még bontot­ták az állványzatot) fotóztam vörös szűrővel, késő délután jó fényviszonyok között. A Per- czel utcai kapu fölötti címert viszont még a régi állapotá­ban örökítettem meg, délután súrló fényben, ami jól kiemeli a lényeget. Rengeteg érdekes részletet kínál a székesegyház; a nyugati kaput, ami egy öt­vösművészeti remek, kevesen ismerik. Nagyon megkapott az Ótemető utcai lépcsős járda, és egészen elbűvölt a Tinódi utcai öreg ház rozzant ka­puja . . . Múlt vasárnap a hóval ta­kart Pécset fényképezte, s egy kollekció öszeállításán dolgo­zik, ami a Lvovban tavasszal rendezendő pécsi kiállítás ré­sze lesz. Enyhén szólva baljós elője­lek kísérték annak a választási kampánynak szűkre szabott he­teit, amely az Észak-lrország- ban január 23-án esedékes időközi választásokat előzte meg. Egyrészt szinte állandó­sultak a tiltakozó felvonulások, tüntetések, megszaporodtak a hatóságok „biztonsági intézke­dései”, másrészt - hivatalosan ugyan meg nem erősítve a lé­pést - több száz újabb angol katonát vezényeltek a Nagy- Britanniához tartozó Ulsterbe, hogy elejét vegyék a zavargá­sok erősödésének. (A másfél milliós északi országrészben állomásozó brit egységek lét­száma ezzel csaknem tízezerre emelkedett.) Letartóztatás­sorozat A legnagyobb vihart az a letartóztatássorozat kavarta, amelynek során a tavalyi év utolsó napjaiban az Ir Köztár­sasági Hadsereg, az IRA poli­tikai szárnyának, a Sinn Fein pártnak másfél tucatnyi veze­tőjét — köztük egy tartományi képviselőt — vettek őrizetbe. Az összehangolt, több városra ki­terjedő akció célja a voksolás közeledtével egyre fenyegetőbb terroristahullám megakadályo­zása volt, ám a megfigyelők egy része azt jósolta, hogy az intézkedés végső soron épp eredeti céljával ellentétes ha­tást fog elérni. A mostani időközi választá­sokat London ugyanis annak nyomán volt kénytelen meg­rendezni, hogy a tavaly no­vemberben megkötött, emléke­zetes brit—ír megállapodás el­leni tiltakozásul testületileg le­mondanak mandátumaikról az ulsteri protestáns unionista (vagyis a Nagy-Britanniához való alkotmányjogi kötődést mindenáron védelmező) pártok képviselői. E politikusok úgy ér­tékelték a Margaret Thatcher brit és Garret Fitzgerald ír mi­niszterelnök között létrejött, több szempontból kétségtele­nül történelmi jelentőségű egyezményt, hogy „az felér Ulster kiárusításával", a két­harmados többségben levő protestáns lakosság „cserben- hagyásával”. Pedig hát erről szó sincsen. A dokumentum semmilyen for­mában nem hozott változást az évtizedek óta véres politikai csatározásba bonyolódott észak-írországi terület jelenleg érvényes jogállásában. Sőt, egyenesen kimondta: bármi­lyen módosításra — értsd, az Írországhoz való csatolásra - kizárólag a lakosság többsé­A kínai légitársaság Cseng- tu-Lhasza járata annyira pon­tosan betartja a reggel hét órai indulást, hogy Boeing 707- ese felpörgetett motorokkal már 6.58-kor a kifutópálya szé­lén remeg. Narancsot oszto­gatnak. Mögöttünk marad az örökké párás, meleg és termékeny vö­rös talajú szecsuáni medence. A „senki” földje következik, ko­pár hegyek, csontkemény szá­raz talaj. Torokszorító látvány. Százkilométereken át az élet­nek semmi jele. Szecsuánban százmillióan laknak. Az egymil­lió négyzetkilométernél valami­vel nagyobb Tibetben kétmil- lióan. Másfél—kétezer méter magas hegyek emelkednek ki „a világ tetejének" elkeresztelt tibeti-csinghaji fennsíkból. A főváros, Lhasza is már négy­ezer méterrel a tengerszint fe­lett van. Keringési zavarokkal, szívbántalmakkal, fülproblé­mákkal bajlódó embertársaink­gének beleegyezésével kerül­het sor. Mivel azonban a né­pességnek csak egyharmadát teszik ki a katolikusok, így be­látható ideig nemigen nyílik esély a Dublinban szent törté­nelmi feladatnak tartott or­szágegyesítésre. Szomorú mérleg Ám ennyi is elég volt az in­dulatok elszabadulásához - tegyük hozzá, mindkét oldalon. A szélsőséges katolikus szerve­zetek, mindenekelőtt az IRA radikálisai éppúgy elhatárolták magukat az „aljas kompro­misszumtól”, mint ahogy eluta­sították az egyezményt az észa­ki unionisták vezetői. S a tilta­kozás nem csupán szavakban jelentkezett. Belfastban pél­dául olyan méretű, százezres tömegtüntetést szerveztek, ami­lyen még soha nem fordult elő. A protestáns szervezetek hangadói mindenféle, London­ban elhangzó megnyugtató nyilatkozatot lesöpörve utasí­tották vissza a megállapodás előírásait. Paisley tiszteletes és társai voltaképp népszavazás kiírását akarták elérni, de a tory kormányzat ettől termé­szetesen elzárkózott. így ma­radt az időközi választások ki­kényszerítése, amivel az unio- nistáknak az a céljuk, hogy képviselői helyük elsöprő ará­nyú, ismételt elnyerésével kife­jezésre juttassák Észak-lrország lakosságának egységes ellen­állását „Thatcher és Fitzgerald összeesküvésével" szemben. A papírforma alapján erre meg is van az esélyük. Az el­múlt hetek fejleményei újból arra figyelmeztetnek, hogy meglehetősen behatárolt tere maradt a mérsékelt politikai nak nem ajánlják az utat. A tanácsok monoton sorrendben ismétlődnek: nem szabad ci­garettázni, szeszes italt inni, a levegő oxigénben szegény, las­san, óvatosan kell járni. Alattunk a Brahmaputra (ti- petiül: Jarlung Cangpo), mely többezer kilométert tesz meg tibeti területen, majd hirtelen kanyarral Indiának és Bangla- desnek veszi útját. Vize sekély és smaragdzöld. Már-már azt hinné az ember, hogy a pilóta meg akarja mártani a kieresz­tett kerekeket a vízben, de vé­gül is simán landolunk Lhasza repülőterén. A hallottak, olva­sottak hatására az utas azt hiszi, hogy miután kinyitják a repülőgépek ajtaját a „híg le­vegő” rögtön leteríti és az utaskísérők máris rohanhatnak az. oxigénpalackért. Semmi ilyesmi nem történik. Hideg van, s éppenhogy csak kivilá­gosodott. Óráink háromnegyed- kilencet mutatnak, pekingi időt, erőknek, s nemegyszer bizton­ságát teszi kockára, aki teljes mellszélességgel kiáll a Dub- linnak biztosított engedmények mellett. Pedig a szomorú mér­leg kijózanodásra inthetné a forrófejűeket: az elmúlt bő másfél évtizedben körülbelül két és fél ezer halálos áldoza­tot, s mintegy 28 ezer sebesül­tet követeltek a felszínen val­lási köntösben jelentkező, ám valójában sokkal szélesebb, gazdasági és társadalmi ér­dekkülönbségekben gyökerező ellentétek. Nem segített a tar­tomány önálló törvényhozásá­nak feloszlatása, s a közvetlen londoni kormányzás bevezeté­se, majd a helyi parlament munkájának felújítása sem — ezt ugyanis 1982 óta a kato­likus honatyák bojkottálják. Kezdeti lépések Mindennek tudatában bi­zonytalan, milyen következmé­nyekkel járhatnak a mostani választások. Rábírhatják-e Lon­dont a visszakozásra az álta­lános sztrájk fegyverével is fe­nyegetőző unionisták, vagy a mérsékelt politikai erők esetle­ges térnyerése a feszültség enyhülését hozza el? Milyen kilátások nyílnak a katolikusok előtt az egyezményben beígért gazdasági és kulturális jogok „teljesebb érvényesítése” te­rén? A kezdeti lépések itt sem kü­lönösebben biztatóak. A meg­állapodás előírásai szerint megalakult brit—ír kormánykö­zi konferencia például ezer főnyi karhatalom védelme alatt, egy szögesdróttal körül­zárt épületben tudta csak meg­tartani első ülését. Szegő Gábor mivelhogy egész Kínában, a két—három időzóna ellenére is, egységes időt mérnek. Tibet azonban többezer kilométerre nyugatra van Pekingtől, a nap később kel, ezért az itteni hi­vatalokban is csak fél tízkor— tízkor kezdődik a munkaidő és tart ebédszünet közbeiktatásá­val este hatig. A vegyes összetételű társa­ság egyelőre valamilyen szállí­tási alkalmatosságra vár. A két kölni diák, kiknek Csengtuban támadt az az ötletük, hogy pár napra Tibetbe jönnek, gazdag nyugati turistákból álló csoport, a „Marco Polo nyomdokain já­ró” olasz házaspár... Az egy­re rugalmasabb kínai idegen- forgalom egyaránt számít a vastag és vékony pénztárcáié utasra, a világvándorokra, akik Nepál után mintha kizárólag csak Tibetet akarnák megláto­gatni. A turista Tibetben kaphat szállást hatszemélyes szobák­Kihalnak az osztrákok? A termékenységi arány Auszt­riában újabban eddig so­sem tapasztalt mélypontra zu­hant. Mint a bécsi Központi Statisztikai Hivatal egy tanul­mányából kiderül, 1985. ja­nuártól augusztusig minden hónapban csak 58 191 gyermek jött a világra, ami közel két százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A statisztikusok számításai sze­rint napjainkban Ausztriában nem fog minden szülőképes korban levő nőre „másfél gyer­mek" jutni. 1984-ben átlago­san még 1,52 gyermek szüle­tett. A statisztikusok szerint azon­ban igazában nem önmagá­ban a százalékos visszaesés a riasztó, hanem az a tény, hogy ez olyan időszakra esik, ami­kor valójában igen nagy lét­számú évjáratok jutottak „szü­lőképes" korba. A demográfu­sok attól tartanak, hogy ez hosszú távon problémákat okoz az osztrák lakosságnak. Elő­ször is, a társadalombiztosítás és a nyugdíjak finanszírozása kerül veszélybe, ha nem nő fel elég gyermek. Másodszor, 30 év múlva egyharmaddal keve­sebb nő lesz szülőképes kor­ban, mint jelenleg. A még tá­volabbi jövőben ennek az lesz a következménye, hogy a kö­vetkező száz éven belül egy teljes osztrák nemzedék „esik ki”. A legújabb felmérések azt eredményezték, hogy Ausztriá­ban ma minden fiarmadik 20 es 30 év közötti nő teljesen tudatosan mond „nem”-et a gyerekre. Ennek társadalrni okain évek óta törik a fejüket a szociológusok. „Sok nő ke­reső tevékenységét nem lehet elegendő közvetlen oknak te­kinteni” — jegyzi meg erre dr. Peter Findl statisztikus. A pa­rasztasszonyoknak és „csak há­ziasszonyoknak" is kevesebb gyermekük születik. A szakér­tők ezt inkább az emberek életük tudatosabb alakításával hozzák összefüggésbe, ami „megfontoltabb” gyermeknem- zést is jelent. Nem utolsósor­ban a gazdasági helyzet is barométere a termékenységi ban öt jüanért is, de a Lind- blad-utak résztvevőitől napon­ta kétszáz dollárt is elkérnek a szállás, a szállítás, az étkezés és az idegenvezetés fejében. A legdrágább tétel: a szállítás. A benzin cseppje drágább az arany grammjánál. Mesélik, hogy ha egy tíz kocsiból álló teherautókonvoj útnak indul Szecsuánból, vagy Csinghajból — e két tartományt autóút kö­ti össze Tibettel —, a tízből kettő csak benzint szállít: út­menti töltőállomások hiányá­ban a többi nyolc sofőrje on­nan vételez üzemanyagot. A Tibetben kapható áruk 96 százalékát be kell hozni az au­tonóm területre, a turisták élel­mét is. És már nem is csodál­kozunk az árakon: az étlapon tengeri uborka, tengeri moszat- ból készült leves, ananász és mandarin is szerepel. 1980, Ti­bet megnyitása óta körülbelül tízezer turista látogatott el ide. S. Kovács Ferenc A tagdíj - működésünk alapja „Pécs mindig kínál új témákat...” Beszélgetés Tóth Károly fotóművésszel aránynak. (Die Presse) Tibeti út,jegyzetek Utazás „vi/ág "

Next

/
Thumbnails
Contents