Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-21 / 20. szám
1986. január 21., kedd Dunántúli napló 3 Felújítják a mohácsi Leánynevelő Otthont Pécs felől Mohácsra érkezőknek a város határában az 50-es években épült lakóházak tűnnek fel. Itt nem családok élnek, hanem betegek és állami gondozottak. Az állami gondozott lányok tizenkét évvel ezelőtt költöztek be a szociális otthon egyik szárnyába — ideiglenes jelleggel. Emiatt nem is korszerűsítették, az épületrészt — várták, hogy Pécsre kerüljenek. Múlt év végére tarthatatlanná vált a helyzet. A kisebb hálókban levő szeneskályhák, és a nagyobb hálókban levő közös kandallók füstösfeketére festették a szobák falát, a mennyezeteket, a zuhanyozók és a lépcsőházi folyosó fala beázott. A Mohácsi Költségvetési üzemtől megrendelték a javítást. Minden zuhanyozót lecsempéztek, és elkezdődött a hálótermek festése, mázolása. A bal- szárnyon már majdnem elkészült a munka, a iobb- szárnyon pedig most kezdték el. Kiderült, hogy megroggyant a tetőszerkezet és a kémény mellett szivárog a viz. Anngk a javítása közel egymillió forint lenne: erre már a Leánynevelő Otthonnak nincsen pénze ... Szoksz Béláné igazgató évekig reménykedett a Pécsre kerülésben, jobb, korszerűbb otthont és munkalehetőségeket várt tőle. Mohácson ugyanis kevés a munkahely, nincs albérleti szoba, sem munkásszálló. A tizennyolcadik évüket betöltött lányok kikerülnek az intézményből és állandó szálló híján nem helyben, hanem az országban másutt keresnek nekik munkát. Pedig ezek a felnőtté váló lányok még évekig rászorulnának az utógondozásra. A másik probléma az, hogy szűkös a hely: a kis, négytagú családra tervezett szobákban emeletes vaságyakat és félszekrényeket zsúfoltak össze. A tér egy részét a szeneskályhák és a kandallók foglalják el. Legnagyobb gondjuk mégsem ez, hanem a szerencsétlen társulás a Szociális Otthonnal. Az Otthon vezetősége már felkészült arra is, hogy végleges marad a helyük. Múlt év őszén az udvarban már veteményez- tek a lányok. Amit termeltek, a gyakorló konyhában megfőzték. Szeretnék rendezni a területüket — parkosítással és egy kisebb sportpálya kialakításával, illetve egy félig fedett pingpongtermet terveznek a bejárat mellé. Ehhez segítséget remélnek, hisz évek óta jó a kapcsolatuk az AFIT-tal, a Vízművel és a TEMAFORG-gal. A lányok cserében szintén végeznek társadalmi munkát — évi 500 órában csinosítják a mohácsi sportpályát. Felkerestük dr. Németh Elemért, a Mohácsi Városi Tanács elnökét is a Leánynevelő Otthon ügyében, ugyanis január elsejétől hozzájuk tartozik ennek az otthonnak a felügyelete is. — Megnéztem az otthont — válaszolta érdeklődésünkre —, igen elhanyagolt állapotban van. Annyit tudunk ígérni, hogy egymillió forintnyi segítséget adunk. Ez futja a tetőjavításra és az esetleges festésekre, mázolásokra. Ádám Erika Élénkül a számítógépes piaci versenyszellem Dél-Dunántúl legnagyobb számítógépparkja A harmadik műszak bevezetésére készülnek a pécsi Pollack Mihály Műszaki Füiskola Matematikai és Számítástechnikai Intézetében Januárban kezdte működését a grafikus munkahely Dél-Dunántúl legnagyobb számítógépparkja Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán található. Értéke 110 millió forint. A jobb kihasználtsága érdekében egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a főiskola Matematika és Számítástechnika Intézete. Jelenleg ugyanis még csak két műszakban üzemelnek a gépek. Cél: a harmadik műszak bevezetése. A megoldáshoz a feltételeket megfelelően biztosítja a főiskola vezetése. A bizonyítás azon a 30—35 intézeti szakemberen, fizikuson, közgazdászon, mérnökön, matematikuson múlik, akik rendszeresen foglalkoznak számítógépes programok kidolgozásával. Azt akarják elérni, hogy a termeléshez kötődő számítógépes terveiket, ajánlataikat szívesen, jó pénzért vásárolják és minél több vevőre találjanak. A legfontosabb feladat most az eladhatóság javítása, a vevőkör bővítése. Nem kis nehézség közepette, hisz a számítógépes berendezések az elmúlt 6—7 év alatt elöregedtek, felújításra vagy éppen cserére szorulnak. Kihívást jelent még, hogy egyre több önálló gazdasági munkaközösség veszi fel a számítógépes profilt. Emiatt különösen Baranyában élénk a piaci versenyszellem. Elsőként érdekeltté tették a számítástechnikai szakembereket, hogy a tervezésben, valamint a piacszervezésben minél aktívabban vegyenek részt. A programfejlesztők utána járnak a megrendeléseknek. Főmunkaidőben kis csoportokat szerveznek. Emellett egy intézeti és öt önálló gazdasági munkaközösség, valamint egy polgári jogi társaság tevékenykedik. A korábbi másfél évvel szemben egy év alatt alakítanak ki egy programot. Igyekeznek a magas költségeket mérsékelni, és a piacon olcsóbb kínálattal jelentkezni. Kezdenek megszületni az eredmények és a régi vevők mellé újak zárkóznak fel. Főleg a mezőgazdasági és élelmiszerfeldolgozó üzemek érdeklődnek. Programkifejlesztésben együttműködnek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolával, a Kaposvári Állattenyésztési Kutatási Fejlesztési Termelési Egyesüléssel, a Húsipari Tröszttel. A referenciaüzemek közé számít a lippói, a rémi tsz, a Szekszárdi Állami Gazdaság, a Győr-Sopron, Fejér, Szolnok Megyei Húsipari Vállalat. Ezeken a helyeken számítógépek bevonásával történik a takarmány- és premix- gyártás, a húsfeldolgozás, a raktárkészlet-gazdálkodás. Készül majd egy mezőgazdasági tanácsadó segédlet is, amelynek az alkalmazásával a nagy- és kistermelők hozzájuthatnak például a legfrissebb agrometeorológiai, növényvédelmi adatokhoz, tudomást szerezhetnek az árakról. Korábban elsősorban építőipari beruházástervezést, központi irányítást és termelést programoztak a Veszprém Megyei Beruházási Vállalat, valamint a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat közreműködésével. A profil visszaszorult, de nem szűnt meg. Pécsi viszonylatban megmaradt a komplex egészségügyi információs rendszeres folyamatos tökéletesítése, hamarosan a körzeti betegellátás és a labormunka teendőit viszik elektronikára. örvendetes, hogy Pécs után a Nyíregyházi Egyesített Egészségügyi Intézmények is jelentkezett, mint vevő. A főiskolai számítógépes tervező közösség mindig is ismert volt vállalkozó kedvéről, hogy pénzt teremtsen elő a további fejlesztésekhez. Nem elégedtek meg a tárcaközi állami megbízatások elfogadásával. Minden évben pályáztak, hogy újabb gépekhez jussanak. Az intézet alapításakor, 1978-ban a főiskola egy R— 22-es számítógépet vásárolt. A többi berendezéshez, igy az R—40-eshez, az R—10-eshez, az SZM—4-eshez, valamint a különféle mikrogépekhez pályázatok útján jutottak. A főiskolát ezzel 70—80 milliós kiadástól mentesítették. Az elkövetkező öt évben további újdonságokat — köztük egy R—45-öst, a hozzátartozó Mbyte-os háttértárolóval — szereznek be ugyancsak pályázatokon való részvétellel. Megpályázzák például az automatizált műszaki tervező és a műszaki informatikai szakember- képzés pécsi, vagyis az intézetükben történő bevezetését. Mindegyik új szaknak számít majd. Az ENSZ UNIDO nevű iparfejlesztési szervezetével folytatott együttműködés keretében értékes tapasztalatokra tettek szert az automatizált műszaki tervezés számítógépes lebonyolításában. Valutát kerestek, amiért cserében intézetükben amerikai eszközökkel felszerelhettek egy grafikus munkahelyet. Ugyanitt nemrég egy mikroszámítógépes és egy automatizált műszaki tervezési labort is berendeztek. Programkészítés és -eladás. A gépek bérbe adása révén évente 3—4 millió forintos bevételt könyvelhetnek el. Az összeg nem sok. Ezért az értékesítés, a gépek kihasználtsága méginkább előtérbe kerül. Előreléoés, hogy az intézet az INTERAG Rt. közvetítésével automatizált műszaki tervezési programcsomagokat kínál. Nemrég egy nyugatnémet cég érdeklődött. A valutakitermelés tehát folytatódik. — Csuti J. — „Beavatkozó” munkaerő-közvetítés? Borsodban bevételeiből él a munkaügyi szolgáltató iroda Tavaly hétezer embert mobilizáltak Az országban egyedülálló módon: önfenntartó formában foglalkozik munkaerő-közvetítéssel a Borsod Megyei Tanács Munkaügyi Szolgáltató Irodája Miskolcon. A nagy munkaerő-forgalmú megyében tavaly hétezer ember „ment át" az irodán, s ebből vagy háromezer különösen érdekes. Hogy miért, arra Magyar Sándortól, a tanács munkaügyi osztályvezetőjétől kértünk bővebb felvilágositást. — Bevételeinkből élünk, s ez 1985-ben elérte a hárommillió forintot — mondja az osztály- vezető. — Ennek korántsem mond ellent, sőt segíti az, hogy minden erőnkkel mobilizálni igyekszünk a munkaerőt, vagyis segítünk abban, hogy ki-ki oda menjen, mozogjon, ahol több pénzért, nagyobb eredménnyel dolgozhat. Az iroda néhány fős gárdáján kívül ezért mintegy 50 szervezőt foglalkoztatunk megbízásos alapon. Ezek csaknem valamennyien nyugdíjasok: mozgékony, jól szervező, nagy ismeretségi körrel bíró emberek. Ök toboroznak munkaerőt számunkra, pontosabban a velünk erre a célra szerződést kötő gazdasági egységek számára. Bevételünk összege mutatja, hogy az igények zömét sikerül is teljesíteni. — Ipar? Mezőgazdaság? ... — A mezőgazdasági üzemek többsége alkalmi munkásokat keresett idénymunkákra. Címe- rezéshez, metszéshez, különféle növényápolási munkához—, egy, két, három 'hétre — tsz- eknek és állami gazdaságoknak tavaly mintegy kétezer főt közvetítettünk nemcsak Miskolc környékére, hanem például a Dunántúlra is. Az ipar igényei természetesen mások. Az üzemék állandó megbízható, szakképzett munkaerőt keresnek. Ha megvan a megfelelő szervezettség és ösztönzés, ez sem elérhetetlen. A Diósgyőri Gépgyárnak például fiatal forgácsoló szakmunkásokat toboroztunk. Átképző tanfolyamot szerveztünk részükre, s miután a kért állomány a Digép-hez leszerződött, természetesen munkánk ellenértékét is megkaptuk. Adódnak persze teljesíthetetlen igények is: a MÁV például 350 váltóőrt keresett, ami nem ment. Azt hihetnénk: íme, megszületett az aktív, lendületes „beavatkozó” munkaerő-közvetítés hazai modellje, amely nem csupán listáz, regisztrál, hanem felderíti a fölösleget, kiközvetíti oda, ahol szükséges. Illetve nyomába ered a fölöslegnek, ha kell, kiképezi, hogy a szaktudás ott hasznosuljon, ahol szükség van rá s e fontos, szakszerű munkáért illő ellenszolgáltatásban részesül. De hallgassuk csak tovább a szakembert!- Sajnos az ÁBMH 105/ 1985-ös rendelete kedvezőtlen számunkra, mert bár kötelezővé teszi a teljes körű közvetítést, egyúttal ingyenessé teszi, olyan feladattá, amelyért nem számíthatunk fel dijat a munkáltatóknak. Vagyis elvész az ösztönzés lehetősége, mert önfenntartó módon nem tudunk megélni a közvetítésből. A jövőben csak akkor vagyunk képesek eltartani magunkat, ha többek közt például hirdetésekkel próbálkozunk. Világos, hogy nem segíti ez a megkötés a munkaerő mobilizálását azokban a megyékben, városokban sem, ahol a hozzánk hasonló irodák működését eddig sem önköltséges alapon, hanem költségvetésből finanszírozták ... * A követelmény, hogy a munkaerőt, a szaktudást ott hasznosítsuk, ahol az valóban s jobban, gyorsabban hasznosul — nagyobb értéket termel magának és a társadalomnak is — gazdasági haladásunk sarkköve. A másik nagy lendítőerő (lenne) az ösztönzés ... Ám arra vajon miért nincs mód, hogy a célszerű mozgatásra, mobilitásra ott ösztönözzünk, ahol ténylegesen a legtöbbet tehetnének érte? Az iroda alkalmazottainak, szervezőinek megérné. A több pénzért többet tenni tudók, akarók is boldogan jönnének- mennének, ha tudnának bizonyos lehetőségekről. A vállalatoknak megérné. Megérné, de csak azoknak, melyek a tisztességesebb munkát jobban meg tudják fizetni. A többiek? — A többiek — kimondva, kimondatlanul, láthatóan, de inkább csak jelképesen — ott állnak e furcsa tiltás, megkötés mögött... Varga János Az együttműködés alapja: a kölcsönös érdekeltség Hatmillió pár cipő évente Hatmillió pár cipőt forgalmaz évente a Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat. Csak elnevezésükben dunántúliak, ugyanis ellátási területük az Alföld és Budapest is. A pécsi központú vállalatnak a székhelyén kívül Kaposváron, Győrött, Veszprémben van lerakató, Szekszárdon, Szombathelyen, Budapesten mintaterme. — Fő célkitűzéseink: a vásárlók által keresett cikkek termeltetése, a külkereskedelmi vállalatokkal együttműködve a külföldről behozott cipők részarányának növelése, a közös üzemeltetésű bolthálózat további szélesítése, a lerakatok jövedelemérdekeltségi rendszerben működtetése — tájékoztat Tóth Tamás kereskedelmi igazgatóhelyettes. A Dunántúli Cipőkereske- delmi Vállalat 1978-tól az állami és szövetkezeti cipőipar több egységével termelési szerződéseket köt. Fejlesztési alapjából (1985-ben az érdekeltségi alapból) bizonyos összeget véglegesen, illetve egy részét kölcsönként átadott a termelőknek, biztosítva ezzel a gyártókapacitás bővítését. A termelési szerződés előírta, hogy a szövetkezeti és állami egységek a fejlesztések eredményéként mennyi árut és milyent kötelesek szállítani. Mivel a kereskedelmi vállalat célja a gyermekcipők és gumiáruk forgalomba kerülő meny- nyiségének nagymértékű növelése volt, a megállapodásokat főként ezekre az árucikkekre kötötték. 1981 és 1985 között fejlesztési célra 12,6 millió forintot adtak át az Iparnak, kétharmadát véglegesen, egyharma- dát kölcsönként. S ez közel hatmillió pár lábbeli szállítási kötelezettségét jelenti. A gumiáruk, főként a gumicsizma hiánylistáról törlését a Dunaföldvári Gumiipari Szövetkezettel való együttműködés eredményezte. Á duna- földváriak készítik az igen keresett, olcsó textilcipőket is. A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat termelői hálózata széles, az ország sok területét érinti: Kecskemét, Eger, Szombathely, Győr, Pécs, Tata, End- rőd, Budapest gyárai, szövetkezetei a partnerok. Ez évtől új szempont alapján kötnek szerződést a termelőkkel: ez pedig a közös érdekeltség. Ä kereskedelmi vállalat továbbra is beszáll a beruházásokba, de azzal a kikötéssel, hogy a fejlesztés eredményeként létrejött haszonból a befektetett tőke arányában ők is részesüljenek, valamint az előállított termékre elsődleges árusítási joguk legyen. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az átvétel nem kötelező. A termelő részéről a továbbiakban meggondolandó, hogy mit, milyen minőségben állít elő, mert a nyakán marad, ha a piac nem igényli. A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat a beruházási programok alapján dönt arról, hogy időben, pénzösszegben és árumenyiségben mit tartalmazzon a szerződés. A tárgyalásokat már megkezdték a Tatai Cipőgyárral és a hódmezővásárhelyi Apolló Cipőipari Szövetkezettel. L. Cs. K.
