Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-21 / 349. szám
Babits: Reggeli szél (Feledy Gyula rajza) ; SALAMON ERZSÉBET AZTÁN kegyeletbe öltözöl én fehér gyolcsba kötöznélek hajszoltan-hidegen iszod a kávét elmész és megérkezel cigarettákat számolod a kezedbe veszel egy ajkat aztán leülsz az alkony kövére mielőtt hazamennél. MÉHES KÁROLY HA HÓ (Fél-vers) „Már tél lenne?" — ütöm föl fejemet a hóból. Egészen mulatságos bojtokban végződő sapkák. Ki tudja, hogy' lenne jó? Rengeteg kérdés hangzik el, megfeszített hátakról dől az izzadság — hosszas, természetesnek tűnő villanyfény, a következő lépés csak a sötétség lehet. Az úttest csillog, rém lassan változnak a koordináták. Kijelentéseim idétlenek, megtorpanásaim ijesztöek, magam is megrettenek a lehetetlenség lehetőségétől. ígéret nincs, sejtés is csupán néhány lépcsőfokot megmászott lihegés. „A teát cukorral és citrommal iszom, az iszonytató hidegek ellen”. SASS ERVIN S. ÖSSZEGZI AZ OSTROMOT hogy megért hogy voltam érte hogy leszek hogy ékessége lett a dalnak szavak képek parázsizzás hogy a lélek I hogy üveggé tett s látható bennem a megholt várlakó E gy kopaszra nyírt, mezítelen kisfiú agóniája. Csak a kék meg a csillogás, kéken-csillogós, hideg fénnyel bélelt hatalmas terem. Sóhajthatná vágy sírhatná: Boldogságom, ha ’-■olt, szénába száradt tavasz, iszonytató boltívek alatt... De nem sír, nem sóhajt. Arccal leoorulva, mozdulatlanul fekszik; vár. Tusolóból most végigper.nete- zik hátát, nyakát, (A víz annyira áttetsző, hogy szinte nem ir. látszik. Nylonfüggöny, ami talán lényegtelen. Aztán megfordul; lázasan, fáradtan utolszor néz föl a fénylő lucsokból. Sokáig a falakat nézi csak. A csempék fugáinak keresztirányú árrvyaií. Majd a magos, homorú meny- nyezetre néz. Végül mosdatóiára, mosdotójának véreres, riadt szemébe tekint. Nem biztos, hogy szülőapja a férfi. Az elgyötört, lázrózsás kis arc, mégis mintha vigasztalón reámosolyogna. Csak tekintete marad hideg, üres, nyugodt. Kezét most lassan fölemelj, és ujjával lágyan bal orcájára mutat. Mit akar?! Ámuldozva nézem a filmet. A férfi minden ízében reszketve, ügyetlenül lehajol hozzá, és már tudom: azon a helyen mindjárt megcsókolja. A férfi bajuszát nézem, arcán a sörtét, egyáltalán; a 'fekete erős szőröket, a sűrű boglyas hajat. A fiú csupasz feje talán kétszer ha megmozdul még. A jobb szemtől a halánték felé cikcakéves is. Nos, a csók kíméletes volt. Nem tudom mi jöhet most. A férfi már-már ájulton fölegyenesedik, néma, de minden porcikája merő ideg. Fölfekszik a gyerek mellé és a csúf kopasz kis fejet hirtelen remegve átöleli. Artikulátlan hangon, nem láthatni arcát a gyerek lejétől, rázkódva zokog. így telik el talán egy óra. A fiú a megdöbbentő védtelen béke maga. Kopaszsága,- mezítelensége türelemmel viselt dermesztő magányát fokozza. És amit most látok — igen — az már a beállt vég. De úgy érkezett el, hogy nem látszott semmi törés, nem rándult meg az arc, nem nyílt ki s csukódott be a szem, felfoghatatlan, hogy nem vettem észre semmilyen áttűnést, márpedig nem vettem észre . . . ,,A halál az egyetlen megoldás mégiscsak — írja V. a szanatóriumból. Tépett újságpapírra, sorok közé vagy szánt- szándékkal a sorra ír; mindig, mindig játszik V.l — Mert ha mindaz, ami még halálunk után megesik velünk — írja, élmé- ^ nyűnkké is válhatna, akkora büntetés volna, amekkorával csak. Isten sújthatja önmagát ..." ........ Nosza szaladjunk k i a rétre! —áll az újság eredeti, nyomtatott szövegével tovább. — Fussunk kétszer fut- ballpályányi kört a gyöpön! Hentergőzzünk dombnak le, mint kisleány vagy kisfiú ko- -runkban! Jusson eszünkbe az utált szomszéd intő szava: öszszetekeredik a béled, te! Ö volt ama gaz, bitang, pernahajder, a strici szomszéd, a nagyíülii, ki nyitott bicskával kezében, szegény, rongyos borítás-ajtónk clitorisznyi résén át, megleste anyánk köldökét, a szent zugot, s holnapra már két lépéssel tűzte följebb a rühes portáját jelölő büdös karót. így volt, s most hentergőzzünk további..." „Amikor visszahullnak majd mind a csillagok — írja alább V. —, velük hullunk mindannyian. Miért is vágyódnánk hát örökké élni? Miért tudni mindent? A halál Isten kegyelme rajtunk, mi több, isteni gesztus bocsánatunkért. Egyedül Istennek nem mindegy." V. kesernyés hangja semmit sem változott, csak a haja őszül jobban, jobban mint amennyire hull. Utóiratként írja, hogy úgy érzi, hamarosan találkozhat rég elvesztett .gyermekével, ezzel ő sem ijesztgetni, sem pedig bántani engem nem akar, ma mérték és megint fogyott. Szívből reméli — írja —, hogy még sokáig megőrzőm tüzes kíváncsiságomat azon dolgok iránt, melyek véresen izgatnak. Mert ő már mindent un. Narancsot ne vigyek, mert oz is gömbölyű! örökké, örökké játszik velem V. kos heg, de lehet már több Kaszás Máté A házigazda a csöngetésre kidugta a bozontos fejét az ajtón. A munkaruhát viselő emberek sokat sejtetően elmosolyodtak, és hangos jó reggelt- et kíyántak. A házigazda nem akart hinni a szemének. Vadonatúj villanyórát vett észre a falnak támasztva. Hálásan megszorította a két ismeretlen kezét, köszönve a gyors intézkedést. A két férfi azonnal visszahúzta a karját, és munkához látott. Először is colstokjukkal megmérték a gangot övező korlát magasságát és a közös vécé ajtajának fesztávolságát, majd elégedetlenül csóválták a fejüket, A házigazda növekvő aggodalommal leste, amint o szerelők futó pillantást vetnek a falból kiálló vezetékekre, és sebesen jegyzetelni kezdenek a magukkal hozott kutyanyelvre. Többször is rosszallóan megrázták a fejüket, és a terjedelmes listát, kontárnak bélyegezve c vézetékek beépítőjét, átnyújtották a házigazdának, ak'nek rongyos köntöse alól kilátszottak pipaszár lábai. A házigazda rámeredt az orra alá dugott papirosra, és széttárta a kezét. — Ugye, maguk csak tréfálnak? A munkaruhás férfiak nyájasan elmosolyodtak. — Hát persze! Viszont minden jó viccnek ára van! A házigazda fázósan összehúzta magán a köntösét. — Nem szeretem az ostoba tréfát! Azonnal tegyék föl az órát! Az egyik munkaruhás szolgálatkészen biccentett, elővett ecy vastag dossziét, és lapozgatni kezdett benne: — Kérem! ön tehát nem érti a tréfát. Nézzük csak! A mai napon nem tud bemenni a kiTRÉFA rendeltségre, mivel nincs félfogadás. Erre csak holnap kerülhet sor. Ajjaj! Nincs szerencséje! Holnap péntek. Hétfőn viszont' újult erővel beállhat a sorba, és két-három óra elteltével már kérheti is a felülvizsgálatot. Erre majd kiküldik Karvalyt, akiről mindenki tudja, hogy a legnagyobb rabló a szakmában. Dehát .maga döntött így. Ezután mindössze negyven napot kell várnia. Na nem azért, mintha Karvalynak cryDyi munkája lenne. Hála istennek, egyre több a jó humorérzékű ember. Ez nála elvi kérdés. Ezután ön fellebbezni fog a kirendeltség vezetőjénél. Lássuk csak: ez idáig összesen három hónap. Ha minden jól megy, és nem lesz kemény tél az idén, megúszhatja egy kisebb megfázással. Ha nem, hát nem. Magának kereste a bajt. Hosszú évek tapasztalatán alapuló szerény számításaim szerint jövő nyáron mór íűtliet, de akkor meg már minek, nem igaz? A körzeti orvos addigra úgyis szerez magának kvártélyt. Ellenben mi: fölszereljük az órát, közben elmondunk egy jó viccet, maga, mint humoros ember, fizet és kész . . A házigazda, aki még alig heverte ki a múltkori szívrohamot, melyet a tatarozás során kapott, odaadta utolsó kétszáz forintját a szerelőknek, akik késlekedés nélkül megették o hibalapot, és helyére tették az órát. A házigazda azonban, akinek szúrós tekintetéből rögtön látni lehetett, hogy nem érti a tréfát, nem nevetett velük. Adamecz Kálmán Borsos Miklós: Ember és árnyéka Könyvről könyvre A balatoni Bacchusoktól a farkasmosolyú Apollóig Legutóbb Weöres Sándor első verseskötete ürügyén említettük már a 30-as évekbeli Pécs garabonciás istenfiúit, akik egyetemi tanulmányaik mellett vagy örve alatt mindenféle huncutságokat elkövettek kicsiny városunkban, egész legendáriumra valót. Hogy imégis mi mindent, azt legutóbb épp az egyik fő-garabonciás, Tatay Sándor írta meg Lödörgések kora c. regényében. Se szeri, se száma ma már az ízesnél ízesebb történeteknek, melyek leginkább hármójukkal, Weöres Sándorral, Tatdy Sándorral és Takáts Gyulával — ő volt a harmadik a díszes társaságban — szóval, velük, hármójukkal estének meg annak idején. Ezek a mulatságos történetek, ha nagy irodalom lesz belőlük - márpedig e három is- tenfi kivétel nélkül mai irodalmunk legmagasabb szintjén áll —, ezek a történetek éppúgy beleépülnek Pécs történetébe és jelenébe, sőt jövőjébe is, mint egyik vagy másik híres középület, műemlék vagy múzeum, azzal a különbséggel, hogy ráadásul nincsenek helyhez kötve, hanem országnak, világnak szólnak, s hirdetik - egyebek mellett — városunk dicséretét. Ök alighanem Pécs leendő díszpolgárai — hogy megint emlékeztessük a városatyákat egy szebb jövőre, amikor fogékonyabbá válik a világ az irodalom és a kultúra értékeire, s nem szaladgálunk feltétlenül külföldre szakadt városfiainkért, ha babérkoszorúkat kíván'unk osztogatni. * TATAY SÁNDORT bokros „pécsi" érdemei ellenére most mégsem tüke-növendékként, hanem Bakony-szakértőként szeretnénk propagálni, életműsorozatának a Szépirodalmi Kiadónál most megjelent újabb kötete, a Bakonyi krónika kapcsán. Aki nemrég látta a televízióban az író 75. születésnapja alkalmából sugárzott „Szülőföldem, a Bakony" c. filmet, szerencséje van, mert bizonyára emlékszik Tatay Sándor csodálatos egyszerűségére és közvetlenségére, a bakony- tamási születésű papgyerek kalandos életútjára és a gyönyörű bakonyi tájakra is, melyeket a film megmutatott. A könyv annyiban több a filmnél, hogy a táj történetével és legendáival is megismerkedhetünk. Eötvös Károly múlt századi Bakony-könyve óta. még nem olvastam hasonló bölcs derűvel és ízes nyelven írott könyvet erről a tájról. Az anyaggyűjtés során — mivel a könyv anyaga előzőleg folytatásokban megjelent a pécsi folyóiratban - egyik bakonyi útjára magam is elkísértem az írót, Szigligetről, egy igen tehetséges erdélyi költőfiúval, Farkas Árpáddal együtt - éppen most jelent meg „A befalazott szószék" - beszédes - című új verseskötete a Magvetőnél, ajánlom az olvasó figyelmébe -, „szerepelünk" is a könyvben a 56—62. oldalon, hogy büszkélkedjem. Tatay ko- csikáztatott bennünket a „tájba", elvitt bennünket, ha jól emlékszem Farkasgyepűig, s ott látott vendégül ebédre. írnom is felesleges, hogy ha minden fát, bokrot külön talán nem is, de fontos embert mindenkit ismeri az. író azon a tájon, s a papokkal éppúgy pillanatokon belül szót értett, mint a téeszelnökökkel. Felejthetetlen élmény volt, ha szabad leírni a közhelyet, Ta- tayval járni a Bakonyt, mint ahogy felejthetetlen napokra emlékszem badacsonyi házáról, s szőlejéről is, ahonnét szebb kilátás nyílik a Balatonra, Szigligetre, Fonyódra, Boglárra, mint amit a györöki Szépkilátó kínál. Tatay pedig egyszerre bölcs és pajkos Bacchus- ként finoman mosolyog a tájba és olyan bazaltos napfényben érlelt szőlőből készült borral kínálja vendégét, hogy az emlékezéstől is összefut a nyál és felmelegszik a szív. A másik balatoni Bacchus Tataytól néhány kilométerre nyugat felé, Bece-hegyen ütötte fel tanyáját. TAKÁTS GYULA, az egykori pécsi cimbora két római oszlopos kisúri-kú- riában írja görögös verseit, s műveli szőlejét, csakúgy, mint Tatay Sándor, s az ő bora is vetekszik írásművészetével. Most éppen nem versekkel, hanem prózai kötettel jelentkezett a Szépirodalmi kiadásában, Tükrök szava - betűk arca címmel esszékből, tanulmányokból, vallomásokból, interjúkból, verselemzésekből válogatott egy csokorra valót, időben -térben tág ölelésűt, a tabi gyerekkortól, a kaposvári kisdiákévektől, a pécsi egyetemi élményektől kezdve nagy utazásokon, igazi és képzelt, szellemi kalandokon keresztül a mai megintcsak azt kell írnom: derűs-bölcs örökifjú öregkorig, az örökké teli-ba- .jusszal mosolygó 75. évig. Igaz, jövő év február 4-én. tölti be a kaposvári-pécsi - és fölényes-biztosán európai — poéta ezt a háromnegyed századot, de jó, hogy ezt a kötetet már a Téli könyvvásáron kezünkbe vehetjük. A Ha Weöres Sándor, Tatay és Takáts a pécsi Sorsunk c. folyóirat első nagy nemzedékének magját alkotta a negyvenes évek első felében, a fel- szabadulás utáni időszak egyik nagy felfedezettje - s egy ideig a pécsi folyóirat szekszárdi szerkesztője - MÉSZÖLY MIKLÓS volt. Neki két kötete is megjelent most, egyik itthon, a Szépirodalminál Merre a csillag jár címmel, a másik pedig a romániai Kriterionnál Magasiskola címmel. Mészöly Miklós irodalmunk szelíd fenegyereke, egy erdélyi költő néki dedikált kötetében ezt o találó jellemzést olvashatom róla: „a farkasmosolyú Apolló". Könyvei fél Európában megjelennek különb-különb fordításokban, drámáit külföldön többet játsszák, mint itthon. Könyveiről részletesebben majd legközelebb, addig tessék elolvasni őket. i Szederkényi Ervin " HÉTVÉGE 9.
