Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)

1985-12-31 / 357. szám

♦ Baranya legjobb sportolói 1985-ben Szavazott az olvasó Több mint két évtizedes ha- ■gyomóny, hogy minden eszten­dő végén meghirdetjük a Ba­ranya legjobb sportolói pályá­zatot. A sorrendet az előző évekhez hasonlóan most is az olvasóink szavazatai döntötték el. Örömünkre szolgál, hogy nagy volt az érdeklődés, szá­zával érkeztek a lapból kivá­gott szelvények. Olvasóink többsége hasonló véleményen volt, mint mi, ezért úgy ítéljük meg, hogy igazságos sorrend alakult ki. A férfiak mezőnyében újra Róth Antal, a PMSC váloga­tott labdarúgója bizonyult a legjobbnak, elsöprő fölénnyel lett az első. A második helyre a tájfutó Kelemen János ke* rült, mig a harmadik helyezett az atléta Martina Tibor lett. Sok szavazatot kapott még Mészáros Ferenc és Lovász Ferenc labdarúgó, Szabó Lász­ló kerékpáros, Lénárt Ferenc súlyemelő, Szabó Tamás atlé­ta, Hart Péter ökölvívó is. A nőknél Tóth Zita tornász végzett az első helyen — meg­győző fölénnyel. A Bosnyák— Novák evezős páros lett a má­sodik, mig minimális előnnyel Szalontai Eszter tornász a har­madik. Alig szorult le a dobo­góról Kovács Judit úszó és Hol­lós Anna kosárlabdázó. Az MHSZ sportágakban a szokás szerint nem az olva­sók szavazatai, hanem a MHSZ szakszövetségeinek javaslatai döntöttek. Ezúttal Zábó Tiva­dar könnyűbúvár végzett az -élen. Baranya legjobb férfispor­tolója 1985-ben: Róth Antal (PMSC) labdarúgó, 2. Kelemen János (PVSK) tájfutó, 3. Mar­tina Tibor (PMSC) atléta. Baranya legjobb női spor­tolója 1985-ben: Tóth Zita (PMSC) tornász, 2. Bosnyák Andrea, Novák Tünde (Mohá­csi TE), evezősök, 3. Szalontai Eszter (PMSC) tornász. Baranya legjobb sportolója az MHSZ-sportógakban 1985- ben: Zábó Tivadar (MHSZ Pé­csi Könnyűbúvár Klub), 2. Né- methné Isgum Ilona (MHSZ, Fábián Béla Rádiósklub, Pécs), rádiós, 3. Takács István (MHSZ PMMF sárkányrepülő szakosz­tálya, Pécs) sárkányrepülő. Mivel az értékelésnél nem találtunk telitalálatos szelvényt, ezért a győztesek és a helye­zettek nevét eltalálok, de a sorrendben tévedők között sor­soltunk. A sorsolásnál a sze­rencse Várnai Márta, Sásd, Szabadság u. 20. sz. alatti la­kosnak kedvezett, ő a 200 fo­rintos vásárlási utalványt az ünnepélyes díjkiosztón veheti át. Ez 1986. január 27-én lesz a Magyar Televízió Pécsi Kör­zeti Stúdiójában. RIÓK: I. Tóth Zita Zita úgy kezdte az idei évet, mint a mesebeli király legki­sebb leánya, aki három kíván­sággal vág neki az elkövetke­ző 365 napnak. Nos, minden úgy indult, hogy sikerül. Az előző évben a szakma legna­gyobb meglepetésére — nyert mesterfokú bajnoki címe után mi is lehetett volna az első kí­vánsága, minthogy sikerüljön neki az ismétlés. És mi lehetett volna a második, ha nem az, hogy az első kívánsága szülő­városában, a színvonalas tor­naversenyeket bizony nem sű­rűn rendező Pécsett szülessen. Nos, 1985-ben Pécsett rendez­ték a mesterfokú bajnokságot, így Zita a hazai közönség előtt bizonyíthatta: nem volt vélet­len az 1984. évi aranyérem. Egyszeriben a világbajnokság­ra készülő női válogatott ve­zéregyéniségévé nőtte ki ma­gát a pécsi gimnazista lány. Vezéregyéniség lett Zitából, annál is inkább, mivel jól sze­repelve az Európa-bajnoksá- gon, ahol a 18. helyen vég­zett, biztos tagja lett a világ- bajnokságra utazó csapatnak. És miközben - a sportág tör­ténetében először — magyar bajnoki címhez segítette csa­patát, az egyéni verseny élén állva szenvedett olyan sérülést, ami megakadályozta a világ- versenyre történő utazását. Rettenetesen elkeseredett, hogy nem utazhat és az is megfordult fejében, hogy év elején elért eredményeit sem tartják számon olvasóink. Nos, az olvasók nem feledkeztek meg róla. A nősportolók közül az ő neve szerepelt a legtöbb beérkezett szavazócédulán. 2. Bosnyák Andrea - Novák Tünde Mitagadás, egy éve csaló­dottan fogadták a mohácsi evezősök, hogy „csak" az ezüstérem jutott számukra a megye legjobb sportolóinak nyilvános szavazásán. Dehát ezt talán annak köszönhették, hogy kevesebben ismerik spor­tot kedvelő olvasóink közül a vízisportok mohácsi specialis­táinak eredményeit, mint a más sportágakban elért helyezése­ket. No de mindez nem törte le a két gimnazista evezőst. Sőt ha lehet még egy-két „la­páttal" rátettek előző évi eredményeikre. S hogy annak mi lett az eredménye? Bosnyák Andrea és Novák Tünde — csu­pán a felnőtt országos bajnok­ságon szorult a dobogó má­sodik fokára - valamennyi ha­zai versenyt megnyerték kor­osztályukban, mór amelyiken indultak. És hogy lépjenek előbbre a nemzetközi verse­nyeken is, az 1984. évi IBV 4. helyezettjei idén ott sem adták az ezüstéremnél alább. A Szó­fia melletti Pancserevóban csupán a fizikailag sokkal erősebb szovjetek tudták a mohácsiakat megelőzni. Az if­júsági világbajnokságon már jó hírnévvel szálltak vízre, elő­ző évben ugyanis bronzérmet szereztek. Az idei világbajnok­ságon is övék lett az NDK és a Szovjetunió kettőse mögött a bronzérem. 3. Szalontai Eszter A törékeny alkatú (162 cm magas, 47 kilós) 14 éves tor­nászkislánynak a korlát a ked­venc szere. Mégis a gerenda hozott számára nagy sikert az idén: a mesterfokú bajnoksá­gon ezen a szeren első lett. Ugyanezen a versenyen ug­rásban a második, talajon a negyedik helyet szerezte meg. összetettben a bronzérem ju­tott neki. Az úttörőolimpián is diadalmaskodott, a Baráti Hadseregek Szpartakiádján — meghívottként — lóugrásban a 4. helyen végzett. Ott olyan gyakorlatot mutatott be, ame­lyet Magyarországon csak ő tudott egyedül. Elkerült kamolV nagy külföl­di versenyekre is. Az IBV-n a 43. helyen kötött ki, Japánban is vendégszerepeit. A távol- keleti országban ifjúsági nem­zetközi viadalokon indult. To­kióban tizennyolcadik, Hirosi­mában a tizennegyedik helyen végzett. A szerenként! döntő­ben már jobban ment neki, ugrásban a japán fővárosban a hatodik, a másik helyszínei a hetedik hely lett az övé.- Ha a mesterfokú bajnok­ságra gondolok, akkor azt mondhatom, hogy jól sikerült az évem - mondja. - De ha a japán versenyek jutnak az eszembe, akkor egy kicsit el- komorodok. Jobb eredményre számítottam a Távol-Keleten. A gerendán rontottam mind­kétszer, emiatt nem kerülhet­tem Japánban előbbre az ösz- szetettben. Nyolc éve tornászik, azóta Meszlerné Posgay Judit az ed­zője. Hetente tizenegyszer edz. ami már nem gyerekjáték. májusi, karlsru- Ssógi Európa-bajnok- áqra szeretne kijutni, ez a ghőudi vágya. FÉRFIAK: I. Róth Antal Duplázott az idén a válo­gatott labdarúgó. Akárcsak tavaly ilyenkor, most is ő lett Baranya legjobb férfi sporto­lója. Ugyan az év labdarúgó­ja címet nem sikerült még egy­szer megszereznie (ez Détá- rié lett), de ettől függetlenül kiváló évet zárt a PMSC be­állása. Mind a válogatottban, mind a klubcsapatában kiváló telje­sítménnyel rukkolt ki. A vb- selejtezőkön ott volt Mezey György szövetségi kapitány kezdőcsapatában. S nemcsak ott volt, hanem a védelem osz­lopaként láttuk viszont. Elég, ha csak a tv-ben látott ham­burgi, bécsi és rotterdami mérkőzésekre gondolunk. A világbajnokságra készülő ke­rettel kijutott a Mundial-szín- helyre, Mexikóba is. Biztos uta­zó embernek tekintheti magát, ha meg nem sérül tavasszal. Reméljük, sérülés nélkül meg­ússza. A PMSC-ben a ragyogó őszi szereplésért is sokat tett. Az NB l-es találkozón sors­döntő gólokat lőtt. Sokszor volt a forduló válogatottjában. A Népsport posztonként rang­listáján a beállások között az első helyet foglalja el. Edző­je, Garami József szerint ősz­szel ő volt a legjobb pécsi labdarúgó. Tizenhétszeres A-válogatott. eddig 169 NB l-es mérkőzésen játszott. S hol van még a vé­ge? Hiszen csak 26 esztendős lesz az idén. 2. Kelemen János Élete legjobb eredményét az idén érte el a 27 éves tájfu­tó. Az ausztráliai világbajnok­ságon az egyéniben a 16., a magyar csapat tagjaként pe­dig váltóban a 4. helyet sze­rezte meg. A kaposvári szakosztályban kezdett a tájfutással foglal­kozni, még 1974-ben. Három esztendő múltán Pécsre került, azóta a PVSK-ban sportol. A válogatott keretnek 1977 óta a tagja. Az idei hazai fér­fi ranglistán a 2. helyen .vég­zett. Megnyerte a felnőtt éj- szakoi OB-t, a hosszútávú or­szágos bajnokságon 2., a nap­palin 6. lett. Tagja volt a csa­patbajnokságon győztes PVSK együttesének. Pedig nem volt makkegész­séges. Érezte a korábbi Achil- les-műtét következményeit, az­tán a vb előtt is gondjai vol­tak, míg ki nem derítették, hogy vashiánnyal küszködik. Végül aztán minden jól sült el neki. Olyannyira jól, hogy bár­mikor elfogadna még egy ha­sonló évet, mint amilyen az 1985-ös volt számára. Természetesen továbbra is válogatott kerettag. A követ­kező, Franciaországban rende­zendő világbajnokságra készül. Hogy ott is hasonlóan jól sze­repeljen, mint a legutóbbin Ausztráliában. 3. Martina Tibor Milyen sokszor találkozunk a sajnálkozással, miszerint egy- egy fiatalembert valamilyen tu­lajdonsága, vagy tulajdonsá­gai alapján úgy jellemeznek: koravén. Nos, valami hasonló hangzott el, jelent meg több­ször is az idén a mohácsi gim­nazistáról, Martina Tiborról. Márpedig Tibi nem koravén. Legalábbis nem azon értelem­ben, mint azt más fiatalokkal szemben megállapították. Nem is lehet ráfogni a 17 éves fiú­ra. S hogy mégis szóba került a jelző, az csakis a nagyszerű futóeredményeinek köszönhető. Az évek óta futóeredményeit egyenletesen, törésmentesen fejlesztő, pontosabban „fa­ragó" versenyző ugyanis nem­csak ifjúsági, de felnőtt csúcso­kat is javított az idén. Nem vé­letlenül állapította meg róla a közelmúltban az év legjobb» "dt- létáinak rangsorolásápáJi a Népsport szakírój^.i<'„Négyszá- .zafl.Mftsnrztfr es Szabó I. örven­detes fejlődése mellett a 17 éves Martina felülmúlt minden várakozást!” Martina Tibor, aki a PMSC színeiben versenyez, nap mint nap ott liheg iskolája, a mo­hácsi Kisfaludy Gimnázium mögött, az MTE Kórház utcai pólyáján, Filákovity István ta­nár-edző irányítása mellett. S hogy milyen eredménnyel? Nos, idén az IBV és az ifjúsági Eu- rópa-bajnokságon érte el leg­jobb eredményeit. Az NDK-be- li cottbusi pályán futott 46,75- ös eredményével pedig nem­csak a felnőtt megyei csúcsot törölte le, de az országos ranglistán is a 4. helyre vere- kedte magát, úgy, hogy a múltnak adta át Újhelyi ötéve fennállt ifjúsági magyar csú­csát. Zábó Tivadar Tivadar esetében nem igazoló­dott a közmondás, miszerint a rosszhír gyors szárnyakon száll, míg a jónak rögösek az útjai. Az idei tájékozódási búvárúszó világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar négyes eredmé­nyéről — amelyben nagy része volt a pécsi Zábó Tivadarnak is — szinte a születése pillana­tában tudomást szerezhettünk a rádióadásból a Medsekalján is. Annál nehezebben ért azon­ban Pécsre Tivadar, akit szinte eufórikus boldogsággal töltött el az NDK-ban kivívott ezüst­érem. A 22 éves fiatalember­nek elutazásakor ugyanis eszé­be sem jutott, hogy esetleg do­bogóra kerülhet. Ott, azon a versenyen, ahol a sportág tör­ténetében — legalább is ed­dig — hétévenként rendeztek világbajnokságot. Pécsett, a Tettye olatt lakó édesanyja és testvére is csak találgatták, hogy mikor toppanhat be hoz­zájuk a mór egyhete ezüstér­met szerzett fiú. Tivadar aztán —- ha bonyolult csatlakozások­kal tarkított út utón is — egysze­riben betoppant. Ám még ak­kor sem múlt el róla a csodál­kozás. Ugyanis, még itthon is „csipkednie" kellett magát, hogy rögződjön benne: a Szovjetunió, és az NDK világ- klasszisokból álló csapatai közé sikerült férkőznie társaival. Zábó Tivadarnak december elején újabb nagy kitüntetés jutott. Budapesten átvehette az MHSZ Kiváló Munkáért kitünte­tés aranyfokozatát. A múlt hé­ten pediq közölték vele: az ugyancsak pécsi Ragoncsa Fe­renccel ismét behívták a válo­gatót keretbe. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor \ I Trífje*:li a Ihu^fví. Posta , Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor tér 1., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129.t Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents