Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-21 / 349. szám
Jelenet az operából Tér István felvétele Don Pasquale Donizetti vígoperája a Pécsi Nemzeti Színházban Látvány és kerámia Bachman Gábor és Vida Judit kiállítása a Kisgalériában Az olasz operairodalom nagy triászának: a briliáns technikájú, elbűvölő humorú Rossininak, a szomorkás hangon daloló Bellimnek és az ugyancsak csonkán maradt életutat bejárt Donizettinek egy-egy alkotását ma is szívesen tűzik műsorra az operát játszó együttesek. A pécsi operaszínpad — negyed- százados fennállása alatt vendégül látta (1963-ban és 1982- ben) Figarót, a sevillai borbélyt. A cataniai Bellini áradó dallambőségű operái még nem jutottak el a mai közönséghez, jóllehet a pécsi operajátszás hőskorában Bellini Norma című operája vitte el népszerűségben, gyakoriságban a pálmát. Donizetti két operája, a Lammermoori Lucia (1965), valamint a Don Pasquale (1967 decemberében) szerepelt eddig'a repertoáron. Most — csaknem két évtized múltán — ismét Donizetti-melódiákat éneklő rómcyi polgárok népesítik be a színpadot: az öre- gecske Don Pasquale, a pajkos No rina, a szerelmes Ernesto és az ügyeket alaposan megkeverő Malátesta doktor. A Don Pasquale a Szerelmi bájital mellett Donizetti világsikert aratott, legnépszerűbb vígoperája. A szövegkönyv (nagyrészt szintén Donizetti művé) arról szól, hogyan leckézteti meg az öregedő Don Pasqualet Malatesta, -s hogyan rendézi el az ifjú szerelmesek, Norina és Ernesto sorsát. A mostani bemutató rendezője, Horváth Zoltán m. v. azzai igyekezett korábbi, 1967-es rendezését tovább gazdagítani, hogy mai olasz miliőbe helyezte az opera eredetileg 18. században játszódó cselekményét, hangsúlyozva annak időszerű voltát. Kérdés marad, vajon jelent-e a közönségnek pluszt, vagy inkább zavaró e modernség, amit aláhúznak Vata Emil díszletei és Húros Annamária jelmezei, a Don Pasquale lakásának falain látható pop-art festmények és a televíziókészülék, illetve, .hogy Horváth mindjárt a darab elején él a világszerte bevett — bár vitatott - gyakorlattal, és a nyitány alatt valamiféle com- media dell’arte-szerű pantomi- mot játszat el a szereplőkkel, nem bízva a hallgatóságnak a nyitány sötétben való végighallgatását kibíró türelmében. Pedig a nyitány, és ahogyan azt a Pécsi Szimfonikus Zenekar tolmácsolta, önmagában is teljes és maradéktálan művészi élményt h.yújtott Hirsch Bénce lendületes, a cselekménnyel együttélő vezénylésével. Betanító munkájának eredményeit már nemegyszer értékelhettük, egy régebbi Bajaz- zók (1975) bemutatója után most nyílt lehetősége arra, hogy a november 30-i premiert vezényelje és az összességében forró hangulatú este sikerének egyik részese legyen. 8. HÉTVÉGE (Betegsége miatt azóta Breit- ner Tamás vette át a dirigálást.) Hirsch Bence jól érzékelhetően számolt azzal a problémával, hogy a Don Pasquale túlságosan is népszerű, közismert mű, ezért az idők folyamán előadói tradíciók alakultak ki, szokások (lassítások, megállások) rakódtak rá, amelyek veszélyeztették az előadás egységét. Hirsch sikeresen elkerülte ezt a buktatót, jól összefogott, ritmikailag egységes előadást produkált, ugyanakkor e feszes keretek között is lehetőséget biztosított az énekeseknek a derűs, játékos mókázásra. Kevésbé sikerült áthidalni azt a problémát, melyet az olasz operákra jellemző bell canto stílus maradéktalan megvalósítása, a behízelgő kantilénák és legátók tolmácsolása énekeseink számára jelent. így ezek a részletek - Norina áriájának lassú bevezetője, a szerenád és különösen a III. felvonásbeli nagy szerelmi duett — a pécsi előadásban halványabban sikerültek. Az 1967-es bemutatóról írott kritikámban arra hivatkoztam, hogy az élvezetes előadás megszületését elsősorban a szereplő ötös biztosította, köztük is a feladat döntő része a címszereplő Marczis Demeterre hárult. A 18 évvel ezelőtti szereplőgárdából ma már csak az ő nevét jegyzi a színlap (az akkori Ernesto, Wágner József most a jegyző szerepét kapta, ezzel is bizonyítva még mindig élő kapcsolatát a színpaddal). Nem véletlen, hogy Marczis e parádés szerepét választotta a pécsi operaszínpadon eltöltött negyedszázad jutalomjátékául, jóllehet tehetséges, a színház falain túl is elismert énekesünk az operairodalom és az oratórium-műfaj csaknem teljes basszusszerep-listáját mondhatja magáénak. Ezúttal is azok a művészi 'értékek csillantak fel alakításában, amelyek korábbi szerepeit jellemezték. A közönség hosszan és melegen ünnepeltte Liszt-díjas, érdemes művészünket. A III. felvonásbeli ,,hadaró-duett”-et méltán kellett megismételni. A másik szereposztásban Kuncz László énekli a címszerepet. Öt nem terhelik korábbi .előadói tradíciók és beidegződések, így sikerrel formált sajátos jellemet, kellemes meglepetést keltett Sarastro után buffó szerepben. Akárcsak Csáky Ágnes, aki biztonságosan kidolgozott, tisztán csengő koloratúr hangját érvényre juttató, felszabadult színészi já- tékbanwis hiteles Norinát állított színpadra. Az Éj királynő- jeként megismert Bakonyi Ilona olaszosan oldottabb Nori- na-alakítása is bizonyára hamarosan beérik, hiszen minden művészi feltétellel rendelkezik. A hősszerelmes Ernesto szerepében Márk László hangi adottságaitól, lehetőségeitől függően igyekezett feladatát megoldani. A szerep-kívánta könnyed, magasan szárnyaló, olaszos tenorhanggal adós maradt. Dicsérendő, hogy elénekelte a II. felvonást indító, nehéz és magas fekvésű, ún. „trombitás-áriát", amit általában ki szoktak hagyni, jóllehet elhagyása csökkenti, jelentéktelenebbé teszi Ernesto szerepét. A pécsi előadáson az áriát megelőzően elhangzik és a rendezés ötleteként színpadra kerül a felvonás trombita- szólás bevezető zenéje (Tamás János simulékonyan megformált szólójával.) A másik szereposztás Ernestójának, Kovács Attilának jobban fekszik az olaszos énekstílus, helyenként szépen énekel, bár az ő teljesítménye sem egységes, ner» mindenütt megoldott. A pégsi operaegyüttes gazdagságát jelzi, hogy három Malatestát tudott kiállítani: Vághelyi Gábor már sokszor énekelte e szerepet. Könnyed megformálásán érződik, hogy nem jelent számára megerőltetést, így van lehetősége arra is, hogy szerepét ezernyi apró, színészileg is ragyogóan megoldott árnyalattal gazdagítsa, hitelesítse. A december 11-i előadáson Egri Sándor énekelte ezt a szerepet: szép hang, megbízhatóan muzikális, nagy ígéretnek látszik. A harmadik Malatesta, Tamás Endre is megoldja feladatát, ho nem is olyan magabiztosan, de helytáll. Az opera legszerencsésebben beállított jelenete a háznép kórusa, a Károly Róbert irányította énekeseket nemcsak élvezet hallgatni, hanem életteli mozgásuk a szemet is gyönyörködteti. Az együttes közös munkájaként felfokozott hőfokú vígoperai légkör születik a Don Pasquale pécsi előadásain, stílusból kilépés nélküli egységes keretben, mely megérdemli a közönség szeretetét és érdeklődését. „EGY. A művészetek különböző módszerekkel a megfo- galmazhatatlant közelítik meg, és hoznak hírt róla ..." - írja Esterházy Péter a kiállítás katalógusában. Az interpretáto- rok pedig a művészeteket közelítik meg különféle módszerekkel, s ezekről hoznak hírt több-kevesebb sikerrel. Nap- :":"''han különös jelentqsé- qűck ezek az interpretációk, qvakran a művészek önmaguk elsőszámú interpretátorai is eqyben, s a különféle értelmezések dús szövevénye nemhoqy könnyítené, inkább nehezíti e jelenséaek menközelítését és mindinkább felhívia a fiqvel- münket arra az áthidalhatatlan szakadékra, amely az alkotói szándék és a befogadói készséa közt tátong. Bachman Gábo' helyzete ebből a szempontból kedvezőbb: pályafutását építészként kezdte és ténvleqes lehetőségeket keresve jutott el a filmhez. Díszlet-, pontosabban látvanv- tervezői tevékenységét olvan filmek jelzik, mint a „Szabadíts meq a qonosztól" (Sándor Pál), „Psvché és Nárcisz" és a „Kutya éji dala" (Bódy Gábor) vaay az „Eszkimó asszony fázik" (Xantus János). Mindez azzal járt, hogy megtartotta igénvét és képességét a hg • sonló felfogású kollégáival való eqyüttműködésre, amit legújabban az általa létrehívott Plusz Stúdió tevékenysége is jelez. Másrészt a filmnyeiv révén olyan sajátos kifejezési formát hozott létre, amely rendelkezik az önálló műalkotásokra jellemző individuális poé- zissel, és a filmnyelvre jellemző élményszerűséggef. Müller Péter „Szomorú vasárnap" című darabjának filmváltozatához készült díszletéről (1985) a szerző így ír: „Egy három- dimenziós műalkotás inkább, melyet az ember nem maga előtt lát, hanem benne van. Semmiféle fotó vagy leírás nem adhatja vissza a hangulatát. Már a forgatás során úgy látogatták a kollégák és idegenek, mint valami páratlan kiállítást." A Seress Rezső (egykori népszerű slágerszerző) életéről és ennek kapcsán a régi Pestről szóló darab színtere egy Majakovszkij utcai romos bérház és annak udvara, amelyet Bachman Gábor és Rajk László sajátos installációkkal láttak el. Az Így létrejött különleges hatású, bizarr tér közel áll az „envi- ronment"-hez (környezetszobrászat), amelynek lényege a tényleges térbeli kiterjedés esz- tétikai értelmezése, egy adott környezet plasztikai átrendezése, kialakítása a művész által térbe helyezett tárgyakkal, anyagokkal, plasztikai effektusokkal. A pécsi kiállítás megőrzi a hagyományos kiállítások dokumentatív jellegét a díszletekről készült fotókkal, a filmekhez készült „bútorokkal", egyúttal a tárgyak együttese, a vörös és a fekete összefogó dominanciája,' a fekete fóliával borított padló és különösen a nagyobb teremben elhelyezett „MUNKA és TETT" installáció tágabb koncepcióra utal. Bachman Gábor tevékenysége szorosan kötődik ahhoz a szellemi áramlathoz, amely a 80-as évek elejére teljesedett ki az új szenzibilitáshoz vagy új érzékenységhez. A hetvenes évekre kialakult helyzetben a művészeket nem gátolták többé konvenciók, megtörtént az ezekkel való végleges szakítás. Ez azzal járt, hogy megváltozott a művészi tevékenység tradícióhoz való viszonya, és a személyes hitelesség, a poétikai individualitás vált a művészi cselekvés leglényegesebb mozzanatává. A műalkotásban a művész értékteremtő és értékváltoztató személyessége ölt testet. Ez az alkotói magatartás a kulturális toposzokat és szimbólumokat közvetlen „anyagként" kezeli. Bachman Gábor kialakított munkáira ez az értékteremtő és értékátalakító poétikai individualitás a jellemző, olyan formaképzés, látványteremtés, amelynek során a már jól ismert szimbólumokat (kalapács, zászló, vörös szín, az orosz avantgárd jellemző formavilága) új összefüggésbe helyezi, új jelentés- réteget varázsol rá. Ezekhez a jól ismert szimbólumokhoz mindnyájunk fejében ezernyi élmény és tapasztalat, jelentés tapad. Nyilván egész-más képzeteket, érzelmi hatást váltottak ki a két korábbi, londoni és bécsi kiállításon- Itthon ezek a lendületes, energikus szerkezetek nyers erőt sugároznak és esz- kabált, kisipari jellegükkel ellentmondást sugallnak. Nem a fejlett ipari háttérről árulkodó króm-nikkel-acél csodák helyett készültek. Ironikus poézi- sükkel a nekifeszülő akaratról az énnek nyomán megszülető szálkás és görbe, szegényes és olcsó produktumokról mesélnek, amelyek hiteles kifejezői egy design előtti állapotnak. Erre a felfogásra rímelnek Vida Judit kerámiái, amelyek igen eredeti választ adnak az önmaguk által felvetett kérdésre: milyen stílus, milyen megformálás felel meg a tipikus mai magyar kerámikus által tipikusan elérhető technológiának. A kancsó testébe illesztett kalapács, amely a fül és a kiöntő funkcióját tölti be, első pillantásra morbid ötlet, de éppen ebben rejlik erénye: felhívja - figyelmünket megcsontosodott konvencióinkra. Különös tárgy jön így létre: a kancsótól megformálásában, anyagában, jelentésében oly idegen kalapács és az artisz- tikus alapforma násza. Bachman Gábor és Vida Judit tevékenységének közös vonása az a törekvés,, hogy művészetüket gondolatformáló hatása révén a társadalmi praxis részévé tegyék. A mostani kiállítás Pécs szellemi életének üdítő színfoltja. Dr. Nádor Tamás Sikeres gyermekkönyv Kodály ezt írta a gyermekeknek készülő művek komponálásával kapcsolatban: „Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon, sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá." Ez a megállapítás nemcsak a zeneszerzésre érvényes, hanem a gyerekeknek szóló zenei könyvek írására is. Gazdag gyermekirodalmunkban viszonylag alacsony azoknak a könyveknek a száma, amelyek . a muzsikáról szólnak játékos módon, egyszerű és élvezetes nyelven, ugyanakkor kifogástalan szakmai talajba ágyazottan. Most azonban a kívánalmaknak tökéletesen megfelelő zenei könyv jelent meg nemrég a Móra Ferenc Könyvkiadó dicséretes gondozásában, nyolc éven felüli gyerekeknek. írója az a zeneszerző, Balázs Árpád, aki a gyerekek iránti szere- tetét eddig számtalan, nekik komponált dallal, kó- rüsművel és hangszeres darabban nyilvánította ki. És. hogy a gyerekek mennyire kedvelik műveit, mi sem bizonyítja jobban, mint az: országszerte szólaltatják meg azokat különböző rendezvényeken, és alig múlik el hét, hogy föl ne csendülne közülük néhány a rádió műsoraiban, egy-egy iskolai kórus előadásában. Zeneműveihez hasonló sikere van máris a Zenelesen című könyvének, amelyben a zene legalapvetőbb elemeiről, a ritmusról, a hangokról és a dallamról mesél a gyerekeknek igen szemléletesen és lebilincselően. A könyvet Gaál Éva ötletes és megkapóan szép rajzai díszítik. A kiadó további gyermek-zenei könyvek megjelentetését ígéri Balázs Árpádtól Gaál Éva rajzaival, a mostani könyv fülszövegében. Ha azonos színvonalúak lesznek a jelenlegivel, bizonyára azok is hamarosan gazdákra találnak a könyvesboltokban. V. F. Bachmann Gábor installációja Vida Judit kalapácsos kancsói Fotó: Proksza L. Kovács Orsolya Zenelesen
